Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-16 / 191. szám

12 In memóriám Simon Ottó Elhunyt egy somogyi költő, Simon Ottó. A fonyódl gim­náziumban tanított matema­tikát. Hatvanöt évet élt. Ver­sei hosszú évekig csak újsá­gokban, folyóiratokban lát­tak napvilágot. 1988-ban je­lent meg az első versesköte­te. Azóta már a nyolcadik is megtalálható a könyvtárak polcain. A Balatonról írt könyve a nyomdában, meg­jelenését már nem élhette meg. Verseinek zengő muzsi­kája, mély gondolati tartal­ma egyre több verskedvelőt azok olvasására készteti. A nagy szegedi költőnk, Juhász Gyula írta egykor, hogy sok költő egész életében szorgal­masan írogatja a verseket abban a titkolt reményben, hogy akad közöttük egy, ami halhatatlanná teszi a nevét. Talán Simon Ottó versei kö­zött is az irodalmárok talál­nak egy ilyet, vagy nem is egyet. Két hete még együtt nyomtuk az ágyat a kaposvá­ri kórházban. Arra kértem, hogy írjon verset a folyóirat­nak, melynek én is munka­társa vagyok. Letargikusan válaszolt: „én már nem írok több verset”. Isten veled, Ottó! DR. GAJDA PÁL Hajrá, Szenlpéter! Szülőhelyem Pogányszentpéter futballcsapata negyedszer lett bajnok a Nagykanizsa és kör­nyéke II. osztályában. Az alig 500 lelkes falu egykori mezében jómagam is több éven át őriz­tem a kaput. Úgy vélem - ha kis­sé megkésve is -, megérdemlik az elismerést. Igen szerény anyagi helyzetük mellett vete­kednek hétről hétre a szomszé­dos Zala falvainak fiataljaival, olyanokkal, mint Hahót, Sand, Zalaszentjakab, s 16 derbiből mindössze kétszer nem szerez­tek örömet lelkes szurkolóik­nak! A Szentpéter hírnevét öreg­bítő sikerben nagy része volt Hajdinák István „Csicsának”, aki a júliusi bajnoki banketten sok év után elköszönt a szerve­ző-mindenes szereptől. Ben­nünket jó negyven évvel ezelőtt „Hajrá Szentpéter!”-rel buzdítot­tak drukkereink, most is ezzel köszöntsék a derék utódokat. DR. NOVÁK FERENC, KAPOSVÁR FÓRUM SOMOGYI HlRLAP - 2007. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Takarékosságra ösztökélnek. Kaposváron, az autóbusz-pályaudvar szomszédságában található ez a bevásárlóudvar. Az összetöredezett, ütött-kopott tájékoztató tábla azonban inklább elriaszt, mint befelé csalogat. így aztán a megyeszékhely lakói és a vidékről érkezők többnyire elkerülik a jobb napokat is megélt kereskedelmi területet. Az árusok hiába várják a vásárlók rohamát, érdemes lenne utánanézniük: miért kerülik el őket? Olyan lehetnék, mint a többiek Ábel vagyok, ötéves kisfiú. Autistának mondanak a felnőt­tek. Nem tudom, mi az, csak azt, hogy sokszor nem értem, mit akarnak tőlem a nagyok. Három testvérem van - ők nem olyanok, mint én. Szeretnék egyszer óvo­dába járni, játszani a többiekkel. De én hiába szeretem őket, még­is ijedten húzódnak el tőlem. Másképp játszom, mint ők. Úgy tűnik, nem értenek meg engem. Autista vagyok - nem tudom, ml ez. Csak azt tudom, hogy szeret­nék olyan lenni, mint a többiek. Meggyógyulhatnék, ha a szüle­im ki tudnának vinni Kínába vagy Ukrajnába - őssejtbeül­tetésre. Ott kijavítanák a fejem­ben a kárt, amit az oltóanyaggal beadott higanyalapú tartósító­szer (thimerosal) okozott. Beteg lettem tőle, mert szervezetem nem volt képes elviselni a felhal­mozódott „mérgeket”. Hogy kivi­gyenek, a szüleim szerint ez na­gyon nehéz dolog, egyedül ez nem megy nekik. Tudják, hogy gyógyulni szeretnék, hiszen ná­luk jobban senki sem ismer, ... ezért szánták rá magukat erre a levélre. Most megkeresnek min­den jóérzésű, segítőkész embert, aki fájdalmukat átérezni képes, és kérik, hogy ha lehet, anyagilag is támogassa törekvésünket. Én bízom a szüléimben, és bízom az emberekben is, hogy nem mon­danak le rólam, és segíteni fog­nak. PALÁSTI SZABÓ JÁNOS Visszafoglaltuk a Balatont idegenforgalom A szállásadók megfordították a zimmer frei-táblát Nagyon érdekes és jogos eszme- futtatást olvastam a Somogyi Hírlapban a mezőgazdasági ter­melők elégedetlenségével kap­csolatban - gondolva az állami támogatásra, annak mértékére, ami arra kényszerített, hogy hosszas morfondírozás után tol­lat, illetve gépet ragadjak, és a régóta bennem lévő gondolato­kat megosszam a kedves Olva­sókkal. Közel húsz éve Idegenforgal­mi vállalkozó vagyok, és megér­tem már szebb napokat is, ami­kor még tombolt az idegenfor­galom és tisztes megélhetést biztosított az abból származó jö­vedelem. Aztán jöttek azok az idők - 2000-2005 -, amikor a Ba­laton kiürült, hol azért mert egyesült Németország, hol azért mert jött az angolnavész, majd elfogyott a víz a Balatonból. Ebben az időszakban több vállalkozás csődbe ment, olyan is, akit mindig irigyeltem, hogy a Balaton körül a szállások je­lentős részét a turisták nála fog­lalták le. Hajszálon múlt, hogy nem kellett bezárnom az uta­zási irodámat. No, ezt nem azért írom, hogy sajnálkozza­nak rajtam, csupán a vélemé­nyem könnyebb megérthetősé- ge végett. Szóval a lényeg: az elmúlt években, amikor a turisták el­kerülték a Balatont, sem én, sem kollégáim nem mentek tüntetni a Parlamenthez, hogy az állam támogassa a csőd szé­lén lévő vállalkozásokat. Ekkor jött a nadrágszíj-szisztéma és a gondolkodás, hogy mivel lehet­ne - csak részben is - pótolni a kiesett jövedelmet. Mára eljött az az idő, amikor azt mondjuk, hogy ennyi ven­dég a Balatonnál már legalább tíz éve nem volt. Igaz, hogy megváltozott az összetételük olyformán, hogy a németeket felváltotta a magyar vendég. A „cimmer feris” táblát átfes­tettük, megfordítottuk, és már az van rajta, hogy „SZOBA KIADÓ”. Most örül a lelkem igazán. Hurrá, visszafoglaltuk a Balatont! Visszatérve a mezőgazdasági támogatásokhoz, természete­sen egyetértek azzal, hogy tá­mogatni kell az adófizetők pénzéből a nehéz helyzetbe került mezőgazdasági vállal­kozókat. (Mi idegenforgalom­ból élők ilyet még nem kap­tunk.) Kérdésként merül fel bennem, hogy amikor rendkí­vüli jó időjárás mellett rendkí­vül jó termést tudnak betaka­rítani, akkor talán visszafize­tik az államnak a közpénzből kapott támogatást. Vélemé­nyem szerint ez lenne a logi­kus. Ekkor talán más adófize­tő is szívesebben értene egyet a támogatás rendjével. NÉV, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN! Félretájékoztatás! Boglárlelle több mint tizenöt éve nem létezik, de Kaposváron ma is makacsul hirdeti ez az útbaigazító tábla Az olvasói leveleket szerkesztett formá­ban közöljük. Nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Levelet nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Vélemény: a Kőröshegy! Völgyhíd átadásának margójára a politika közbeszólt Marczali Tamás, Kőröshegy polgármestere köszöni az építőknek a maradandó értéket Az ország teljes lakossága köré­ben is ismert, hogy 2007. au­gusztus 8-án átadták az M7-es Balatonendréd és Balatonszár­szó között megépült, közel 15 kilométeres szakaszát. Ennek a szakasznak része a Kőröshegyi Viadukt vagy más néven a Kő­röshegyi Völgyhíd. Sajnálatos tény azonban, hogy az amúgy kritikán aluli szervezésnek köszönhetően a minden emberi jóérzést nélkü­löző avatási ceremónia alatt erről még csak említést sem tettek. Azért az avató miniszter, kistérségi elnök (ha már lehe­tőséget kapott) legalább azt megemlíthette volna, hogy a Kőröshegyi Völgyhíd miért kapta éppen pont ezt a nevet. Megemlíthették volna, hogy a község - amely kis kivétellel bűnbakként került beállításra - maga tette lehetővé 2004-ben az építkezés megindítását. So­kak szerint nem kis áldozatok árán tette ezt a település akko­ri vezetése, hiszen 2,5 milliárd forintról mondtak le. Ennyibe került volna ugyanis a soha el nem készülő elkerülőút meg­építése. Az átadott autópálya-sza­kasszal érintett Balaton-parti települések egynémelyike ön­feledten ünnepelte a forgalom megindítását. De vajon gondol- tak-e közben arra, hogy kinek, A kőröshegyiek büszkék arra, hogy hozzájárultak a híd létesítéséhez kiknek is köszönhető a parti te­lepülések kamionforgalom aló­li felszabadítása? Ugyanis őket elkerüli a megépült pályasza­kasz. Nem kell hallgatniuk, szagolniuk... mindazt, ami „épí­tészeti remekmű”. Higgyék el, nem a sértettség beszél belőlem, hiszen mint Kő­röshegy község 2006 októberé­ben megválasztott, újdonsült polgármestere, nem szereztem érdemeket sem az építkezés beindításának lehetővé tételé­ben, sem annak megvalósulá­sában. A politika ismét közbeszólt! Hisz tudjuk, a politika sok esetben érdemtelenül is képes embereket, csoportokat fel­emelni és akár a sárga földbe döngölni. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a nagybetűs poli­tika sem tévedhetetlen. Aki az avatóünnepségen ott volt, vagy látta az eseményről készült tu­dósításokat, az erről maga is meggyőződhetett. Én, mint a völgyhídnak ott­hont adó település vezető em­bere, szeretném utólag kikö­szörülni a csorbát, természete­sen már amennyire lehet. Szeretnék köszönetét mon­dani azoknak a melósemberek- nek, akik az érdemi munkát vé­gezték. Nevek nélkül és min­denkinek, a segédmunkástól a vezetőkig. Valóban nagyot és re­mélem, maradandót alkottak. Szeretném megköszönni a településünkön élő emberek­nek az építkezés megkezdése óta tanúsított türelmét, amely- lyel a kényszerű kellemetlensé­geket viselték és viselik még pár hónapig. Büszkén mondhatom, tele­pülésünk nem szorul rá arra, hogy mások sikereiből ková­csoljon. magának - akár ér­demtelenül is - politikai tőkét, múlandó erkölcsi sikert, hisz van a településnek számos ér­téke a völgyhídon kívül is. Re­mélem, hogy ebben a völgyhí- di kavalkádban a települé­sünkre látogatók ezt is felfe­dezni vélték. MARCZALI TAMÁS POLGÁRMESTER

Next

/
Thumbnails
Contents