Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-12 / 213. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 12., SZERDA BÜLVÁR&MŰSOR 13 Forró nyomon kapták el a rendőrök a boltbetörőket Sokba kerül Boros dumája ortt A műsorvezető szerint gumiszabályokat kérnek számon Sikeres akciót hajtottak végre a rendőrök. Elfogták a belegi és a nagykorpáéi bolt betörőit. A nagyatádi rendőrök forró nyomot követve, néhány nap alatt kapták el az elkövetőket, akik ezúttal összesen háromszor raboltak, az egyik üzletbe ugyanis kétszer is betértek. Nagykorpádról először harminc-, majd tízezer forint értékben vittek el cigarettát, csokoládét és italokat, a belegi üzletet 30 ezer forintnyi hasonló áru ellopásával károsították meg. ■ Egy boltba kétszer is visszamentek a rosszfiúk. A rendőrök a szemtanúk elmondása alapján indultak a tettesek nyomába, majd két személyt meg is találtak, akiknél a bolti áruk maradékára - vagyis a még el nem fogyasztott árukra - is rábukkantak. A kihallgatások során a beismerő vallomásokból kiderült, egy kisebb, nyolc személyből álló környékbeli csoport gyanúsítható az elmúlt időszakban sorozatosan elkövetett boltbetörésekkel, akik közül egy fiatal szökésben van. Őt nemcsak a rendőrség, hanem a Gyermekvédelmi Intézet is keresi. A többiek szabadlábon várják a vizsgálat lezárulását. ■ Csikós Magdolna Hatvanhétmillió forintra büntette az utóbbi tíz hónapban a médiahatóság a Sláger Rádiót. Az adó szerint az ORTT pikkel rájuk, ám a bírságoló testület ezt cáfolja. Dián Tamás Alighanem csúcstartó a magyar rádiózásban a Boros Lajos és Bochkor Gábor alkotta műsorvezető páros: az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) által a Sláger Rádióra idáig kiszabott bírságok összege csaknem 150 millió forintra rúg, és ez jórészt a Bumeráng című reggeli műsornak köszönhető. A testület a durva nyelvezetet, az erőszakos témák helytelen feldolgozását rótta fel, illetve azt, hogy az alkohol- fogyasztásról pozitívan beszéltek és káros szexuális magatartás- mintát sugalló megjegyzéseket tettek. Boros Lajos szerint a testület gumiszerűen alkalmazható szabályokat kér rajtuk számon. „Mutassanak akár csak egy kiskorút is, akinek bármilyen gondot okozott, hogy minket hallgatott - mondta. - Ez egy humoros műsor, amelyben sok mindent nem szabad szó szerint érteni. Ha valóban megbotránkoztatóak lennénk, az emberek már rég elfordultak volna tőlünk. Lehet, hogy valakinek az a baja, hogy sokan hallgatnak minket?” A rádió vezérigazgatója, Heal Edina statisztikákat hozott fel arra, hogy a médiahatóság jobban sújtja őket, mint a többi rádiót. „Az elmúlt tíz hónapban 67 millióra büntettek, a legnagyobb konkurensünket mindössze egyszer sújtották 1,4 milliós bírsággal. Mi hetente kapjuk a bírságokat, a másik rádiót négy hónapig nem is vizsgálták. Pedig ott is vannak meredek kijelentések, ezért furcsa ez a kettős mérce.” Vékony Éva, az ORTT szóvivője szerint szó sincs megkülönböztetésről, ők csak a törvényeket kérik számon. Bizonyítja ezt, hogy a vitatott és perre vitt ügyeket szinte mindig megnyerik a rádióval szemben. Azt pedig, hogy miért több a Sláger Rádió büntetése a többinél, a nagyobb hatósági figyelemmel magyarázta. „Fél évig folyamatosan figyeltük a műsorukat - mondta. - így többször kerültek bele egy- egy mintába, mint a többi rádió.” Arra a fölvetésre, hogy az így befolyó pénzt az ORTT tagjai pályázat nélkül, saját belátásuk szerint oszthatják szét kulturális célokra, a szóvivő úgy reagált: az egyedi támogatási keret összegének odaítéléséről a testület mindig szavazattöbbséggel határoz. Bochkor Gábor és Boros Lajos műsorát, a Bumerángot több tízmillióra büntették Tuját loptak el Bárdudvarnokon több mint 400 ezer forintnyi kárt okozott az az ismeretlen, aki Bárdudvarnokon kivágott és elszállított tizenhét tuját. (av) Nyitott autót rámoltak ki Jutában NYITVA FELEJTETTEK egy autót Jutában. A kocsiból ellopott táskában iratok, készpénz, mobiltelefon és digitális fényképező is volt. (av) Igazoltatáson bukott le a körözött férfi IGAZOLTATÁS SORÁN körözött személyt fogtak a járőrök Kaposváron. Egy 54 éves férfiről kiderült, hogy ellene a megyei bíróság elfogatóparancsot állított ki. (av) Kanizsai tolvajok buktak le a telepen HÁROM FÉRFIT ÉRT TETTEN a járőr egy balatonszentgyörgyi telepen. A nagykanizsai trió színesfémet akart éppen lopni, (av) Gépeket loptak el egy marcali üzemből Ismeretlen lopott el egy marcali üzemből több villanymotort, fahasító gépet, elektromos vezetéket, (av). ft i í televizio-müsor xi j'i Ifl u b j11X1 1 mi liftiiMHHBBMI tvrT'VjHH viaíjats ' VNHMH | spektrum^WSBBI H 5.30 WS Teleshop 6.00 Kurázsi (ismétlés) © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.23 Kárpát expressz 6.50 Lety, a csúnya lány 5.35 Gazdakör 6.00 Regélő kövek >0 6-00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte (mexikói sorozat) © 6.00 Világunk - Reggel 6.35 Katasztrófák évszázada 8.35 Reflektor 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.00 Mint a madár? - 7.50 Ally McBeal © 8.00 Felelet az életnek (ism.) 7.30 Legény - lakás y 10.05 Top Shop 9.20 Stahl konyhája 5.50 Nap-kelte 9.40 Amerika 8.50 8 perc a konyhában 8.30 Mi lesz veled,...? 8.00 A fal mögött © J 11.15 Receptklub (ism.) 9.30 Betűbár 9.25 Frasier, a dumagép a II. világháborúban 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.00 Lucien Hervé-portré 9.00 Vérröglrtók 11.30 Te vagy az életem© 10.15 Teleshop 9.50 Tv-taxi (ism.) 10.10 Roma magazin 10.00 Gyilkos sorok © 9.45 Csillagvadászok 10.05 Zamatos Európa (argentin sorozat) 11.35 Támadás Rommel ellen © 10.10 Kalandos nyár © 10.35 Domovina (amerikai krimisorozat, ism.) 10.35 Egy lépés előre © 10.40 A legendás Bondi Beach M 12.00 Híradó. Déli kiadás (am. háborús film, 1971) 11.05 Gőg© 11.05 Kárpát expressz 11.05 San Francisco utcáin © 11.30 Kívánságkosár 11.15 Janiié menzája © ...........j......................................................................*........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... i— 12.15 Napóleon 13.40 Eszbontó 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.15 Záróra 12.05 Nash Bridges © 14.00 Szerelmes földrajz 12.15 Két évszázad legszebb £5 (fr.-olasz-ném.-magyarfilm) 14.30 Melrose Piacé © 12.30 Hrvatska krónika 13.00 Más-kép (6/6.) (amerikai akciófilm-sorozat) 14.35 Spanyolország kertjei (7.)© 13.55 06-91-334-455 (amerikai sorozat) 13.05 Ecranul nostru 13.25 Jelképtár 13.10 Magnum © 15.30 Világunk 13.25 Akárcsak H Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.30 Baywatch Hawaii © 13.45 A társulat 13.30 Sorstársak 14.15 Halálbiztos diagnózis © 16.30 Négyzetméter az emberek... (1.) © O 15.45 Disney-rajzfilm © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.40 Kormányváró 14.00 A gyöngéd barbár (amerikai krimisorozat) 17.00 Csillagvadászok 14.30 Regélő kövek (9.) M 16.10 Receptklub 16.30 Rex felügyelő © 15.10 Drága doktor úr © 15.00 A bomlás virágai (11.) 15.15 Gyilkos sorok © 17.45 Duna tér 15.00 Telefortuna 'W 16.30 VIP-Több, mint testőr© 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 16.00 Válaszd a mozgást! 15.40 Vigyázz, kész, rajt! 16.20 San Francisco utcáin 18.00 Híróra 16.05 Legény - lakás Q 17.30 Lost - Eltűntek © 18.30 Tények @ 16.15 Sophie © 16.35 Válaszd a tudást! 17.25 Pacific Blue © 18.40 Hírháttér 16.35 Folytassa Jamie nélkül! .......................................................................................................................................................................................................................................................................................... 18.30 Híradó. Esti kiadás Í9.ÖÖ Aktív© 17.05 Tv-taxi 17.40 Membrán 18.30 Otthonunk 19.00 Mese 17.30 Álomszigetek (2.) 19.00 Szeress most! © 19.40 Jóban Rosszban 17.20 Thomas.a gőzmozdony 18.00 Doktor Nagyfőnök © (ausztrál sorozat) 19.20 Egy lépés előre © (ism. sorozat) | (magyar sorozat) (magyar sorozat) 17.30 Marci 18.45 Esti mese 19.00 Tuti fuvar (spanyol sorozat -129/79.) 18.30 Genetikai __ 20.00 Fókusz © 20.20 Favorit© 17.50 Kisváros© 18.55 Fekete vipera © 20.00 Jó barátok © 20.15 Az állatnak mozaik (15-16.) W 20.30 Barátok közt © 21.00 Doktor House © 18.30 Bűvölet © 19.30 Híradó este (amerikai vígjátéksorozat) meg kell halnia © (ism. sorozat) CjJ j (magyar sorozat) (amerikai sorozat) 19.28 Föld Tv 20.05 Három nő,egy nyári este 20.35 Pőreparádé © (francia krimi. 1969) 110' 19.40 Az utolsó J" Utána: Hírek Odaadás 19.30 Híradó este (francia krimisor. - 8/7.) 45' Meztelen átverések 22.05 Hírek. Sport napok... (2.) © H 21.15 A szökés © 22.00 Az elveszett szoba © 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.55 Klikkerek © 21.05 Columbo 22.20 Bízd a hackerre! © (fr. ism. sorozat) (amerikai akciófilm-sorozat) (am. misztikus minisorozat) 20.10 Az elvarázsolt dollár © 21.10 Kultúrház© - Nyugodjék békében (amerikai film, 2001) 104 ' 20.40 Mesélő A vezércsel Fsz.: Peter Krause, Kevin (magyar akcióvígjáték) 21.30 Védelmi jog © (amerikai krimi, 1990) © Fsz.: Claire Foriani, Rachael festmények (3-4.) © Fsz.: Dominic Purcell Pollak, Julianna Margulies Fsz.: Ijujtor István (olasz krimisor. - 26/7.) 55' Fsz.: Peter Fáik Leigh Cook, Ryan Phillippe 21.45 Víz alatti hidegháború 22.10 Gyilkos elmék© 23.00 A Küszöb © 21.45 Szerda este 22.30 Napló 23.05 A holtsáv © 0.10 Chaplin szereti a zenét 22.45 Békebeli ^ (amerikai krimisorozat) (amerikai misztikus sorozat) 22.20 Kultúrház © 22.35 Záróra (amerikai-kanadai sorozat) 1.05 Híróra (ism.) bűnügyek (5-6.) © y 23.20 Médium © 24.00 Tények este 22.55 Lapozó© 23.25 Nap-nyugta 0.05 A polip© 1.40 Hírháttér (Ism.) (fr. dók. sorozat) (angol thrillersorozat) 0.30 A Pelham 123 Járat 23.20 Hírek. Időjárás 2.00 Titokzatos Násztya (olasz krimisorozat) 2.00 Mese 23.55 Ősvilági kaland © 0.20 így készült: megállítása ® 23.40 Tv-taxi 2.45 Bartók-emlékek 1.05 Kukkotok © 2.15 Persona non grata (ism. sorozat) 'H I Zuhanórepülés © (amerikai krimi, 1998) 86' 23.55 Párizs ébred © 3.10 Századfordító magyarok (amerikai erotikus sorozat) (lengyel film, 2004) © 0.50 Híresek (magyar werkfilm) 2.05 Drága testek © (francia-olasz film, 1991) 4.00 Minifesztivál 1.35 Hulló csillag © 4.10 Anziksz és gazdagok (1-2.) Cfi HÍR TV iSIBBSIIIII KSSaTV '^filli HAJLÓIKAT lp /etooSFORT ""“SÍ • Á SPQR.T1 131 HBO ^MiUlMMIji MSCOVEKV *TH o ......................................................................................................................................................................... ..............................................................................................................................................................................................................................'■ jC 1 2.00 Déli híradó. 1330 Paletta. 14.05 Kü- 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 15.55 ízelítő. 16.00 Játékháló. 17.00 Európai 830 labdarúgás 845 Strandfoci 10.45 Labda- 1130 Seat Leon-kupa. 12.00 Golfmagazm. 630 Az osztály 6.55 A festmény 835 Mozi! 12.00 Gigászi építmények. 13.00 Roncste3 lönkiadás. 16.05 BBC Reporters. 1630Pálét- ajánlat. 13.50Többetésszel! 1635Kaschmir Kutatási és Innovációs Expó. 1730Tevagyaz njgás 11.00 Labdarúgás 13.00 Labdarúgó-Eb 1230 SporthorgászaL 13.45 Amerikai fut- Mozi! Mozi! 9.05Temegén 10.40 Tűzszeke- lepi csaták. 14.00 Bramiac 15.00 Hogyan '5 ta-J7.00 Híradó. Sport. 17.30 Vonalban. Gold. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30 életem(arg.sor.). 1830Csacska angyaliig. 14.00labdanigás 1600 Kerékpár 1730 Csu- ball. 16.15 Arany pillanatok. 1630 Férfi kosár- rek 12.40 Lelkipásztorkutya 1425 A Nílus készült? 1600 Egyszer egy ilyet vezetni! * ö 1630Zöldövezet 19.00 Híradó. Sport. 1930 ingatlanpiaci panoráma. 1610 Fórum, 1855 sor.). 1930 Fekete gyöngy (arg. sor.). 2030 pa sport, 17.45 Labdarúgó-Eb 1600 Szerdai labda-Eb. 18.15 Gillette World Sport. 18.45 gyöngye 1605 Csajok, foci, buli 17.45 Maf- 17.00 Motorkerékpár-építő vb. 1600 AmIskolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Fride- Hírhátó,21.00Láz(amerikaifilm).23.00Ero- válogatás 1855 Díjugratás, 19.05 Lovaglás Mai helyzet. 19.00 Férfi kosártabda-Eb. fia! 19.15 Amazonok 21.00 A rózsaszín pár- esi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan W 21.2135 Lapzárta. 22.05 Zöldövezet. 2230 rikuszmosL21.00Dominó.22.10Vonalkód. tikusgyilkosság(amerikaithriller).LOOHÍihá- 19.10 Szerdai válogatás 19.15 Golf 20^0 Vitor- Középdöntő. 20.45 Labdarúgás. 23.15 dúc 2235 A nagy mentőakció 0.45 Bizonyt'- készült?21.00Halálosfogás.22.00Piszkos O GyógyHír. 2330 Iskolapélda. 23.10 Többet ésszel! 025 700-as klub. ló. 130 Grand prix. 2.00 Műveltségi kvíz. lázás2055Szerdaiválogatás2L00Labdanjgás PokerChannel. 23.45 Férfi kosártabda-Eb. tás 225 Én és én meg az Irén munkák. 23.00 Veszélyes versengés. marca!T7v”''*Í| 9i-2enjoy'kaposva«^ 88,0n:joy.marcali... ■ j'7r"""7rnrra 08.00 Képújság 17.00 Európai Kutatási és Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó ism. 6.00- Óránként hírek, közlekedés, időjárás- 6.00- Óránként hírek, közlekedés, időjárás- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 603 Zene éb- Óránként Hírek 900 Napközben 11.10 SéInnovációs Expo 1730 Kaposvári közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00 ...mi somogyiak 2030 Hírháló 21.00 jelentés, közérdekű információk jelentés, közérdekű információk redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek, tányll30Vendégaháználl2.48Kinyerma? 'O Rákóczí-Siófok NB l-es labdarúgó mérkőzés 1920 Mi somogyiak - megyei hírmagazin Láz-amerikai film 23.00 Erotikus gyilkosság 06.00 Enjoy Reggel 10.00 FM kommandó 06.00 Enjoy Reggel 10.00 FM kommandó időjárás, közi. 9.02 Sporthírek 10.03 Zene 13.04 Parasztregény 3.1330 A református Kjj ism. 18.59 Útravaló 19.00 Kapospont- a Ka- 2020Híradó20.40Azezeréveshatáron-do- - amerikai thrillerOl.OO Hírháló 0130 Grand 15.00 Délutáni Koktél 17.00 Élő kívánság- 15.00 Délutáni Koktél 17.00 Élő kívánság- munkához: óránként hírek, időjárás, közi. e^házféióraja 14.05 Kultúrkör1505Magyar53 pos Televízió hírműsora 1920 Kapós Sport kumentumfilm 4.21.10 Ismétlések reggelig Prix, autó-és motorsport krónika műsor 18.00 Hírösszefoglaló 20.00 Zene- műsor 18.00 Hírösszefoglaló 20.00 Zene- 11.02,13.02, 15.02 Sp.hírek 16.03 Zene országról jövök 1600 Közelről 1603 Közéleti '£(] 1930 Géniusz-kulturális magazin 19.59 Út- gép gép szünidőhöz. Óránként hírek, időjárás, közi. ütköző 1615 Sportvilág 19.05 Válogatás a ravaká 20.00 Kapospont - a Kapós Televízió .................................................................................................. aa**—!P45!SS!11"^ 17.02; 19.02: Sporthírek 19.03 Kultúifitnesz Napközben délelőtti műsorából 19.50 Mese hí rműsora, ism. 2020 Kapós sport2030 Hír- .TY.......SIOTY.............................TY. . . . . .. 7M - Szellemi frissítés és telki erősítés 20.00 Hí- 20.04Aranyembemk2035MikszáthKálmánhá ló-az ország híreivel 21.00 Láz -amerikai 19.00 Híradó 1920 Mi somogyiak - megjei hír- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Európai Kutatási és Innovációs Expo 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- rek, időjárás és közlekedés 20.03 Zene olva- né visszaemlékezései 10.21.04 Egy hazában film 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: magazin2020Híiadó20.40Azezeiéveshatáron tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 20.30 Hírháló - az ország híreivel 21.00 Láz - sic Délután 17.00 Zenevonat 20.00 Táska- sáshoz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás- 22.00 Krónika 22.15 Sp.viiág22.50 A Rezeda Útravaló, Kapospont Kapós Sport -dokumentumfilm4.2L10lsmél)ésekreggelig 21.00Esüfilm amerikaifilm rádió Egy kis hazai+ zenei és kultúrális műsorok együttes felvételeiből 23.04 Kultúrlxör