Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-12 / 161. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JULIUS 12., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS 15 „Alem gyötörnek kínok, most már nem fáj semmi, |[ Isten országában de jó megpihenni." ^ — Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagyma­mánk, dédikénk, HORVÁTH JÁNOSNÉ kaposvári (volt visnyei) lakos 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 17-én, kedden, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. 1 Gyászoló család „Olyan szomorú mindig egyedül lenni, || Édesapánkat mindenütt hiába keresni. 3 |p> Édesapánkat várni, ki nem jön többé soha, Feledni öt lehetetlen csoda, Mert akit szeretünk, nem feledjük soha. Az élet bármilyen nehéz és mostoha, Szeretni megtanít, de feledni soha." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF erdész-vadász 84 éves korában elhunyt. Temetése július 14-én, a 10 órai gyászmisét követően a mező- csokonyai temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett! Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy THALLERJÓZSEF csömendi lakos 72 éves korában el­hunyt. Temetése július 13-án, pénte­ken a 14 órai szentmisét követően 15 órakor lesz a csömendi temetőben. A gyászoló család £ A gyászoló család fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy PETRUSJÓZSEFNÉ Gutmann Rozália volt somogymeggyesi, majd zamárdi lakos életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója július 16-án, hétfőn, 11 órakor lesz a somogy­meggyesi temetőben. Gyászolják: fia, leánya és családjaik A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN IGALI gyógyfürdőhöz közel (kb 250 méter) zártkerti ingatlan, rajta lévő lakókocsival áron alul eladó. Víz, villany rákötési lehető­ség adott. Telefon: 30/309-3411, 70/7701-518.- •187358* KAPOSVÁRON belvárosi 2 szobás, tömbfű- téses, 3. emeleti téglalakás és egy terem­garázs eladó. Telefon: 30/560-1031. *200928* LAKÓPARK kialakítására alkalmas, jó helyen lévő terü­let Kaposvárhoz közel eladó, vagy tőkéstár­sat keresek hozzá. Telefon: 30/9897-000. •200994* KAPOSVÁR K-i városrészben 3 szobás, fel­újított családi ház kerttel eladó. Autóbejá­ró nincs, parkoló a ház előtt kialakítva. Irányár 16,5 M Ft. Telefon: 30/291-8490. •201552* BALAT0NB0GLÁR0N kedvező áron a Bolya közben 94 m2-es Balatonra néző (50 m-re a parttól) új lakás eladó. Telefon: 20/9580-440. *201574* KERESÜNK és kínálunk kaposvári lakáso­kat, építési telkeket. 70/709-5638. •201582’ KAPOSVÁRON zártkertben (Birs u. 12.) te­lek eladó lakható épülettel. Víz, villany van. 82/318-387. •201962­KAPOSVÁRON Béke u.-ban igényesen, esz­tétikusán felújított, 1,5 szobás lakás eladó, fizetési könnyítéssel is. Telefon: 06- 20/422-4243. •201662­OSZTRÁK, holland, kínai, skandináv, ma­gyar befektetők részére eladó, kiadó ingat­lanokat keresünk országosan! Tel.: 06- 1/789-7201/02/03, 06-20/912-9594, www.ifmagazin.hu *201693­KAPOSVÁRON Füredi utcában, felújított, 2 szoba+erkély panellakás eladó. Telefon: 30/466-7663. Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy NAGY MARGIT temetése július 11-én megtörtént. Hozzátartozói Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ENDRE buzsáki lakos 52 éves korában elhunyt. Temetése július 13-án, pénteken, a 10 órai gyászmise után 11 órakor lesz a buzsáki temetőben. A gyászoló család KAPOSVÁR, Búzavirág u-ban I. em-i erké- lyes lakás felújított házban eladó Telefon: 20/422-4243 •201961* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! Telefon: 06-1-210- 4904 •201636* ELADÓ ingatlanokat (lakás, föld, erdő) ke­resünk Somogy megyében. Telefon: 06/70/616-5132. *202082* _________JÁRMŰ_________ HA SZNÁLT autóját készpénzért megvásáro­lom 2000-s évjárattól, lehet hitellel terhelt is. Telefon: 06-20-9448-228. •191366’ TÖRÖTT, totálkáros autóját megvásárolom 0 éves kortól. Telefon: 06-20/9448-228. •191366* AUTÓGUMIK már 2500 Ft-tól! Könnyűfém fel­nik olcsón kaphatók! Tel.: 30/9554179. internet: www.legolcsobbgumi.hu •200928* TRAKTOR pótkocsiszerelvényt vásárolnék. 06/70/381-5354. •201910" ÜZEMKÉPTELEN robogót vennék. Telefon: 20/533-4687.-------;—-202083* ______ÁJLLÁSTJCÍNIÁI-______ NÉ METÜL beszélő munkavállalót keresünk felszolgáló munkakörbe. Érd.: Balatonlelle, Köztársaság u. 64. Telefon: 30/9947-900. •201030* FRANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitá­sához vezetőket, munkatársakat keresünk átképzéssel, finanszírozással! Telefon: 06- 1-210-4673. •aoiMP BALATONLELLÉRE étterembe pultost, kony­hai kisegítőt felveszünk. Telefon: 20/260- 0059. *201677* HR MUNKATÁRSAKAT keresünk. Telefon: 20/5980-727, oneletrajz@dologido.hu AWI és elektróda hegesztőket, gyakorlott technológiai csőszerelőket és építőipari szakmunkásokat keresünk külföldi munka­végzésre. „Megbízható" jeligére önéletraj­zot a kiadóba kérünk. •201771* VILLAMOSMÉRNÖKÖK (NPI) jelentke­zését várjuk. Telefon: 20/5980-727, oneletrajz@dologido.hu *201800* LOGISZTIKUST keresünk tárgyalóképes angol nyelvismerettel. 20/5980-727, oneletrajz@dologido.hu *201800* ÉRTÉKESÍTÉSI tapasztalattal rendelkező érettségizett munkatársat keresek. Fix+jutalék, átlagkereset 350 E Ft. Lukács Ildikó 30/407-2255. •201869* KERTI munkára keresek Kaposvár és kör­nyékéről férfi munkaerőt. Önéletrajzokat „Nyár" jeligére a kiadóba. *201897* SZOLGÁLTATÓ tevékenységet folytató cég fi­atal férfi munkatársat keres régió operátor munkakörbe. Bővebb információ: www.csuszasgatlas.hu-201901­KAPOSVÁRI pékség gyakorlattal rendel­kező gépkocsivezetőket keres. Telefon: 20/9914-601. •201930* KŐMŰVEST és segédmunkást felvesz a Zselic-Ép Bt Kaposvár. 20/209-6529. •201962* NYUGAT-MAGYARORSZÁGI munkahelyre ke­resünk CO hegesztőt. Szállás biztosított, órabér: nettó 800 Ft. Érdeklődni: 06-70- 615-7377. •202064­KAPOSVÁRI italnagykereskedés „B“ kát. jo­gosítvánnyal ital szakmában jártas üzlet­kötőt keres. Jelentkezni személyesen, szak­mai önéletrajzzal: Kaposvár, Guba S. u. 51/A. •202088­PIACVEZETŐ vállalat sikeres üzleti csapatá­ba új banki, befektetési és biztosítási ter­mékek értékesítéséhez kizárólag felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keres. 30/9799-586. Nagymúltú kaposvári autókereskedelmi cég keres munkatársat könyvelő munkakör betöltésére. ELVÁRÁSOK: • Szakirányú végzettség • Magas szintű számítástechnikai tudás • Minimum 5 éves tapasztalat • Munkaügyi, munkajogi jártasság • Rugalmasság • Jó kommunikációs képességek • Önállóság AMIT NYÚJTUNK: • Főállású alkalmazás • Dolgozói kedvezmények • Kulturált munkakörülmények A pályázatokat 2007. július 20-ig 193073 számra hivatkozva a Somogyi Hírlap kiadójába kérjük. AUTÓSZERVIZ a Balaton déli partján mű­szaki vizsgabiztosi vagy tanusítványadói végzettséggel rendelkező autószerelőt vagy autóvillamosság-szerelőt keres felvételre. Tel.: 84/347-527, 30/445-2060. •201040­TURUL Étterem szakképzett pultost és pin­cért felvesz. Érd.: 82/417-014. *202118* ELMÚLT negyvenéves, elhagyta a hivatása, és most újat keres? Gépkocsival rendelke­ző érettségizettek hívását várom. Tel.: 30/9279-606. *202140* SZAKÁCSOT férfi konyhai dolgozót azonnal felveszek Fonyódra: 20-385-3449. •202142* ________OKTATÁS________ MA TEMATIKÁBÓL, fizikából javítóvizsgára felkészítés augusztus 6-tól. 30/911-6522. •201271* KERESKEDŐ vállalkozó és vendéglátó vál­lalkozó felnőttképzések (Ny.sz.: 14-0147- 05, AL 0773) - régi feltételekkel utoljára - indulnak Kaposváron, Siófokon, Nagyatá­don és Fonyódon. KISOSZ 82/510-666 vagy 30/6202-205. •201646* A KING’A Ford Tamás Autósiskola követke­ző M, A, B, C, C+E, D tanfolyama július 31- én kezdődik. Kvár, Fő u. 45., 30/956- 2858.-------- *201823* EL INDULTAK A NYÁRI szuperintenzív tanfolyamok angol és né­met nyelven. Kezdő, haladó, középhaladó szintek bárkinek. Klímatizált termek, han­gulatos környezet. LITE, ahol a minőség számít! www.lite.hu 415-920. Bethlen tér. 14-0156-05. *201866* KEZDJ A LITE-NÁL! Könnyen, gyorsan, eredményesen. Angol kezdő tanfolyam indul 07.30-án délutá­nonként, heti három alkalommal. www.lite.hu . Bethlen tér. 415-920. Ny.sz: 14-0156-05. *201866* ANGOL-NÉMET alap-és középfokú előkészítők a Koperni- kuszban. 06/20/9177-842. *201931* ANGOL FELSŐFOKRA készülj a Talentumnál. K.vár, Ezredév u. 22. 82/412-127,14-0112-04. *202030* , : . .. ■ .. ■ wwy ■ i. __________KIADÓ__________ RAKTÁRÜZLET KIADÓ 500 m2, Kkaposváron, főút mellett, nagy parkolóval. 30/9470-005. •201576* KAPOSVÁRON a Németh I. fasor és Virág u. sarkán (Közlekedési Szakiskolával szem­ben) épült új épületben melegkonyhás ven­déglátó egység szeptember 1-jétől hosszú távra kiadó. 20/455-9458. *201696* SZOLGÁLTATÁS ÉRSZŰKÜLETES? Cukorbetegség, fülzúgás, szívpanaszok. Van segítség! 30/913-1386. —------- *190395* KE RÍTÉSLÉC, LAMBÉRIA hajópadló, szegélyléc folyamatosan kapha­tó. Alfa-Töth Kaposvár, Szent L. u. 5., 82/419-819. *190711* CSAVARBOLT Kisgép-értékesítés és -kölcsönzés (Hitachi, Makita)! Szeg223 Ft/kg. Kaposvár, Raktár u. 23. Tel.: 82/510-577. *198399* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli fel­újítása mintás bitumenlemezzel. 20% nyá­ri kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06-20/9959-700. www.tetoklinika.hu *201579* NYÍLÁSZÁRÓK minőségi szigetelése kedvező áron! 06- 30/683-32-86, 06/30/401-76-54. •201617­JÓSNŐ 42 éves tapasztalattal 15 féle szol­gáltatással vár. Szerelmi csepp is kapható. Kaposvár, Nyár u. 54.82/319-726. .-----------*201651* PA LATETŐK felújítása, szines-mintás zsin­delytekercs ragasztása. Lapostető szigete­lés legolcsóbban! 06-20/553-2800. •201666" PALATETŐK bontás nélküli felújítása, lapos­tető szigetelése, legjobb anyag, legolcsóbb ár. 20/529-5505, 70/524-0444. *201685* SALETROMOS nedves házak szigetelése bontás nélkül is. 70/394-3083. *202095* PALATETŐ-felújítás. 30/9560-984. *202099* TÜZELŐAKCIÓ! 15 q felett ingyenes kiszállítás Kaposváron belül. Vidékre 50% kedvezmény. Lengyel dió 3650 Ft/q, cseh dió 2650 Ft/q. Akció júliusban a készlet erejéig. 82/424-742, 30/9692-657. Andréka és Fia Kft. VEGYES „EGO“ SPORT Pólók, atléták, sortok, bermudák, 100%-os pamut- és lenvászon ingek, nadrágok, nyá­ri farmerek, kabátok - nagy választékban. Extra méretben is! Kaposvár, Honvéd u., Patkó Üzletház (sávház végén). *192838* TŰZIFA fuvarral 7000 Ft-tól. 30/578-6791.---------------- *201470* SZ ÁLLÁS munkásoknak, horgászoknak, pihenni vá­gyóknak közvetlenül a Deseda partján, 15 fő-ig. 2000 Ft/fő/éj. Tel.: 20/397-2098. •201670* KEMÉNY TŰZIFA kugli 1200 Ft-tól éger, akác. 70/565-2808, 30/214-0833. *201646* CIROKSZAKÁLL, gyalugép eladó. Kasté- lyosdombó, Fő u. 86. Telefon: 06-30/965- 8319. *201902* FOGATHAJTÓVERSENY július 21-én, 12.00 órától. Somogy Megyei és Dél-dunántúli bajnokság. Szünetekben: lovasbemutató, fogatolási módok bemuta­tója, lovasíjász és csikósbemutató, lovagi torna, díjugratás. 17.00 VI. Meistro kupa - vadászhajtás. Meistro Lovas Klub Kapos­vár, Keceli bejáró www.meistro.hu — *202057* ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI, részben bútorozott nagy lakás, szép irodák Kaposváron kiadók 30/414- 4201. •200377* KAPOSVÁRON Tesco mellett, 2 szobás, bú­torozatlan lakás hőmennyiségmérővel ki­adó. 28 E Ft/hó+rezsi+kaució. 06- 30/491-0914. —r- *201799* KAPOSVÁR, Arany J. u. 1,5 szobás, bútoro­zott, tégla, gázos lakás kiadó. 20/9911- 109. •201949* KAPOSVÁRON lakás kiadó. 06/20/936- 7338. •202120* __________ÁLLAT__________ HÁ ZTÁJI CSIRKE vörös eladó. 06/20/552-4155. *196943* 6 DB CHAROLAIS tehén borjaival eladó, (hármas mentesen) Tel.: 70/249-1602, 30/311-0710. •201030* a ELŐNEVELT csibe kapható Somogy- szobon és a kaposvári piacon. Pulyka meg­rendelhető házhozszállítással. 82/445- 154, 30/911-8218. KOMONDOR kiskutyák eladók. 06/30/277-4133. •201853­VÁLASZTÁSI malac 9 db eladó. 30/449- 8827. •201913* ELŐNEVELT kacsa akciósán. 70/628- 6267. •201946* PULI kiskutyák eladók. 82/312-325. •201984' 5 DB 9 hetes malac eladó. Tel: 82/372- 728. •202042­ELADÓ MT egy hetes üsző borjú. 20/482- 1948 •202071­MALACOK eladók. Mernye. 30/287-2060. •202105* a SZIÁMI cicák eladók. 30/252-6341. •202106* ELŐNEVELT csirkék, pulykák eladók Kapos­váron. Tel.: 06-20/801-2215.-------------*202130­HÁ ZI baromfi eladó. Pucolt is 30-431- 6223. ________PÉNZPIAC________ SZ EMÉLYI hitelek, jelzáloghitelek előzetes költségek nélkül. 70/362-2229. •202113* I RÉGI HITELÉTTFORJNTvagyDEVIZA. VÁLTSA KI I NAGYOBB HITELLEL, AKÁR A MEGLÉVŐ I HFTFI ^ÉtH7FHFhF T 18 FELVEHETI!!!- ADOSSACKÍHDUO-. LAKÁS-, tSSZAfAb- FSLHASZHÁjASV HITtUK! SZCMtlV! KÖLCSÖN. m ujrrás, nmi autó nbrzrnttf Nálunk DRÁGA életbiztosítás NEM kötelező!! A HITEL KÖLTSÉGEIT MEGELŐLEGEZZÜK!!! Hitelbírálat 1 nap, folyósítás 2 hét alatt! Például: 110 évre 15 évre 20 évre j 1.000.000 Ft 9.507 8.007 -------­3 O OOOOO R 31 043 24.043 20 043 5.000.000 Ft 51.405 39.405 34.405 THM: G.88% 6,87% 6.86%} HITEL akár 1 óra alatt. Kaposvár, Fő u. 79. 30-664-1288. •202175" NEM kell végigjárnia az összes bankot, a kaposvári bankok ajánlatai egy helyen. Személyi kölcsön, jelzálog hitelek. Kapos­vár, Fő u. 79., 30-611-3992, 30-607- 8332. *202176* MEZŐGAZDASÁG SZÓJÁS DARAKEVERÉK­akció! 40 kg 2320 Ft, a készlet erejéig. Purina takarmányáruház Kaposvár, Baross G. u. 12. hátul az udvarban és Igái, Szent I. u. 165. •201911* ZABOT, takarmány árpát és búzát vásárol­nánk azonnali fizetéssel nagyon magas áron: 30-969-5600, 30-528-8696. *201986* SZEDD MAGAD AKCIÓ! A Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt. kertjé­ben Széplak-felsőn. Lekvár készítéshez kajszibarack. Ár: 40 Ft/kg. Naponta 7-16 óráig. —*202065* KAJSZIVÁSÁR az OBI-parkolóban. Már csak néhány na­pig. Édes lekvárnak való.-202129­BÁLÁZOTT szalma kicsi és nagy eladó. Tel.: 82/481-391, 06-30-506-9764. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA Kiadóvezetö: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-tnail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kit. Óéli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin­ger-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1750 Ft, negyed évre 5250 Ft, fél évre 10 500 Ft, egy évre 21 000 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt ve­vők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásá­val a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlé­sét. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. f J|L t , v Somogy Temetkezési KftN Kaposvár, Mező b, 2. * Ügyeiéi' 82/528-518 • 06*30/6368430 i IjSjg FELVEVŐ IRODA: Kapósnál, Fő a. 57. • 82/511-505 • temetkez@a»ilefo.íiii„

Next

/
Thumbnails
Contents