Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
12 HIRSAV Marcaliban kiégett egy személyautó lángba borult egy gépkocsi kedd hajnalban Marcaliban. A tűz keletkezésének okát vizsgálják; becslések szerint a kár kétmillió forint, (hm) Előállították a mutogatós német férfit intim testrészeit mutogatta még hétfőn az egyik fonyódi strand közönségének egy 36 éves, láthatóan ittas német férfi. A lakossági bejelentés alapján helyszínre érkező járőrök láttán sem hagyta abba magánszámát, ezért előállították, (hm) Nyoma veszett az értékes szerszámgépeknek zamárdiban egy vállalkozó lakóházához tartozó mellék- épületet törtek fel. A tettesek csaknem kétmillió forint értékű szerszámgépet vittek magukkal, (hm) Megmásították a lezárt robogót EGY LEZÁRT SUZUKI Sepiat loptak el ismeretlen tettesek a siófoki Koch Róbert utcából. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte: a robogót hétfőn hajnalban lopták el. Az elkövetők több mint 100 ezer forint kárt okoztak, (hm) KRIMI&BU L V ÁR&MŰSOR SOMOGYI HÍRLÁP - 2007. JÚLIUS 11., SZERDA Műsorba keveredik Árpa? műsorvezető Poénból ment el a meghallgatásra, és ott ragadt tások is csak az újságírók révén jutnak el hozzám.- Ön szerint kiből lehet nálunk műsorvezető?- Hát, ha én képernyőre kerülhetek, akkor tényleg bárkiből... Vannak persze alapkövetelmények, mint a fesztelenség vagy a jó stílus, de a szép beszéd például egyre kevésbé fontos. A híradósokon kívül tán nincs is olyan médiaszemélyiség, akinek ne lenne egy kis beszédhibája, ez alól még Friderikusz sem kivétel. Ha szépen kellene beszélnem, én is bajban lennék, ezért ez a helyzet nekem kapóra is jön. Árpa Attila született: 1971. november 17-én iskolái: Berkeley Egyetem színház és dramaturgia szak (1990-94), utána 1995-től három évet végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. pályája: Eleinte német tévéknél dolgozott, majd az RTL Klubnál programigazgató (1997-2002). Az Extrém rádió alapítója (2003), az Interaktív Kft. tanácsadója (2005-), a Viasat producere (2005-), 2006 óta a Briteon reklámügynökséget vezeti. Ő a média fenegyereke, mégis most került először képernyőre. Árpa Attila a napokban vezethetett egy reggeli műsort, s állítólag a jövőben komolyan számolnak vele. Dián Tamás Nem készült riporternek, műsorvezetőként mégis azonnal a mély vízbe dobták- Nemrég azt nyilatkozta, hogy leginkább egy beszélgetős műsor tetszene önnek. Kinek a helyét szemelte ki?- Egyelőre nincs Uyen produkció a kereskedelmi televíziók palettáján, de nem is szeretnék senkit kifúrni. Úgy vettem észre, a disku- rálós műsorok többnyire átitatódtak politikával, vagyis eléggé szárazak. Persze, most nem a show jellegű, humoros beszélgetésekre gondolok, hiszen abban Fábry verhetetlen, hanem olyasmire, mint amilyet Larry King csinál Amerikában. Nálunk talán a reggeli adások állnak ehhez a legközelebb.- A napokban volt lehetősége egy ilyenbe belekóstolni. Miből gondolta, hogy ehhez is ért?- Semmiből. Egy poénból hozott döntés következménye volt az egész. Próbafelvételt tartott a tv2, a munkatársaim pedig rávettek, hogy induljak. A mostani reggeli műsorvezetés egyfajta próbanap volt. Mivel a melegfesztivál és Horn Gyula elmaradt kitüntetése kapcsán Csurka Istvánnal kellett beszélgetnem, mondhatjuk úgy is, hogy rögtön a mély vízbe dobtak.- Igaz, hogy esélyes az Activity műsorvezetői posztjára?- Voltam egy próbafelvételen, de ennél többet nem tudok. A találgammmmMMmmmmmmmmmmmmmmmmmm Öt embert kellett kimenteni éjjel a háborgó a Balatonból A viharos Balatonból tegnapra virradóra öt embert kellett kimenteniük a rendőröknek. Horváth László őrnagy, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta: a másodfokú viharjelzést még hétfő este nyolc óra után rendelték el, ezután csapott le az üdülőövezetre a 80 kilométeres erejű szél, amely néhány óra múlva tovább erősödött. ■ Helyenként ÍOO kilométer/óra erősségű szél dühöngött a tó felett. A széllökések helyenként meghaladták a 100 km/órás sebességet is, ami nyáron ritka. Azért sem történt nagyobb baj, mert járőrhajóik végigjárták a vizet, figyelmeztetve mindenkit a közelgő veszélyre. Háromszor kaptak riasztást: a szél elsodort két gumimatracba kapaszkodó für- dőzőt a déli part egyik strandjáról, egy gumicsónakos pedig Ba- latonvilágosnál került bajba. Fo- nyód-Bélatelep közelében horgászok rekedtek egy stégen, ők telefonon kértek segítséget, miután az erős szél miatt el kellett ol- dozniuk stégjüket felborítással fenyegető csónakjukat. Horváth László elmondta: az idei szezonban eddig 124 embert mentettek ki a vízből, kétszer annyit, mint tavaly. ■ . ! I | | to&sát3~ PTOA1'll^pMBjipiilHp^ I sfektItImMÍBPPB H 5.30 WS Teleshop 6.00 Kurázsi (Ism.) © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.50 Nap-kelte 6.10TVShop 6.05 Hírháttér (ism.) 6.00 Sikkes páros ;Q 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 9.00 Századfordító magyarok 7.15 Dexter laboratóriuma 6.25 EU-Express 6.30 Bújj a bőrükbe! j 10.05 Top Shop 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.50 Az Árpád-kor templomai 7.40 Lety, a csúnya lány © 7.00 Hírek 7.25 Legény - lakás 11.15 Receptklub (Ism.) 9.15 Betűbár 5.50 Nap-kelte 10.05 Énekelt vers 8.35 Lois és Clark © 7.05 Teázzon a Kor Kontrollal 7.55 Ássuk ki a csatabárdot! j 11.30 Te vagy az életem © 10.00 Teleshop 9.00 Bors© 10.10 Roma magazin 9.35 Halálbiztos diagnózis © 7.35 Szünidei matiné 9.05 Rejtélyek vonzásában \M (argentin sorozat) 11.20 Nyaraló gyilkosok © 9.50 Párok és házaspárok © 10.35 Domovina (amerikai krimisorozat, ism.) 9.50 A Guldenburgok öröksége Ördögűzők 2 Fsz.: Natalia Oreiro (angol krimi, 1982) 112’ 10.15 Kalandos nyár © 11.05 Kárpát expressz 10.35 Gyilkos sorok © 10.35 Doc Martin © 10.00 Parti parti " 12.00 Híradó Fsz : Guy Hamilton 11.10 Titokzatos Násztya 11.30 Átjáró 11.35 Trükkös hekus © 11.30 Kívánságkosár 11.10 Kutyaábécé ................................................................................................................................................................................................................................,.......................J...................................................................................... 12.1 5 XXI. század © 13.40 Észbontó 12.20 Hrvatska krónika 12.15 Záróra 12.35 Léa Parker © 14.00 A Királyi Botanikus Kert 12.30 Rosemary Amerikában Z 12.45 Randi az elnök lányával 14.30 Melrose Piacé © 12.50 Ecranul nostru 13.30 Sorstársak (francia krimisorozat) 14.30 Magyar elsők 13.35 Tudomány a vadonban '^5 (amerikai vígjáték, 1998) 15.30 Csillagkapu © 13.20 Főtér 13.55 Mesélő cégtáblák 13.35 Magnum© 14.45 Spanyolország 14.30 Sikkes páros (15.) H 14.20 06-91-334-455 (amerikai sci-fi-sorozat) 14.15 Pénz-vidék 14.25 Apátságok és kolostorok 14.35 Halálbiztos diagnózis © 15.40 Világunk - válogatás 15.00 Telefortuna M 15.40 Disney-rajzfilm 16.30 Partinyomozók © 14.40 Kodály 125 14.50 India (amerikai krimisorozat) 16.30 Négyzetméter 16.05 Legény - lakás kJ 16.10 Receptklub (am. akcióvígjáték-sor. - 2.) 14.50 Kormányváró 15.20 Az Örök Szövetség 15.35 Gyilkos sorok © 17.00 A Guldenburgok öröksége -Ki a jobb? (6.) 'H 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 NCIS - Tengerészeti 15.20 Don Matteo © 15.35 Taljánok 16.35 Baywatch © 17.45 Duna tér 16.35 Jamie Q 17.30 Tru Calling - Az őrangyal helyszínelők© 16.15 Válaszd a mozgást! 16.10 Válaszd a tudást! (amerikai sorozat) 18.00 Híróra vidéki konyhája (13.) 18.30 Híradó 18.30 Tények® 16.30 Híradó 17.40 Az én hazám (26/10.) 17.35 Pacific Blue© 18.40 Hírháttér 17.10 Katicák és társaik; 19.00 Szeress most! 19.00 Aktív© 16.55 Tv-taxi 17.55 Az időjárás titkai (10.) (amerikai sorozat) 19.00 Mese Pókok és társaik (magyar sorozat) 19.40 Jóban Rosszban 17.25 Kisváros© 18.00 Klikkerek © 18.35 A Simpson család © 19.20 Doc Martin © (ismerettel), film) H 20.00 Fókusz © (magyar sorozat) 18.05 Frasler, a dumagép © 18.30 Membrán (amerikai rajzfilmsorozat) (angol sorozat - 22/5.) 46' 17.35 Világörökségek 20.30 Barátok közt © 20.15 Se füle, se farka, avagy 18.35 Quinn doktornő © 18.50 Esti mese 19.05 Sokkoló videók © 20.20 Az utolsó balkáni nagyúr három kontinensen I? (magyar sorozat) a meseírók beájulnak © 19.28 Föld Tv 19.00 Halló, halló! © 20.05 Dunai zsaruk © (bolgár-francia-görög (japán útleíró sorozat) 2? 21.15 CSI-Miami helyszínelők© (német vígjátéksorozat) 19.30 Híradó este 19.30 Híradó este. Sport (német a kcióf il m-sorozat) sorozat-4/1.) 91’ 18.40 Pár-harcok (5.) W (amerikai krimisorozat) 21.20 Doktor House © Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház © 21.05 Érzéki csalódás © 21.50 Hírek. Sport (ismeretterjesztő sor.) A nagy buli (amerikai sorozat) 20.15 Ripacsok© 20.40 Ketten egy Ferrariban © (amerikai vígjáték, 2001) 22.05 Trilógia - Könnyező mező Szexualitás és csábítás Fsz.: Dávid Caruso, Emily Fsz.: Hugh Laurie, Lisa (magyarfilm, 1981) 89’ (francia vígjáték, 2002)90’ Fsz.: UvTyler, Matt Dillon, (görögfilm, 2004) © 19.35 Ókori találmányok Procter, Rory Cochrane Edelstein, Omar Epps Fsz.: Garas Dezső Fsz.: Pierre Arditi Michael Douglas (Feliratos!) 20.35 A Kheopsz-piramis 22.15 Dr. Csont © 22.20 Hősök®® 21.55 Szerda este 22.15 Cigányvarázs © 22.45 Szex és New York © 1.05 Híróra (ism.) 21.35 A fájdalom gyermekei, ^ (amerikai krimisorozat) (amerikai misztikus sorozat) 22.30 Kultúrház (ism.) i (macedón film, 1997) 127’ ! (amerikai sorozat) 1.40 Hírháttér (ism.) a remény unokái © H 23.20 Médium - A túlvilág 23.20 Nyomtalanul © 23.15 Magánbeszélgetések Fsz.: Miki Manojlovic, 23.25 Kés/alatt © 2.00 Mese (dokumentumfilm) kalandorai© (amerikai krimisorozat) 0.10 Hálószobák AnthonyZaki, Karina Ivanova (amerikai sorozat) 2.15 Nosferatu, 22.40 A repülés kora © *3 0.25 Reflektor © 0.20 Tények este és előszobák© 0.20 Napló 0.25 Kukkolók © az éjszaka fantomja © 23.50 Ragadozóélet (1.) 'H 0.45 Lángoló börtön 2. © 0.50 Claire életre-halálra (angol vígjáték, 1998) 92’ 1.15 Nap-nyugta (amerikai erotikus sorozat) I (német film, 1979) 102’ (ismeretterj. film) (hongkongi akciófilm, 1991) (amerikai thriller, 2001) © Fsz.: Kevin McKidd 3.45 Válaszd a tudást! 1.00 Érzéki csalódás © Fsz.: Klaus Kinski 0.50 Szombat esti konyhaláz (0 hTr’tT^HHHIÍ MAGYAR 'Zrxrym HÁLÓZAT WBKM EimOSPORTT[ipH SPORT l ’nBBB O.SGOYERY--™ 2 12.00 Hírek, ismétlések. 15.30 A birodalom 1135 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi... 15308usiness-mix. 15.55 Ízelítő. 16.00Já- 830 Extrém sportok 9.00Túraautó magazin 1130MotorShowl. 12.15Szurkoljunk! 13.15 630Azosztály635Házihábonj7.20Mindent 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Brainiac. 3 titkai. 16.05 Kontraszt 17.00 Híradó. Sport. 12.40Közvetlenajánlat.l350Többetésszel! tékháló. 17.00 Virágzó Magyarország. 1730 930 Kerékpár 1030 Atlétika 1230 Kerékpár Olasz labdarúgás. 14.45 Póker. 16.45 EV0- a pénzért 8.50 Beépített szépség 10.40 Más 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy 'S 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Hír- 1635 Közvetlen ajánlat. 17.05 Laci bácsi Tevagyazéletem.l830Csacskaangyal(arg. 14.15 Kerékpár 1730 labdarúgó-magazin gyorsulási verseny. 17.15 NSA Junior. 18.15 lettem,minttel2.15GreenDay-koncertl315 ilyet vezetni! 17.00 MotorkerékpárN adó. Sport. 1930 Esti gyors. 2030 lapzárta konyhája. 1730 Kőbányai regionális híradó. sor.). 1930 Fekete gyöngy (arg. sor.). 2030 18.00 Szerdai válogatás 18.05 Lovaglás, Aa- Ökölvívás, ifjúság Eb. 19.15 Mai helyzet. Terryl430NevetségesNapóleon 16200ciee ápítővb.l8.00Amcsimotorok.l9.00ÁllrtóW (vitamúsor). 21.00 Híradó 21.2130 BBC Re- 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes Hírháló. 21.00 Amegszállott(am.film). 23.00 ohen 19.15 Golf 21.15 Golfklub 2130 Vitodá- 1930 Arany pillanatok. 19.45 Porsche-szu- Nash kalandjai 18.00 Bármiévé 1930 Lőve- lag.. 2030 Hogyan készült? 21.00 A túlélés K porters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz Vérbosszú olasz módra (am. akciófilm). 1.00 zás 21.50 Jachtklub 2135 Szerdai válogatás perkupa. 20.00 Sakkmagazin. 2030 Poker spnngügynökség2030Ezaháztotálgáz21X» törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 VrO 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors. most. 22.05 Dominó. 23.10 Többet ésszel! Hírháló. 130 Grandprix. 230 Műveltségi kvíz. 2200 Kerékpár2300 Atlétika 030 Kerékpár Channel. 23.45 Magyar labdarúgás. Zathura-Az úrfogócska 22.40 Tapló Télapó deojátékok. 24.00 Hogyan csinálják? KAPÓSTV 'HHi BOGLÁR MARCALI TtT'HBHÍ HELIKON RÉGIÓ RADkT'IHH PETŐFI RADICr™",,|HB KOSSUTH RADÍO^|||| 08.00 Képújság 17.00 Virágzó Magyarország Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó is- 6.30-9.00 Müzli - ébresztő 9.00-11,00 Csúz- 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként Hírek 9.00 Napközben 11.10 Sé1730 Díjugrató Világkupa 2006.18.00 Pót- közérdekű információkkal 19.00 Híradó métlés20.15...misomogyiak21.00Ameg- li - zenés délelőtt 11.0013.00 SMS kíván- Ion-Hírek, információk, érdekességek 14.00 redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek, tány 1130 Vendég a háznál 12.48 Ki nyer '0 kerék ismétlés 1830 Flört ismétlés 18.59 Út- 19.15Misomogyiak-közéletimagazin20.15 szállott - amerikai film 23.00 Vérbosszú ságmúsor 13.0018.00 Rumli: 15.30 Nap 18.00 Dél-után... - Információs műsor, hírek- időjárás,közl.9.02Sp.hírekl0.03Zenemun- ma? 13.04 Krúdy Gyula: Hét bagoly 1330 hH ravaló 19.00 Kapospont-a Kapós Tv hírmú- Híradó 2030 Padlógáz - autós magazin olasz módra - amerikai akciófilm 01.00 Hír- vendége rovat 16.40 Helikon Sport 19.00 kel időjárás-jelentéssel, közérdekű informáci- kához: óránként hírek, időjárás, közi. 11.02, Reformátusfélóra 14.05 Kultúrkör 15.05 Ma0 sora 1930 Kapós Sport 1930 Géniusz-kul- 21.00 Ismétlések 2330 Képújság háló 0130 Grand Prix, autó-és motorsport 22.00 SZEKszerda-interaktív társkereső ókkal 1730 Dél-Dunántúli Krónika 18.00 Esti 13.02,15.02 Sp.hírek 16.03 Zene szünidő- gyarországról jövök 1&00 Közelről 18.03 Közturális magazin 1939 Ütravaló 20.00 Ka- krónika Krónika, Háttér 19.00 Új Estidőben! A Régió rá- höz. Óránként hírek, időjárás, közi. 17.02, életi ütköző 18.15 Spxortvilág 19.05 Válogatás Q* pospont-a Kapós Tv hírműsora, ismétlés '"Jj"'""”.....dió szórakoztató műsora telefonos játékokkal 19.02 Sp.hírek 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi 1930 Mese 2004 Aranyembetek2035AzeF 20 30KaposSport,ism.2030Hírháló21.00 .....................MSpPBii . . ............ ........... ........ ■*** 2230 Kossuth Rádió - Éjjel. Nemzetiségi mű- frissítés és lelki erősítés 20.00 Hírek, időjárás mésnemes...20.56LoienzDávidgitárazik3. A megszállott - amerikai film 23.00 Kapós 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Virágzó Magyarország-magyar sora- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. sorok: horvátnyelvű: 9.00-1030,20.00-2030, és közlekedés 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 21.04 Egyhazában2220 Mérleg 2230 MokJKrónika, éjszakai magazin: Ütravaló, Ka- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok zat, ism. 20.30 Hírháló - az ország híreivel Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- német nyelvű: 10.30-12.00, 1930-20.00, Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai vai csángó dallamok 23.00 Kenő 23.04 Kulpospont, Kapós Sport 21.00 Esti film 21.00 A megszállott-amerikai film kívánságműsora 19.00 DanceClub szert) nyelvű: 13.00-14.00,2030-2130 + zenei és kulturális műsorok túrkor 0.10 Éjszaka