Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-25 / 224. szám
MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 25., KEDD Márton-napra készülnek IMRŐ judit néprajzkutató, a szennai falumúzeum igazgatója: - Még az őszi hónapokban is számítunk látogatókra, külföldi és hazai csoportok is bejelentkeztek. Az elkövetkező hetek munkával telnek, már tervezzük a hagyományos Márton-na- pi programokat. Vidám zenés mulatsággal és ételkóstolóval is készülünk idén. Nemrég Nyíregyháza-Sóstón főztünk a kollégáimmal birka-pörköltet és csülkös bablevest a Kóstold meg Magyarországot! gasztronómiai fesztiválon, a novemberi ünnepre hasonló finomságokkal lepjük meg a vendégsereget. wesbímssm Az eddei falugondnok felvinczi írén eddei falugondnok: - Marosvásárhelyről költöztem a kis somogyi faluba 1990-ben, korábban minőségi ellenőrként dolgoztam egy autóvillamossági gyárban. Mindig is törődtem a falu időseivel, így amikor 1998-ban az önkormányzat kezdeményezte a falugondnoki szolgálatot, szívesen vállaltam a feladatot. Szeretek segíteni az idős embereknek. Amellett, hogy végtelenül hálásak érte, még jól el is tudunk beszélgetni. Szabadidőmben gyakran fejtek keresztrejtvényt és kertészkedem, a faluképet virágokkal meg cserjékkel szépítem. Hiányzik az egyetértés karádi közélet Törvénysértés: nincs alpolgármestere a falunak Siófoké maradt a művészeti iskola a megye támogatásával Nem választottak alpolgármestert Karádon a múlt heti képviselő-testületi ülésen sem. Krutek József Csendesek az utcák a kora őszi napsütésben. Járókelővel alig találkozni. A kocsmában azonban mindig van vendég: sör és fröccs mellett beszélgetnek. A településen a tavaly októberi helyhatósági választások óta nem sikerült alpolgármestert választani. A kialakult helyzet nem ismeretlen a falu lakói számára. Az előző ciklusban is csaknem másfél éven át követett el mulasztásos törvény- sértést a képviselő-testület azzal, hogy alpolgármester nélkül működött. A probléma akkor is, most is a képviselők közötti egyetértés hiánya miatt keletkezett. A községben sokan háborognak is miatta, ám véleményüket névvel kevesen vállalták. A huszonkét éves Kovács Józsefné öt éve lakik itt, Heves megyéből került Karádra. Azt mondta: érdekli a falu sorsa, ám nem törődik azzal, hogy van-e alpolgármester. - A lényeg, hogy van polgármester, aki igyekszik szépítem Karádot - mondta, és továbbsietett.- Hogyne tudnám, hogy közel egy éve nincs alpolgármesterünk - válaszolta határozottan az 52 éves Szabó István rokkant- nyugdíjas. - Széthúzás van a képviselők között, nem jutnak közös nevezőre. Ez a helyzet egy rétegnek jó, de a többségnek rossz! Érthetetlen, hogy miért nem jutnak dűlőre. Remélem, hamar megoldják a helyzetet.- Nem jó az a falunak, hogy ennyi idő óta nem sikerült alpolgármestert választani - erősítette meg Sarang Lajos. - Ha lenne alpolgármester, akkor könnyebb lenne a munkamegosztás is a polgármesterrel. Másrészt nem lenne ez a negatív megítélés sem Karádról. Nagy József is hiányolta a megegyezést. Azt mondta: nem ismeri az új képviselőket, de az tény: a kialakult helyzet rossz fényt vet a falura.- A képviselő-testületi tagok között klikkek alakultak ki, azért nincs egyetértés és megegyezés - hangsúlyozta Zóki István. - A volt polgármester hátulBaranyai Károlyné polgármester egyedül maradt. A képviselőtársai nem szavazzák meg a jelöltjét A regionális közigazgatási hivatal is törvényességi észrevételt tett ALPOLGÁRMESTERT a választást követő alakuló ülésen kellett volna választani a testületnek - tájékoztatott Kovács József jegyző. - A polgármester asszony már tíz alkalommal tett javaslatot az alpolgármesterre, igaz, mindig ugyanazt a képviselőt ajánlotta. A fennálló hiányosságra törvényességi észrevételt is tett a regionális közigazgatási hivatal. Azóta sincs változás. Ha a polgár- mester akadályoztatva volna tevékenységének ellátásában, akkor - a szervezeti és működési szabályzat alapján - a testületi ülés összehívására a pénzügyi bizottság elnöke jogosult. A polgármester feladata, hogy az alpolgármesterre javaslatot tegyen. Ha ezt nem tenné, akkor ő lenne a mulasztásos törvénysértés okozója. ról irányítja néhányukat. A kérdés csak az, hogy meddig tart ez a széthúzás... Markaf Attila képviselő azt mondta: az alpolgármester személyéről a polgármester asz- szony nem kérte ki a testületi tagok véleményét. Közel egy éve a saját jelöltjét erőlteti. Nem kompromisszumkész, a demokrácia szabályait nem veszi figyelembe.- A képviselők többsége az eredménytelenül működő előző ciklusban részt vevők közül senkit sem akar alpolgármesternek választani - emelte ki Markaf Attila képviselő. - Az eddigi jelölt négy éve is a testületben ült.- Krekáné Leidl Mária képviselőnek - akit alpolgármesternek jelöltem - a lakosság negyedik alkalommal szavazott bizalmat - magyarázta Baranyai Károlyné polgármester. - Ezt a mostani képviselők közül senki sem mondhatja el magáról. Az előző három ciklusban képviselőként dolgoztunk együtt. Úgy gondoltam, a lakosságtól kapott eddigi bizalom alapján alkalmas lehet a tisztség betöltésére. Ismerem a munkáját, szívesen dolgozik a településért A polgármester joga az alpolgármester személyének jelölése, ezzel élek. A kialakult helyzet megszüntetése érdekében kértem a képviselő- társaimat: kompromisszumra kellene jutnunk. Egyelőre nincs más jelöltem. Csak akkor lesz változás, ha megegyezésre tudunk jutni! Már javasoltam, hogy legyen két alpolgármester. Az egyik Krekáné Leidl Mária, a másik pedig a testület többi tagjából jelölt személy. A képviselő-testület úgy foglalt állást, hogy csak egy alpolgármestert tudnak elfogadni, azt, akit ők szeretnének. A kialakult helyzetről szerettük volna megkérdezni Krekáné Leidl Mária képviselőt is, ám nem kívánt nyilatkozni! A megye 20 millió forintos támogatása mellett Siófok maradt a fenntartója a város művészeti iskolájának. Az iskola igazgatója azt mondja, mivel a városi fenntartás rendszerét már ismerik, ezért így nyugodtabbak. - Ha az iskola átkerül a megyéhez, az bizonyára komolyabb személyi konzekvenciákkal járt volna az elbocsátások terén - mondta Németh Gábor, az intézmény vezetője, akitől megtudtuk, a művészeti iskolák előminősítésénél kiválóan szerepeltek, az országos minősítés során sem számítanak rosszabb eredményre. Mindez azt feltételezi, hogy az intézmény léte nem kerül veszélybe, és a normatíván felüli állami támogatásra is számíthatnak. A siófoki önkormányzat 5-ó millió forintos, főként adminisztratív költségcsökkentést hajtott végre az iskolában. A polgármester azt mondja: ezzel és a megyei támogatással hosszú távon is fent tudják tartani az iskolát. - Létre szeretnénk hozni egy kistérségi oktatási központot, később ennek a része lenne a művészeti oktatás is - mondta Balázs Árpád. Hozzátette: a közeljövőben fejleszteni is akarnak az iskolában, ahol koncerttermet alakítanának ki. Megbecsülést hozott a tizenöt esztendő 1992 októberében harminc ba- latonmáriafürdői nyugdíjas alapította az Őszidő klubot. A nevezetes esemény 15. évfordulójára emlékeztek. Az első öt év a fészekrakás ideje volt, klubhelyiségüket tették otthonossá - tudtuk meg Kösz József elnök ösz- szefoglalójából. Megbecsülést és elismerést szereztek községükben a szépkorúak közösségének. A két önkormányzat is méltányolja érdemeiket, a képviselő-testületek az éves költség- vetésben biztosítják a támogatást. Gelencsér Attilának, a közgyűlés elnökének kívánságait Terebesi Győző, a közgyűlés tagja és Barakonyi János vezető főtanácsos tolmácsolta. A megyei nyugdíjasszövetség elismerő oklevelét Klujber László elnök nyújtotta át. ■ K. Cs. Őrangyal a kitelepített ecsenyi svábok emlékére A kitelepített es kényszermunkára ítélt svábok emlékére helyeztek el szoborkompozíciót az ecsenyi evangélikus templom oldalán. Ecsenyből 63 svábot küldtek kényszermunkára 1945 és 1955 között, 280 családot telepítettek ki 1948 és ‘49 között. Az Ecsenyi svábokért emlékművet Gera Katalin szobrászművész készítette. A márványszobor egy angyalt ábrázol, amely a svábok őrangyalát szimbolizálja, valamint a település látképe is helyet kapott a kompozícióban. Az emléktábla-ava- tón Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, mégpedig a helyi svábok legnagyobb meglepetésére német nyelven. ■ Meiszterics E. Gera Katalin szobrászművész alkotását avatták Ecsenyben A Merkantil Bank Zrt. HITELÉRTÉKESÍTŐ ASSZISZTENSEKET keres KAPOSVÁRI MUNKAVÉGZÉSSEL. Feladatok: ____________________________________ • ügyfelek tájékoztatása termékeinkről, • ajánlatadás, szerződéskötés • hitelkérelmek előkészítése hitelbírálatra, • hiánypótlások kezelése. Elvárások: ____________________________________ • középfokú végzettség, • jó kommunikációs készség, • hasonló területen szerzett, 1-2 éves tapasztalat, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek. Előny:________________________________________ • gépírástudás. Fényképes önéletrajzát „hitelezési asszisztens” jeligére az alábbi címre várjuk: Media Totai Team Kft., 1111 Budapest. Lágymányosi u. 14. varkonyi.renata@merkantiLhu A Merkantil Bank Zrt. gépjármű-finanszírozási üzletágába TERÜLETI KÉPVISELŐKET keres felvételre KAPOSVÁRI MUNKAVÉGZÉSSEL Elvárások:____________________________________ • felsőfokú iskolai végzettség, . • B kategóriás jogosítvány, • kitűnő tárgyalókészség és kommunikációs képesség, • felelősségteljes, önálló munkavégzés, • számítógépes felhasználói ismeretek, • eredményorientáltság. Feladatok: _________________________ • új partnerek akvirálása, • kapcsolattartás a meglévő kereskedő partnerekkel. Előny:___________________________________________ • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Fényképes önéletrajzát „Területi képviselő" jeligére az alábbi címre várjuk: Media Totál Team Kft., 1111 Budapest, Lágymányosi u. 14. varkonyi.renata@merkantil.hu 4