Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 26. szám

menne 2007. JÚLIUS 1.. VASARNAP X. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM MOZAIK Szentpéteri Csilla, a titkolózó zene Koncertfilmje nemzetközi siker, ősszel várják a császárvárosba Koncertfilmje nemzetközi siker, készül hatodik albu­mára, és turnézik: Szent­péteri Csilla szinte megál­lás nélkül dolgozik. Zsámár Mária ,- Mozgalmas hete lehetett „második” házasságkötésével...- Tíz év együtt elég kerek jubi­leum egy házaspár életében. És arra jutottam, miután mindket­ten tengerimádók vagyunk, Opa- tijában ünnepiünk. Titokban le­foglaltam egy szép szobát, és csak az utolsó percben derült ki szá­mára, hova utazunk. A szállodá­ban férjül kértem, és átnyújtot­tam számára egy csodás gyűrűt.- Beteg gyerekeket is gyakran lep meg ajándékokkal.- Rendszeresen adok jóté­konysági koncerteket, amelyek bevételéből egy-egy gyermek- kórház lélegeztetőkészüléket, terheléses gépet vagy vérpum­pát vesz. Nagy álmom, hogy egy­szer beteg gyerekeket ápoljak, és már indultam volna Afrikába is, de számtalan akadályba ütköztem.- Lemondana a hazai koncer­tekről sikerei csúcsán?- Zongorázni bárhol lehet a vi­lágban, Afrikában is. Télen ké­szült el Piano Plánét című kon­certfilmem, amelyet három al­kalommal, 27 kamerával vet­tünk fel, erre a produkcióra nemzetközileg is felfigyeltek.- A hírek szerint hamarosan visszatér a császárvárosba.- Októberre meghívtak Bécs- be. Addig júliusban Balatonfüre- den, augusztusban Budapesten, a Zsidó Nyári Fesztiválon, a Zsi­nagógában lépek fel a 100 tagú cigányzenekarral. Szentpéteri Csilla Afrikába ■rymian Dixie-zenés iskolakoncert A BENKÓ DIXIELAND BÁND ma délben tartja hagyományos koncertjét a bükkszentkereszti iskola udvarán. Jövő szerdán már a Ferencvárosi Fesztiválon lépnek fel. Angol elmeorvos a Margit-szigeten molnár László alakítja a Jekyll és Hyde című mu­sical címszerepét a darab margitszigeti bemutatóján július 12-13-án. A Musical Színház a Budapesti Nyári Fesztiválon jeleníti meg az orvos történetét. Dombos Fest lesz Kishegyesen rúzsa magdi szülőföldjén, a vajdasági Kishegyesen rendezik a Dombos Fest-napokat július 5-28. között. Fellép Lajkó Félix, a Balázs Elemér Group, a Besh o droM és Rúzsa is. Rúzsa Magdi hazalátogat Jön a Habsburg főhercegnő-írónő CATHARINA Habsburg- Lothringen főhercegnő-író­nő, a dinasztia írósztárja kedden személyesen mu­tatja be magyarul megjele­nő, Maria Antoinette-ről szóló könyvét Budapesten. Ötvös Csöpi újra a habokon BUJTOR ISTVÁN, ÖtVÖS Csöpi megteremtője ismét filmet forgat a Balatonon. A sze­rencse fia című vígjáték­ban feltűnik Kern András, alias Kardos doktor is. HIRDETÉS lOOg, 990/kg iWEET gumicukorka CORNER ‘ 45°9'887/19 Sangrla • 1.5! • 333/1 Fehér rum • Alkoholtartalom. 37,5% • 0,7< • U28/I Cent Wafers • Nápolyi szelei • Csckdádós/mogyoróí/vaníliás • !90g, 522Ag .... mm Étip WtliTERUM mi Mini rádió • URH rádió automata állomáskereső funkcióval • Övcsipesszel és beépített világítással • Sztereo fülhallgató kb. ] m hosszú vezetékkel Gyermek zokni, 2 pár • Kényelmes, színes zoknik • Spongyo Bob, Garfield és Snoopy motívumokkal díszítve • Méretek: 23-42 Disney zenélő ára • Vidám Disney figurák • Órával és zenélő ébresztővel / 2 pár, 225/pár Buborékfújó • Többféle mókás készlet • Szappanbuborék oldattal FILMSAROK Visszatért a drága életű BRUCE WILLISRŐL és világ- megmentéseiről lassan több vicc születik, mint Mórická­ról. Most ismét egy új hu­morforrással bővült a véres átlátás hős életműve. Megér­kezett a Die Hard „négy- pontnulla”, ami magyar ke- resztségben a „Legdrágább az életed” alcímet kapta. A TÖRTÉNET szerint egy sér­tődött exkormányalkalma- zott billentyűzetet ragad, és ahelyett, hogy búfelejtőként úgy határozna, hogy laptop­ján keresztül leszámol az őt kigolyózó szövetségi rend­szerrel, hackercsapatával célba vesz minden olyan há­lózatot, amelyet számítógé­pek irányítanak. A művelet olyan sikeres, hogy az egész országban kitör a káosz. Ideá­lis meló John McClane-nek! ÉS AZ ŐT alakító Bruce Willis- nek, alti hozza a formáját, és teljes egészében kitölti a rá írt szerepet. A forgatókönyv­íróknak egyébként nagy mázlijuk volt, hogy az előző részekből örököltek egy ilyen karaktert, ugyanis a trió han­gulatteremtés terén komoly kihívásokkal küzd. A „Négy- pontnulla” olyan, mint egy klipfolyam: merész akcióje­lenetek követik egymást, frankó McClane-egysorosok- kal, de valahogy hiányzik a kitöltő habarcs, az igazi Die Hard-fíling. MCCLANE KIVÉTELÉVEL egyik karakter sem igazán eltalált. Ha a közhelyességük fájna, síkitva rohangálnának fel- alá. A főgonosz sekélyesre sikerült, voltak pillanatok, amikor meg voltam győződ­ve róla, az őt alakító Timothy Olyphant csupán azért vág folyton morcos képet, mert a fájóan egydimenziós figura megformálása arra a követ­keztetésre sarkallta, hogy nem adta elég drágán az életét... ■ Kun Tamás Die Hard 4.0 Magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 135 perc, 2007 Rendezte: Len Wiseman Főszereplő: Bruce Willis

Next

/
Thumbnails
Contents