Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-18 / 140. szám
SPORT TIZENKÉT HELYSZÍNEN, KILENC SZOMBATON VÁRJÁK A MOZDUL), BALATON! PROGRAM RÉSZTVEVŐIT _ Parádé és fieszta a Balatonnál labdarúgó nb ii Gólzáporos győzelemmel biztosította be a feljutást a BFC Siófok LABDARÚGÓ NB ii, NYUGATI CSOPORT: BFC SIÓFOK-MOSONMAGYARÓVÁR 5-1 (3-0) Siófok, 5000 néző. vezette: Bede (Kispál, Tompos). BFC SIÓFOK: Hegedűs L. - Mik- lósvári, Tusori, Forgács, Ambrus - Disztl M. - Homonyik (Fülöp a 73. percben), Kanta, Kecskés, Ladóczki (Horváth B. a 73. percben) - Gajda (Kozmor a 63. percben). VEZETŐEDZŐ: Botos Antal. Monsvi: Kovács K. - Szabados (Mörtel a szünetben), Kozmér, Kovács Sz., Pállá (Csintalan a szünetben) - Laki, Kompis, Bur- kus, Szabó L. (Fuhrmann a 73. percben), Gál - Kertész, vezetőedző: Soós Imre. Ha rajtunk múlik, a Haladás, a Felcsút vagy a Barcs közül kerül ki a bajnok - nyilatkozta a meccs előtt a MOTIM elnöke. Sőt hozzátette, a megszokottnál nagyobb elánnal készülnek. A vendégek önbizalmát az is növelte, hogy amióta Soós Imre az edző, a Siófok nem tudta legyőzni őket. A nagy fogadkozásból mindössze annyi valósult meg, hogy húsz-huszonöt percig ellent tudtak állni a hazai rohamoknak. Ezt követően azonban beindult a balatoni gólzápor, és a fiúk meg sem álltak ötig. Csodálatos találatokkal, remek egyéni alakításokkal szórakoztatták az őket biztató többezres publikumot. Gajda például két védőt bo- londított meg egy esernyővel, majd mielőtt leesett volna a labda, a hálóba vágta. Kecskés és Homonyik góljai is élményszámba mentek. Az ötödik találat után kiengedtek a siófokiak, így a vendégek is eljutottak a hazai kapuig. Kertész meg is szerezte a szépítő találatot, ám az már nem osztott, nem szorzott. Az ötödig gól után már-már mindenki, a nézők és játékosok egyaránt a meccs végét várták, hogy kezdődhessen végre a reggelig tartó megérdemet fieszta. KESZTHELYI ZOLTÁN BARCSI SC-INTEGRÁL-DAC GYŐR 3-2 (1-0) Barcs, 400 néző. V.: Erdős József (Farkas B., Márton Zs.) BARCSI SC: Kuczkó - Horváth Á., Márton, Matus, Miskovics, Tolnai, Lutz (Nikolics V., a 56. percben), Horváth A., Vass (Halászi a 53. percben), Fónai (Pó- kos a 70. percben), Koller. edző: Dárdai Pál. integrál-dac: Molnár L. - (Vojnovics a 13. percben) - Oro- vecz, Készéi, Fajkusz, Morinai (Borsi a 70. percben), Páles, Krén (Gulyás a 70. percben), Kottán, Germán, Herczeg, Molnár T. edző: Presszeller Tamás. gólszerzők: Koller (a 8. percben, 7 méteres lövésből), Márton (a 65. percben, 11 métes gurítás- ból), Tolnai (a 69. percben, 14 méteres lövésből), illetve Germán (a 58. percben, 5 méteres lövés), Molnár T. (a 87. percben, 7 méteres lövésből), jók: Kuczkó, Márton, Koller, Tolnai, illetve Orovecz, Germán, Készéi. Gyors góllal vezetést szerzett a hazai gárda, Koller helyezett a hálóba, kiegyenlített mezőnyjátékkal ért véget az első játékrész. Fordulás után a vendégek egyenlítettek, de nem tartott sokáig örömük, mivel az aktív játékot befejező Márton szép egyéni játékkal újra vezetést szerzett, majd egy további góllal a hazaiak, illetve a vendégek alakították ki a megérdemelt egygólos hazai győzelmet, mezei József balatonlelle sc-budaörs SC 1-0 (1-0) FÉLBESZAKADT Balatonlelle, 200 néző. v„: Urspung Csaba (Iványi, Kepe) BALATONLELLE SC: Ország - Himics, Balogh, Kenéz, Végh, Lődör, Valla, Hajdú (Földes a 78. percben), Graszl N., Petronovics, Galgóczi (Garics a 82. percben). edző: Kolovics Zoltán. Budaörs sc:Babócsi - Lászka, Tüske, Pálinkás (Nagy S. a 85. percben), Nagy R., Bálint, Szu- kob, Mognorossy (Lalusz a 82. percben), Kollár, Bencze, Farkas. edző: Lucsánszki Tamás. gólszerzők: Petronovics (a 25. percben), kiállítva: Graszl N. (a 92. percben), jók: Végh, Kenéz, Lődör, illetve Lászka, Kollár, Pálinkás. Mindkét oldalon sok elhibázott lehetőség volt, a hazaiak lelkes játékkal, megérdemelt győzelemmel búcsúztak hazai közönségüktől. KENÉZ ISTVÁN A találkozót a 92. percben verekedés miatt lefújta a játékvezető. A mérkőzés végeredményéről a kedden döntenek. FELCSÚT FC-KAPOSVÖLGYE VÁLLALKOZÓK SC-NAGYBERKI 2-0 (1-0) Felcsút, 800 néző. V.: Iványi Zoltán (Kovács P., Albert I.) felcsút FC: Kozma - Szalai, Tamási, Trampler, Fodor - Ribi (Földes G., a 71. percben), Imiik (Fackó a 85. percben), Gálos, Móri - Hevesi-Tóth (Cupik a 67. percben), Weitner. edző: Urbán Flórián. KAPOSVÖLGYE VÁLLALKOZÓK SC- nagyberki: Strublics - Jagodits, Becsiri, Vaskó, Gellér - Szabó- Sz. (Hock az 58. percben), Kővári (Kapitány a 85. percben), Huzmi, Kolega (Kerek a 75. percben) - Tachie, Horváth Gy. edző: Horváth Lajos. gólszerzők: Imrik (a 25. percben, 11-esből), Móri (85. p.). Alacsony színvonalú mérkőzésen a szokásos „bírói” 11-es góllal szerzett vezetést a Felcsút, amely csak nehezen tudta hozni az előre betervezett győzelmet. BÓNA KÁROLY TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Gyirmót-BKV Előre 1-2 (1-0); So- roksár-Celldömölk 3-0 (1-0); Lombard Pápa-Hévíz 0-0; Haladás-Dunaújváros 5-0 (0-0). A bajnokság állása 1. BFC Siófok 30 19 5 6 59-24 62 2. Haladás VFC* 30 21 5 4 66-25 60 3. Felcsút SE 30 18 6 6 53-25 60 4. Barcs SC 30 18 5 7 49-30 59 5. Lombard Pápa 30 14 9 7 42-24 51 6. Dunaújváros 30 15 1 14 51-46 46 7. Gylrmót SE 30 16 5 9 58-40 44 8. DAC Győr 30 10 9 11 53-48 39 9. Soroksár 30 11 6 13 35-30 39 10. Kaposvökjye 30 11 6 13 37-48 39 11. MTE 1904 30 12 4 14 44-63 39 12. BKV Előre 30 10 8 12 41-48 38 13. Budaörs 29 7 7 15 29-51 28 14. Celldömölk 30 5 6 19 22-57 21 15. Hévíz FC 30 5 3 22 23-50 18 16. Balatonlelle 29 2 5 22 25-78 11 *A Haladástól 8, a Gyírmóttól 9 pont levonva Új pályacsúcsot dobott a Dark Dog a volánosok ellen a második körben NYÁRI KUPA KAPOSVÁRI AMATŐR TEKE-CSAPATBAJNOKSÁG A második fordulóban az „A” csoportban a Dark Dog alakulata új pályacsúcsot dobott a Volán elleni találkozón, a „B” csoportban pedig a dr. Vizesek társulata ezer fa fölötti teljesítményével áztatta el az Áram második számú garnitúráját. AZ „A” CSOPORT EREDMÉNYEI: Dark Dog-Volán 6:0 (1109:861)- a legjobb dobók: Németh Zs. 285 fa, illetve Zóka 240 fa; KVIKSZ-Áram I. 5:1 (966:909)- a legjobb dobók: Radics 265 fa, illetve Csima 240 fa; Zuha- tag-Opel 5:1 (883-849) - a legjobb dobók: Bódis 238 fa, illetve Takács R. 229 fa. A „B” CSOPORT EREDMÉNYEI: Higifil Kft.-Ács Pékség 5:1 (989:976) - a legjobb dobók: Gyűrűsi 273 fa, illetve Trungel 256 fa; Peugeot-Kampf-Vegyes Négyes 1:5 (714:864) - a legjobb dobók: Tillmann N. 204 fa, illetve Nemes 243 fa; Áram Il.-dr. Vizesek 0:6 (848:1068) - a legjobb dobók: Mike 239 fa, illetve Győrfi 281 fa. A mérkőzéssorozat hétfőn folytatódik a 3. forduló találkozóival Kaposváron a Közutasok tekecsarnokában. ■ Fenyő G. Berta gólt lőtt a franciáknak és az oroszoknak Három felnőtt női vízüabda-válo- gatott társaságában szerepelt Nancyben az Európa-bajnokság- ra készülő magyar ifjúsági nemzeti együttes. A Merész András szövetségi kapitány által vezetett magyarok a vb-bronzérmes oroszoktól 17-5, a jól hajrázó tornagyőztes Kanadától pedig 14-7 arányban kikap k, míg a házigazda franciákat 11-9-re legyőzték. A 3. helyezett válogatottban szerepelt a két éve Kaposvárról Dunaújvárosba igazolt Berta Blanka, aki az oroszok és a franciák ellen is betalált. ■ F. G. Három év alatt pokolból a mennybe jutott a siófoki foci bfc siófok Nincs megállás, a munka folytatódik. Egy hét, és kezdődik a felkészülés az első osztályra Vége a száműzetésének. Három év után újra első osztályúak a siófoki labdarúgók. - Három éve magunkra maradtunk, kisem- miztek bennünket - mondta Horváth Károly szakmai Igazgató el- csukló hangon. (2004 nyarán megszűnt a profi futball, a csapatot Diósgyőrbe költöztették.) - Mégis felálltunk a padlóról a városnak és az új tulajdonosnak, Nemes Ferencnek köszönhetően. Azóta ezért a napért dolgozunk. Elmondhatatlan az örömöm. Nemes Ferenc viszont mosolyogva fogadta a már unalomig ismételt kérdést: elhagyja Siófokot vagy sem? - Évek óta segítem a fehérvári klubot, most mégis kitalálták, hogy oda „igazolok” mondta, majd hozzátette: hülyeség az egész. - Bebizonyítottuk, hogy érdemes a fiatalokra építeni. Igaz, a bajnoki címhez kellett a szombathelyiek hibája is, de élünk a lehetőséggel. A csapatért szorítok közt ott volt Balázs Árpád polgármester is, aki szerint a feljutással a város felelőssége is megnő. - Tudjuk, hogy a váltás jelentős költséggel jár. A támogatás mértékéről a képviselő-testület dönt, ám annyit elmondhatok: mindenki szívesen ad, ha azt látja, a pénze jó helyre kerül. Két pohár pezsgő közt Csorba Ottó ügyvezető már a felkészülésről beszélt, ami június 25-én kezdődik. - Igenis nevezünk az Az utolsó percek az ünneplésről szóltak, pillanatokon belül indult a fieszta első osztályba, és tisztességgel helyt fogunk állni - ígérte. - Nem átszálló jegyet váltottunk, egy stabil középcsapat-építésnek látunk hozzá. Hogy kivel a kispadon, azt egyelőre nem tudni. A sikeredzővel, Botos Antallal tavaly egy plusz egyéves szerződést kötött a klub. A tréner szerint nem tárgyaltak a folytatásról, így nem tudja, marad-e. A legkeresettebb labdarúgó, Gajda István Siófokon képzeli a jövőjét. - Ez a bajnoki cím életem legnagyobb sikere - mondta a mezétől megszabadulva. - A gólom? Megvallom, nekem is tetszett. Az ízig-vérig siófoki Tusori Richárd ezúttal is szűkszavú volt. - Ahogy ígértem, kimentünk, és bedaráltuk őket - mondta a védő, aki kiérdemelné a legtöbbet fejlődő játékos címét Köntös Dániellel együtt. A MOTIM ellen parádézó közönségkedvenc Homonyik Gábriel alsógatyában a várost dicsérte. - Siófok a második otthonom - mondta. - Köszönöm a szurkolóknak a csodás estét, remélem, az első osztályban is megtelnek a lelátók. A gárda „esze”, Kecskés Tamás a budaörsi meccs után már úgy érezte, oda a bajnoki cím. - Lejöttünk az edzésre, és megmakacsoltuk magunkat - mondta. - Hogy hol folytatom, még ilern tudom, szívesen maradnék, ha lehet. ■ Keszthelyi Z.