Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-07 / 209. szám
Babamenü okosan összeállítva bébipapi Nem azok az ételek kellenek a kicsiknek, amelyeket a felnőttek szeretnek A kisbabák féléves koruk után már nem csak anyatejet esznek, bár a szoptatást hosszú ideig meg kell hagyni. Az ételek összeállítása és fűszerezése is nagy figyelmet igényel. Rados Virág Amikor az apa és az anya hazaért, rémülten látták, mit csinál a nagypapa a kisbabával. Csípős parasztkolbászt adogat neki apró katonákra vágva. A gyerek pedig? Boldogan gügyög. „De hiszen látjátok: szereti!” - érteüenkedik a nagypapa, amikor a szülők kérdőre vonják. Az eset valóban megtörtént, és a benne szereplő gyermeknek nyilván már karon- ülő korában vasból volt a gyomra. Ilyesmivel azonban nem minden kislegény dicsekedhet. A csecsemők étrendjének ösz- szeállításakor több szempontot kell figyelembe venni. Először is azt, hogy a babának sokkal finomabb ízérzékelő idegvégződései vannak, mint a felnőtteknek. így a só, a fűszerek, a kemény, érdes anyagok izgató hatását is intenzívebben érzi. Ugyanakkor a kisded még rágni sem tud igazán. KARAKTERES FŰSZEREKET és sót az első életévében ne adjon a baba ételéhez. Még később se kövesse el azt a hibát, hogy a saját szája íze szerint fűszerez: a babagyomornak az túl erős. Használjon inkább friss, finomra vagdalt fűszernövényeket. Ebbe a csoportba a lágy, úgynevezett zöld- fűszerek tartoznak, amelyek sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Ezeket a várandós kismamák és a kisgyermekek is bátran fogyaszthatják. az ételeket ajánlott pépesítve kínálni a babának. A finomra préselt ételből a baba belei több tápanyagot tudnak felszívni, mint a durván szét- nyomkodottból. Vásároljon olyan robotgépet, amelyhez mixer vagy pépesítő feltét is tartozik. A pürékészítővel mára fazékban felapríthatja az ételt. S bár alapjában véve kevesebbet eszik, mint a felnőttek, nagyságához képest mégis több táplálékot kell elfogyasztania. Elvégre az övé fejlődő szervezet. Ami pedig a folyadékot illeti, a baba súlyra számított szükséglete és szomjúságérzete is túlszárnyalja a miénket. Mindezek miatt esznek a kicsik jóval lassabban, mint a nagyok. Az egyik legfontosabb szabály, hogy minél kevesebb legyen a káros anyag a bébiétrendben. Étkezés előtt mindent alaposan meg kell tisztítani és le kell mosni. A zöldfélékről szedje le a külső leveleket, hogy a levegőből rákerült szennyeződésekből - például a nehézfémekből - ne jusson nagyobb mennyiség az élelmiszerbe. A sütést, grillezést, a fritőzt nem szabad a gyerekmenü elkészítésekor használni! Inkább válassza a kíméletesebb párolást. Egészen kevés zsiradékkal, saját levében vagy csak kevés folyadékkal, alacsony hőfokon főzze az ételt. Jobb, ha csak minimális zsiradékkal párol, és a vaj vagy olaj végleges mennyiségét csak ezután adja az ételhez. Az edényt mindig fedje le: a vitaminok a hőre és a levegőre is érzékenyek. Ha tudunk igazán szeretni, mértékkel bátran ehetünk Fogyókúra, koplalás, diéta - erre kárhoztatják magukat a nők, mondván: tetszeni akarnak a férfinak. Rusz Edit szexuál- pszichológus szerint ez nem igaz. A vékonyságot megcélzó hölgyek egymással rivalizálnak, a modelleket, a bulvárműsorok szépségkirálynőit utánozzák. A tetszés titka azonban nem az aktuális szépségideáiban rejlik - szögezi le a szakember. Hanem abban, hogy képesek va- gyunk-e szeretni. Aki el tudja fogadni önmagát olyannak, amilyen, az a másik szeretetére is fogékony lesz. Nem azon képze- leg majd, hogy egy-két kiló miatt a partnere faképnél hagyja. Arról nem is beszélve, hogy a nőies, azaz kerekded asszonyok jobban tetszenek az erősebbik nemnek. A szeretett nő megszépül szerelmese szemében. Ez nem holmi rózsaszín okuláré miatt van, hanem mert aki kedves a szívünknek, az a szemünknek is az lesz. Bízzunk tehát saját személyiségünk varázsában, és ne sajnáljuk magunktól - mértékkel - időnként azt a kis édessséget A kedvünk is jobb lesz tőle. ■ R. V. A betétdíjas borosüvegek használatát sürgetik Az egyedi pezsgős- és borosüvegek a kukában végzik, mert ezeket nem váltják vissza a kereskedők. A kötelező betétdíj bevezetésének gondolata ugyan többször felmerült már, de végül lekerült a parlament napirendjéről is. A környezetvédők nem adták fel a harcot, és a betétdíjas termékek vásárlására buzdítanak. A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) az egyik nagy hazai pincészettel összefogva kezdett kampányt a visszaváltható üvegekért. A zöldek szerint ezzel a fogyasztók és a termelők is jól járnak: a környezet védelme mellett a pénztárcájukban is több marad. A hazai borászatban 40 éve működik a betétdíjas rendszer. A forgalmazott borok nagy része újra felhasználható üvegekbe kerül, és az egymással versenyző pincészetek békésen használják egymás palackjait. Mégis sok üveg végzi a szeméttelepen, mert az egyedi flaska visszavételéről a termelők nem gondoskodnak. „Csalódottak vagyunk, hogy nincs kötelező betétdíj - nyilatkozta Szilágyi László, a HuMuSz elnöke. - Ily módon a csomagolások 85-90 százalékát lehetne begyűjteni. A borvásárlók egyet tehetnek: olyan göngyöleget válasszanak, amelynek megoldott az újrahasznosítása.” ■ ÁNT HIRDETÉS KONFERENCIA kis- és közép- vállalatok /SZÁMÁRA 0AA7 EURÓPA £UUf. CONGRESS OKTÓBER 10. CENTER HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Nyárbúcsúztató menük a Kiskegyed Konyhájában MEGJELENT a KISKEGYED konyhája legújabb száma. Benne krumplis ételek receptjei a levestől a tortáig. Ötletek gyors és ízletes vacsorákhoz, és egyszerű menük laza nyári hétvégékre. Kilencvenöt remek recept a Kiskegyed Konyhájában! Keresse a hírlapárusoknál! Előbb mosson, csak azután szeleteljen! A FELVÁGOTT ZÖLDSÉGEKET már nem szabad vízbe áztatni, mert a sérült sejtekből kioldódnak a hasznos tápanyagok és vitaminok. Praktikusabb a tisztítással és a mosással kezdeni az előkészítést, és csak akkor felvágni a zöldségféléket, amikor már az ételbe kerülnek. így semmit nem veszítenek tápértékükből. Kilenc négyzetméteres a rekorder whiskybár SIKERESEN ÜZEMELTETI aprócska kocsmáját egy svájci pár. Gunter Sommer és Katarina Steimann az egyik hegyvidéki üdülőhelyen alakította ki Smallest Whisky Bar on Earth névre keresztelt ivóját, amely csupán kilenc négyzetméteres. A világ legkisebb whiskybárja rendszerint telt házas, és rövidesen a Guinness-rekor- dok könyvébe is bekerülhet. Pattogatott kukorica: ehető csomagolóanyag A HABKÖNNYŰ kukorica- szemek nem csak a tévé előtt vagy a moziban okozhatnak örömöt. A pattogatott kukoricából tökéletes csomagolóanyag is készülhet. A postán küldött törékeny tárgyakat - üveget, porcelánt és más sérülékeny dísztárgyakat - pattogatott kukoricával körülbélelve tegye a dobozba. A kukorica ugyanúgy véd, mint a hungarocell, de nem környezetszennyező, hiszen megehető és vicces is. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: WWW.REGGEL.HD A « i > Bánjon óvatosan a pikáns fűszerekkel, és minden ételt bátran pépesítsen!