Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-08 / 184. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 8., SZERDA SPORT Tizenhét országból érkeznek nyílt lovastorna-eb Döntős helyezésekben bíznak a házigazda magyarok A héten Kaposvárra figyel a hazai és nemzetközi lovastársadalom; kedden nyitották meg a nyílt lovastorna Európa-bajnokságot. Fenyő Gábor A házigazda magyarok már a múlt hét óta az Eb helyszínén, a kaposvári Lovasakadémián hangolnak. Hétfőn aztán már igazi nagyüzem volt, hiszen a külföldi csapatok is egymás után futottak be. A keddi megnyitó után szerdán a versenyzők egyelőre még csak ismerkednek a helyszínnel, csütörtökön pedig hivatalosan is elrajtol a kontinensbajnokság. Nem nagyon lesz megállás egészen vasárnapig, hiszen egymást érik majd a különböző versenyszámok. Előbb a kötelező gyakorlatokat, majd a köröket mutatják be a meglehetősen népes Eb-mezőny tagjai - az év legnagyobb hazai lovasmegmozdulásán 17 ország (közte az Amerikai Egyesült Államok és Dél-Afrika) 380 versenyzője próbál szerencsét -, vasárnapra pedig a döntők, illetve a záróünnepség marad. A nyílt lovastorVb-t is rendeznének TIZENEGY ÉVVEL EZELŐTT lovas- torna-világbajnokságnak adott otthont a somogyi megyeszékhely, amelyet két Világ Kupa-forduló előzött meg. Az idei nyílt Európa-bajnokság után a szervezők 2010-ben újra megpályázzák a világbajnokság rendezési jogát. i H Bár több mint egy órát csúszott a megnyitó, a végére mégis remek hangulat kerekedett a Lovasakadémián na Európa-bajnokságon női és férfi egyéniben, valamint csapatban hirdetnek majd végeredményt, a juniorok számára pedig külön versenyt rendeznek.- Sokat számít(hat) a hazai pálya és a közönség - mondta Tóthné Héczey Katalin, a Magyar Lovasszövetség szakági elnöke. - Egyéniben három versenyzőt indítunk, s természetesen a felnőtteknél és a junioroknál is lesz csapatunk. A reményeink szerint sikerül majd döntős helyezéseket elcsípnünk az erős mezőnyben. Amúgy van oka a bizakodásra a hazai szakvezetésnek, hiszen az idei nemzetközi versenyeken jól helytálltak a magyar lovastornászok. A felnőtteknél a Budapesti LK és a Sóskúti LK lovasaira épül a válogatott, míg a junioroknál a Villányi Krisztina vezette Kaposvári Lovasakadémia SC és a Török Aliz irányította Szentai Török Lovastanya reménységeiért szoríthatunk majd. A MAGYAR VÁLOGATOTT felnőttek - egyéni: Esztergomi Anita, Gadolla Réka, Király Ágnes, csapat: Király Ágnes, Rack Eszter, Ács Kornélia, Karig Luca, Csordás Réka, Németh Blanka, Prekopa Laura. JUNIOROK - EGYÉNI: Jakab Sára, Bence Krisztina, Vass Bernadett, csapat: Skandera Dominika, Huszics Laura, Per- ger Lilla, Tóth Bernadett, Somogyi Eszter, Bence Balázs, Meleg Fatima. Megérkezett az ukrán mester kosárlabda Kovács Domonkos is csatlakozott új társaihoz Jól rajtolt Barka József az őcsényi repülőtérről A hétfő délelőtti edzésen még nyolc játékossal dolgozott Fekete Ádám edző, délutánra viszont eggyel emelkedett a létszám; a 18 éves, 194 cm magas Kovács Domonkos is csatlakozott a többiekhez, aki a zalai megyeszékhelyről érkezett a somogyira. A kosárbarátok előtt aligha cseng ismeretlenül a neve; az édesapja hosszú ideig a Csepel, majd a Zalaegerszeg egyik alapemberének számított. Kedden aztán már a csapat új mestere, az ukrán Viktor Be- rezsnoj vette kézbe az irányítást, aki a hírek szerint igencsak megdolgoztatja majd a társaságot. Mint mondta, egy teljesen új arculatú és más felfogásban játszó kaposvári együttest képzel el. Ha minden igaz, rövidesen újabb magyar kosarassal bővül a játékoskeret. Ha a két félnek sikerül mindenben megegyeznie, akkor akár már szerdán be is mutatkozhat leendő csapattársainak a Kaposvári KK új szerzeménye. A külföldi légiósok valamikor a hónap vége felé állnak majd csatasorba új állomáshelyükön. ■ Fenyő Gábor Az őcsényi repülőtéren megkezdődött a jubileumi, XX. Gemen- ci vitorlázórepülő-bajnokság; a három kategóriában 30 versenyző küzd a minél előkelőbb helyezések reményében. A somogyi színeket a Kaposvári Császár Károly Repülőklub csapata - Barka József gyémántkoszorús oktató, valamint Kovács László csapatkapitány - képviseli. Az első versenyszám, az Őcsény, Bordány, Pincehely, Őcsény közti 250 km-es háromszög-repülés után Barka a második helyről várhatja a folytatást. az ÁLLÁS: 1. Földi Zoltán (Alföldi RK) 865 pont, 2. Barka József (Kaposvári Császár Károly Repülőklub) 816 pont, 3. Veigli Szabolcs (Bp. Malév) 795 pont. ■ Fenyő G. Maksa Zoltán Ausztriába igazolt röplabda Németh Szabolcs és Mózer Zoltán után a Kométa-Kaposvár újabb röplabdázója szerződött külföldre a nyáron. Maksa Zoltán - a legutóbb Kecskeméten játszott Nacsa Gáborral együtt - az osztrák élvonalban szereplő Nieder- österreich WEB Union Volleyball Arbesbach játékosa lett. (fg) Kaposvári bringások is dobogóra állhatták KERÉKPÁRSPORT A Kaposvári Sportolók Egyesületének két versenyzője is fel- állhatott a dobogóra a Tamásiban rendezett nemzetközi kerékpáros-napokon. Az országúti rövid távú számban Bajkó Attila a második, Gálosi Gergely pedig a harmadik helyet szerezte meg. A kaposvári bringások legközelebb szeptemberben Szentbalázson a Surján-Völgye Kupán állnak majd rajthoz, (fg) Változik a megyei körverseny programja STRANDRÖPLABDA A hétvégi hagyományos Sziklai-Gál emléktorna miatt változik a megyei strandröplabdakörverseny programja. A jövő hétvégén, vasárnap a Deseda mellett lesz a (csupán egy fordulóból álló) női és férfi nyüt verseny, augusztus 20-án pedig Nagyatádon az amatőrök és a vegyes párosok lesznek a főszereplők. A nagy sorozat 25-én, szombaton zárul ugyancsak a Deseda partján az amatőrök utolsó fordulójával, s a meccsek után - valamennyi kategóriában - tartják majd az eredményhirdetést, (fg) Szurkolói busz indul az újpesti mérkőzésre labdarúgás Szurkolói buszt indít a Kaposvári Rákóczi FC NB I-es labdarúgó- klub, valamint a Baráti Kör a csapat hétfői, Újpest elleni bajnoki mérkőzésére. Jelentkezni Győri Gábornál (06/70-947-66-33) lehet szombaton 17 óráig, (ti) Horváth Lilla harmadik lett Szolnokon kajak-kenu A Vízügyi SC sportolója hamarosan a vb-részvételért csatázik Marton Péter remekelt a Hungária Kupán Egy bronzéremmel és további értékes helyezésekkel tértek haza a kajak-kenu Országos Utánpótlás Bajnokságról a Kaposvári Vízügyi SC sportolói. Az ifjúsági leányok Szolnokon, míg a serdülő fiúk Velencén szálltak vízre. A szolnoki viadalon Horváth Lilla kajak 1- esben volt érdekelt. Az ifjú kajakozó hölgy a hosszabb távon, azaz 4000 méteren nyújtott jobb teljesítményt, hiszen harmadikként ért célba, így dobogóra állhatott, 1000 méteren pe- t dig ötödik lett. Faludy András \ tanítványai a velencei verse- | nyen kajak kettesben álltak 5 rajthoz. A Heiser Szabolcs, Hor- i£ váth Gergő páros 500 m-en a kiHorváth Lilla bronzéremmel hangolt a győri világbajnoki válogatóra lencedik, 4000 m-en az ötödik helyen ért célba. Horváth Lilla továbbra sem pihenhet, hiszen a közeljövőben újabb komoly erőpróba vár a kaposvári versenyzőre. A jövő hét végén Győrben rendezik a Maratoni Világbajnokság válogatóját, ahol a Vízügyi SC sportolója is érdekelt lesz. Horváth Lilla kajak kettesben 21 km-es távon az Európa-bajnoki második helyezett Havas Eszterrel (Váci Hajó SE) párban száll harcba a világbajnoki részvételért. A tét nem kicsi, hiszen a győztes páros indulhat a szeptemberi világeseményen, amit szintén Győrben rendeznek. ■ Temesvári Iván Huszonöt ország 167 egyesülete - köztük két somogyi klub - vett részt a Hungária Kupa tájékozódási futóversenyen. Áz öt fordulóból álló viadal első és második napján Abaliget térségében normál és rövidített távokat teljesítettek a résztvevők. A harmadik napon Harkány városában, míg a negyedik és a zárónapon Orfű térségében egyaránt rövid táv várt a próbázókra. Az utolsó nap rajt- idejeit az előző négy forduló időeredménye alapján állapították meg, és a beérkezések sorrendje egyben a helyezések sorrendje is volt. A fő versenyszám mellett mobilos tájékozódás, kerekes székes sportolók tájékozódási versenye, tájbringa-tájékozódás, valamint a microsprint, azaz a pár perces versenyszám szerepelt a programban. A somogyi eredmények: N35A:... 5. Galambos Erika (Ta- szár Honvéd SE); N60B:... 12. Szabados Magdolna (Kaposvári Tájfutó Klub). Nyílt kezdő:... 25. Pavlovicsné Tomisa Andrea (Taszár Honvéd SE). F18B:... 24. Varga László (Taszári Honvéd SE). F35A:... 13. ifj. Pavlovics György (Taszár Honvéd SE). F50B:... 27. Virág Gyula (Taszár Honvéd SE). F55B:... 19. Kut- nyánszky Ernő (Taszári Honvéd SE)- F65B:... 4. Marton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub),... 12. id. Pavlovics György (Taszár Honvéd SE). ■ Temesvári I.