Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-30 / 176. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 30., HÉTFŐ SPORT 11 Több mint hétezren vállalták a kihívást 26. Coca-Cola balaton-átúszás Népszerű olimpiai és világbajnok sportolók is szerencsét próbáltak Bár a hagyományos Bala- ton-átúszással egy időben rendezték az északi oldalon az öbölúszást, mégis több mint hétezren vállalták szombaton a Révfülöp és Boglár közti több mint öt kilométeres próbát. Fenyő Gábor Az első próbázók nem sokkal 8 óra előtt vetették magukat a révfülöpi hajóállomáson a Balatonba, s fél tíz előtt már több mint kétezren jelentkeztek. A bogiári Platán strandon kialakított célban az elsők között ért partot a népszerű olimpiai bajnok vízi- labdás testvérpáros, amúgy már rutinos próbázónak számító Steinmetz Barnabás és öccse, Ádám. Tíz óra felé háromezer, újabb egy óra elteltével pedig már négyezer fölé emelkedett a bátor úszók száma. Ott volt a mezőnyben az egykori kardvívó-vi- lágbajnok Abay Péter is, aki a fiával együtt úszott. A Bajáról érkezett amatőr triatlonista, a 39 éves Kenyeres Imre háromszor is átszelte a Balatont, a mezőkövesdi Bajzát László pedig matyó népviseletbenj!) tudta le a próbát nem egészen két és fél óra alatt. Az idén is találkoztunk Hat órán át rajtoltak. Az első bátor próbázók már reggel nyolc, az utolsók pedig délután két óra felé vágtak neki a több mint öt kilométeres távnak mozgáskorlátozott sportemberekkel, akik számára egyszerűen nincs lehetetlen. A hagyományoknak megfelelően elrajtolt a mintegy 400 főt számláló katonai úszóerőd, az élén Orosz Zoltán dandártábornokkal. Nem sokkal dél után aztán - amikor már a próbázók száma megközelítette a hatezret - sűrűsödtek az események. Ekkor köszöntötték a Balaton-átúszás közel három évtizede íródó történetében a százezredik úszót; a 27 éves szegedi Kiss Kársát - aki egyébként 2 óra és 23 perc alatt teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres távot - Elbert Gábor sport-szakállamtitkár és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. Közben megérkezett két ismert profi bunyósunk, Erdei Zsolt és Balzsay Károly is. Korábban már mindketten sikerrel teljesítették a nagy próbát, s most is hatalmas elszántsággal úsztak a bogiári cél felé. Az utolsó próbázók 14 óra környékén rajtoltak el, s már meg is lehetett vonni az idei mérleget. Eszerint 7204-en próbáltak szerencsét, s talán ha közülük kéttucatnyian adták fel. A mezőny leggyorsabb tagja a Budapestről érkezett Nagy Norbert volt, aki 67 perc alatt ért át a túlpartra. A legfiatalabb próbázó 11 éves leány, a legidősebb,pedig 87 esztendős úr volt.- Ahhoz képest, hogy végül csak pénteken délben dőlt el, meg tudjuk tartani szombaton a Balaton-átúszást, tekintélyt parancsol a több mint hétezer fős mezőny. Ráadásul az M7-es - ahogy azt már sajnos megszokhattuk... - most is bedugult a délelőtti súlyos karambol miatt, így jó páran lekésték a próbát - mondta amolyan zárszóként Szántó László főrendező. ♦ ♦ ♦ A 26. Coca-Cola Balaton-át- úszással egy időben rendezett Balatonfüred és Tihany közti 3,6 kilométeres öbölúszáson 2156-an vettek részt. Támogatók MEGYEI TÁMOGATÓK: Somogy Megyei Önkormányzat (kiemelt támogató); Peugeot-Máté (hivatalos szállító); Somogyi Hírlap és Sonline.hu (kiemelt média- partner); bogiári önkormányzat; Kalmár Kft.; Fometti Kft.; Seffer- Renner Magánklinika; T-Mobile siófoki területi igazgatósága; BITT Kft.; MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred. együttműködő partnerek: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és Balatoni Vízirendészet; Somogy Megyei Katasztrófa-védelem; megyei mentőszolgálat; Somogyi Vízimentő Egyesület; Kaposi Mór Megyei Oktatókórház; Balatoni Hajózási Zrt.; siófoki meteorológiai obszervatórium; kaposvári Kinizsi iskola; Dómján Design; fonyódi Port Lacaj; valamint a batatonboglá- ri, leilei, máriafürdői és fonyódi vitorlásklubok. r Úszással is ünnepelte a házassági évfordulóját sportpályafutás Ősszel az interkontinentális bajnoki címért szeretne bunyózni Balzsay Károly- Akár az idei Balaton-átúszás arca is lehetett volna...- A budapesti sajtótájékoztató előtt egy nappal, július 9-én született meg Hana lányom. Ahogy befejezem az úszást, már „tépek” is haza, mert ezen a napon ünnepeljük az egyéves házassági évfordulónkat mondta Balzsay Károly, akit az ökölvívó szakemberek Erdei Zsolt utódjaként emlegetnek.- Ennyire vonzotta a hagyományos próba?- Megígértem Szántó László 1 főrendezőnek, hogy idén ha tö- ; rik, ha szakad, mindenképpen J jövök. Márpedig amit az ember a s barátjának ígér, azt kutya kötelessége betartania. Az ökölvívó Balzsay Károly úszóként is a profik közé tartozik Profiként veretlen balzsay károly az amatőrök között több mint egy évtizedes pályajidása során mintegy 270 meccset vívott, s több mint 240 alkalommal hagyhatta el győztesként a ringet. A profik táborában a 16. mérkőzésénél tart, őrzi a veretlenségét; a fellépései közül 12-őt kiütéssel vagy technikai k.o.-val nyert meg. A 28 éves sportoló az ősszel az interkontinentális bajnoki címért, reményei szerint másfél év múlva pedig már a profi világbajnoki övért bunyózhat majd.- Kanyarodjunk vissza az eredeti sportágához. Gondolom, előre meg volt írva a sorsa; édesapja jó nevű edző, jelenleg a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya.- Eleinte éveken át kajakoztam Pakson. Tizennégy éves voltam, amikor először elmentem az ökölvívóterembe; akkor éppen külföldön volt az édesapám. Amikor hazajött, akkor ültünk le egymással beszélgetni a hogyan továbbról.- A 2004-es athéni olimpia után igazolt át a profikhoz. Az elmúlt három évben azonban csupán 16 tétmeccsen lépett a ringbe.- Nincs szerencsém; sokat voltam sérült. Legutóbb is hosz- szú hónapokat kellett kihagynom a szemműtétem miatt.- Mi történt?- Edzés közben a kesztyű uj- jával véletlenül belenyúltak a bal szemembe. Mint utóbb kiderült, egy törött csontdarab elszorította a szemmozgató izmomat; ezért volt kettős látásom.- A folytatás remélhetőleg jobb és vidámabb lesz.- Valamikor az ősszel bunyózhatok az interkontinentális bajnoki címért. Ha minden jól megy, akkor jó másfél év múlva a nagyközépsúlyú profi világbajnoki címért léphetek majd a szo- rítóba. ■ Fenyő Gábor HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyoni Igazgatósági 1054 Budapest, Zoltán u. 16.)a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV. 4.) Kormány rendelet vonatkozó fejezetei alapján NYILVÁNOS PÁLYÁZAT KERETÉBEN ÉRTÉKESÍTI a 1. számú Balatonboglár Körzeti Földhivatalnál az 5143/2 hrsz-ú "kivett üdülőépület és udvar" megnevezésű 2 ha 5502 m2 alapterületű, természetben Balatonlelle, Köztársaság utca 23. (ingatlan-nyilvántartás szerint Köztársaság u. 5.) szám alatti ingatlant, a 2. szánni Balatonboglár Körzeti Földhivatalnál a 3076 hrsz-ú "kivett üdülőépület és udvar" megnevezésű 1 ha 4792 ni- alapterületű, természetben Balatonlelle, Honvéd utea 67. (ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel házszám) alatti ingatlant és a Balatonboglár Körzeti Földhivatalnál a 3116 hrsz-ft "kivert üdülőépület és udvar" megnevezésű .1 ha 0653 m2 alapterületű, természetben Balatonlelle, Honvéd utca 70. szám alatti ingatlant - ingatlanegyüttest, a 3. számú Baja Körzeti Földhivatalnál 069/5 hrsz-ú (1 ha 0461 m2); 056/6 hrsz-ú (1 ha 0300 m2); 077/5 hrsz-ú (18 ha 4800 m2) "Kivett telephely" megnevezésű és 076/1 hrsz-ú (4039 m2) "kivett út” megnevezésű, természetben Baja külterületén található ingatlanegyüttest, a 4. számú Sárbogárd Körzeti Földhivatalnál a 0281/2 hrsz-ú "kivet épület és udvar" megnevezésű összesen 24 ha 7031 in2 alapterületű, természetben Sárbogárd külterületén található ingatlant, a 5. számú Tapolca Körzeti Földhivatalánál a 1883 hrsz-ú "kivett kultúrház" megnevezésű 5171 m2 alapterületű, természetben Tapolca, Dobó tér 1. szám alatti ingatlant és a 6. számú Tapolca Körzeti Földhivatalánál a 1877/18 hrsz-ú "kivett lakóház” megnevezésű 874 m2 alapterületű, természetben Tapolca, Dobó tér 3. szám alatti ingatlant. A pályázati (elhívás teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítő 30. szátnában, valamint a KVI honlapján ( www.kvi.gov.hu ) az "Árverések, értékesítés, pályázatok” címszó alatt olvasható. Az ingatlanok bemutatására 2007. július 31-én és 2007. augusztus 23-án 10°° órától 13,w óráig kerti! sor. Az ajánlati határidő: 2007. augusztus 28-án 10'"' óra. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Kincstári Vagyoni Igazgatóságon Molnáráé Hettmann Emília értékesítési főelőadótól (te!.: -t-36 (1)3735720, fax: + 36 (1) 3735625). INGATLANT KERES? Apróban óriás! L=£,,,-,lkk3 r=,I=3 „“SXSSSSÍ 4979 1981 1983 1985 1988 1990 1992 1995 1997 1999 2001 2003 2006 í 1980 1982 1984 1986 1989 1991 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2007