Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-26 / 173. szám

4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK NAGY ISTVÁN BÉLA, a SZabá- si, segesdi Gondviselés Szociális Otthon igazgatója, Szabás polgármestere: - Elsősorban a szakterüle­temmel kapcsolatos kér­dések foglalkoztatnak. A mi munkánkban minden nap sok-sok szakmai kihí­vás előtt állunk a munka­társaimmal, melyeket jó ér­zés sikeresen megoldani, megtalálni a jó lehetősége­ket a gondozottak számára. A hivatásom a hobbim is, így szívesen végzek kutató­munkát a szociális terület­hez kapcsolódva, ezen be­lül elsősorban a sérült em­bereknek az épek társadal­mába integrálása érdekel. JANOTA ZOLTÁN 27 éves nagyatádi sportoló, számos rangos sporteredmény és Nagyatád sportdíjának bir­tokosa: - Tizenhárom éve triatlonozom és mellette edzőként is dolgozom, ta­nulmányaim is a sporthoz kapcsolódtak, triatlon szakedzői és tanári diplo­mám is van. Az ironman versenyt is többször végig­csináltam már, bár az el­múlt évben nem voltam szerencsés az embert pró­báló versenyen. Ám a ha­marosan következő meg­mérettetésre készülök, re­mélem ezúttal minden adott lesz a sikerhez és a befektetett munka meg­hozza a gyümölcsét. Mesztegnyői lángálló az ebédhez kirándulás Helytörténet, templomnézés, utazás a kisvasúton a Boronka völgyében Sorozatunkban bemu­tatunk néhányat a megye kirándulóhelyei közül. Vigmond Erika Egy, vagy akár többnapos progra­mot is összeállít a mesztegnyői faluház a túrázók kedvére.- Megnéznénk a faluházat, a templomot, és felültetném a gye­rekeket a kisvasúira - sorolta Kovács Zsolt csoportvezető. A ki­ránduló csapat Esztergom mel­lől érkezett Gadányba, s szeret­ték volna megismerni a környé­ket. Éppen a másnapi programot beszélték meg Kövesdiné Panyi Antóniával, a mesztegnyői falu­ház vezetőjével. - Az iskoláso­kon kívül óvodásokra, kéktúrá­zókra, felnőttekre is gondolunk. Igény szerint lehet választani - mondta a faluház vezetője. - Ál­talában a nap tárlatvezetéssel kezdődik a helytörténeti és nép­rajzi gyűjteményünk között. Kézműves foglalkozást is tar­tunk a rongybabakészítéstől, a nemezelésen keresztül a képes­lapkészítésig. A barokk stílusú templom is megér egy sétát. A kisvasutazás nem maradhat ki, akár túravezetéssel a Bo- ronka-melléki tájvédelmi kör­zetben, a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal kialakított tanösvénye­ken. A többnapos programoknak is ez az alapja: horgászással, sé­takocsikázással, strandolással. Lakást építenek Túrban az új munkahelyekhez A befektetők munkahelyteremtő beruházásaival egyidőben kell gondoskodni az ott dolgozók la­káshoz jutásáról - hangzott el So- mogytúron.- Időszerű elkezdeni a telepü­lésen a halasztott értékesítésű bérlakások építését, mivel a munkahelyteremtő beruházá­soknak köszönhetően néhány éven belül 100-150 új munkahely létesül a községben - mondta Müller Tibor polgármester. Ez mindenképpen a lakosság növe­kedésével jár, ami nem titkolt szándéka a községnek. A prog­ram első harmadában tizenhat lakást épít a befektető, 6000 négyzetméteres területen. A két­szintes, ötven négyzetméteres la­kásokhoz 500 négyzetméteres élőkért tartozik. Jövő nyárra elkészül a beruhá­zás, ami az állami lakásépítő programban szerepel, így min­den kedvezmény, mint például a gyermekek után járó szociálpoli­tikai támogatás, igénybe vehető a vásárláskor. A lakások bérleti díja 30-35 ezer forint körül várható, melyből a nagycsaládosoktól, és a szociálisan rászorulóktól jelen­tős összeget átvállal az önkor­mányzat. ■ Márton László A Dráva-híd túl messze van 67-es Horvát vendéget hozhat az új út a Balatonra Százmillió forintot kapott a bara­nyai közútkezelő kht. arra, hogy kidolgozza a 67-es út meghosz- szabbításának tervét és részletes nyomvonalát. A Balatont, Kapos­várt és Szigetvárt érintő út a szán­dék szerint átszelné az Ormánságot Révfa­lunál elhagyná az or­szágot és Sopjénál csatlakozna a horvát közúthálózathoz. Ez lehet az első fő­út, amely az Ormánság szívébe vezet majd. Az ormánsági ön- kormányzati társulásnál a So­mogyi Hírlapnak elmondták: ennek a vidéknek létérdeke ez a beruházás, hiszen a vasút le­épülőben van, a közúthálózat pedig rendkívül fejletlen. A megközelíthetetlenségben lát­ják a legfőbb okát a térség el­maradottságának.- Azonban nemcsak az át­mentén élők, hanem mindkét végén hasznát lát­nák a 67-es meg­hosszabbításának - mondta Gön- döcz András sely- lyei irodavezető. - Megnyitná a ma­gyar tenger felé az utat a horvát turisták számára, a határ túlol­dalán lévő térségeknek pedig szintén gazdasági jelentősége lenne. Barcs és Drávaszabolcs között száz kilométeres szaka­szon nincs határátkelő a két or­A közös gon­dokra Barcs és Sellye együtt keresi a meg­oldást. szág között. Ha a 67-es átvezet­ne a Dráván, odaát mindössze három kilométeres szakasz épí­tésére lenne szükség, hogy Sopjénál rácsatlakozhasson a horvát úthálózatra. Az irodavezető elmondta: a hídépítéssel együtt huszon- ötmilliárd forintba kerülne mindez. A megvalósítását 2010 körül tartja lehetségesnek, Hor­vátország uniós csatlakozásával egyidejűleg. így az EU-s határát­kelő építését is meg lehetne ta­karítani. - Barcs térségével egy csónakban evezünk és azonos okokra vezethetők vissza a gondjaink - mondta. - Ha az egyik térség fejlődik, az a má­siknak is jó. ■ Nagy László FELHÍVÁS Somogytúr Község Önkormányzata a lakás állomány minőségének javítása és a meglévő bérlakások számának növelése érdekében ún. halasztott értékesítésű bérlakás program indításáttervezi. Ezzel kapcsolatban a T. érdeklődőket az alábbiak szerint tájékoztatom: A bérlakás építési program keretében Somogytúr Község Önkormányzata és a projekt bonyolításáért, illetve a beruházásért felelős Első Magyar Bérlakásépítő Kft. által létrehozandó társaság lakások építését tervezi. A Somogytúr község központjában felépülő lakások 13 évig bérlakásként üzemeltethetőek, amely időszak alatt azok a bérlők részére értékesítésre kerülnek.. Az 1+2 fél szobás, sorházas elrendezésű lakások átlag tervezett alapterülete 50 m2, de igény esetén ez növelhető. Az Önkormányzat a felépült lakások tekintetében bérlő és vevőkijelölési joggal rendelkezik. A helyben lakás nem feltétel. A felépült lakásokat az Önkormányzat bérlakásokat üzemeltető társasága működteti, és a 13 év alatt koordinálja a lakások értékesítését a bérlők részére. A lakásokat a bérlők az első három évben csak bérlik - várhatóan 34-35 eFt havi bérleti díj mellett - , majd a negyedik évtől a hátralévő 10 éves futamidő alatt évente egyenlően elosztva vásárolhatják meg igény esetén lehetőség van az első 3 évben történő vásárlásra is. Ennek nyomán a bérlő és az önkormányzat megállapodása alapján lesz olyan bérlő aki a 4. évben és lesz olyan aki a 13. évben vásárolja meg a bérleményét. A vételár a vásárlás évétől független, tehát az évek során nem változik, az alább jelölt összegen induláskor rögzített. Az első osztályú minőségben fölépült lakások vételára bruttó 200.000 Ft/m2 -re prognosztizálható. Amennyiben a tíz éves időszak alatt valamelyik bérlő mégsem képes a bérleményét megvásárolni, akkor az Önkormányzat vagy megvásárolja az adott lakást s működik önkormányzati bérlakásként tovább, vagy kijelöl egy másik vevőt. A halasztott értékesítésű bérlakás program tehát lehetőséget nyújt a lakást vásárolni szándékozó számára arra, hogy a beköltözést követően ne kelljen azonnal kifizetni a vételárat, sőt több év áll rendelkezésére a szükséges összeg előteremtésére úgy, hogy mindeközben már ajövőbeni tulajdonában lakhat és élhet. A program illeszthető az állam és az önkormányzat lakás- támogatási rendszeréhez, tehát vonatkoznak rá a szociálpolitikai kedvezmények. További felvilágosítással állunk szíves rendelkezésére. A tervdokumentáció (alaprajz, látványterv) megtekinthető Somogytúr Község Polgármesteri Hivatalában. www.agrosat.hu Új Mezőgazdasági munkagépek, MTZJINMA traktorok! Szárzúzók 80 tipusa! Bálázók! Fűkaszák! Használt gépeit ingyen hirdetheti! Kiskorpád Virág út 1. 30-4060037, 92-377434 Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 58. OM azonosító: 034183 Tel/fax: 82/512-935 e-mail: szigeti@euszki-kap.sulinet.hu Szakképzési ajánlatunk a 2007/2008-as tanévre Nappali rendszerben:- Szociális gondozó és ápoló 2 éves belépési feltétel: 10 osztály- Egészségügyi operátor 2 éves belépési feltétel: érettségi Felnőttképzésben esti tagozaton:- Szociális gondozó és ápoló 2 éves belépési feltétel: 8 osztály- Fogászati asszisztens 2 éves belépési feltétel: érettségi- Ápoló 2 éves belépési feltétel: érettségi + szakmai előképzettség- Rehabilitációs tevékenység terapeuta 1 éves belépési feltétel: érettségi + szakmai előképzettség Jelentkezési határidő: 2007. augusztus 15. A jelentkezési lap iskolánktól beszerezhető, illetve letölthető honlapunkról: www.euszki-kap.sulinet.hu Dödölle és babgulyás a nádtető alatt dödölle mellett messze földre elvitte a vendéglő hírét. A há­zias ételek között a híres mesztegnyői rétes is szerepel az étlapon. Természetesen nem csak a túrázókat várják a tájjellegű specialitásokkal. A cikk megjelenését támogatta a Nádas Kisvendéglő. Mesztegnyő, Vörösmarty u. 1. 85/329-388,30/310-8718 ▲ A TÚRÁZÓK GYAKRAN megfor­dulnak Mesztegnyőn, mivel a Nádas vendéglő mellett ér a faluba a Kéktúra útvonal. - Ha éppen nincs nyitva a falu­ház, igazolásként én pecséte­lek a túrázók kiskönyvébe - mondta Csizmadia Gábor tu­lajdonos. Ha már betérnek, nem hagyják ki a legfino­mabb babgulyást sem, ami a Nevezetességek TÖRTÉNELMI CSEMEGE ű szomszédos település, Szenyér római katolikus temploma, ami a megye leg­régebbi, hétszáz éve működő temploma. Érdemes megnéz­ni a gadányi középkori mű­emlék jellegű templomot és a hosszúvízi faállványos ha­ranglábat is. Kak-puszta sincs messze. A sérültek segítése A nagyatádi vasember

Next

/
Thumbnails
Contents