Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-25 / 146. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚNIUS 25., HÉTFŐ KRIMI&BULVÁR&TÉVÉ 13 Kármán Irén: nem megölni akartak olajmaffia A titkos vizsgálati akták nyilvánosságra hozatalát követeli az MDF Vasárnap kihallgatták a brutálisan megvert Kármán Irén újságírót. Kezd átpolitizálódni az olajszőkítéssel kapcsola­tos legújabb rémtörténet. Farkas Károly Megkezdte Kármán Irén újságíró kihallgatását a BRFK. Az orvosok döntöttek úgy tegnap, hogy a sér­tett egészségi állapota megenge­di kihallgatását. Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó Kármán Irént péntek éj­jel Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba. Brutá­lisan megverték, majd össze­kötözve a budai, lágymányosi Du- na-parton hagyták, ahol egy hor­gász talált rá. Életveszélyes álla­potban vitték a Szent János Kór­ház intenzív osztályára, ahol azonnali életmentő műtétet haj­tottak rajta végre. „A beteg állapotát stabilizáltuk, de még hetekig kórházi ápolásra szorul” - mondta Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház orvos igaz­gatója vasárnap. Az újságírónő tegnap reggel magához tért, s telefonon nyilat­kozott is az MTV Napkelte című műsorának. Elmondta: jól emlék- szik, hol és hogyan támadták | meg. Egy pesterzsébeti videó- I tékából tartott hazafelé, amikor Kármán Irén a betegágyon. Azt mondja, mindenre nagyon jól emlékszik. Az ügybe belépett a politika is FIDESZ: azonnali, független, pártatlan és minden részlet­re kiterjedő vizsgálatot köve­tel. Szijjártó Péter szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) követte Kármán Irén minden mozgását, felmerül a kérdés: megelőzhető lett volna-e a támadás? MSZP: „Szégyenletes, hogy a Fidesznek még egy újságíró megverése kapcsán is csak az jár az eszében, hogyan üssenek egyet a kormány- koalíción; a módszer, aho­gyan a kommunikációs veze­tő teszi mindezt, sunyi és gyáva" - írta Göndör István frakcióvezető-helyettes. SZDSZ: megdöbbenésének ad hangot. MDF: kérik a kormányt, oldja fel az olajügyek aktáinak titkosítását, amire Lamperth Mónika még belügyminisz­terként már ígéretet tett kormányszóvivő: Daróczi Dávid közölte: az NBH is minden segítséget megad a rendőrségnek, hogy mi­előbb kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferencet is tájé­koztatták, aki megdöbbe­nésének adott hangot. leütötték, majd egy autóba tusz­kolták. Úgy emlékszik, hogy megtalálásáig körülbelül egy órát lehetett megkötözve a rakparton. „Sejtem, hogy kik és miért ver­tek meg. Megölni nem akartak, csak megfenyegetni, hogy ne ku­tassak tovább" - nyilatkozta az újságíró. Kármán Irént vasárnap dél­után hallgatta ki a rendőrség. „A teljes ügyet, így a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet is Bencze József országos főkapitány utasítá­sára átadtuk a Nemzeti Nyomozó- irodának” - mondta Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese. Kármán Irén a Szemben a maf­fiával - „Papa” nyomoz című könyv szerzője, amely az olajsző­kítéshez köthető bűncselekmé­nyeket tárja fel. Az újságíró Ola­jozott viszonyok című, mintegy 50 perces dokumentumfilmje a rendőrségi ügyek és a gazdasági visszaélések mentén mutatja be az 'olajhamisítást. Kitér a korrup­cióra és a gyanús Békés megyei rendőröngyilkosságokra. Sándor István, „Papa”, nyug­állományú rendőrtiszt, aki az olajügyek nyomozásának egy részét vezette, szombaton az eset­tel kapcsolatban azt mondta: „Próbáltam figyelmeztetni Irént, vigyázzon, mert az utóbbi időben a televízióban és internetes nap­lójában tett nyilatkozatait egye­sek nem nézik jó szemmel”. HÍRSÁV Megtalálták a Tiszában a fiatalember holttestét MEGTALÁLTÁK annak a 29 éves férfinak a holttestét, aki pénteken este merült el a Ti­szában Szegeden. A szegedi fiatalember fürdőzés közben tűnt el a folyó sekély részén. Két kerékpárost ütött el egy ittas sofőr KÉT KERÉKPÁROST elütött, majd továbbhajtott egy ittas sofőr Csongrád megyében. Anya és lánya Csanádalberti felől Pitvaros felé tartott ke­rékpáron, amikor a szembe­jövő sávból áttért az ő olda­lukra a terepjáró és elsodor­ta őket. A cserbenhagyó 42 éves, szegedi férfit elfogták. Újabb tragikus motorosbalesetek két tragikus motorbaleset is történt szombaton. Egy motorkerékpáros meghalt Tápiószentmártonnál, ami­kor összeütközött egy autó­val, amelynek utasa szintén életét vesztette. Az 52-es úton, Kecskemét és Solt között pedig súlyosan meg­sérült egy motorkerékpár utasa, amikor egy autós nem adta meg az elsőbb­séget, így a két jármű össze­ütközött. @ további hírek: www.bjbggel.hu televízió-műsor la \'j Ifl 1 [4 : rtlíolÚb nHHHHi TysTMMHHi TZTWB&U&UBBBMM ■ vumti'n—— íhít^ spektrum'HHHI H 5.30 WS Teleshop 6.00 Magellán © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 6.00TVShop 6.40 Magyar elsők 6.00 Sikkes páros 10 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpát expressz 7.00 Lety, a csúnya lány © 7.00 Hírek 6.30 Csatalovak © 10.05 Top Shop 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Lois és Clark © 7.05 Sors-válté 7.35 Városlakók Jjj] 11.15 Receptklub 9.30 Betűbár 5.50 Nap-kelte 9.00 Tudásakadémia (4/4.) 9.00 Halálbiztos diagnózis © 7.35 Szünidei matiné 8.05 Tutanhamon tüzes köve j 11.30 Te vagy az életem © 10.15 Teleshop 9.00 Sándor Mátyás © 10.00 Néprajzi értékeink 10.00 Gyilkos sorok © 9.15 Víz alatti Spanyolország 9.05 Bűnbak: a koleszterin © (M (argentin sorozat) 11.35 Idétlen időkig 10.15 Kalandos nyár© 10.10 Rondó (amerikai krimisorozat, ism.) j 9.45 A Guldenburgok öröksége 10.10 Jégtörővel q 12.00 Híradó. (amerikai vígjáték, 1993) (fr. vígjátéksor.-142/62.) 11.05 Kárpát expressz 11.05 Trükkös hekus © 10.30 Kikötő (ián.) a Déli-sarkvidéken ** Déli kiadás 13.40 Észbontó 11.00 Parlamenti napló 11.30 Átjáró (amerikai akciófilm-sorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.15 Legyünk vikingek! 12.15 XXI. század © 14.30 Melrose Piacé © 12.20 Roma magazin 12.15 Záróra 12.10 Az osztag (ián.) © 14.00 Halld, Izrael! 12.15 Kis gyerek - nagy pénz S-j 12.45 Mondhatsz akármit © (amerikai sorozat) 12.50 Domovina 13.00 Közvetítés 13.10 Magnum© 14.30 Családi kép tök jó helyen 13.15 Madarat tolláról (amerikai vígjáték, 1989) 15.30 Csillagkapu © 13.20 Főtér a parlament üléséről 14.15 Halálbiztos diagnózis© 14.40 Agrár-környezetvédelem 14.30 Sikkes páros H 14.25 06-91-334-334 (amerikai sci-fi sorozat) 14.15 BBC-exkluzív 16.30 Válaszd a tudást! 15.15 Gyilkos sorok © 15.15 A harmadik bolygó 15.00 Telefortuna P 15.25 Ariéi Show 16.30 Bűbájos boszorkák 15.15 Don Matteo © Szórakoztató kalandozás (amerikai krimisorozat) 15.40 Heuréka! Megtaláltam! 16.05 Városlakók kJ 15.40 Disney-rajzfilm (amerikai sorozat) © (olasz sorozat -16/16.) 55' a tudás világában 16.20 Baywatch © 16.10 Világunk - válogatás 16.30 Richard, a világjáró © 'H 16.10 Receptklub 17.30 NCIS© 16.15 Válaszd a mozgást! 17.35 Párok és házaspárok © 17.25 Az osztag © 17.00 A Guldenburgok öröksége 17.30 Gyermekkórház, Q 16.30 SueThomas- FBI© (amerikai krimisorozat) 16.30 Híradók 17.50 Klikkerek© (német akciófilm-sorozat) 17.45 Duna tér Glasgow (13-14.) © Í7.3Ó Tru Caíling-Ázőrangyai 18.30 Tények 16.45 Tv-taxi 18.15 Membrán 18.30 Zsaruk© 18.00 Híróra 18.30 Parti parti(5-6.) 18.30 Híradó v 19.00 Aktív © 17.05 Quinn doktornő © 18.40 Esti mese Utcai történetek 18.35 Hírháttér (ism. sorozat) 19.00 Szeress most! 19.40 Jóban Rosszban 17.55 Álljunk meg egy szóra! 18.50 Halló, halló! © 19.00 Sokkoló videók © 19.00 Mese I Portugália; Argentína 20.00 Fókusz© (magyar sorozat) 18.10 Kisváros (angol vfgjátéksor. - 83/18.) 20.00 Dunai zsaruk © 19.20 Derrick © 19.35 A három katona © g Közszolgálati magazin 20.15 Gyilkos számok © 18.58 Föld Tv 19.30 Híradó este (német akciófilm-sorozat) (német krimisorozat) 59' (dokumentumfilm) ÉTj 20.30 Barátok közt © , (amerikai krimisorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 21.05 Szívek szállodája 20.20 Minden másképp van. 20.45 A legnagyobb 5® (magyar sorozat) Bekalkulált kockázat Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház (amerikai sorozat) Márairól© csatahajó© W 21.15 Tiszta játszma © 21.15 Furkó fakabátok© 19.40 Frasier, a dumagép © 20.35 Berlin, Berlin © Fsz.: Lauren Graham, Alexis (magyartévéfilm,2007)53' j (dokumentumfilm) (amerikai akciófilm, 1995) (francia akcióvígjáték, 2003) (am. vígjátéksor. -120/16.) (német vígjátéksor. -10/4.) Bledel, Scott Patterson 21.15 Alekszandr Litvlnyenkó 21.40 6 sör rendel! (3-4.) Fsz.: William Baldwin, Cindy Fsz.: Titoff, Stomy Bugsy, 20.10 Patika © 21.30 Az elit alakulat© 22.05 A férfi fán terem © emlékére A megszállottak; Crawford, Salma Hayek ÉlodieNavarre.JeanYanne (magyar sorozat-14/7-8.) (am.-angol sorozat-10/4.) (amerikai sorozat) (holland dokumentumfilm) Forradalom a gritlrácson 23.05 Malackodok 2. © 23.25 Nyomtalanul © 21.15 Kék fény © 22.30 Vizsgálat egy minden 23.05 Szex és New York® 22.15 Hírek. Sport 22.50 Az amerikai futball J (amerikai vígjáték, 1982) (amerikai krimisorozat) 22.10 Hétfő este gyanú felett álló polgár (amerikai sorozat) 22.30 Mindörökké Lenin © 40 éve E3 1.10 Reflektor© 0.25 Tények este 22.45 Kultúrház (isn.) ügyében© 23.40 Kés/alatt © (francia dokumentumfilm) (dokumentumfilm) 1.25 Az elnök emberei © 0.55 Gongshow© 23.30 Liz - Elizabeth Taylor élet- (olasz krimi, 1967) 109' 0.40 A szerelem háza © 23.25 Tetthely © 23.50 Bűnügyi akták © ^ (amerikai sorozat) (amerikai vígjáték, 1980) története © 0.20 Napló (amerikai erotikus sorozat) (német krimisorozat) 88' (dók. sorozat) 'H 2.30 AutóMánia (ián.) 2.30 Aktív© (am. film, 1995-2/1.(85' 0.25 Záróra 1.30 Topmodell leszek! © 1.05 Híróra (ián.) 0.50 Ötcsillagos utazások 3.00 Fókusz © 3.00 Kalandjárat Fsz.: Sherilyn Fenn 1.15 Nap-nyugta 2.25 A férfi fán terem © 2.15 Fűszer és csemege (angol útleíró sorozat) (A mRTrnHHHHHi MAGYAR Átv’HBBI HÁLÓZAT nHHHI EURÓSPÓRT^MB SPORT 1 HBO MBBi DISCOVERY-----­JÉ 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi kény- 14.00 Játékháló. 15.00 Kábelvilág. 15.30 830 Motorsporthétvége 9.00 Gyorsaságimo- 8.30 Kezdődik Wimbledon!. 9.30 Férfi vízi- 6.30 Te meg én 8.05 Komisz kamaszok Indi- 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy JJj Célpont. 16.30 Európai híradó. 17.00 Híradó. hája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet Irányjelzö. 16.00 Játékháló. 17D0St)us. 1730 toros-vb 10.00 Tenisz 11.15 Röplabda-Euró- labda.Euroliga, döntő. 11.00 MotorSportl. ában 9.40 Csontdaráló 1130 Születés 1520 ilyet vezetni!. 17.00 A Le Mans-ba vezető '5 Sport. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. ésszel! 1635Tempó. 17.05 laci bácsi konyhá- Csacska angyal (81.). 18.30Tevagyazéletem pa-ligal2.15Röplabda-világligal3.15Atléí- 12.00Tenisz.Wimbledon 2006.13.30 Kéz- Hotel Ruanda 1720 Összekutyulva 19.00 Fel- út 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... EJ 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyors. 2030 ja. 1735 Generációk. 18.00 Fórum. 18.55 Hír- (81.). 1930 Fekete gyöngy (81.). 2030 Hír- ka-Ek. München 16.30 Evező-vk, Hollandia dódik Wimbledon!. 14.00 Tenisz. Wimble- vételindul! 1925DekikazokaUimnitzernó- 20.00Hogyankészült?.21.00Acsodatévő, Lapzárta (vitaműsorújságfrókkal). 21.00 Hír- adó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíró- hákS.21.000rszágútibunyós(amerikaiakció- 1830 Csupa sport 19.00 Erősemberek ver- dón. első nap. 21.00 Mai helyzet. 21.15 Pó- vérek? 21.00 Bizonyítás 22.40 A színfalak 22.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. I adó 21.2135 Pálya. 22.05 Hírvilág. 22.40 klub. 21.00 Friderikusz most 22.05 Haszon. film, 1977).23.00Masszóz2.(amerikaierati- seny20.00Snooker21.00Szumó22.00Küz- kér. 23.15 Olasz labdarúgás. 24.00Tenisz. mögött2325Yiasztestekl.l5Horrorraakad- 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24.00 O BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors. 23.10Többetésszel!020 700-asklub. kus film). 1.00 Híitiáló. 130 Zöld eiő. dősport 24.00 Szabadidő-és sportmagazin 1.00 Mai helyzet. va4.2.40Tükröm,tükröm... Hogyan csinálják? BOGLÁR. 'rv“Tffl| MARCALI TV HELIKON RAmcTHBI RÉGIÓ RÁpiÓ1"ÍMi^MI PETŐFI 0^3*5“”"'Bi KOSSUTH ^RÁDIÓ'HÍI 8.00 Képújság94X) Koizó - délelőtti magazin a Napközben folyamatos képújság, hírekkel, in- Óránként közszolgálati hírek, programaján- 630-9-00 Hétfő reggel-ébresztő 9.00 Csúz- 5.569.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántú- 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez Óránként hírek 8.40 Merítés 9G0 Napközben Kapós Televízióban, ismétlés 10.00 Képújság formációkkal, felhívásokkal 19.00 Híradó lók, felhívások... 19.00 Marcali Híradó 19.05 li 11.00 SMS kívánságműsor 13.00-18.00 Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs 630 Hírpercek 9.02 Sporthírek 10.03 Zene 12.00Krönikal2.48Kinyerma?13.04APál 'Q 17.00 Sílus-életmódmagazinl730Almássy 19.20 Mi somogyiak-közélet magazin 2020 PannonKrónika2030Hírhálő21.000rszág- Rumli: 1530 Nap vendége rovat 16.40 Heli- műsor, hírekkel időjárás-jelentésseL közérde- munkához, benne: óránként hírek, időjárás utcaifiúk 1330Agörögkatolikusegyházfélórá­W László úfiai a Szaharában - ism. térj.film 18^0 Híradó 20.40 Mottó - kulturális magazin út bunyós -. am. akciófilm 23.00 A bosszú kon Sport 19.00 Interaktív kívánságműsor kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kló- ésközlekedés 11.02,13.02,15.02 Sporthírek ja 14.05 Szonda 15.05 Klubkabaré 11.1600 w Flört ism. 18.59 Útravaló 19.00 Kapcspont- A 21.10 Ismétések 23.30 Képújság dühe-am.film01.00Hírháló0130ZöldErö 21.00-23.00 Mahasz Top 40 nika 18.00 Est Krónika, Háttér 19.00 Új Est- 16.03 Zene tanuláshoz. Óránként hírek, idő- Közeliül 18.03 Parlament ütköző 1830 Hatá­Kapós Televízió hírműsora 1920 Kapós Sport - Bioüzemanyagok, dokumentumfilm időben! A Régió rádió szórakoztató műsora járás és közlekedés 17.02,19.02 Sporthírek roknélkül 19.05 Válogatása délelötti műsorá­1930Pótkerék,ism.l9.59Útravaló20.00Ka- RÁLÁTOK! > .v telefonos játékokkal 22.30 Kossuth Rádió - 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lel- bóll9.50Mese20.04Aranyemberek2035Az pospontismédés2020KdposSportismétés ......................................... . ..............................................................................................................*hmnr. Éjjel. Nemzetségi műsorok: horvát nyelvű: ki erősítés. Humán DJ: Horváth Gergely. Klub- elmésnemesDonQuijotedalaMancha21.04 20 30Hírhaló21.000rszágúbbunyós-ameri- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00Sílus-életmódmagazin. 1615Pannon Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, németnyelvű: edzők: Czégé Anikó, Mikó Róbert, Milcsevics Nyeregben írttörténelem 2135 Értsünk szót! kai akdófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai ma- tum-ésismeretteijesztőkisfilmek,sorozatok Krónika 19.00 Csurgói Híradó 1.19.20 .így tör- Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00. 19.30-20.00, szerö nyelvű: Enikő, Nagy Rami 20.03 Újdonságok ism. 2220 Irodalmi Újság 22.45 Túzugrás 23.00 gazin: Útravaló, Kapospont Kapós Sport 21.00Estfilm tént.." 2030 Híitiáló 21.00 Országút bunyós kívánságműsora 13.00-14.00,20.30-2130 21.00 Zene olvasáshoz 23.00 Netdők Kenó 2330 Cigányfélóra 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents