Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-26 / 173. szám
EGY PERCBEN Korai szüret a rendkívüli időben Talán még sosem kezdték ilyen korán a szüretet a balatonboglári borvidéken. Július 31-én már szedik a csabagyöngét, egy hét múlva az irsai Olivért. Általában augusztus közepén szüretelik itt a korai fajtákat az országban elsőként. Demonstrálnak a gazdák Kártalanítást kérnek a fagykárok miatt, és az agrárminiszterrel akarnak tárgyalni. Gráf József szabadságon van. ► 7. OLDAL 'MlRTALOm'B MEGYEI KÖRKÉPjí GAZDASÁG ______6 KÖ ZÉLET 8 ÉLETMÓD 9 KRIMI&BULVÁR 10 SPORT 11 SÉTA 12 KRÓNIKA 16 Vagyonvizsgálat: furcsa milliók Folytatja a vagyonosodási vizsgálatokat az adóhatóság. Több mint 12 ezer ellenőrzést indított el idén az APEH, több mint 25 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg. A lebukottak „szórakoztató történetekkel" traktál- ják a revizorokat. ►6. OLDAL IDŐJÁRÁS Derült, száraz idő várható, gyenge, változó irányú széllel. Délutánra a hőmérséklet 29 Celsius- fokig emelkedik. ►16. OLDAL 500 milliárdot osztottak szét Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint új szakaszába lépett a kormányzás. A kabinet határozott a kiemelt beruházások listájáról. ►8. OLDAL Hátfájósak országa A hanyag tartás szinte minden gyerekre jellemző. Igaz orvosi szemmel mást jelent, mint amire a kamaszokat nevelő pedagógus gondol, az eredmény ugyanaz: tartós gerincpanaszok. A felnőtt lakosság csaknem nyolcvan százalékát érinti a betegség. ►a. OLDAL HUSS HM! Ki Hl KAI! IN ISDN: WWW SUN HUn^J VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy több településen nincs zebra! Mármint nem az afrikai patást hiányolom a somogyi falvakból, hanem a gyalogátkelőhelyeket. A megye útjain autózva feltűnt, hogy egyes lakott területeken nincs felfestve sehol a gyalogosokat segítő jel az útburkolaton. Pedig az emberek ott sem tudnak repülni. Egyik oldalon a bolt, másikon a buszmegálló. Átjutni egyiktől a másikhoz hosszú, és veszélyes kalandtúra. Néha több időt is igénybe vesz ez a mutatvány, és nem veszélytelen. Lehet, hogy régen voltak csíkok az aszfalton, de ennek mára semmi nyoma. Azokat a lakosokat, akik megpróbálnak átszaladni az út másik oldalára, hangos dudálásokkal akarják az autósok jó útra terelni. De hol van számukra a biztonságos átkelő? (sk) II 11 Ilii Ilii 770865912046 07173 Mentőöv a vízi mentőknek tragédiák Felelőtlenség és rosszullétek a Balaton-parton Suchman Tamás 12 millió forint gyorssegélyt kért a kormánytól a Vízi Mentők Magyar- országi Szakszolgálatának. A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke felkérte Balázs Árpádot, Siófok polgármesterét, a Balatoni Szövetség elnökét: közvetítsen, hogy az önkormányzatok a lehető leghamarabb oldják meg, hogy a déli part szabad strandjain - Siófokon, Zamárdiban, Balatonszéplakon, Balatonlel- lén, Fonyódon, Balatonfenyve- sen - is legyenek vízi mentők. Az ügy előzménye, hogy elfogyott a zánkai központú balatoni vízi mentők szakszolgálatának a pénze, és így augusztusban már nem tudják finanszírozni a mélyvízi mentéseket. A tavon a 18 rendőrhajó mellett a szakszolgálat 10 mentőegysége vigyáz a fürdőzőkre. Övék a Balatonon tevékenykedő legnagyobb civil mentőszervezet Balázs Árpád szerint a tóparti ön- kormányzatok nem tudnak segíteni, minden településnek önállóan kell megoldania a vízimentést a saját partszakaszán. Siófok például a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkáját támogatja. A balatoni vízi mentés rendbetétele sürgető feladat. Erre figyelmeztetnek az elmúlt napok mentőakciói is. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei a legutóbbi kánikulai hétvégén 19 strandolót mentettek ki a tóból, ami rendkívülinek számít. Három személyen már nem tudtak segíteni. A vízi mentők szerint a legtöbb tragédia a déli partnak azon a strandjain következik be, amelyeket nem őriznek és nem megfelelően jelölték ki. ►a. oldal A balatoni fürdőzőkre vigyáznának, ha ezt ők is akarnák. Ezúttal a vízi mentők is mentőövet kaptak §| i isMÜÜl Átvert adózók: álellenőrök is büntettek a Balatonon Az adóhatóság (APEH) nevével visszaélve álellenőrök is „raz- ziáztak” a közelmúltban a Balaton partján, illetve az ország egyéb területein. A Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság munkatársait a hétvégi balatoni akció során egy ellenőrzés közben arról tájékoztatta az ellenőrzött, hogy nála nem sokkal korábban járt revizor, és mindent rendben talált. Az ügyfél az álellenőrnek az eljárás lefolytatásáért négyezer forintot fizetett ki. A hivatal ezért figyelmezteti az adófizetőket: az „igazi” ellenőrök nemcsak a hatósági igazolványukkal, hanem egyéb dokumentumokkal is igazolják magukat, és semmilyen jogcímen nem kérnek pénzt. ■ Fábos E. Lepottyantak a kutyától megriadt lóról a leányok Balesettel végződött a nyári lovastúra szerdán délután Kaposvár közelében, értesült a Somogyi Hírlap. Információink szerint egy kutyától riadtak meg a lovak, s a három leány ekkor zuhant le. Azonnal a helyszínre riasztották a kaposvári mentőket. Úgy tudjuk; az egyik gyermeket agyrázkódás gyanújával vitték a megyei kórház sürgősségi ambulanciájára. A két másik lány könnyű zúzódással vészelte át a kalandot. Őket a baleseti osztályra szállították. ■ Harsányi M. Száguldással tesztelték a kőröshegyi völgyhidat gyorsasági próba Műrepülő és motoros versenyzett Közép-Európa legnagyobb viaduktján Gyorsasági motoros és műrepülő versenyzett szerdán a kőröshegyi viadukton. A harc persze nem volt véresen komoly, a szervezők inkább show-műsor- nak szánták a rendezvényt. A médiaesemény főszereplője Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyző és Veres Zoltán műrepülő bajnok volt. Talmácsi Gábor 280 kilométeres sebességgel is száguldott a közel két kilométer hosszú völgyhí- don, közben a feje fölött mintegy tíz méterrel húzott el a Guinness-rekorder pilóta. A mutatvány részeként Veres Zoltán bravúros figurákat mutatott be a levegőben. Többször átrepült a híd tartópillérei között, Kiváló a híd. Ezt Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyző mondta, miután végigszáguldott rajta végül szárnybillegetéssel búcsúzott a közönségtől. Talmácsi Gábor autóba is szállt, így négy keréken is tesztelte a völgyhíd burkolatát.- Rendben van a híd - nyilatkozta. - Nagyon élveztem ezt a látványos showt. Először kicsit aggódtam az ismeretlen dolog miatt, de tökéletesen teljesítettük a feladatot - mondta. Közép-Európa egyik legnagyobb völgyhídját két hét múlva, augusztus 8-án adják át a Za- márdi-Balatonszárszó autópálya szakasszal együtt. A megnyitó előtt négy nappal a környék lakói össznépi ünnepen veszik birtokba a monumentális építményt. ■ KolumbánT. ' '"V^ ÁRA: 99 FT, ELŐFIZETVE: 69 FT M «•' WWW.SONLINE.hu Somogyi Hírlap 2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK XVIII. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM ' V KÖZÉLETI NAPILAP UNIÓS RAZZIA AZ UTAKON. A RENDŐRÖK MAGASABB PONTSZÁMOK KRisnA A BUSZSOFŐRÖKET FIGYELTEK, KÉVÉS ERDELYBE VOLT A SZABÁLYTALANKODÓ ,2 otML A KAPOSVÁRI EGYETEMEN , i3. oldal KÉSZÜL >10.J