Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-14 / 189. szám

6 2007. AUGUSZTUS 14.. KEDD GAZDASÁG HÍRSÁV Szerdán ismét csökken a benzin ára öt forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi árait szerdától a Mól, a gáz­olaj ára változatlan marad - értesült a portfolio.hu. A benzin átlagára így 285 forint körül alakul. Késésben a Temesvár és Arad közötti sztráda jövő tavasszal kezdődhet­nek el az Arad-Temesvár au­tópálya-szakasz építési mun­kálatai. Ennek része az Ara- dot elkerülő 12 kilométeres szakasz, illetve az Aradot Te­mesvárral összekötő 32 kilo­méteres rész. Korábban arról volt szó, hogy az autópálya építését még az idén megkez­dik, és várhatóan 2009 végé­re befejezik. Öt év múlva nyílna az első űrszálloda A Reuters szerint 2012-ben nyit a Galactic Suites sok- csillagos űrszálloda. Az uta­zásért körülbelül négymillió dollárt, mintegy egymilliárd forintot kell majd fizetni. Az űrszállodát tervező válla­lat iránt japán, amerikai és az Arab Emirátusok befek­tetői is érdeklődnek. Becslé­sek szerint mintegy 40 ezer potenciális utazóval számol­hatna az első űrvendéglátó. Csökkenhet a távfűtés ára piacnyitás Évente ötvenezer forintot is lehet spórolni a költözéssel Egy átlagos, 52 négyzetméter területű, kétszobás, havi 4 köbméter meleg vizet fogyasztó lakás éves távfűtési számlája. A távfűtési számla a havonta fix összegű alapdíjból, illetve a fűtési szezonban az elfogyasztott hő díjából áll. (forint/év, áfa nélkül) 192260 FORRÁS: MATÁSZSZ -ElIROPRESS GRAFIKA Több nagyvárosban is csökkent a távfűtés ára, miután a gázliberalizáció miatt a szolgáltatók egy része már a szabadpiacon vásárolhatja meg - a most kedvező árú - nyersanyagot. Pécsett, Sopronban és Kaposvá­rott kell a legtöbbet fizet­ni a távhőért, Egerben, Szolnokon és Győrött a legolcsóbb. Németh Márk Nyolc százalékkal csökkent Egerben a távhő díja, miután a szolgáltatást működtető, önkor­mányzati tulajdonú Evat Zrt. a gázpiac liberalizációjának kö­szönhetően immár a szabadpia­con szerzi be a szolgáltatás biz­tosításához szükséges földgázt. A hődíj mérséklését az energia- hordozó világpiaci árának csök­kenése, illetve a kedvező fo- rint-dollár-árfolyam tette lehe­tővé. A szabadpiaci beszerzés ál­dásos hatását más nagyvárosok­ban is a saját pénztárcájukon ta­pasztalhatják a fogyasztók. Szol­nokon is csökken a hődíj, míg Szegeden az év eleji áremelést mérsékelte a gázpiaci nyitás. Országos távhődíj-csökkenési hullámról azonban egyelőre nem beszélhetünk. „Csak azok­ban a városokban mérséklődhet a távfűtés díja a gázpiaci libera­lizáció következtében, ahol a szolgáltatók vásárolják meg a hő előállítására szolgáló gázt a sza­badpiacon” - magyarázta la­punknak Csonka Tibor, a Ma­gyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matász) alelnö- ke. Sok helyen ugyanis a szol­gáltatók már eleve a fűtésre használt forró vizet veszik meg és nem a gázt. így nem tudják ér­vényesíteni a gázpiaci verseny által szült nyersanyagár-csökke­nést a hődíjban - magyarázta. Egerben az előző eset állt fent, ezért csökkenhetett a tarifa. egy átlagos lakás gőzfűtési költségénél 40 százalékkal magasabb a távfűtési számla. A nagy eltérést a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a távhőszámla tulajdonképpen három szolgáltatás díját tar­talmazza: a fűtését, a meleg vízét és a meleg vízhez hasz­nált hideg vízét is, míg a gáz­fűtésű lakásokban ténylegesen Évente akár 50 ezer forintot is spórolhatunk a távfűtésen, ha másik városba költözünk. Óriá­siak ugyanis a különbségek az országszerte fizetendő távhő­■ Egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb váro­sokban, ahol olcsóbb az előállítás, kevesebbet kell fizetni a fűtésért. tarifák között. A Matász adatai szerint Pécsett a legdrágább a távfűtés: egy átlagos, 52 négy­zetméteres lakás esetén évi 192 ezer forintba kerül. A két legol­csóbb városban, Szolnokon és Győrött ugyanerre évi 152 ezer, illetve 141 ezer forintot kell köl­teni. csak az elhasznált hő után kell fizetni. A TÁVHŐSZÁMLA alapdíját (ál­talában a fűtési díj 30-50 szá­zaléka) ráadásul akkor is kell fizetni, ha kint kánikula van. A díj ugyanis két összegből te­vődik össze, ezek egyike a fix mértékű, havonta fizetendő alapdíj (korábbi nevén rendel­kezésre állási díj). Ez fedezi a A teljes piacnyitás után a poli­tikának a jövőben már csak he­lyi szinten lehet beleszólása az energia fogyasztói árába az ön- kormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatókon keresztül. A hődíj - a piaci versenyen túl­menően - nagyrészt ma is helyi politikai kérdés: az, hogy hol mennyit kell fizetni, leginkább azon múlik, miként gondolkodik erről az önkormányzat. A költsé­gek a döntést csak részben befo­lyásolják, ráadásul a struktúra átláthatatlan. Egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb városok­ban (ahol a több fogyasztó miatt elvben kisebb a távhő előállítá­sának költsége) olcsóbb a szol­gáltatás: Budapesten éppenség­gel az egyik legmagasabb az ár. szolgáltató állandó kiadásait, egyebek között a működési költségeket, a csövek haszná­latát és a karbantartást. az alapdüra tevődik rá sze­zonban a szolgáltatás tényle­ges hődíja, amit a felhasznált hő után kell fizetni. Ezt épüle­tenként mérik, az összeget pe­dig elosztják a lakások között, általában méretarányosan. A többféle szolgáltatás miatt kerül jóval többe távhővel fűteni A nyaralás idejére is köthető casco biztosítás Határozott időre arányosan akár négyszeres díjat is kell fizetni Magyarországon tíz autóból há­romnak van casco biztosítása, ennek főleg anyagi okai vannak: a legtöbb tulajdonos nem tudja, vagy nem akarja kifizetni. A biz­tosítás nélkül furikázó mintegy kétmillió autó tulajdonosának is van arra lehetősége, hogy rövi- debb külföldi utazása idejére biztonságban tudhassa a kocsi­ját anélkül, hogy mélyen a zse­bébe kellene nyúlnia. Lehet csu­pán egy meghatározott időszak­ra, így a nyaralás időtartamára is cascót kötni. „Mindennek leginkább rövi- debb külföldi utazások esetében van jelentősége, amikor az autós legalább a számára ismeretlen helyen, a hosszú út alatt bekö­A rövid útra kötött biztosítás feltételei megegyeznek a cascóéval, a díj nem vetkező káreseményekre szeret­né biztosítani autóját a nyugodt nyaralás érdekében” - hangsú­lyozza Buczolich Antónia, a CLB Biztosítási Alkusz ügyvezető igazgatója. Határozott idejű cas­co biztosítások egy- és kéthetes, illetve egy hónapos időtartamra is köthetők. A feltételek szinte mindenben megegyeznek a tel­jes körű cascóéval. A díj persze túlszárnyalja az éves biztosítási költség időarányos mértékét (egy hétre körülbelül négyszeres, egy hónapra két-háromszoros a kü­lönbség). Ugyanakkor a határo­zott idejű biztosítás kedvező megoldás azoknak, akik nem kí­vánják, vagy nem tudják az éves díjat megfizetni. ■ Z. H. Felső határral szabna gátat a kormány az uzsorakamatoknak Jogszabály határozza meg a jö­vőben az uzsorakamat fogalmát, a költségvetési törvény pedig évente meghatározza majd a jog­szerűen kiköthető kamat felső mértékét. Ezt vagy abszolút ér­tékben, vagy a jegybanki alapka­mat függvényében állapítanák meg - közölte tegnap kormány- szóvivői tájékoztatón Gaál Gyula, a lakossági banki szolgáltatások javításáért felelős miniszterelnö­ki megbízott. A szükséges változ­tatásokat előkészítő munkacso­portok nyolc témakörben fo­galmaztak meg javaslatokat. A dokumentum egyaránt tartal­■ Vagy abszolút számot szabnának, vagy a jegybanki alapkamathoz kötnék a kamatplafont. máz önszabályozó lépéseket a bankok, valamint jogszabályi változtatásokat az állam részére. A bankoknak a jelenlegi THM (teljes hiteldíjmutató) helyett egy pontosabb és szabályozot­tabb számot kellene közölniük a hitelek díjairól, emellett az ügy­feleket egyénre szabottan kelle­ne tájékoztatniuk - magyarázta Gaál. Ugyancsak előírnák, hogy a bankok a futamidő alatt nem módosíthatnák az előtörlesztési feltételeket. A kormány feladata a pozitív adóslista bevezetésének és a hi­telintézeti törvény módosításá­nak előkészítése. Az erről szó­ló csomagban a teljes körű la­kossági hitelnyilvántartás beve­zetése, a bankváltás megköny- nyítése, a hitelkiváltás, az egy­oldalú szerződésmódosítás költ­ségeinek mérséklése szerepel. Jelenleg gondot okoz a hitelfel­vevőknek például az, hogy az államilag támogatott lakáshite­lek támogatott részét nem lehet hordozni, így a bankok a futam­idő végéig magához láncolják ügyfeleiket. Az intézkedések fő célja, hogy versenyt generáljanak a magyar lakossági banki piacon. Gaál sze­rint jelenleg csak a lakás- és a fo­gyasztási hitelek területén van igazi verseny. A bankszövetség tá­mogatja a javaslatot, mert a tisz­tább, átláthatóbb piac a hitelinté­zeteknek is érdekük - közölte a miniszterelnöki megbízott. A ja­vaslatok hamarosan a kormány elé kerülnek. ■ D. N. Munkaerőhiánytól szenved a cseh cégek többsége Nem talál dolgozót a cégek há­romnegyede Csehországban - írta a Hospodárské Noviny. A cseh napilap egy felmérés eredményére hivatkozik, ame­lyet a cseh gazdasági kamara ké­szített 1900 csehországi cég ta­pasztalatai alapján. A megkér­dezett ipari üzemek 88 százalé­ka állította: szüksége lenne új al­kalmazottakra. A Siemens és a Skoda képviselői is azt mondták, hogy jelenleg mintegy 500 szak­képzett munkaerőre lenne szük­ségük. Hiány van kamionveze­tőkből és általában gépkocsive­zetőkből, elárusítókból, vala­mint számítógépes szakembe­rekből. A cégek harmada terve­zi külföldiek foglalkoztatását. ■ MK .................... HH A Hírsávot a KÜSStámagaija.

Next

/
Thumbnails
Contents