Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-01 / 178. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA SPORT Visszahívnák az egész elnökséget kosárlabda Skoda László és Kele János már lemondott elnökségi tagságáról Augusztus 9-én rendkívü­li tisztújító közgyűlést tart a Somogy Megyei Ko­sárlabda Szövetség. Temesvári Iván Igencsak meglepődött Sárdi Pé­ter, amikor kézhez vette a me­gyei bajnokságban szereplő ti­zenhat csapat nevében aláírt pe­tíciót, melyben rendkívüli köz­gyűlés összehívására kérik. A napirendi pontok között a jelen­legi elnökség visszahívása, az alapszabály módosítása és az egyebek mellett az új elnökség megválasztása szerepel. A tizen­hatok levelükben azt nehezmé­nyezik, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a bajnokságban részt vevő csapa­tok száma, és ezzel együtt a pontvadászat színvonala is. En­nek oka, hogy nehezen tudják előteremteni a részvétellel kap­csolatos költségeket, melynek egy része közveüenül kapcsoló­dik a Somogy Megyei Kosárlab­da Szövetséghez (nevezési díj, já­tékengedélyek stb.).- Évente tizenkét-tizenhárom eseményt szervezünk - kezdte Sárdi Péter, az SMKSz elnöke. - Ilyen a megyei bajnokság, a kupa, az utcai kosárlabda-fesz­tivál, a korosztályos versenyek, a kosarasbál és a sort még foly­tathatnám. Ezzel szemben a le­vélírók mindösszesen a megyei bajnokságot akarják mondjuk úgy megreformálni, és ezért kí­vánnak új elnökséget létrehoz­ni. A sportorvosit, a regisztráci­ós díjat és a játékengedélyt nem lehet megspórolni. Ezek nélkül egyszerűen nem lehet pályára lépni a szervezett baj­nokságban. A termek bérleti dí­ját pedig a város rendelete hatá­rozza meg. Olcsóbbá abban az esetben lehet tenni a bajnoksá­got, ha három, netán kettő játék­vezető helyett egy fújja a sípot, vagy nincs statisztika és nincs médiamegjelenés. Ezek hiánya véleményem szerint komolyta­lanná tenné a bajnokságot. Sárdi Péter azonban másban látja a reformerek feltűnésének okát. - Skoda László és Kele Já­nos az NB Il-es Kaposplast Má­gusok csapatánál is érdekelt Véleményem szerint ez a szik­rája, elindítója ennek az egész­nek, mert az aláírók úgy gon­dolják, hogy a Mágusok együt­tese ezzel kedvezőbb helyzetbe került. A levélírók nem tudtak együttműködni ezzel a két el­nökségi taggal, el akarták tá­volítani őket. Ezzel egy olyan fo­lyamatot indítottak el, aminek a végkifejletét nem mérték fel. Ezenkívül azt is kifogásolják, hogy a szövetség miért támo­gatja a profi klubot és miért van összefüggés a két szer­vezet között? Ezt a ki­fogást azonban alapjai­ban elutasítja a szövet­ség. Amennyiben nincs példát mutató, siker- orientált csapat, mint esetünkben a Kapos­vári KK, akkor nem lesznek Simon Balázsok, Hendlein Rolandok vagy Vojvoda Dávidok sem. Én in- Sárdi Péter értetlenül áll a tizenhat csapat nevében aláírt levél előtt kább büszke vagyok arra, hogy a szövetség és a KKK között írá­sos megállapodás van és példás az együttműködés. Ezenkívül országos szinten is elismerik a munkánkat. Skoda László és Kele János egyébként július 31-ével le­mondott elnökségi tagságáról. Az augusztus 9-i rendkívüli közgyűlésen a teljes vagy in­kább a megmaradt elnökség - Pongráczné Csorba Éva, ifjabb Csima Ferenc így az elnök Sárdi Péter is lemond. A július 30-i elnökségi ülésen háromta­gú jelölőbizottságot választot­tak - Palkó Sándor, Juhos Fe­renc, ifjabb Csima Ferenc -, de Sárdi Péter hangsúlyozta, hogy ebben a munkában és a közgyűlés előkészítésében a jelenlegi elnökség nem vesz részt. Felmerül a kérdés, ezek után Sárdi Péter vállal- ná-e a további elnöki megbízatást? - Az a kérdés, egyáltalán haj­landó leszek-e tárgyalni az elnöki pozícióról. Amennyiben igen, akkor legyen ellenjelölés, és a megyei kosárlabda-társa­dalom érzékelhetően fejez­ze ki akaratát. Nekem a 70- 30 arány sem lenne elfogad­ható. Messze van még kilen­cediké, de nehezen tudom el­képzelni, hogy elnök mara­dok. Egyébként mostanra az is kiderült, hogy a tizenhat aláírás mintegy fele nem hi­teles. Csalódott vagyok, hogy ez az egész megtörtént. Rónay Tamás aratta a legtöbb győzelmet Hendlein a válogatottban kosárlabda Harmadik lett Tallinban a magyar együttes Este 9 órakor kezdett a 36 fős mezőny, s egészen másnap reggel 7-ig tartottak a mérkőzések Ka­posváron a donneri sportköz­pontban a negyedik alkalommal rendezett, „Csillagfény” elneve­zésű éjszakai villanyfényes pá­ros teniszversenyen. A kieséses rendszerű tornán - ahol a mécs­esek előtt úgy sorsolták össze a párokat - a legtöbb győzelmet Ró­nay Tamás aratta; a második Ihász Attila, a harmadik pedig az ügyetlenebb, azaz a jobb kezével játszó Szabados Gábor lett. A legjobb női versenyzőnek az az Iglói Nikolett bizonyult, akinek ez volt a második versenye. A hétvégén, szombaton lesz a profi-amatőr csapatbajnokság - 8.30 óráig lehet nevezni, kez­dés 9-kor -, rá egy hétre pedig a nagy hőség miatt elmaradt So­mogyi Hírlap Old-Boy Kupa fér­fi egyéni és páros teniszver­senyt pótolják. ■ Fenyő G. A harmadik helyen zárta a Szto- jan Ivkovics vezette, Európa-baj- noki pótselejtezőre készülő ma­gyar férfi kosárlabda-válogatott az észt fővárosban, Tallinban ren­dezett, négy nemzeti együttest felvonultató felkészülési tornát. Az újjá formálódó magyar gárda az első meccsén 61-53-ra kika­pott a lettektől, majd 66-54-re le­győzte a házigazda észteket, vé­gül pedig az ukránokkal szem­ben 59-55-re maradt alul. Az észt felkészülési tornán mutatkozott be a magyar váloga­tottban a Kaposvári KK saját ne­velésű meghatározó játékosa, Hendlein Roland, s tagja volt a csapatnak a szintén a somogyi megyeszékhelyről indult, a nyá­ron Pécsről az Albacomphoz szerződött Simon Balázs. Az újonc Hendlein mindhárom ta­lálkozón csereként kapott lehe­tőséget; a már biztos Eb-résztve­vő letteknek 2, az észteknek 4, az ukránoknak pedig 6/6 pontot szórt. Simon Balázs az első két meccsen kezdőként játszott, s 12, illetve 21/9 pontot jegyzett. A zárómérkőzésen csereként ke­rült rövid időre a pályára; az uk­ránok elleni fellépésen 3 pontot dobott, ugyanakkor viszont volt 5 gólpassza is. A VÉGEREDMÉNY: 1. Lettország 5 pont, 2. Ukrajna 5 pont, 3. Ma­gyarország 4 pont, 4. Észtország 4 pont. ■ Fenyő Gábor Wirtz Melinda bronzot nyert a világbajnokságon búvárúszás A Kaposvári Középület-kivitelező Ador­ján SE két sportolója, Vink- ler Péter és Wirtz Melinda is érdekelt a Bariban zajló felnőtt uszonyos és búvár­úszó világbajnokságon. Az 1500 méteres uszonyos úszásban Vinkler Péter az ötödik lett, míg 800-on dön­tőbe jutott, Wirtz Melinda 800 méteres uszonyosban új országos csúccsal bronz­érmet szerzett, (fg) Nagyon nem ment Németh Kornélnak motokrossz Az idei leg­gyengébb teljesítményét nyújtotta a Suzukival ver­senyző ifjabb Németh Kor­nél a motokrossz-világbaj- nokság Cseh Nagydíján. A rosszul sikerült edzések után az első futamban a 21., a másodikban pedig a 20. lett - amiért egy pontot ka­pott -, az összesítésben pe­dig végül a 24. helyen zárt, A világbajnoki sorrendben a 13. helyen található ifjabb Németh Kornél, (fg) Nagyberkiben játszik a Kaposvölgye csapata labdarúgás Az eredeti program szerint a Kapos­völgye VSC Nagyberki csa­pata Kozármislenyben lé­pett volna pályára szerdán 18 órakor felkészülési mér­kőzésen. Az ellenfél és az időpont nem változott, a helyszín viszont igen. A mérkőzést nem Kozármis­lenyben, hanem Nagyber­kiben játsszák. Horváth La­jos együttese csütörtökön 18 órakor Böhönyén ven­dégszerepei. (ti) Megállapodást kötöttek Mézgáék a Siófokkal labdarúgás Megállapo­dást kötött a Mézga Wolf- System Focisuli és a Siófo­ki Bányász, melynek ér­telmében a következő sze­zonban az U16- és az U18- as korosztályban a kapos­vári egyesület csapatai ját­szanak a másodosztály­ban. Mézgáék augusztus 1-jén 16 órakor Kaposvá­ron a Textiles pályán tar­tanak toborzót. (ti) Olimpikonok is ellátogattak a Steiner Rezső Emlékversenyre szabadidősport Négy sportágban, több mint háromszázan küzdöttek a sportpályákon Mosdóson és Nagyberkiben Négy sportágban, két helyszínen több mint háromszázan vetél­kedtek a XII. Olimpiai Napokon, egyben Steiner Rezső Emlékver­senyen. Az 1912-es stockholmi ötkarikás játékokon részt vevő mosdósi születési birkózó em­lékének tiszteletére több olimpi­kon is ellátogatott a somogyi köz­ségbe. A rendezvény díszvendé­ge volt Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Bárdosi Sándor a sydney-i játékok ezüstérmes és Németh Sándor a moszkvai olim­pia nyolcadik helyezett birkózó­ja, valamint a kétszeres világbaj­nok és világbajnoki ezüstérmes kajakozó Borhi Zsombor. A Steiner Rezső Olimpiai Bará­ti Kör idei sportnapja a „parlagfű­mentesítési”, valamint a „3 lépés program tárt kapus létesítmé­nyek” akció keretében zajlott. A Mosdóson és Nagyberkiben ren­dezett esemény ezúttal nemzet­közivé szélesedett, hiszen a so­mogyi, tolnai és baranyai ver­senyzők mellett Olaszországból és Erdélyből is érkeztek sport­emberek. A résztvevőkre a fizi­kai megpróbáltatásokon túl - strandröplabda, kispályás labda­rúgás, kosárra dobás, teke - szel­lemi vetélkedő is várt. Az olim­piai totón a dombóvári Pápai La­jos örülhetett a legtöbb találat­nak, aki tizenhárom helyes vá­laszt adott. Az eseményt a moz­gást szimbolizáló sportos bemu­tatók tették még színesebbé. Az olimpikonok Borhi Zsombor (balról), Bárdosi Sándor, Rózsa Norbert, Keresztes József, Mosdós polgármestere, Németh Sándor, Bóna Károly, a Steiner Rezső Olimpiai Kör elnöke és Győr Béla, a MOA tanács tagja EREDMÉNYEK: KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS: 1. Dombóvári Vízmű SE, 2. Ka- posmérői Piccoló Söröző, 3. Kercseliget FC, 4. Kaposke- resztúr. A legjobb kapus Sztropkó János (Kercseliget), a legtechnikásabb játékos Bartol Csaba (Kaposmérői Piccoló Sö­röző), míg a gólkirály Török Zsolt (Dombóvári Vízmű) lett. STRANDRÖPLABDA: 1. Szabó István, Kurcz Gábor (Dombó­vár), 2. Schultheisz Imre, Mé­száros Norbert (Dombóvár), 3. Keresztes Norbert, Keresztes Zoltán (Mosdós). KOSÁRRA DOBÁS Férfi: 1. Or­sós József (Fonó), 2. Posza Ta­más (Mosdós), 3. Keresztes Zol­tán (Mosdós). Női: 1. Beles Szandra (Attala), 2. Bernáth Krisztina (Mosdós), 3. Bernáth .Zsuzsa (Olaszország). Gyer­mek: Fiú: 1. Varga Benjámin (Mosdós), 2. Kacs Bence (Já- gónak), 3. Kovács Tibor (Kapos­vár). Leány: 1. Perota Sarah (Olaszország), 2. Szava Kata (Mosdós), 3. Varga Rebeka (Mosdós), teke: Férfi: 1. Csima László (Kaposvár), 2. Barczi Im­re (Nagyberki), 3. Vígh János (Kaposvár). Női: 1. Horváth Magdolna (Kaposvár), 2. Lász- lóné Vörös Mária (Kaposvár), 3. Makiári Edina (Baté). A tekeverseny díjait Pintér György világbajnoki ezüstér­mes adta át. ■ Temesvári I.

Next

/
Thumbnails
Contents