Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-29 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 30. szám
SZTORI 5 2007. JÚLIUS 29., VASARNAP Büntetlen bűnösök vagy nehéz sorsúak? gyerekek A kutató nem ért egyet azzal, hogy tizenkét évre csökkentsék a büntethetőség korhatárát A szaktárca a büntethető- ségi korhatár 12 évre való leszállítását fontolgatja. A büntetés helyett a gyermekkori bűnözéshez vezető okokat kellene kezelni, állítják a szakemberek. Tibay Gábor „Azzal az ürüggyel, hogy különleges helyzetekben egymásról fotókat készítenek, gyk. D. Máté a nála lévő zsinórral Kocsis Franciska kezét - a bal keze be volt gipszelve - hátrakötözte, a fk. M. Viktória által átadott zoknit a spárgára csavarva a sértett szája elé kötötte, majd a fejére húzta a fekete sapkát is úgy, hogy az a sértett arcát eltakarja. Pár lépést eltávolodtak a sértettől, ahol fk. M. Viktória átadta a láncos botot gyermekkorú társának. Ezt követően visszamentek az összekötözött kézzel álló Kocsis Franciskához, majd gyk. D. Máté a földre döntötte a sértettet, ököllel az arcába ütött, s mellé térdelve az egyik kezével a sértett száját befogva tartotta, míg másik kezével Kocsis Franciska kezét fogta le. (...) Gyk. D. Máté ekkor a sértett fölé térdelt, a vádlottól kapott láncos botot Kocsis Franciska nyaka alatt átvezetve, két szárát keresztbe fogva meghúzta, s több percen át így tartotta. Eközben fk. M. Viktória néhány lépés távolságból figyelte társa tevékenységét. Kocsis Franciska a zsinegelés okozta fulladás következtében meghalt.” A fenti idézet a nagy port felvert gyilkosság vádiratából származik: az áldozatot, a 11 éves Kocsis Franciskát egy 13 éves fiú és egy 14 éves lány kínozta és gyilkolta meg 2000-ben Budapesten. Bár hasonló kegyetlenséggel ritkán találkoznak a nyomozók, tény, hogy évente 3800-4000 bűncselekményt követnek el gyermekkorú tettesek, ebből három-öt súlyos, életellenes cselekmény. A Kocsis-ügyben a hatályos jogszabályok értelmében a nyomozók bizonyítottnak látták ugyan, hogy a 13 éves D. Máté ölte meg az áldozatot, mégis meg kellett szüntetniük az ellene indított eljárást. A gyilkosság Idején ugyanis még nem volt 14 éves - márpedig a törvények ebben az esetben kizárják a büntetJon Venables és Róbert Thompson, a hároméves liverpooli kisfiú gyilkosai a rendőrségi felvételeken: rehabilitáció vagy büntetés a célravezető? hetőséget. D. Máté így „tiszta lappal” folytatta életét, míg a nála egy évvel idősebb M. Viktóriát hat év tíz hónap szabadság- vesztésre ítélték. Nyilván a fentiek is táplálják azt az elképzelést, hogy tegyék lehetővé a súlyos bűncselekményeket elkövető gyermekkornak büntethetőségét. Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a napokban ismertette azt a javaslatot, mely szerint a korhatárt súlyos, életellenes bűncselekmények esetén 14-ről 12 évre kellene leszállítani. A politikus azzal indokolt, hogy a jelenlegi eszközökkel - azaz az eljárás megszüntetésével - nem tudják kezelni a gyermekbűnözést. A kiskorúakat a továbbiakban sem fenyegetné börtönbüntetés. A törvényalkotók szerint azért is megfontolandó a korhatár leszállítása, mert a gyermekkori bűncselekmények kétharmadát követi el a 12-14 éves korosztály. Csak kár származna a büntet- hetőségi korhatár leszállításából- mondta lapunknak Herczog Mária szociológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. A szakember szerint a gyermekkorú elkövetőkkel szemben nem a büntetőjog eszközeivel kell fellépni: a 12-14 éves korosztály súlyos bűncselekményeket elkövető tagjainak problémái- állítja Herczog Mária - ugyanis így nehezen orvosolhatók. Ehelyett végiggondolt és alapos gyermekvédelmi munka, a kiváltó okok kezelése és az esetkövetés vezethetne gyakorlati eredményre. Más kérdés - mondja -, hogy az idehaza elvileg kiépített gyermekvédelmi intézmény- rendszer mai állapotában alig alkalmas a deviáns gyermekek kezelésére, és a rendszerben közreműködő szakemberek egy része sincs felkészítve a speciális problémákra. A helyzet gyakran tragikus - jellemzi a hazai viszonyokat Herczog Mária. NemzetAz USA-ban kivégzik a fiatalkorú gyilkosokat - Texasban a legkeményebb a bírói gyakorlat az egyesült államokban a halálbüntetések 1976-os újraen- gedélyezését követően az ösz- szes végrehajtott kivégzés két százalékában olyanok szenvedik el a legsúlyosabb büntetést, akik tettük elkövetése id& pontjában fiatalkorúak voltak. A legszigorúbb e tekintetben Texas állam: az elmúlt harminc évben az érintettek több mint felét - 2002-ig mintegy 13 főt - itt végezték ki, igaz, „csak” miután nagykorúak lettek. Az USA-ban a Legfelsőbb Bíróság évek óta az ilyen ítéletek és az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatán dolgozik. Az Egyesült Államok mellett egyébként olyan, az emberi jogok szem előtt tartásában aligha élharcos országok rónak csak ki fiatalkorúak- ra halálbüntetést, mint Irán, Kongó, Nigéria, Szaúd-Arábia, Jemen és Kína - itt a végrehajtásnál nem feltétlenül várják meg a nagykorúságot. A kétéves Jamie Bulger halála KÉT TÍZÉVES FIATAL 1993- bán egy liverpooli bevásárlóközpontból rabolta el az akkor alig több mint kétéves James Bulgert. A fiatalok egy közeli csatornához vitték a gyermeket, ott téglákkal és vasdoronggal verték agyon. Száját betömték, majd egy vasúti sínre helyezték, hogy az arra járó vonat elgázolhassa a gyermeket. Két nappal később találták meg testét, még azelőtt meghalt, hogy egy vonat átmehetett volna rajta. az ESET VILÁGSZERTE felháborodást keleted: Bulger gyilkosait, Jón Venablest és Róbert Thompsont 11 éves koruk ellenére életfogytiglanra ítélték. 2001-ben szabadultak, miután a bíróság hosszú távú rehabilitációs programot követően azt állapította meg róluk, hogy nem veszélyesek a társadalomra. Olyan feltételekkel kerültek ki a rácsok mögül, amelyek megszegésével bármikor visszakerülhetnek a börtönbe. közi tapasztalatok - a magyar szakemberek itthoni kutatások híján kénytelenek erre hivatkozni - szerint a gyermekkori bűn- elkövetéshez vezető okok sokrétűek: több rizikófaktor együttes hatása, mint a koragyermekkori súlyos elhanyagolás, az alacsony végzettségű szülők, a munkanélküliség, a nehéz szociális helyzet, a bántalmazás, az alkoholproblémák a családban, valamint a fentiekből eredő iskolai kudarcok kellenek ahhoz, hogy a gyerekekből súlyos bűncselekmények elkövetői váljanak. A hazai kilátások hosszú távon biztatóak, ha komolyan veszik a közelmúltban indult programokat. A szakma által javasolt megoldások - egyénre szabott módszerek, az alapproblémák kezelése és az intézményrendszer ehhez igazítása - rövid távon sokkal többe kerülnének, mint az igazságügyi tárca javaslatai. HIRDETÉS____________________________________________________________________________________________________________________ FOLYTASSA ÉRETTSÉGI UTÁN IS, EGYJÓ ISKOLÁBAN! A BCÖV8C Külgazdasági Szakközépiskolában KÖZÉPFOKÚ ÉS EMELT SZINTŰ SZAKKÉPZÉS • Külkereskedelmi ügyintéző • Pr-munkatárs (+újságíróü!) • Idegenforgalmi ügyintéző • Idegenvezető AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS • Európai uniós üzleti szakügyintéző • Külgazdasági üzletkötő • Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző • Jogi asszisztens TANULÓI JOGVISZONY (diákigazolvány, nappali tagozaton ingyenes egészségügyi ellátás, családi pótlék, kollégium) A költségtérítés (mindössze évi 20-30 ezer forint!) ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁS, amelynek 30%-ával csökkenthető az szja. FELVÉTELI TÖBBLETPONTOK FELNŐTTEKNEK: ESTI VAGY LEVELEZŐ TAGOZAT! 1074 BUDAPEST, SZÖVETSÉG UTCA 37., 06(1) 344-5202, 344-5212 www.kotk.hu Trópusi növények a Balaton környékén moszatpáfrány Most nem jelentenek veszélyt az elszaporodó algák Meglepő növény tűnt fel a héten a Balatonban. A vízen úszó, 1-2 centi átmérőjű, vöröses színű moszatpáfrány Amerika szubtrópusi területeiről származik, időről időre felbukkan a magyar- országi vizeken is, ám a Balatonban a gyakori hullámzás miatt nem tud megélni. A trópusi vízipáfrányra a rendszeres, kéthetes vízminőség-vizsgálat során az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai lettek figyelmesek. A Zala folyó torkolatánál az utóbbi idők trópusi időjárási viszonyai miatt jelenhetett meg a békalencséhez hasonló alakú, piros színű növény. A szakemberek úgy vélekednek, hogy amint hűvösebbre fordul haS3 Z ! A békalencsére hasonlító növény Amerika szubtrópusi területein őshonos zánk klímája, a vízipáfrány eltűnik, mert csak a csendes, lassú folyású, hullámmentes környezetet kedveli. Ráadásul a Balaton nem megfelelő élettér a trópusi növény számára, ezért attól nem kell tartani, hogy a tavon továbbterjed. Egy másik növényre is figyelmesek lettek a kutatóintézet munkatársai, mégpedig a fonalas algára, más néven moszatra. Ez a növény néhány évvel ezelőtt annyira elszaporodott, hogy esztétikailag negatív hatással volt a Balatonra. A szakemberek szerint most ettől nem kell tartani, mert magas a tó vízszintje, így az alga nem zavarja a füdőzést, és nincs hatással a vízminőségre sem. ■ P. A.