Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-27 / 174. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 27., PÉNTEK 13 __________________SOMOGYI INTÉZMÉNYHÁLÓZAT Tá rsultak, így jobban boldogulnak oktatás A tagintézmény alapításával megmenekültek a kisiskolák a megszűnéstől Társulás. Nem vártak szeptemberig az ismerkedéssel Somogyjádon. A nyári angolnyelvi tábor tanulói a környező településekről érkeztek Átszervezési hullám a somogyi településeken A régión belül a somogyi általános iskoláknál tapasztalható a legnagyobb átszervezési hullám. A nagyobb városoknak többcélú intézmények létrehozásától remélnek megtakarítást. A kistelepüléseken tagintézményekké válnak az iskolák vagy társulásos illetve kistérségi formában látják el az oktatási feladatot.- Összesen tizenöt esetben kértek szakértőt az iskola átalakítással kapcsolatban az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttól (OKÉV) - mondta Horváth Miklós, az OKÉV megyei vezetője. - Mindhárom megoldás akkor jó, ha helyben megmarad az iskola. A faluban a tanintézmény általában nemcsak oktatási célokat szolgál, hanem közösségi és tudásközpontként is funkcionál. ■ Az átalakítás célja a településeken a megtakarítás mellett az iskola megtartása A tizenöt átalakulás előtt álló intézmény között olyan is található, amit eddig is több önkormányzat tartott fenn. Ilyen a Hetes és Csombárd által működtetett iskola, ők szeptembertől Somogysárdhoz csatlakoznak tagintézményként, vagy Kapoly és Somogymeggyes Tabhoz. Egy esetben merült fel a lehetősége, hogy az önkormányzat az iskola működtetését egy alapítványnak adná át. Én magam ezt több szempontból aggályosnak, problematikusnak tartom. Horváth Miklós szerint az iskolafenntartó társulások létrejötte lehetővé teszi a kistérségi normatíva lehívását, így javulhatnak a feltételek. Az összevonásokkal pedig csökkenthetőek a költségek. Már az is megtakarítás, ha kevesebb vezetői pótlékot kell fizetni.- Általában a tagintézmény- nyé váló iskolában a felső két osztály szűnik meg, illetve a tanulók a központi intézménybe járnak - mondta Horváth Miklós. - Néhány iskolában annak ellenére kérték az OKÉV-től a 7-8. osztály indítását, hogy kevesebb a gyerek az előírtnál. Mi minden esetben engedélyeztük. A végső szót azonban a fenntartó önkormányzat mondja ki. ■ F. Szarka Á. Iskolabezárás helyett közoktatási társulást hozott létre Juta, Várda, Somogyjád, Edde, Alsóbogát, Bodrog és Osztopán. Ezzel mindenki jól járt. F. Szarka Ágnes A társulásban a jutái összevont iskola, óvoda és az osztopáni iskola szeptembertől a somogyjá- di tagintézménye lesz, de helyben folytatják az oktatást. Osz- topánban az eddigi nyolc évfolyam helyett hatot oktatnak.- Jutában ez a lépés létérdek volt. A közoktatási törvény módosítása miatt finanszírozhatatlanná vált az intézmény fenntartása - mondta Hivatal Nándorné jutái polgármester. - Ha mégis ragaszkodunk az önálló iskolához, elesünk az önhikis támogatástól és a kistérségi kiegészítő normatívától is. így viszont az intézmény olyan állami normatívához juthat, amivel hosszú távon fenntartható az iskola és az óvoda is.- Igyekeztünk az átalakítást úgy megoldani, hogy egyéni, anyagi érdekek ne sérüljenek - mondta Kovács Gyuláné, a jádi iskola igazgatója. - Nem kellett dolgozókat elbocsátani, a határozott időre szóló szerződéseket azonban nem hosszabbítottuk meg. Az oktatási törvény előírja, hogy 2008 szeptemberétől csak azok az iskolák működhetnek önállóan, amelyekben a Szeptembertől megszűnik az istvándi alsótagozatos iskola; valamennyi gyerek a szomszédos Darányba jár át ezután. A pedagógusok már szétszéledtek; az eddigi igazgató másutt dolgozik tovább, három tanítót pedig Darányban vesznek át. Az istvándi iskola egyik terméből várótermet csinálnak, a másikat pedig az óvodának adják. A képviselő-testület annak ellenére voksolt a bezárásra, hogy Istvándiban több a gyerek, mint a környező falvakban együttvégyereklétszám biztosítja az 1-8 osztályos oktatást. Jutában eleve négy évfolyamos volt az iskola, nekik szakmai kényszer volt, hogy keressenek valamilyen megoldást, csatlakozzanak egy oktatási intézményhez. Osztopánban pedig az alacsony osztálylétszám nem tette lehetővé a nyolc osztály fenntartását. Nem érték el azt a létszámot, ami alapján megkapják az ve. - Hiába a sok diák, ha a szülők máshová viszik - állítja Bencsik János polgármester. - Több tucat gyerekünk jár Barcsra, és legalább eny- nyit visznek kaposvári speciális iskolába. Sokat járatnak Darányba is a szüleik. Idehaza csupán 37-38 iskolás maradt, s ez a szám is egyre csökken. Harmadikban már csupán négyen voltak az utolsó tanévben, negyedik osztályban pedig öten. Ilyen létállami normatív támogatást. Nem az a cél, hogy az osztopáni iskola leépüljön. A gyerekek szakkörre, bármilyen tanórán kívüli foglalkozásra visszajárhatnak, és a mieink is mehetnek oda. Egy iskola lesz, csak több településen. Osztopánból több mint húsz hetedikes, nyolcadikos gyerek Somogyjádra ingázik. A gyerekek már ismerkednek az új oszszámokkal nem lehet működtetni egyetlen intézményt sem. Mindent elkövettünk, hogy megtartsuk az iskolát. Felújítottuk és bővítettük. Helyreállítottuk a szolgálati lakást is. Nem azért költöttünk rá annyi pénzt, hogy utána bezárjuk. Most mégsem tehetünk mást. Bencsik János szerint az a baj, hogy ebbe az iskolába csupa olyan gyerek jár, akik hatalmas szegénységből, súlyos csatálytársakkal, tanárokkal. Az iskolába jutást az önkormányzat iskolabusszal biztosítja.- Eddig is jártak hozzánk Várdáról, Eddéről, Alsóbogátról tanulók. Márciustól a többcélú normatív támogatásból megszerveztük az iskolajáratot - mondta Lőrinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármester. - Szeptembertől az iskolabusz az osztopáni gyerekeket is hozza. ládi problémákkal érkeznek. Rátermett, elhivatott pedagógusok kellenek melléjük. A fiatal tanítók azonban nem bírtak a diákokkal, elszaporodtak a konfliktusok és több szülőnek erre az volt a válasza, hogy elvitte innét a gyerekét. A felsősök - körülbelül negyvenen - eddig is a szomszédos Darány iskolájába jártak. Szeptembertől az alsósok is csatlakoznak hozzájuk, s együtt már a nyolcvanat is meghaladja a számuk. Ez új Kovács Béla Osztopán polgár- mestere így kommentálta az eseményeket: - Váltanunk kellett, hogy az állami normatívát a későbbiekben is le tudjuk hívni. A legésszerűbb lépést tettük meg, amikor a somogyjádi iskola tagintézményévé váltunk. Az adott körülmények között ez volt az egyetlen lehetőség, iskolánk így legalább 1-6 osztállyal tovább működhet. helyzetet teremt a szomszéd faluban is. Ott azt mondták: az istvándi gyerekek elhelyezését meg tudják oldani. Most épült emelet az iskolára, két új tanteremmel. Az istvándi iskolások érkezése számukra előnyös, mert több állami normatívát jelent. Ugyanakkor komoly kihívás lesz a sok tanulási problémával küszködő, magatartászavaros kisgyerek, akiknek a szegénység és a szülői alkoholizmus húzza le az iskolatáskáját. ■ Nagy L. Végleg lakat került az istvándi cigány iskolára szétszéledtek A szegénység és a szülők alkoholizmusa húzza le az iskolatáskát ■ Az iskolakerüléstől tartanak a tanárok. Megszűnik a kapolyi intézmény, élt kétszázhatvankét évet oktató-nevelő munka Koppányban bizakodnak, mert öt gyermekkel több tanul szeptembertől mint az előző tanévben Kapolyon 262 év után be kell zárni az általános iskolát. Elfogytak az alsótagozatos gyerekek is. Szeptembertől csak hét kicsi járna iskolába, a felső tagozatosok az 1970-es évek elejétől Tabon tanulnak. - Kényszerhelyzetbe került az önkormányzat, és a képviselő-testület kimondta az elvi döntést az általános iskola és napközi otthonos óvoda szervezeti átalakításáról. Azt már tudjuk, hogy a három leendő elsős gyermek közül a szülők kettőt a tabi iskolába írattak. így szeptembertől csupán egyetlen első osztályos diák lett volna. A közoktatási szakértő is megerősítette, hogy más ésszerű alternatíva nincs, mint a hét alsós Tabra irányítása és az iskola kényszerű bezárása. A két pedagógust a tabi iskola nem tudja átvenni, ezért munkaviszonyukat meg kell szűntetni - mondta Bertalan Béla polgármester. A kapolyiak határozata alapján az óvodát önálló intézményként egy összevont csoporttal fenntartják. A tabi városatyák úgy határoztak: amennyiben Kapolyon megszűnik az iskola, az általános iskolás korú gyermekek alapfokú oktatását a város ön- kormányzati iskolája ellátja. Ez ugyanis nem veszélyezteti a normatíva és az önhiki igényléséhez szükséges létszámfeltételeket. ■ Krutek József Rajz a szabadban. A diákok sok tudáshoz akarnak jutni Megkapták az engedélyt, marad a nyolc osztály Törökkoppányban SZEPTEMBERTŐL VÁLTOZATLAN formában működhet tovább a törökkoppányi iskola. Határozatlan ideig szóló engedélyt kaptak ugyanis az Országos Képzési és Értékesítési Vizsga- központtól, az intézményt fenntartó társulási tanács kérelme alapján. Kurucz Tibor, az iskola igazgatója elmondta. az engedélyt azért kérték, mert az iskolában a 7. és a 8. osztályos diákok száma nem éri el az előírt 15 tanulót.- A zavartalan működéshez szükséges az is, hogy a fenntartó önkormányzatok biztosítsák az anyagiakat - hangsúlyozta. - A diákok után kapott állami normatíva ugyanis nem elegendő az intézmény számára. Ezért azt reméljük, hogy az érintett önkormányzatok kiegészítik a központi támogatást, ahogy eddig is. Megtudtuk: az önkormányzat takarékossági intézkedései átszervezést hozhatnak a tantestületben, ám a tanítás minőségére nem lenne kihatása. Mindez attól függ, hogy az önhikis pályázat milyen eredménnyel zárul. Elképzelhető, hogy szeptembertől személy- cserékre kerül sor. Ez elsősorban az idősebb pedagógusokat érintheti, akik a nyugdíj mellett dolgoztak. A takarékosság éves szinten egymillió forintot jelentene az iskola költségvetésében. A következő tanévben várhatóan 122 diákkal kezdi a tanévet az iskola: 15 elsőst írattak be szüleik. így remélhetőleg öt gyerekkel nő az iskolások száma az előző oktatási évhez viszonyítva.