Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-11 / 134. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚNIUS 11., HÉTFŐ Emmám Hogyan telik a nyár? nagy Viktor színész: - Munkával. Földváron a szabadtéri színház programját szervezem. A Csikyből a Tökfilkó, avagy A hülyéje jön két estére, de lesz KFT- és Kistehén-koncert, a Katona József Színház tart egy bemutatót, Fenyő Ivánnal, Nagy Ervinnel, Máté Gábor rendezésében, de jön hozzánk Ascher Tamás is egyhetes workshopot tartani. Szóval izgalmas lesz a nyár, kevés pihenéssel. VARGA ZSUZSI SZÍNÉSZ: - A semmittevés programokat nem igazán igénylem, úgyhogy aktívan telik a következő két hónap. Azt tervezem, hogy angolt és verseket tanulok. Évad közben ezekre az embernek nincs már szellemi kapacitása, és dolgozom is egy keveset. A Turay Ida Színházzal Sopronba, A hülyéje kaposvári előadásával Földvárra megyek. Ami szabadidőm marad, azt lovaglással töltöm. KELEMEN JÓZSEF SZÍNÉSZ:- Ami visszavan a Pécsi Országos Színházi Találkozóból, azt szeretném megnézni, aztán irány a víz. Horvátországba készülünk, és a Balatonhoz is lemegyünk, amikor csak tehetjük. Fonyódon van a család házikója, amit nagyon szeretünk. Nekünk az igazi pihenés a vízpart, azonkívül dolgozom és szórakozom is Földváron. Megindultak a kombájnok mezőgazdaság Somogybán a 8600 hektáron indult el a betakarítás Beérett a gabona. Hársházi Péter ilyen korán még nem állt neki a betakarításnak, azonban hamar túlad a termésen, mert jó felvásárlási árakra számít Rekordgyorsasággal kezdődött meg az aratás Somogybán. Szombaton indultak el a kombájnok; elsőként a 8600 hektáron termesztett őszi árpát takarítják be. Harsányi Miklós Szakértők azt mondják: az utóbbi tíz évben ilyen korán még nem startoltak el a kombájnok Somogybán. Ecseny és Siófok környékén vasárnap is megállás nélkül dolgoztak, s a dél-somogyi gazdaságok dolgozói is készen álltak az embertpróbáló bevetésre.- Jól elkaptuk a rajtot - mondta Hársházi Péter, a szentgá- loskéri EU-Agrár Kft. ügyvezetője lapunknak vasárnap. - Harmincöt hektáron termesztünk őszi árpát, szombaton 17 hektárt vágtunk le, a maradékot vasárnap takarítottuk be. Idegborzoló időszakon vagyunk túl; a hathetes tavaszi hőhullám súlyosan megviselte a gabonát Az ecse- nyi területen ráadásul feleany- nyi csapadék hullott, mint a körzet más részein. Nem várhattunk tovább; ilyen korán még soha nem arattunk. A környéken hamar híre ment a gyorsaságuknak. Hársházi József, a cégvezető édesapja azt mondta: már három-négy nap várakozás is súlyos mennyiségvesztést okozhatott volna. Ilyen kockázatot nem engedhetnek meg maguknak. Vasárnapi mérésük szerint amúgy hektáronként négytonnás termésátlagot értek el az ecsenyi táblán. Ösz- szehasonlításként: tavaly, amikor jóval kedvezőbb volt az időjárás, 5,5 tonna lett a hozam.- A kényszerérés miatt tempót váltottak az agrártermelők - magyarázta Csontos Ferenc mernyei falugazdász. - A térség Lehűtik a forró fülkét HIDEG ITAL, MELEG EBÉD, légkondicionált vezetőfülke - ez jár a kombájnosoknak. Vajda Róbert, a szentgáloskéri vállalkozás munkatársa tréfásan jegyezte meg; talán nem véletlen, hogy a világon mindenhol lesik a kombájnosok kívánságát Azt mondta: reggeltől késő estig dolgoznak. A kitűnő állapotban lévő gépével egy műszakban akár harminc hektárt is learathat. más részeiből is arról számoltak be, hogy a szokásosnál két-há- rom héttel hamarabb takarítják be az árpát Varga Gábor, a megyei Mező- gazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója szerint 2007-ben új aratási rekord született Somogybán. Már ami az indulást illeti. - Négy éve, amikor tombolt az aszály és óriási veszteségeket okozott a szárazság, június 12-én kezdődött a betakarítás. Tavaly pedig június 26-án dübörögtek fel a kombájnok. Hársházi Péter azt mondta: bár nem úsznak örömmámorban a korai kezdés miatt, az árak Vajda Róbert: kiváló géppel dolgozom, jól halad a munka miatt viszont nem aggódnak. Könnyedén túladnak a takarmányárpán. - Húsba vágó kérdés a gyors értékesítés - tette hozzá. - Több vállalkozástól gyűjtöttünk be ajánlatot. Amennyiben megkötjük az üzletet, a héten már elszállíthatják tőlünk a 140 tonna árpát A pillanatnyi árakra utalva több szakember jelezte: a két aratás között nagyot fordult a világ. Az idén egy tonna őszi árpáért már 32-33 ezer forintot is fizetnek a felvásárlók, tavaly - közvetlenül a betakarítás után - csupán 22-24 ezer forintra számíthattak a termelők. Jég verte a termést az eső, a szélvihar bármelyik pillanatban felülírhatja a terveket. Szentgálos- kér közelében szombaton jégeső zuhogott. Hársházi Pétertől tudjuk; öt percig csak jég szakadt, amely főként a hetvenöt hektáron termesztett cukorrépát tépázta meg. A hétvégén mindössze nyolc millimé- ternyi csapadék hullott a környéken. mammms Balatonberény nudistaszálloda épülhet Balaton- berényben. Ez, ha elkészül, világújdonságnak számít majd. A településen - ahol már most is Európa egyik legnagyobb naturistastrandja és -kempingje üzemel - az egykori OKISZ szállót akarják ilyen célra átalakítani. Az üdülő épületét egy utazásszervezéssel, ingatlanforgalmazással, pénzügyi befektetéssel foglalkozó társaság vásárolta meg. A cég vezetője a közelmúltban ajánlatot tett a helyi naturistastrand megvásárlására is. (fe) Barcs súlyos égési sérüléseket szenvedett egy férfi a barcsi szőlőhegyen csónakja karbantartása közben. Feltehetően a csónak kezelésére szolgáló anyag gázai lobbantak be a zárt térben. Az égő épületből az ablakon át menekült ki a férfi. Testének tizenöt százaléka - keze-lába - megégett, (ni) Barcs harmadik alkalommal rendeztek lovasnapot Barcson a hét végén. Felvonulással kezdődött, majd a hátaslovak és a fogatok versenyeivel folytatódott, végül este lovasbállal zárult a rendezvény, amelyre a helyi és környékbeli állattartók hozták el lovaikat. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényen Götz Gábor tartott csikósbemutatót, (ni) Barcs a város és a város környékének tanulói százhuszonkét alkotást küldtek be a csodavilág pályázatra. A diákoktól ak- varellek, ceruzarajzok és ötletes versek is érkeztek a felhívásra. Tizenkét első díjat osztottak ki: Szabó Rebeka, a Deák iskola diákja az irodalmi és rajzpályázaton is nyert, (ga) Gsokonyavisonta pauker Zoltán vezetésével a barcsi Bárdos Lajos vegyes kar adott hangversenyt a csokonyai református templomban. A huszonnyolc tagú énekkar Kodály-, Mozart- és Bárdos- kórusműveket énekelt. Az előadást a közönség nagy tapssal jutalmazta, (ga) Somogyi helytörténészek találkoztak Karádon A sport erősíti az idősek közösségeit ügyes szépkorúak Patalomban megmutatták, nemcsak a húszéveseké a világ Helytörténeti kutatók, néprajzi gyűjtők, tanárok, népművelők vettek részt a hétvégén azon a honismereti konferencián, amit a Somogy Megyei Helytörténeti Egyesület szervezett Karádon. A gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkező somogyi település múltjával foglalkozó összejövetelen részt vett a település történetét megíró Herk Mihály, mindenki Miska bácsija, akit a résztvevők 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek.- Karád története kifogyhatatlan kút, soha nem lehet befejezni - mondta Gálné láger Márta, a rendezvény szervezője, és hozzátette, hogy Somogybán lelkes honismereti kutatók dolgoznak intézményi háttér nélkül. Gálné Jáger Márta szerint a megyei közgyűlés nagyra értékeli ezt az öntevékeny munkát, ezért bízik abban, hogy tevékenységükhöz anyagi támogatást is nyújtanak majd. - Herk Miska bácsi megírta Karád történetének kiegészítését, ami egyfajta adalékként szolgál napjainkról - mondta Baranyai Károly- né, Karád polgármestere, akitől megtudtuk, hogy a település most azon dolgozik, hogy anyagi hátteret teremtsen a kötet kiadásához. ■ Kolumbán Tünde ■ Karád története kifogyhatatlan kút. Negyedszer rendezett az Együtt, Egymásért Nyugdíjas-egyesület sport- és ügyességi napot a szép- korúaknak Patalomban. A rendezvényen 25 csapat 320 versenyzője mérte össze tudását sodrófa- és rönkhajításban, ha- sábfa-fűrészelésben, labdadobásban és szlalomban, lengőtekében, kosárba és célba dobásban. Sárái Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd felolvasta a rendezvény fővédnökének, Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter levelét: ezek a sportrendezvények erősítik a kistérség nyugdíjasközösségeinek összefogását, üzente a miniszter. Fiatalos lendület. Patalomban a hasábfa-fűrészelés sem fogott ki az idős hölgyeken Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa azt mondta: a nyugdíjasok egy település életében meghatározó szerepet töltenek be. Gelencsér Attilának, a megyei közgyűlés elnökének üdvözlő sorait Gruber Attila, a térség országgyűlési képviselője tolmácsolta: a mozgás, a sport szeretete nyugdíjas korban is edzi a testet; talán az ízületek sem sajognak annyira, a játék hevében szertefoszlik a fájdalom. A sport erősíti és nemesíti a lelket is, erre nagy szüksége van öregnek és fiatalnak. ■ F. Szarka Ágnes