Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-15 / 216. szám
4 MEGYEI Százévesen Nemzeti dalt szaval, Bibliát idéz az inkei asszony Az elmúlt hét már Bözsi néniről, Czippán Dávidnéról szólt az inkei idősek otthonában. Lázasan szervezték az asszony századik születésnapját, amit pénteken ünnepeltek. A korából legalább tizenöt évet letagadhat az asszony; meghatóban üldögélt, csak néha- néha szólalt meg, hogy a jókívánságokat viszonozza. Minden őt köszöntőnek, s még leszármazot- tainak is hasonló jókat kívánt Isten áldásával. Bözsi néni ugyanis nagyon vallásos asszony, a hosszú élet titka szerinte „Isten dicsősége, s fontos, hogy tegyünk jót”. Azt mondta: mindig az Istenre bízta magát, s szüksége is volt rá, mert tragédiák sora kísérte. Nagy családból származód, Pat- ról került Inkére. Férje 1982-ben meghalt, magára maradt nevelt fiával, akinek a felesége 18 éve vesztette életét egy zarándoklatról hazafelé. Czippánné hat éve él otthonban, nevelt fia, sőt fiatal dédunokavője is elhunyt azóta. Ez meggyötörte, de jellemző optimizmusával talpra állt. Az ott- honban a legkevesebb gyógyszert ő szedi, kórházban sose volt. Dunai Éva nyugdíjas pedagógus, az ünnepség lelkes szervezője szerint rengeteg jó mondata van. Dédunokájának például előszeretettel gyűjti a „vasdobozos ételt”, a konzerveket. Krisztek Istvánná szerint a mama szombatonként megsütöde a laskát meg a szilvás kalácsot, hogy másnap mehessen a gyülekezetbe imádkozni. A Bibliát már nem olvassa, mert nem lát, de fejből idézi. Memóriájára jellemző, hogy a március 15-i ünnepségen a Nemzeti dalt végigszavalta, de Arany János Családi köre se fog ki rajta. ■ Varga Andrea Meghatottan üldögélt, csak néha szólt az ünnepelt, Czippán Dávidné KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Ferenc József Kecskeméten Ferenc József az 1850-es években végigjárta az országot. Na persze, bizonyára nem azért, hogy - miként Arany János „dicsőítő” versében írta - „Hadd látom, úgymond, mennyit ér / A velszi tartomány.” (Vagy talán mégis?) TÖRTÉNT PEDIG, hogy útba ejtede a „hírős várost”, Kecskemétet is. A város polgármestere ekkor már az a Hajagos volt, akit egykori szabadságharcosként, nemrég még a fél megye keresed, körözöd... A polgár- mester úr nem akarta kimutatni Habsburg-ellenes- ségét - pedig led volna rá oka -, ezért úgy döntőd, hogy fényes, ünnepélyes fogadtatást rendez a „hőn szereted” uralkodó számára. A FOGADTATÁS RÉSZE VOLT, hogy a Pest felőli, ceglédi út kapujára - ahonnan a király jönni fog - a „Legszerencsésebb napunk!” föliratot tetette. A kivezető, lajos- mizsei út kapuját pedig az „Isten óvjon!” mondat éke- sítede. DE HÁT NEMCSAK ISTEN, néha fölkentjeinek az útjai is kifürkészhetetlenek. Az érkezés előd ugyanis kiderült, hogy megváltozód a királyi terv; és nem Cegléd, vagyis Pest felől, hanem éppen ellenkezőleg, Lajosmizse felől érkezik a városba. LETT f$ NAGY RIADALOM, a vá- ros polgárai megijedtek, hogy „Mi lesz ebből!”, és nyakra-főre rohantak a hírrel a polgármesterhez: „Botrány, Hajagos uram! Azt fogják hinni, hogy szándékosan provokáljuk a királyt!” Hajagos még egyszer, talán utoljára, kimutatta „rebellis magyar” fajtáját; és azt mondta: - Marad minden a régiben! így fogadta a királyt Kecskeméten a fenyegető „Isten óvjon!”; és búcsúztatta az örömteli „Legszerencsésebb napunk!” fölirat. KEMÉNY HENRIK L A paraván mögött Kemény Henrik, no és az elmaradhatatlan figurák: Vitéz László, Paprika Jancsi, a palacsintasütő, a bőrbunkó...- Zavarni akarsz? - néz rám a szemüvege felett, és kezembe nyomja Jancsi bunkóját. - Ezzel ütö- gess, akkor zavarsz! Tímár András Csíkos lepedő a paravánon, mögötte Kemény Henrik bábművész, az asztalon biztostű, csavar, rongydarabok és egy barna bőrönd. Éppen Paprika Jancsi palacsintasütőjét csavarozza össze, amikor odalépek a nyolcvankét éves művészhez. S csak állok kezemben a bunkóval, amit már annyiszor láttam a tévében, és ekkor megvilágosodom: ez bőrből van, nem is fa. Közben szállingóznak a gyerekek a toponári művelődési házba, de a hózentrógeres művész csak mesél, legtöbbet édesapjáról, aki megjárta Amerikát. Onnan hozta azt a mindenes szerszámot is, amit a bunkó helyére közben a kezembe nyom. - Ezen van ám kisbaba, csavarhúzó, reszelő, kalapács, fogó, szöghúzó is - mondja bábjait igazgatva a művész, mialatt fel-feltörő tapsviharral ösztönzi négy-öt év körüli nézőserege.- Először Jancsi volt, majd Vitéz László, amit betiltottak a Rákosi-rendszerben. Azt mondták, játsszam helyette Traktor Ferkót és Okos Katát. Nem akartam, így lett megint Paprika Jancsi - meséli emlékeit. A történetek felidézésének a tomboló gyerekek vetnek véget. Kemény Henrik megadja magát, belebújik Paprika Jancsi bőrébe és elkiáltja magát: - Szervusztok, gyerekek! Szeretitek a csokoládét? Heil József, azaz Johe kiállítása nyílt a művészeti nevelésre összpontosító toponári óvodában egyhetes rendezvénysorozatot zárt a Festetics Karolina Művészeti Bázis Óvoda pénteken, aminek keretében megnyílt Heil József, művésznevén Johe kiállítása is az intézményben. Az utolsó nap programjának egyik állomása volt Kemény Henrik Paprika Jancsi című bábelőadása. - A gyerekeknek az összművészeti műveltségük alapjait próbáljuk megadni a kiállításokkal és a kísérő programokkal - mondta Szöllősiné Gyüre Gabriella óvodavezető-helyettes. - A felnőtt-művészeten keresztül a mai kor követelményeinek megfelelő tudást tudunk adni a majdan iskolába kerülőknek, így nem csak egy lábon állnak majd a világban - tette hozzá az óvónő. Igénylik-e a modern kor gyermekei is a bábelőadást? A tekintetek mindennél beszédesebbek.. Kellemes szájíz a nyárbúcsúztató balatoni lakoma után étlapozó Még a régi idők nagy tárnájának számító pincér sem tudott többet belénk tömni a bélatelepi Toronyban Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Lecsengett a nyár, az idei évre lassan búcsút kell vennünk a Balatontól - csupa borongós gondolattól terhelve foglaltunk helyet a bélatelepi Torony vendéglő teraszán. Bizony, kint a szabadban, bár az üdvözlésünkre elősiető pincér szívélyesen invitált befelé, ha kissé dideregve is, de a szebb panorámát választottuk. Mint utóbb kiderült, ez volt a nap legkönnyebb döntése, az étlap ugyanis sokkal jobban gondolkodóba ejtett mindnyájunkat. Pedig pincérünk is jó szándékkal ajánl- gatott - a régi iskola igazi képviselőjeként cseppet sem tolakodó- an, de végig rajtunk tartotta a szemét, udvarias volt, szolgálatkész és úriember -, csak hát ugye, a bőség zavara. Nagy nehezen összeállítottuk a menüt, s mire mindenki elképzelte sorban a fogásokat, meg is érkezett a leves. Melytől azonnal elmúlt a borongós hangulat. Mintha csak az otthoni fazékból merítették volna: a hőfok tökéletes, s az ízvüág is telitalálatnak bizonyult. A májgombóclevesben a feltét tényleg a névadó belsőségből készült, az erőlevesben a tészta nem ázott szét, s a gomba- és a bablé is kiérdemelte a kitűnő jelzőt. Bár megelőlegezett bizalomnak tűnt, az első fogás után a szakács előkelő helyre került rangsorunkban, s a konyha parancsnokában a második menet után sem kellett csalódnunk. A párizsi szelet természetesen nem okozhat gondot még egy közepes séfnek sem, bár a sütésnél azért oda kell figyelni, hiszen könnyen olajtól cuppogó húsok kerülhetnek a vendég elé. Nos, szakácsunk vigyázó szeme előtt ez elő sem fordulhatott, sőt a palermói jelző miatt sajttal megbolondított fogáson nem találtunk kifogást. Mint ahogyan a kacsasült után is csak egy bágyadt csettintésre futotta erőnkből: kívül ropogós, belül omlós volt a hajdani szárnyas, s a hozzá szervírozott párolt káposztát sem ízesítették túl. Ezek után szinte már természetesnek vettük, hogy a gombáÉrtékelés személyzet (1-10 pont): _ _ Az utolsó mohikán lö KÖRNYEZET (1-10 pont): |iSlf Semmi fakszni * ÉTEL (1-20 pont): _ _ Lucullusi lakoma 1 ti val és sonkával töltött sertésbordában, illetve a gombával és kacsamájjal megtömött pulykamellben sem lehetett csalódni, főként, hogy végre elénk került egy tényleg friss, nyárias ízű paradicsomsaláta is. Utóbbi rendelése előtt sokat vacilláltunk, hiszen főurunk a nyári vegyest ajánlotta jó szívvel - utólag bizony lehet, sokáig bánni fogjuk, hogy kihagytuk a lehetőséget. Ugyanis a szintén a pincér által lefestett, s ezáltal megkívánt csabai csirke is megérte az árát - asztalunk gondozója ugyan ezen sikerén felbátorodva megpróbált ellavírozni bennünket a csülkök nehézkes világába, ám ekkor már ellenálltunk... Maradtunk a hallás után egészségesebbnek tűnő csibénél, mely meg is érkezett gombás, ubor- kás, kolbászos raguval gazdagítva, s akkora adagban, hogy szemünk már a látványtól jóllakott. A lucullusi lakoma után természetesen szóba sem kerülhetett semmiféle desszert, bár pincérünk jó házigazdaként szelíd- szolid mosollyal megpróbálta a lehetetlent, hogy akár egy fél falatot is belénk tömjön, de utolsó erőnkkel ellenálltunk, s kértük a számlát. Melyen a végösszeg ugyan nem egy kifőzdéjére hasonlított, ám ez esetben tényleg minőséget kaptunk érte cserébe. No és egy kellemes nyárbúcsúztatót... i A Borim
