Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-23 / 145. szám
12 KRIMI&BU LV AR&TEVE BBTffiEEWi Pénzhamisítók a bíróság előtt PÉNZHAMISÍTÓK PERE kezdődött a kaposvári bíróságon. A két férfi összesen mintegy nyolcvanezer forintnyi hamis bankjegyet „gyártott” és hozott forgalomba. A 25 éves hernádnémeti és a 34 éves zamárdi férfi 2006 szeptemberében egy siófoki szupermarketben nyomtatókat, UV-lámpát és egyéb, pénzhamisításhoz szükséges eszközöket vásárolt. A holmit egy bérelt siófoki lakásba vitték, ahol 138 darab 500 forintos, 9 darab 1000 forintos és egy db 200 forintos bankjegyet gyártottak. A hamis pénzt Veszprém, Zala, Fejér és Somogy megye több településén hozták forgalomba, úgy, hogy átverve a pénztárosokat, szórakozóhelyeken fizettek, sőt, még boltban is vásároltak a bankjegyekkel. A két férfit pénzhamisítással vádolja az ügyészség, perük most kezdődött a kaposvári bíróságon, (jé) Szakadékba zuhant, kettétört az autó szörnyethalt az a sofőr, aki elveszítette uralmát járműve felett, és szakadékba zuhant pénteken reggel a 6-os út bonyhádi szakaszán. A kettétört roncsból csak a holttestét tudták kiemelni. Oláh Ibolya filmet forgat casting Kern András a zongoránál, Ormos Kati pedig énekel Az első Megasztár másodikja elkezdte forgatni filmjét. Oláh Ibolyát Tímár Péter kérte fel, hogy főszerepet játsszon Casting című filmjében. Csontos Tibor- Visszament a tiszadobi nevelőotthonba. Miért?- Mert meghalt a kutyám, és nem bírtam a fővárosi albérletben sem maradni. A filmezés miatt persze most újra vissza kellett jönnöm.- Sokat gondolkodott, elvállalja-e az egyik főszerepet?- Mivel nem vagyok színész, kellett egy kis idő, hogy megrágjam a felkérést, képes leszek-e megcsinálni, de sokan biztattak, ügyes vagy, Ibolya, menni fog.- Ráadásul nem ez lesz az első színészi munkája.- Főszerepet kaptam a Szurdi Miklós-Szomor György rendezésében színpadra kerülő Aida című musicalben, amelyet Elton John és Tim Rice írt.- Tímár Péter filmjének sztorija egy retro énekverseny. Újraéli megasztáros élményeit?- A filmnek semmi köze nincs a Megasztárhoz. Itt a Megasztárból Sztárhangár lesz.- Pedig úgy hírlik, életrajzi filmje lesz a Casting.- Erről szó sincs, nem az én életemről szól a történet. Igaz, Ormos Kati néven önmagamat játszom. Rám írták a szerepet.- Feltűnően sok tetoválása van. A filmbeli szerepéhez kellettek?- Nem, csak hozzám tartoznak, én ilyen vagyok. Még nincs is tele a testem tetoválásokkal. Azért dolgozom, hogy legyen lóvé az újabbakra.- Kern Andrással játszik együtt. Milyennek találta?- Már a próbákon sokat beszélgettünk. Érdekes ember, hihetetlenül profi, izgalmas lesz vele dolgozni. Egy bárzongoristát játszik, aki felkészíti Ormos Katit az énekversenyre.- Ormos Katiként énekel majd új dalokat?- Ez még legyen titok... Oláh Ibolya A Megasztár felfedezettjére írták a szerepet, de nem önmagát alakítja SZÜLETETT: 1978. január 31. családi állapot: menyasszony PÁLYAFUTÁS: A Megasztár tette híressé, megjelent két lemeze, Tiszadobon él SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JUNIUS 23., SZOMBAT Ököllel ütött a fiatalkorú, fogházra ítelte a bíróság Életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélt el a Somogy Megyei Bíróság egy 18 éves fiatalkorú fiút, aki ököllel úgy megütötte ismerősét, hogy a férfi elesett, és életveszélyes koponyasérülést szenvedett. A kaposvári fiú évekkel ezelőtt átmeneti gondozásba került, majd nevelőszülőkhöz, de agresszivitása, magatartási problémái miatt végül a nevelő- otthon látszott számára a megfelelő megoldásnak. Ám onnan is * rendszeresen megszökött, kétes társaságokba keveredett. ■ Egy év hat hónapnyi fogházra ítélték első fokon. Tavaly novemberben is szökésben volt, és Nagyatádon ismerőseinél húzta meg magát. Egész nap csak italozott, nem dolgozott semmit. A fiatalkorú vádlott és barátja - szintén ittas állapotban - a sértett lakására mentek, hogy elszámoljanak. A fizetségen azonban vita kerekedett, amely verekedéssé fajult. A vádlott megütötte a férfit, aki először megtántorodott, de nem esett el. A második ütést már ököllel és nagy erővel mérte a fiatalkorú, erre a sértett elzuhant, és a fejét a falba verte. Néhány nap múlva a férfi rosszul lett, életveszélyes állapotban szállították kórházba. ■ Jakab Edit televízió-műsor. íj i'j c ItvTVHHH l11 ”11,11 j suektr™ H 5.30 WS Teleshop 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 5.50 Nap-kelte 5.20 Hajnali gondolatok 6.00TVShop 7.45 Magyar népmesék 6.00 Szeszről szeszre (25.) :Q 6.00 VegaMan © Jetix 8.00 Tüskevár 5.23 Kárpát expressz 7.00 Dexter laboratóriuma 7.50 Az ifjabb Olsen bán- 6.35 Angyalok, démonok... j 6.20 Kölyökklub 10.50 A vadon naplója © 8.30 Éretlenek 5.50 Nap kelte 8.00 Spinédzserek © dójának búvárkalandja 7.35 Városlakók M 9.00 Disney-rajzfilmek 11.25 Babavilág 9.05 Iskolatársak © 9.01 A nagyenyedi két fűzfa 9.00 Segítség, sztár lettem! © 9.25 Lizzie McGuire (49.) 8.05 A kínai vadnyugat j 10.15 Receptklub 12.00 Rém rendetlen család 10.05 Válaszd a mozgást! 10.20 Tinik, tenisz, szerelem © 10.05 Flipper legújabb kalandjai 9.50 Cimbora 9.15 Talp alá való városok 10.30 06-91-334-455 (amerikai vígjátéksorozat) 10.30 Momentán © 10.45 Szívtipró gimi © 11.05 Start (autósmagazin) 10.15 Agora 10.10 Úgy szeretlek... P *"* 11.30 Ötletház Szabadságot Lilinek! 11.00 Kiiqperek 11.30 A verbunkos zene 11.35 Ötödik sebesség 11.15 Itthoni ízek (13.) 11.10 Kutyaábécé (37-38.) ..................................................................................................................................................... .................................................................................................. .............................................. ............................................. 12 .10 AutóMánia 12.30 Hetedik mennyország © 12.10 Fejlesztés alatt 12.02 Válaszd a tudást! 12.10 5x8 perc a konyhában 12.05 Duna tér 12.20 Amazónla (2.) © 2 12.50 Isteni sugallat © (amerikai sorozat) 12.40 Testi mesék © 13.05 KorszakAlkotás 13.00 Topmodell © 12.15 Isten kezében 13.10 Rlchard, a világjáró (amerikai sorozat) j 13.251AG - Becsületbeli ügyek 13.35 Az Ushuaia-expedíció 13.30 Natúra 14.00 Mindig nyár © ■ 12.50 Élő népzene 14.10 Szeszről szeszre (25.) rjj 13.45 Rendőr-akadémia © 14.25 Született feleségek 14.35 Autóvízió 14.05 Afrika (amerikai sorozat) 13.15 Sámán és táltos hétvége 14.40 Tahiti g (amerikai vígjátéksorozat) (amerikai vígjátéksorozat) 15.05 MaxMotor 14.25 Európa kastélyai 15.00 Veronica Mars © a Duna Televízióban 15.00 Telefortuna 14.40 L. A. Heat - Halálos páros 15.30 Csillagkapu © 15.35 Bajnokok Ligája 15.20 Magyar műemlékek (amerikai sorozat) 14.25 Egy mandzsu szertartás 16.05 Városlakók H 15.35 A hálózat csapdájában © (am. sci-fi-akciósorozat) 16.05 A három testőr 15.50 Válaszd a tudást! 16.00 Will és Grace © 15.00 Ősi módszerek 16.35 Jlmmynek 'S 16.40 Halálos csalódás © 16.30 Rex felügyelő © (fr.-olasz kalandfilm, 1953) 16.30 Magánbeszélgetések 17.05 Lúzer FC © 16.10 Állat-barát malaca van (7.) © M (amerikai krimi, 1998) 87' 17.30 Az elveszett ereklyék © Alexandra Dumas regényéből 17.20 Európa állatkertjei © (csapatépítő valóságshow) 16.35 A GEO bemutatja 17.40 Jamle vidéki konyhája 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.30 Tények ® 18.00 Ötkarikás történetek 17.50 Momentán © 18.05 Sokkoló videók extra 17.05 Kézjegy 18.50 John Wamsley 19.00 Fókusz plusz 19.00 Magellán © 18.58 Föld Tv 18.20 Membrán (amerikai videók - 7-8.) © 17.45 Duna tér állatrezervátuma 19.30 StarWars 19.30 Activity © 19.00 Híradó este. Sport 18.40 Esti mese 19.05 Rejtélyes Igazságok 18.30 Mese (dokumentumfilm)- Baljós árnyak © 20.15 Adilldiák 19.30 Luxor-show 18.50 Halló, halló! © (am. dokumentumsor.) © 19.00 A vörös Pimpernel © 19.50 Párharcok (3.) pM (am. fant. kalandfilm. 1999) (amerikai vígjáték, 1995) 19.55 Ötöslottó-sorsolás (angol vígjátéksor. - 83/16.) 20.05 Emberi történetek © (angol sorozat-12/7.) 48' (ismeretterj. sor.) M | Fsz.: Ewan McGregor, Liam R.-.Tamra Davis 20.10 Örökös Tagság Gála 19.30 Híradó este. Sport (amerikai dokumentumsor.) 20.00 Kívül tágasabb © 20.45 Bűnbak: (» Neeson, Natalie Portman, j Fsz.: Adam Sandler, Darren Közvetítés a Nemzeti 20.00 Verssor az utcazajban 21.05 CSI - New York-i (am.-német film, 2005) a koleszterin © W SámuelLJackson McGavin,BridgetteWilson Színházból,felvételről 20.05 Kultúrház helyszínelők® Fsz.:SamShepard, (dokumentumfilm) 22.15 A halálvonat © 22.05 Az iker bajjal jár, avagy az 22.35 Hírek 20.35 Szigorúan ellenőrzött (amerikai krímisorozat) Jessica Lángé, Tim Roth 21.50 Fegyverkezés mind(amerikai akciófilm, 2002) óvóbácsik visszatérnek © Időjárás-jelentés vonatok© 22.05 Egyedül a sötétben 22.00 Dunasport halálig (8.)© Fsz.: Arnold Vosloo (am. akcióvígjáték. 1992) 22.45 Sporthírek (csehszlovák film, 1966) (amerikai horror, 2005) © 22.15 Gyógyítás és transz A repülőgép-hordozók 23.55 Gyilkosok szentélye © 23.55 Tévépremier 23.00 Múzeumok 22.10 Nyomorultak© 0.10 CSI - New York-i 22.50 Egy bargu sámán 22.50 Haditengerészet J (hongkongi akciófilm, 1995) Red Rock őre© éjszakája 2007 © 240' (fr.-olasz-sp.-am. sorozat) helyszínelők (Ism.) © szertartása (dok.-sorozat) Fsz.: Chow-Yun Fát (amerikai western, 2001) Európa hagyományait követve 23.50 Napló 1.10 Emberi 23.15 Elveszett életek © 24.00 Bűnügyi akták © | 1.40 Egy rém rendes család © Fsz.: James Caan Magyarországon is az év lég- 23.54 Nap-nyugta történetek (olaszfilm, 2004-2/2.) [ (dok.-sorozat) 2.05 Az elnök emberei 1.30 Ed © hosszabb napjához legköze- 2.25 Élet a nukleáris világban (ismétlés) © 1.45 Perlasca - Egy igaz ember 1.00 Gyermekkórház, (amerikai sorozat) (amerikai vígjátéksorozat) lebb eső szombaton rendezik 3.25 Itzhak Frey és fia © 2.10 Eltűntnek nyilvánítva története® Glasgow (13-14.)© 2.45 Fókusz Plusz (ism.) © 2.20 Magellán (ism.) © meg a múzeumok éjszakáját. (svájci dokumentumfilm) (amerikai film, 1982) © (ol.-magyar-fr. film, 2002) (dok.-sorozat) (A I HIRTV IMBi MAGYAR HALOZAT HHUI EmOSPORT^||||( SPORT 1 I HBO ^ DISCOTnERY-^||||| S ! 15.05 Széles út 15.30 Európai híradó. 16.05 1135 Új mezőgazdasági magazin. 12.05 Eb- 14.00Játékhák5.15.00 Lángolótenger. 16.50 830Szabadidő-éssportmagazin9.00Labda- 12.15 Extrém sportok. 12.45 Veilabda-Eunolt- 6308eépítettszépség2.825Namiakrónikái 11.00Ötödiksebesség.ll30AzX-tesztelők. 2 j Családmese. 17.00Híradó,1730TalkingMo- ugatta. 15.05 Tempó. 15.30 Generációk. Ízelítő. 17.00Goifmagazin. 17.30Kairiermin- rúgás 10.00 Gyorsaságimotoros-vb 11.00 ga. 14.45Tenisz 15.45 Supermoto-magazin. 10.45lúzerimitátornőtkeres... 1220Én,Pán 12.00 Hogyan csinálják? 13,00 Mutatvány'S 1805 Vörös és fehér 18.30 Célpont. 16.05 Ékszer. 16.30 Csak természetesen! denáron.l9.30Koondináta.Növényvédősze- Strandröplabda 13.00 Atlétika 13.30 Atlétika 16.15 MotorSportl. 16.45 Motorsportmaga- Péter 14.00 Depeche Mode-koncert 15.05 A mániások. 14.00 Kaszkadörökvilága. 15.00 N ; 19.00 Híradó. 19.30 Napról napra. 20.05 Hír- 17.30 Az utazó. 18.00 Zeneexpressz. 18.55 rek. 20.00 Infománia. 20.30 Hírháló. 21.00 17.00Ralil7.15Gyorsaságmotoros-vbl830 zin.l7.15Tereprali-magazin.l7.45Gyorsasá- pánik hete 15.40 Lopakodó 17.40 A nyugttá- Állítólag... 16.00 Brainiac. 17.00 Hogyan kéig ! világ. 20.30 Barangoló. 21.00 Híradó 21. Híradó. 19.25Start! 20.00Csattanó.21.00 HázibuliAttilávalésvendégeivel.22.00Virág- Szabadidő-éssportmagazinl830Teniszma- gitúraautóttb.iai5Véilabda-EurDliga.20.00 tatian 20.00 Az osztály 2030 Házi háború szült? 18,00IPod-foiradalom. 19.00AmeriK 2130 Visszhang. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Hurrá, nyaralunk! 22.00 Zeneexpressz. 22.55 zó Magyarország 22.30 Bencze-show. 23.00 gazin 18.45Tenisz20.15 Rali 2030 Ökölvívás Vízilabda-Euroliga. 22.00 Spanyol labdanúgás. 21.00Temegénésmindenismerósünk2235 kai hot rodok. 20.00 Gigászi építmények. O ! Naptól napra. 2330 BBC Click. Többet ésszel! 24.00 700-asklub. A pokol hegye (am.sci-ft). 1.00 Hírháló. 23.00 Pankráctó 030 Atlétika 030 Amerikai futball. XXX2:Akövetkezőfokozat0.15Abaíiang 2130 Dr.G. 24.00 Csoda, hogy élek. KAPÓS BOGLÁR MARCALI TV ÜÉÉHH HELIKON RÁDIÓIK RÉGIÓ RADÍcTVHI PETŐFI RAOTO^^HI KOSSUTH HAMO'INI 08.00 Képújság 09.00 Teteshop 9.50 ízelítő- Napközben folyamatos képújság, hírek, köz- 12.00ésl9.00Matcalihímnagazinism.2030 7.30-9.00 Müzli light - ébresztő 9.00-11.00 9.00-12.00 Jó pihenést! - Benne: Hogy is 6.00 Hírek, időjárás630 Hírpercek, benne: hí- Óránként: Hírek 5.05 Határok nélkül 8.00 KróKukkantson be hozzánk 5 percre! 10.00 érdekű információk, időjárás-jelentés 19.00 Hírbáká 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel Csúzli light - zenés délelőtt 11.00-13.00 SMS volt? Nagymama meséli. Mi újság a termé- rek, időj., közt. sport 7.03 Szombat délelőtt, nika 8.17 Kerti pad 9.00 Szombat délelőtt X0 GrandPrix 10.30 Irányjelző 11.30Játékháló- Bogiári Krónikák 20.00 Bencze Show 2030 22.00 Virágzó Magyarország 22.30 Bence- kívánságműsor 13.00-15.00 Zeneturmix szetten, Lélekgyógyász, Mit főzzünk hétvé- benne: óránkénthírek, időj., közlekedés 11.02 11.05 Klubkabaré 12.00 Krónika 1230 TörW tel. nyereményj. 12.00 Képújság 17.00 Golf BBSC-KacsógépTaszárSE női kézilabda mér- show, vendég: Balikó Tamás színész, direktor 15.00-19.00 Buliövezet Top 4019.00-22.00 gén 10.00 Hírek 11.00 Hírek, időjárás 13.00 Sp.hírek 12.03 Zene, benne: óránkénthírek, ténet, hangszerelve 1330 Világstúdió 1430 0 magazin 1730 Korzó, ism. 1830 MoziZóna, kőzés 2130 Ismétlések 2330 Képújság 23.00 A pokol hegye - amerikai sci-fi 01.00 Buliövezet Plusz 22.00 Club zóna 23.00 Hangulatbrigád - ifjúsági műsor 14.00- . időj. és közi. 13.02 Sp.hírek 14.03 Kívánság- Cigányfélóra 15.04 Irodalmi újság 1530 Ma'Jjfl ism. 19.00 Heti hírösszefoglaló 2030 Hírtiá- Hírháló 0130 Különjárat - reckshow Springiboy Rádió-Mix 18.00 Édes Éter - kívánságműsor, tel.: műsor, benne: óránkénthírek, időj., közi. 15.02, gyarországróljövök 16.0016óra 17.04 Azén fig I ló 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel, ze- -iwii'ij—......—BAI ATGN "rADÍO^^H 72/518'318 19.00-22.00 Estidőben - 17.02,18.02 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúr- hetem 18.04 Történet hangszerelve (ism.) né sshowműsor 22.00 Virágó Magyarország ...V.TVL............................... H ... V .. Y....................................................................................................................................Oldies, Jazz, Blues Nemzetiségi műsorok: fitnesz - Szellemi frissítés és lelki erösités 20.00 19.05 Sportvilág 1930 Határoknélkül 19.50 22 30 Bencze-show - beszélgetés híressé- 1630Hírek,időjárás,információk,dokumen- 17.00Golfmagazin2030Hírháló-azotszág Hírek, időjárás, útinform. érdekességek, in- horvát: 9.00-10.30,20.00-2030, német: Hírek, rdój., közi. 20.03 Zene olvasáshoz22.00 Mese20.05Aranyemberek2035EstiRádiógekkel 23.00 A pokol hegye-am. sci-fi akció- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok híreivel2130AhálózatTvműsora23.00Apo- formációk 18.00 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00,19.30-20.00, szerb: 13.00- DJ-szett - ism. 0.02 Zenei válogatás - Egy kis színház 22.00 Krónika 22.15 Sp.világ 2230 I film 01.00 Képújság 21.00 Esti film kol hegye - amerikai sci-fi kívánságműsora 14.00,20.30-21.30 hazai+zeneiéskultmús. Az én hetem 23.00 Kenő 23.0516 óra, ism.