Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-21 / 143. szám
2007. JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Nincs felvétel a kórházakban, kudarc a mobilitás programja Mindössze négy orvos gondolta úgy, hogy a kórházátalakítás következtében állásukat elvesztő orvosoknak szánt kormányzati mobilitásprogram segít abban, hogy az ország más városában kezdjenek praktizálni - mondta a héten Kovács Attila, a szaktárca államtitkára a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának konferenciáján. ■ A szaktárca becslése szerint 1500 orvos mehet új munkahelyre. „Nagyon sok intézményben még nem kezdték meg az átalakulást, így a létszámleépítést sem” - adott magyarázatot tegnap az egészségügyi miniszter arra, miért lehet egy kezünkön megszámolni, hányán pályáztak a félmilliárd forintos állami támogatásra. Valószínűleg őszre sűrűsödnek az elbocsátások, ezért a lehetőséget októberig „kitolják”. Horváth Ágnes elmondta: eddig 700 egészségügyi szakdolgozó érdeklődött a hónap elején indított mobilitásprogramról. Lapunk kérdésére, miszerint hozzávetőlegesen hány szakorvos, ápoló kapta már meg felmondólevelét, Horváth Ágnes azt válaszolta, éppen most tájékozódnak erről. A tárcavezető először a budapesti Bajcsy-Zsi- linszky kórházba látogatott személyes „nagyvizitre”, és más gyógyintézetek vezetőivel is tárgyal majd arról, hogyan halad a szerkezeti átrendeződés. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa megjegyezte: helyesli, hogy a miniszter személyesen tájékozódik az ország kórházaiban, így „szembesül majd a valósággal”. A szaktárca becslése szerint hónapokon belül 1500 orvosnak és mintegy 6000 szakdolgozónak kell új munkahelyet keresnie, miközben felmérések szerint 2500 orvos hiányzik a kórházakból. „Az OEP-finanszírozott teljesítmények korlátozása miatt a több tíz-, sőt százmilliós adósságságot görgető intézményekben munkaerővel spórolnak” - írja a Világ- gazdaság. A szakorvoshiányt már csak azért sem előnyös nagydobra verni, mert a kórházak attól félnek, ÁNTSZ-engedélyüket bevonhatják, ha nem tudnak megfelelni a minimális orvosszámot előíró szabályoknak. ■ Bánky B. Elindultak a szeméthegyek hulladék Az első illegális német bálák elhagyták az országot Felmatricázta a különleges szállítmányt a miniszter. Fodor Gábor azt ígérte, hogy szigorítják a hulladékbehozatalt az ilyen esetek megelőzésére. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter tegnap Ácsról útnak indította az első' kamiont, amely a Németországból származó illegális szemetet visszaszállította a feladónak. Vég Márton Eredetileg áprilisra ígérték, de végül csak tegnap valósult meg: megkezdték a törvényellenesen Magyarországra jutott szemét visszaszállítását Ácsról Németországba. Az első kamiont Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter indította útnak, miután „visz- sza a feladónak” matricát ragasztott a teherautó hátuljára. „Az illegálisan Magyarországra érkezett szemetet vigyék azok vissza, akiktől ide érkezett. Ennek a 4100 tonna szemétnek - ami törvényellenesen Magyarországra érkezett - a feladónál van a helye” - mondta Fodor Gábor a szemétbálák előtt tartott sajtótájékoztatóján, mielőtt elindultak volna a kamionok Németországba. A miniszter hozzátette, Németország egyelőre a szemét több mint felét ismerte el olyan anyagként, amelyért felelősséget is vállal. A környezetvédelmi tárca azonban reméli, hogy a maradék visszaszállítását is el tudja érni. Reménykedni azonban nem elég, hiszen csaknem 2000 tonna hulladék továbbra is vita tárgyát képezi, mert bár a németek elfogadták, hogy a szemétbálák tőlük származnak, álláspontjuk szerint a magyar fél tevőleges közreműködése miatt a két ország felelőssége megosztott. A most indult akcióban Ácsról 350, Kiskunmajsáról 180, valamint Kunbajáról 1250 tonna szemetet j uttatnak vissza a német fél költségén Baden-Württenberg- be, valamint Bajorországba. Augusztus végéig a tárca az összes - illegálisan hazánkba került, német - hulladék több mint felét (mintegy százkamionnyi szemetet) küldi vissza a feladónak. A mostani szállítmány egy Berlintől nyugatra lévő (premnitzi) hulladékégetőbe kerül. Mint ismert, az első Németországból származó szemétbála- rakományt a múlt év decemberében fedezték fel a kiskunmajsai önkormányzat illetékesei a helyi volt szovjet laktanya területén. A fuvarlevelek szerint a rakomány a németországi Aitrichból érkezett, a megrendelő pedig a kunbajai székhelyű Szinkron 99 Kft. volt, amelynek ügyvezetője a helyi polgármester, Halász István felesége. Néhány napon belül több illegálisan lerakott, Németországból származó, kommuná- lishulladék-bálát fedeztek fel az Alfóldön. Igen jelentős mennyiséget találtak Marispusztán, Kunbaján, Pirtón, Soltvad- kerten, Kerekegyházán, Kis- csengődön és Kecskemét külterületén, később a Pest megyei Délegyházán, Soroksáron, a Ko- márom-Esztergom megyei Ácson, valamint Csongrád megyében. Az ügyet még Persányi Miklós akkori környezetvédelmi miniszter kezdte el orvosolni - áprilisra ígérte az egyezséget a németekkel -, a bürokratikus munka javát is ő végezte el, de most a dicsőséget már utódja, Fodor Gábor arathatta le. Különadó a leginkább „szemetelő” cégeknek? A vám- és pénzügyőrség jelenleg csak szúrópróbaszerűen ellenőrizheti a Magyarországra ezrével érkező kamionokat, így meglehetősen kicsi annak az esélye, hogy pont az illegális hulladékot szállító sofőrt állítják meg. Ezért MSZP-s képviselők azt javasolták még januárban, hogy nem csak a kamionok hivatalos irataiban kellene nyilvántartást vezeti a szállítmányról, hanem az ellenőrzést megkönnyítendő a szemét- szállító teherautókat külsőleg is meg kellene jelölni. Egy „hulladékalap” ötlete is felmerült, amelybe az érintett cégek fizetnének be annak érdekében, hogy a jövőben az ártalmatlanítás költségét ne az állam viselje. Előrelépés nem történt. 7 &**>■ Diákhitel: változatlan a kamat és az összeg NEM VÁLTOZIK a diákhitel kamata és a felvehető ösz- szeg sem a 2007-2008-as tanév első félévében. A kamat mértéke így 2007. december 31-éig továbbra is évi 9,5 százalék lesz. A választható hitelösszeg pedig továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forint (ez szemeszterenként legfeljebb 150 ezer forintot jelent), csak a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot (szemeszterenként 200 ezer forintot). Vidéken nyolcszor több családi házat adnak el Budapesten az eladott lakások 3%-a családi ház, míg vidéken a forgalom negyede tartozik ebbe a körbe - áll az Otthon Centrum elemzésében. Vidéken a téglaépítésű társasházakban lévő lakások adják a forgalom 51 százalékát, a családi házak pedig a 24 százalékát, 14 százalék a panellakás, 6 százalék az ikerház és 5 százalék a sorház. Az átlagos lakásméret a családi házaknál 126, az ikerházaknál 132, a sorházaknál 110 négyzetméter. Washingtonba látogat befektetőért Kóka János újabb amerikai befektetők Magyarországra csábítása és a magyar-amerikai kormányzati kapcsolatok erősítése a célja Kóka János gazdasági miniszter washingtoni látogatásának. Kóka a Business Council fór International Understanding (BCIU) szervezetnél a Magyarország iránt érdeklődő cégek számára tart előadást. Kóka tárgyal a pénzemberekkel Egymásra mutogatás a Gripen-ügyben beszerzés Bizottság vizsgálja majd a vadászgépek beszerzésének körülményeit Szabadon szárnyalhat az ifjonti alkotói képzelet Egymás felelősségét vizsgálná a jobb- és a baloldal a Gripen vadászrepülők beszerzésével kapcsolatban felmerült kérdésekben. A gépek beszerzéséről az amerikai F-16-osok ellenében az Or- bán-kormány 2001-ben döntött - a jelenlegi kormányoldal szerint azóta sem tisztázott módon. Az ellenzék viszont azt állítja, 2003- ban a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ-kabinet Magyarországra nézve előnytelenül módosította a szerződéseket. Szilvásy György kancelláriaminiszter tegnap levélben közölte Simicskó Istvánnal, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnökével: megtette az intézkedéseket, hogy a testület megkaphassa a 2001. évi Gripen-bérleti szerződés dokumentációját, hozzátéve: a kormány vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben. Daróczi Dávid bejelentette: a testületet Vadai Ágnes leendő honvédelmi államtitkár vezeti, tagjai nem kapnak díjazást. „A kormány a vizsgálóbizottság felállításával a figyelmet akarja elterelni” - reagált Simicskó István. A politikus szerint a beszerzés a Medgyessy-kabinet szerződésmódosítása miatt kétszer annyiba kerül az országnak, mint eredetileg. Mint ismert: több mint 210 milliárd forintért lízingelünk t Svédországtól 14 Gripent, ame- J lyek tíz év után magyar tulajdon- I ba kerülnek. ■ T. G. Vadászgépek politikai viharban. Mindenki felelősségét vizsgálja a bizottság. Fiatal tehetségek számára biztosít teret és eszközt a szabad gondolkodásra és a csapatmunkára a Kitchen Budapest (KIBU), amely tegnap nyílt meg Budapesten, a Ráday utcában. A kutatók „konyhája” mobilkommunikációs és internetes multifunkcionális hely. Célja az, hogy a pályázaton bekerülő fiatalok - mérnökök, építészek és művészek - kapcsolódási pontokat keressenek a művészet, a tudományok és az új média között. A vállalkozást támogató Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a távközlési cég a társadalmi szerepváüalás keretében hozta létre a KIBU-t, s abból a meggyőződésből indult ki, hogy az innovációk korában teret kell adni a korlátozás nélküli kísérleteknek. Chris Matthei- sen emlékeztetett arra, hogy az sms is játéknak indult, s a mobilon küldött szöveges üzenet ma már az egyik legelterjedtebb kommunikációs forma. Hogy mit „főztek” eddig a huszonéves fiatalok, azt már a megnyitón bemutatták. A labor munkatársai lapunknak elmondták: ha valamely eredeti ötlet befutással kecsegtet, a Telekom szerződik az alkotóval a hasznosításra, vagy segít egyengetni a találmány érvényesülésének útját. ■ Cs. E. ■ Új találmányok feltalálására is lehetőség nyílik.