Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-30 / 202. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 30.. CSÜTÖRTÖK TIT ALAPÍTVÁNYI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 11 mmmmmmm ■■ % ? s a mmmm Új tudásközpont Siófokon ünnepség A TIT alapítványi középiskoláját az MTA elnöke avatta fel Iskolaavató Siófokon. Ünnepélyes keretek között adták át a Somogy Megyei TIT és a TIT Alapítványi Középiskola új intézményét. Vizi E. Szilveszter a Ma­gyar Tudományos Akadémia elnöke (balról) és Horváth László Árpád a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola igazgatója avatta fel az intézményt. Mit jelent Önnek a TIT? DR. rátkai FERENC, a So­mogy Megyei TIT alelnöke: - Ügyvédi munkám mellett lassan két évtizede vagyok tagja a Tudományos Isme­retterjesztő Társulatnak, ami akárcsak Gárdonyi mű­vében a néptanító, a lám­pás szerepét tölti be. Szüle­im pedagógusok voltak. Amikor a tudományos is­meretterjesztésben és a me­gyei egyesületben szerepet vállaltam, az ő munkájuk lebegett a szemem előtt. KOVÁCS ZOLTÁN, a SMTIT Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottságának tagja: - Húsz éve vagyok tagja a megyei szervezetnek. Kol­légáimmal segítünk abban, hogy a fiatalok és az idősebbek is olyan kép­zésben részesülhessenek, ami megfelel a kor követel­ményeinek. Fontos, hogy az egyesületnek legyenek új ötletei, mert az oktatás­ban is a piac követelménye­ihez kell alkalmazkodni. JAKÓ GERGELY, a megyei közgyűlés alelnöke: - Édes­anyámnak 12-es sorszáma van a Somogy Megyei Szer­vezet alapítói között, és édesapám is tagja volt a TIT-nek. Úgy gondolom, ez már elég identitást ad ah­hoz, hogy elkötelezett le­gyek a TIT iránt. Fontosnak tartom, hogy a szervezet­nek küldetéstudata van. Az életen át tartó tanulásban, nagy szerepe van a TIT-nek. Az alapítványi középisko­la új intézményét avatták fel a héten Siófokon a vá­rosközpontban. Az intézmény a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat meg­újult városi tanodája, amit a Ma­gyar Tudományos Akadémia el­nöke, Vizi E. Szilveszter adott át. Kaposvár, Nagyatád, Barcs és Dombóvár után a siófoki iskola immár az ötödik, amelynek lét­rehozása a Somogy Megyei TIT nevéhez fűződik. Az eredmény kapcsán az MTA elnöke kiemel­te a Somogy Megyei TIT munká­ját, és az ország egyik legjobb intézményének nevezte. Siófokon évek óta nagy volt az érdeklődés a TIT alapítványi középiskola által szervezett AZ ISKOLAI KÉPZÉSEK között manapság húzó ágazatnak számítanak a számítástech­nikai képzések, például a szá­mítástechnikai szoftverüzemel­tetői. A siófoki intézményben a számítástechnikai képzés kor­szerű felszereléssel ellátott te­remben zajlik. A 28 felhaszná­lóhelyes hálózat és a lapmoni­torok mellett a helyiségben in­képzések iránt. Az iskola meg­nyitását ez a népszerűség gene­rálta. Az itt élő fiataloknak a bő­vülő kínálat és a jobb feltételek miatt nem kell elutazniuk, ha­nem helyben tanulhatnak - mondta Horváth László Árpád, a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola igazgatója. Avatóbeszédében az akadé­mia és a TIT Országos Szövetsé­gének elnöke arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy egy civil szerve­ződés alulról építkezve is tud olyat alkotni, ami egy város éle­tében sorsfordulót jelent. Vizi E. Szilveszter a TIT Orszá­gos Szövetsége elnökeként a So­mogy Megyei TIT-ben végzett munkásságáért Kovács Zoltán­nak, a Somogy Megyei TIT Ellen­őrző és Számvizsgáló Bizottsága teraktív tábla is helyet kapott. Ennek előnye, hogy amit a ta­nára táblára felír, a diákok azt a saját képernyőjükön lát­ják. A tábla használatára az intézményben tanári tovább­képzéseket is szerveznek majd. A képzés korszerű felszereléssel ellátott teremben zajlik tagjának Kiváló Ismeretterjesz­tésért kitüntetést adott át. Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Somogy Megyei TIT ered­ményes működését mutatja, hogy augusztus 20-án, a Magyar Köztársaság elnöke dr. Rátkai Ferencet a Somogy Megyei TIT alelnökét a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje ki­tüntetésben részesítette.- A mai modern korban nem elég elvégezni egy középiskolát, egyetemet. Az életen át való ta­nulásra kell helyezni a hang­súlyt, ami a megye számára is kiemelten fontos. Az a tudás, amit a középiskolában megsze­reztünk, öt év alatt megfelező­dik. Ezeket az ismereteket újra és újra kell tanítani, ezért a TIT iskolák a közeljövőben fontos szerepet kapnak - hangsúlyozta az MTA elnöke. A megnyitón el­hangzott: Siófokon olyan pilla­natban adnak át iskolát, amikor az országban sorra szűnnek meg oktatási intézmények. Az alapítványi iskola Siófokon nem­csak a diákoknak jelent tanulá­si lehetőséget, hanem munkahe­lyeket is teremt. Az iskolában a legkorszerűbb körülmények kö­zött zajlik majd az oktatás. A képzések között a legnagyobb hangsúlyt az érettségi utáni szakmai oktatás kapja, de az át­képző tanfolyamok, a nyelvi és a számítástechnikai képzések is kiemelt jelentőséggel bírnak. Az intézményben az oktatás napo­kon belül, szeptember első heté­ben megkezdődik. ▲ E3SSSSE33E TIT ALAPÍTVÁNYI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SOMOGY, TOLNA MEGYE (OM 03480) 7400 KAPOSVÁR DÓZSA GY. U. 18. Tel.: 06(82)320-621 Tel/fax: 06(82)320-165 TAGINTÉZMÉNYEK: NAGYATÁD, RÓKUS KÖZ 5. Tel.: 06(82)553-064 BARCS, SZÉCHENYI U. 40. Tel.: 06(82)462-570 SIÓFOK, SZÉCHENYI U. 11. Tel.: 06(84)312-400 DOMBÓVÁR, SZABADSÁG U. 4. Tel.: 06(74)465-443 KÉPZÉSEK 1. GIMNÁZIUMI KÉPZÉS A. , NAPPALI TAGOZAT: Képzési idő: 2 év. Korhatár: 22 év (spec. 23 év) Jelentkezés feltétele: szak­munkásbizonyítvány vagy a 10. osztály elvégzését iga­zoló bizonyítvány megléte. B. , ESTI TAGOZAT: Képzési idő: 3 év Korhatár: nincs Jelentkezés feltétele: 9. osz­tály elvégzését igazoló bizo­nyítvány megléte. 2. INGYENES SZAKKÉPZÉS A. , ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA NAPPALI ÉS ESTI TAGOZATON: biztosítási tanácsadó gazdasági informatikus I. idegenvezető informatikus (rendszerinformatikus) irodavezető logisztikai ügyintéző marketing­és reklámügyintéző pénzügyi-számviteli ügyintéző pincér protokollügyintéző Public Relations-m unkatárs szakács számítástechnikai programozó számítástechnikai szoftver­üzemeltető szociális asszisztens szociális gyermek­és ifjúságvédelmi ügyintéző újságíró II. ügyintéző titkár B. , ÁLTALÁNOS ISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKE­ZŐK SZÁMÁRA NAPPALI ÉS ESTI TAGOZATON: gyermek- és ifjúsági felügyelő számítógép-kezelő (-használó) szociális gondozó és ápoló A képzések iránt telefonon vagy személyesen lehet érdek­lődni az iskola székhelyén és a tagintézményben. a Interaktív tábla segíti a munkát a tanteremben Az alapítványi iskola diákjainak ingyenes az oktatás képzés Fontos tudnivaló, hogy tanulók családi pótlékot és a diákigazolványt is igényelhetnek Helyben szerezhető nyelvvizsga A TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola új siófoki intézmé­nyében korszerű körülmények között háromszáz négyzetméte­ren zajlik majd az oktatás szep­tembertől a Széchenyi utcában. Az iskolában egy nagy előadó, 28 felhasználóhelyes számítástech­nikai terem és nyelvi labor ka­pott helyet. A tágas előtérben in­ternet-kuckót alakítottak ki, ahol három számítógép áll a tanulók rendelkezésére. A kellemes han­gulatú iskola óriási előrelépés a korábbi évekhez képest, hiszen a TIT iskola kilenc éven át mind­össze egy 28 négyzetméteres iro­dával rendelkezett, a képzések megtartásához pedig a város is­koláitól béreltek termet. - A tár­sadalmi igényekre építve hamar elindítottuk a különböző szak­mát adó képzéseinket, amelyek közül hosszú éveken át a külke­reskedelmi ügyintéző volt az egyik legnépszerűbb - meséli Páhi Edina, a siófoki tagintéz­mény vezetője, aki hozzátette: manapság főként az informati­kai és a szociális képzések ked­veltek, de gépírói tanfolyamot is szervezünk, hiszen a számítógé­pes világban erre is van igény. Az alapítványi középiskolában ma már elsősorban azokra a szakmát adó iskolarendsze-rű képzésekre koncentrálnak, amik érettségi után választhatók, vagy a 8-10. osztályt elvégzett diákok továbbtanulását segítik. Ezek * A TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola új siófoki intézményében kor­szerű körülmények között, háromszáz négyzetméteren zajlik majd az okta­tás szeptembertől a Széchenyi utcában. előnye a szakma elsajátításán túl abban rejlik, hogy szakirányú to­vábbtanulás esetén ezek az OKJ- s végzettséget adó képzések a fő­iskolai, egyetemi felvételik alkal­mával pluszpontot jelentenek.- Minden évben legalább há­rom teljes osztályunk működik, a diákjaink nagy része felnőtt. A középiskola diákjai huszon­három éves korig családi pótlé­kot és kortól függetlenül diák- igazolványt is igényelhetnek, akár nappali, akár esti tagoza­ton tanulnak - mondja a tagin­tézmény vezető. Az ingyenes képzések mellett az iskola nyelvtanfolyamokat indít, és fordítói szakszolgálat is műkö­dik az irodában. ▲ A TIT mindig is erős volt a nyelvtanfolyamokban. Ezek­hez fűződőén a siófoki irodá­ban 2001 óta lehet különböző szintű nyelvvizsgát tenni. A ha­zai origós nyelvi próbák mel­lett az intézményben nemzet­közi, Telc-es vizsga letételére is van lehetőség. Az utóbbi nyelv­vizsga-bizonyítványt az Euró­pai Unió 14 országában és to­vábbi 8 közép-európai ország­ban is elfogadják. A siófoki nyelvtanárok a tanulók vizsgá­ra való felkészítését szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy saját gondozásban vizs­gafelkészítő könyveket jelentet­tek meg a német- és az angol- nyelv-vizsgákhoz egyaránt ▲

Next

/
Thumbnails
Contents