Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-31 / 177. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JULIUS 31., KEDD MEGYEI KORKÉP Kaposvár a karzat szín­házbaráti kör továbbra is várja a kaposvári teátrum szimpatizánsainak jelent­kezését. A következő év­adban is igyekeznek köz­ismert vendégművészeket meghívni rendezvényeik­re, a terveik között szere­pel a népszerű Csákányi Eszter-Kulka János kettős invitálása is. (mk) Kaposvár az étkezési tyúk­tojás felvásárlási átlagára fokozatosan nőtt; 2003- ban tizenegy forint volt, ta­valy pedig tizennégy fo­rintra emelkedett. Idén az első félévben 14 forint 50 fillért regisztráltak - tá­jékoztatta lapunkat Varga Gábor, a szakigazgatási hi­vatal főigazgatója hétfőn. Mivel a tojás előállítási költségének közel hetven százalékát a takarmány te­szi ki, a szemes termények és a tápok áremelkedése miatt további drágulás várható, (hm) Lad ÚJ ÉNEKET TANULTAK és közösen hallgatták meg Uszkay Huba igehirdeté­sét a református templom­ban egybegyűlt hívek. A kadarkúti lelkipásztorhoz tartozó gyülekezetek tag­jai a nyáron már másod­szor találkoztak, az együtt- létet szeretetvendégség zárta. A legközelebbi kör­zeti alkalmat augusztus végén Hedrehelyen ren­dezik meg. (ga) Rinyaújnép két óvodás öt­ezer, a három általános is­kolás pedig nyolcezer fo­rintot kap személyenként a tanévkezdéshez a kis te­lepülésen. Az önkormány­zat vállalta a tankönyvek, illetve a napközis térítési díjak kifizetését is. (ga) Tótújfalu DRÁVA MENTI hor- vát népdalok csendültek fel és megszólalt a duda is az Anna-napi búcsúban. A népszerű helyi Vune- nas énekkart Gadányi Pál kedvelt hangszerén kísér­te. Az ünnepi műsorban fellépett még a pécsi Tanac zenekar, a lakócsai Dráva csoport és a szom­szédos Tamási hagyo­mányőrző és faluszépítő egyesülete is színpadra lépett, (ga) Büntetlenül nő a parlagfű matrica Kétszázhetven somogyi portára került elismerő felirat Sokakat irritál a parlagfű a virágzás időszakában. S járva a megye útjait, bizony sok helyütt tapasztalni térdig érő méretben a kellemetlen növényből Nem szabtak még ki bír­ságot Somogybán a par­lagfű virágzási időszaká­nak kezdete, azaz július eleje óta. Csikós Magdolna A parlagfüvet soron kívül, azon­nal lekaszálja útjai mentén a Ma­gyar Közút Kht. Ebben nincs üte­mezés, amint megjelenik az al­lergiát kiváltó növény, azonnal mennek a gépek, s ahányszor új­ra növekedésnek indul, annyi­szor vágják le - tudta meg a So­mogyi Hírlap. A megyében a parlagfű-mentesítéssel foglalko­zó hatóságok, az önkormányza­tok, a parlagfű-„kommandó” és a lakosság bejelentése alapján ed­dig összesen 626 intézkedés tör­tént 62 8431 négyzetméternyi területen. Ebből 606 esetben fel­szólítást küldtek a területgazdá­nak. Közérdekű védekezésnek minősülő, azonnali irtással járó intézkedésre húsz esetben ke­rült sor. Bírságot még nem szab­tak ki. A „parlagfűmentes ház”- akció keretében viszont már 270 ingatlanra került elismerő mat­rica. Évről évre problémát je­lent az út menti növényzet ka­szálása, illetve az, hogy az autó­Tizenhat gép, kétszázmillió forintos költség A munkák elvégzésére össze­sen 16 gép áll a társaság ren­delkezésére, ezekből általában egy időszakban 12 dolgozik. Az út menti növényzet karban­tartása évente mintegy két­százmillió forintba kerül. Igye­keznek a növények növekedé­si üteméhez igazodni. Fenyve­si László területi referens sze­rint idén a száraz, meleg id& ben lassabban nőnek a növé­nyek, így könnyebb lépést tar­tani a fejlődésükkel. Közmunkások is harcba szállnak számos somogyi településen a parlagfű, a gyom ellen. sok szerint nem kaszálják le kel­lő gyakorisággal. Úgy tűnik, a fűvágás nem követi a természe­tet, gyorsabban nő a gyom, a parlagfű, mint ahogyan a gépek odaérnek egy-egy területre.'A magas út menti növényzet ve­szélyes is lehet, hiszen a megye több útján rendszeresen járnak át vadak, melyeket így nehezebb meglátni. A partok, árkok növényeinek a vágása időnként vitatéma, hi­szen mindenki csak a saját ille­tékességi területének határáig végzi el a kaszálást, de hogy hol van ez a határ, azt mindenki másképp értelmezi. A szabá­lyok szerint a településeken be­lül és az önkormányzati utak mentén az adott önkormányzat feladata ez a munka, a Magyar Közút Kht. csak a hozzá tartozó utakon dolgozik gépeivel. Fenyvesi László, a Magyar Közút Kht. regionális területi referense azt mondta: - A fő­utak mellett évente háromszor végzünk padka- és kétszer ré­zsűkaszálást, míg a mellékút­hálózaton a tervezet szerint egy évben két alkalommal történik ilyen. A főutakon a második padkakaszálással végeztünk, a mellékutakon az első rézsű­vágással. Vesztésre álló harc HA JÓL ÉRTELMEZEM a SZOm- szédos hasábokon közölt adatokat, akkor a parlagfű elleni harc frontján a mér­kőzés állása jelenleg 626: 270 a „gaz” javára. Vagyis az allergiát okozó gyom el­leni védekezésben vesztés­re állunk. A megyében ugyanis mindössze 270 olyan portát találtak, ahol rendszeresen irtják, 626 tel­ken viszont virított és virí­tana talán most is, ha ille­tékesék oda nem csördíte- nek. Ha pontosak akarunk lenni, azért nem történt ak­kora nagy odacsördítés, in­kább szerény figyelemfel­hívás: kedves állampolgár, jó lenne kaszáim, külön­ben jön a bírság. A meg­szeppent telektulajdono­sok - helyettük néhol a fel­szólító hivatal emberei - sebtében kaszára-sarlóra kaptak, így a büntetés is elmaradt. humánus ország, ma diva­tos kifejezéssel élve, zéró to­lerancia nélkül. Hiába tehát a kormányszintű dörgede­lem, a harc vezénylésére ki­jelölt kormánybiztos, és hiá­ba a reklámhadjárat, ha a végrehajtásban a megértés a meghatározó. Nem a súlyos, több tízezer forintos büntetésért kam­pányotok. Megértem, hogy mind nagyobb anyagi fenye­getettség között kell meg­szervezni életünket, de az erélyesebb fellépés - külö­nösen a notórius „parlagfű- tenyésztőkkel” szemben - indokolt lenne. Ha ugyanis a törvény vagy rendelet be­tartatása a pusztába kiáltott szóval egyenértékű, senki ne számítson változásra. Vagy nagyon is! A parlagfű irtására felszólító levelek, fi­gyelmeztetések és bírság ki­látásba helyezése helyett papírzsebkendűcsomagok és allergia elleni tabletták osztására. Ha már egyszer humánusak vagyunk, le­gyünk ténylegesen is azok! Helikopter vigyáz a földi forgalomra Kiadók a kollégiumi helyek pályázat Augusztus 22-éig várják a hallgatók igényeit Úgy büntette a gyereket, hogy nem adott neki enni Koordinált sebesség-ellenőrzési akciót tartanak kedden a Bala- ton-parton. A 7-es, a 71-es és a 76-os úton délután kettő és este nyolc óra között lesz a razzia. A rendőrségi helikoptert is bevetik; segítségével gyorsan kiszűrik az agresszív gépkocsi- vezetőket. A balatonföldvári és a balatonszárszói stabil telepí­tésű traffipaxon kívül a három megyében 16 sebességmérő ké­szüléket használnak a zsaruk. Kulcsár Tibor alezredes, a so­mogyi rendőr-főkapitányság osztályvezetője arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy a járműveze­tők a 7-es úton szinte bárme­lyik településen számíthatnak ellenőrzésre. ■ Harsányi Miklós Már pályázhatnak a kaposvári lakóhelyű, felsőoktatási intézmé­nyekben tanuló hallgatók a pécsi kollégiumi férőhelyekre és albér­leti támogatásra. A kaposvári polgármesteri hivatal szociális és gyámügyi irodáján augusztus 22-éig várják a pályázatokat. Igyekeznek segíteni tavaly minden korábbinál többen, 123-an kaptak havi öt-ötezer forintos albérleti támogatást lakhatásukhoz. A támogatásra jogosult igénylők valamiféle segítség­re az idén is biztosan szá­míthatnak. Buniné Battyányi Beáta, az iroda főmunkatársa elmondta: azok a kaposvári állandó lak­hellyel rendelkező, felsőoktatá­si intézmények nappali tagoza­tán tanuló diákok nyújthatják be támogatási igényüket, akik­nek a családjában az egy főre jutó jövedelem jelenleg nem haladja meg az 54 ezer 260 fo­rintot. - A pályázat benyújtá­sához szükséges az adott okta­tási intézmény elutasító végzé­se a kollégiumi férőhelyigény­lésre, az eredményes felvételi vizsgáról szóló értesítés, a csa­lád jövedelméről szóló Igazo­lás, felsőbb éveseknél pedig az év végi eredményről szóló érte­sítés - hangsúlyozta Buniné Battyányi Beáta. - A diákok félszáz pécsi kollégiumi férő­helyre pályázhatnak, ám azok, akik ezekről lecsúsznak, szá­míthatnak havi öt-ötezer fo­rintos albérleti támogatásra. Utóbbira az idén 6,5 millió fo­rintot fordít a város. A pályázatokat az erre a célra rendszeresített űrlapon kell be­nyújtani a szociális és gyám­ügyi irodába. Döntés augusztus utolsó hetében várható, így szeptemberben már beköltöz­het a félszáz kaposvári diák a pécsi kollégiumi férőhelyekre, s a havi öt-ötezer forintos albérle­ti támogatást is akkortól folyó­sítja az önkormányzat. ■ Márkus Kata Lábady Miklós, a barcsi intézet igazgatója azt mondta: - Olyan kevesen vagyunk, hogy 12 órás műszakba kell emiatt beoszta­nunk nővéreket. Az elküldöttek helyére nem vettem fel senkit. Ezeket az állás­helyeket meg kellett szüntet­nem. A gyesen, illetve a szabad­ságon lévők he­lyettesítésére azonban most va­lóban fel kellett vennem három dolgozót. Az ő szerződésük azonban há­rom hónapra szól csupán. A le­vélben szó esik a főnővérről is; ő maga kérte az előnyugdíja­zását. A státusza megszűnt, a bérét már el is vonta a megye. Lábady Miklós nem titkolja: volt olyan elbocsátás, amelyet szakmai érv is indokolt. - Olyan dolgok tudódtak ki a kollégáról, amelyek alapján lépnem kellett. Azzal büntette a Családokat tesznek tönkre, ha egy dolgozót is elbocsátanak -jól tudja ezt az igazgató. rábízott kisgye­reket, hogy nem adott neki enni. Elfelejtette ki­cserélni a pelen­kát, vagy a szennyesre egyszerű­en ráhúzta a tisztát. Senki ne higgye, hogy örömmel küldök el embereket. Pontosan tudom, hogy Barcson milyen nehéz el­helyezkedni. Ha egy dolgozót el­bocsátunk, azzal családokat te­szünk tönkre. ■ Nagy László 3

Next

/
Thumbnails
Contents