Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

ÖUIVIUÜYI niKLAK - ZOOI. SZtKI tMtStK 1., SZOMBAT X X Hl IV U U 11 Matek helyett a színház vonzotta Csibét szülőföld Kerekes Éva pihenni és nosztalgiázni jár haza Kaposvárra, s a legtökéletesebbre vágyik Még át sem vette a diplo­máját, már akkor felfigyelt rá a színházi szakma. Fő­iskolásként játszotta Nyi­las Misit - lebilincselően. Alkata, hamvassága csak tetézte tehetségét. Nem vé­letlenül kapta meg oly ko­rán a Jászai-díjat. Lőrincz Sándor Kerekes Éva már gimnazistaként színész szeretett volna lenni. Fél életét akkoriban a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltöt­te, a másik felét pedig az akkor még működő Táncsics Diákszín­pad próbáin és előadásain. Nem érdekelte különösebben, hogy matekból meg akarják buktatni, csak az, hogy mielőbb fenn le­gyen Thália szekerén.- Egy művész honnan eredez­teti a tehetséget? - kérdeztük Csibét, az egykori kaposvári lányt, hiszen hajszíne s „ma­dárteste” miatt a legtöbben így nevezték.- Szerintem hozza magával az ember; jóllehet, útközben le­het még gyűjteni hozzá, de az a legfontosabb, hogy a kapott adománnyal, energiatöbblettel miként gazdálkodom, hogyan öntöm formába. Anyai nagy­apám Rákosi Szidinél tanult, ám nem került a pályára, így aztán megmaradt vidéki párto­lónak. Somogyszilben rende­zett színielőadásokat, és rajon­gott a rádiós és televíziós szín­házi közvetítésekért. Édes­anyám húga is színházszerető ember, nővérem pedig felvételi­zett a színművészetire, de an­goltanár lett. Úgy vélem: hasz­nálnunk kell ezt az ajándékot.- Ahogy figyeljük a pályáját, él is vele rendesen.- Igyekszem jól sáfárkodni vele; a teljességre törekszem. A bensőm nem engedi, hogy elha­nyagoljam ezt az adományt, és ne keressem a legjobbat, a leg­tökéletesebbet. Igaz, ott a dön­tés felelőssége: melyik utat vá­lasszam. Nem merem kihagyni a pillanatokat. Hogy ez elég-e, nem tudom, csak azt, hogy es­ténként a színpadon elégedett­séget érzek.- A múlt évadban nyolc da­Kerekes Éva: két-három nap elegendő arra, hogy kipihenjem magamat. Szeretek hazajönni az édesanyámhoz Kerekes Éva megkapta már a Jászai-díjat is 1966. ÁPRILIS 12-ÉN született Kaposváron. 1988-ban szerez diplomát a Színház- és Film- művészeti Főiskolán. A Rad­nóti Színházba kerül, majd 1996-tól szabadúszó. Jelen­leg az Örkény Színház tagja. rabban játszott, pedig azt tart­ják: egy színésznek egy évad­ban elég lenne két-három is.- Szerencsére még bírom, s az ősztől további kettő hozzájön még. Ez lehet, hogy azt jelenti: vannak még tartalékaim. Annyi minden és mindenki lakik ben­nünk; az a feladatunk, hogy le­győzzük egónk korlátáit, és en­gedjük, hogy ránk találjanak a szerepek, hagyjuk, hogy más­más személyiségek bukkanja­nak elő belőlünk.- Huszadik színházi évadjára készül. Nézőként gazdag, de milyen volt a színész szemszö­géből az elmúlt két évtized?- Tartalmasnak érzem, s ép­pen azért, mert nem skatulyáz­tak be, nem is korlátoztak. így aztán naiva- és drámai szerep egyaránt rám talált.- A színpadi mindentudásban nem lehet kifáradni?- Dehogynem, ám szerencsés alkat vagyok, mert két-három nap elegendő arra, hogy kipi­henjem magamat. Ilyenkor elég, ha csak ülök és nézek ma­gam elé, csend és béke vesz kö­rül. Ezért jöttem haza Kapos­várra az édesanyámhoz.- Több mint húsz éve elköltö­zött diákéveinek városából. Hagyja ilyenkor, hogy feltörje­nek az emlékek?- Ezt nem lehet nem hagyni! Jönnek maguktól. Az itt töltött tizennyolc év kitörölhetetlen az életemből. Ahogy gurulok haza­felé, rabul ejtenek a somogyi dombok, s még a levegőt is másként veszem. Szeretem ezt a vidéket, csukott szemmel is felismerem: megérkeztem, itt­hon vagyok. Édesapám a közel­múltban meghalt, de szeret­ném, ha anyu még nagyon so­káig itt sétálna mellettem. Ha befordulunk az egykori Szabad­ság parkba, elkanyarodunk a elismerései: Jászai Mari-díj 1991., legjobb színészi alakí­tás MASZK különdíj 2002., Mensáros-díj 2005., Legjobb női alakítás MASZK különdíj 2006. (Pécsi Országos Szín­házi Találkozó) színház felé vagy elmegyünk a gimi előtt, rögtön megelevene­dik a múlt, visszaidéződik a kamaszkorom...- Az egyik bulvárlap nemrég összeboronálta Gáspár Sán­dorral.- Csámpit régóta ismerem, sokat dolgozunk együtt, de nem az élettársam. Ennek ellenére felhívtam, és nevetve tanácsol­tam: vállaljuk fel, ha már megír­ta az újság.- Sokan olvasták...- Elég baj. Én is lépten-nyo- mon érzékelem, hogy erre fóku­szálnak. Ezek a lapok bizonyá­ra érintenek izgalmas témákat, de a figyelemre méltó személyi­ségek is megkopnak egy idő után; olyanok, akiknek nem kellene. Téves és hamis képet mutatnak, és az emberek, saj­nos, ezt el is hiszik. Tudom, hogy nem könnyű felismerni a csapdákat, meg azt is: vannak olyan sztárok, színészkarakte­rek, akiknek erre van szüksé­gük. Szerintem azonban a lé­nyeg nem a bulvárlapokban ol­vasható.- Mint ahogy az sem általá­nos, hogy egy színésznő - gyermekei miatt - néhány év­re elvonul a szakmától, s a lurkóknak él.- Ármin már tízéves, Júlia pedig nyolc. Megpróbálok most is sokat együtt lenni velük. A nyáron egyébként somogyszili rokonainknál is pihentek, de édesapjukkal, Silló István kar­mesterrel is nyaraltak a Bala­tonnál.- Egyik sem készül édesany­juk nyomdokaiba?- Mindketten szeretik a színházat, de fiamat most a fo­ci érdekli leginkább, lányom­ról meg korai lenne még bár­mit is jósolni. A Hétszergörbe tagjai tájházba vándoroltatták a melencéket népi építészet A 170 éves füstös konyha tűzhelyéből egyetlen csempe maradt, ha lesz pénzük, legyártatják a többit is Hiába csupaszították le a régiség- kereskedők a padlásokat, mutató­ba még maradt a múltból Por- rogszentkirályon. Két épületet is megtöltene, annyi régi holmi került elő. Egy­előre egyben mutatják be, a nemrég felújított Jeszek-féle pa­rasztházban. Ez lett az új tájház. A régit muszáj volt kiüríteni, mert abban tönkrement volna a gyűj­temény. - Felújításánál ugyanis nem vették figyelembe a paraszt­házak „természettanát” - ma­gyarázta Szlávecz Károlyné pol­gármester -, lebetonozták a dön­gölt sárpadlós alját, ezzel felve­zették a vizet a falba, ami most másfél méter magasságig ned­ves. Az új már műemlékvédelmi A Jeszek-féle parasztház udvarán piroslón virágoznak a muskátlik Szekérben a névjegy A DRÁVA-PROJEKT támoga­tásával felújított tájház udvarán régi szekér áll, amit ügyes kezek több sze­kér darabjaiból raktak össze. Ennek különösen nagy értéke, hogy eredeti benne a világháború előtt élt kovács névjegye. Egyéb használati és földművelés­hez használt eszközök is „vannak raktáron”, eze­ket azonban majd csak akkor állítják ki, ha tud­nák számukra egy hátsó épületet biztosítani. szakmérnök irányításával szé­pült Ez a 170 éves, füstös kony- hás, nyitott kéményű parasztház a helyi népi építészet utolsó em­léke. A régi tűzhelyből egyetlen csempe maradt. Ha anyagi lehe­tőségünk lesz rá, legyártatjuk a többi darabot is. Amikor a településen megala­kult a Hétszergörbe és Környéke Hagyományőrző Egyesület, tag­jai vállalták, hogy a még fellelhe­tő népi tárgyakat összeszedik. Bekopogtattak a házakhoz, jár­ták a padlásokat. Tudták, hogy az emberek az 1960-as évektől cse­kély pénzért eladták a régiség- kereskedőnek az ősök használa­ti tárgyait, így nem is remélték, hogy ennyi minden összegyűlik. Volt, aki féltett falióráját aján­dékozta oda, előkerült a melen- ce, fejvéka, szakajtó, stelázsi, ko­mód, mázas csuprok, vasaló, sü­tőlapát, a szekrényekből meg szőttesruhák, ágyterítők, bekecs.- Mindenkinek megígértem, hogy megőrizzük ezeket - foly­tatta a polgármester -, s azt kér­tem, ha valakinek a leszármazot­tai eladják az öreg házat, hadd nézzünk körül benne, mielőtt a bútorokat kiselejtezik, így pró­báljuk megmenteni, amit még le­het. Az én kedvencem a komatál - mutatta Szláveczné a gyönyörű égetett agyagedényt, amit virág- mintával díszítettek, s azt írták rá körbe: Isten éltesse kedves ko- mámasszonyt. ■ Varga Andrea i l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents