Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
2007. JÚNIUS 10., VASÁRNAP 15 REJTVÉNY, JÁTÉK lelki határok Tizenöt éve még sci-finek tartották az ötletet, de ma már elképzelhető tét az emberi élet Trükkös átverés volt az Esti Veseshow Egy holland tévécsatorna súlyos betegek részvételével valóságshow-t szervez, a fődíj egy vesebeültetés. A műsor csak átverés volt. Dián Tamás Tizenöt évvel ezelőtt még mindenki merész sci-fí ötletnek tartotta a Menekülő ember című filmet, amelyben a főhősnek élő adásban kellett élethalálharcot vívnia a rá vadászó üldözőkkel. Ma már láthatjuk: igenis lehet egy vetélkedő tétje az emberi élet, a kérdés csupán az, hogy milyen ideológiát találnak ehhez. A Nagy Donor Show-nak például csak a legvégén derült ki, hogy csupán a versengő betegek valódiak (igaz, ők is tudták, hogy a műsor átverés), a veséjét felajánló súlyos rákbeteg nő viszont profi színész. Az utolsó néhány percig azonban minden hihető volt: a közvélemény háborgott, a politikusok tiltakoztak, a nézők pedig tömegesen küldték SMSFszavazataikat. Azon túl, hogy az átültetésre váró szervek és a donorok ügye ezzel a húzással világszerte az érdeklőAz emberi méltóság' határait A retteg-és foka feszegeti. dés reflektorfényébe került, az eljárás azt a dilemmát is felveti: vajon meddig terjednek a televíziós szórakoztatás etikai és törvényességi határai? Mert azt senki ne higgye, hogy a Big Brother vagy a Való Világ eltűnésével a valóságshow-k Magyarországon kikoptak az életünkből. Az emberi méltóság határait azonban a magyar képernyőkön leginkább a Rettegés foka című show feszegeti, amelyben a szereplők az ötmillió forintos főnyeremény reményében élő rovarokat, békákat, gusztustalan állati belsőségeket esznek, pókok és kígyók közé fekszenek. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint mégsem lehet arról beszélni, hogy a műsorok a durvaságok felé mozdulnának. Szerinte inkább csak a módszerek változnak. „Az ókorban az arénában egymást ölték a gladiátorok, ma már ilyesmi elképzelhetetlen - jelentette ki. - A hollandiai műsorról is kiderült, hogy csak átverés. Megjegyzem, én már az elején sem voltam biztos abban, hogy egy szervdonorshow-nak csak negatív hatásai lehetnek: egy ilyen produkció ugyanis ráirányíthatja a figyelmet a szervA Való Világ hősei itt még mosolyognak, a show után a többségük nyomtalanul eltűnt átültetés fontos kérdéseire. Amikor például mi foglalkoztunk a vérkészletek problematikájával, érezhetően megnőtt a véradók száma.” Kolosi szerint bár a valóságshow műfajának nálunk is van még jövője, bogárevős produkciójuknál durvább dolgok már nemigen kerülhetnek képernyőre. A nagy konkurens TV2 még eddig sem hajlandó elmenni. Poich Lóránd, a csatorna programigazgatója úgy véli: kell, hogy legyen egy erkölcsi határ, amit egyeüen társaság sem lép át. A másik ember megalázása szerinte már túl van ezen. Arra a felvetésre, hogy akkor A leggyengébb láncszem című vetélkedő miként volt mégis vállalható, azt felelte: ha most visszanéznénk az akkori adásokat, kiderülne, Máté Kriszta beszólásai nem is voltak annyira durvák. „A magyar nézők érzékenyek, nem tetszene nekik egy sokkoló műsor - mondta a programigazgató. - Ettől függetlenül biztos lesz még valóságshow a magyar képernyőkön, a mi terveink között is szerepel ilyesmi, de a kedélyek borzolását elkerüljük. Ez ugyanis összeegyeztethetetlen a filozófiánkkal.” Az unalom és a botrány között egyensúlyozni A VALÓSÁGSHOW KNAK (ÍZ unalom és a botrány között kell egyensúlyozniuk. MINDEN VALÓSÁGSHOW 02 emberek megalázhatóságá- ra épül, s csak a társadalom tűrőképessége dönti el, hogy a készítők meddig tudnak elmenni - állítja Zsolt Péter médiaszociológus. A szakember, aki tanulmányt is írt a médiának eme szegmenséről, állítja: a műsorkészítők tudatosan feszegetik a határokat. „A valóságshow-knak szűk mezsgyén kell egyensúlyozniuk - mondta. - Ha visz- szafogott a műsor, unalomba fullad, de a túl botrányos tartalom is a produkció bukásához vezethet. ” Zsolt Péter szerint a magyar közönség nem tolerálna egy olyan attrakciót, ahol a résztvevők megalázó helyzetbe kerülnek, de további valóságshow-kra számíthatunk. Ehhez fel kell nőnie a kamasz korosztálynak, amelynek nincsenek emlékei az első szériákról. NAPKELTE# 2007. június 11-én, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- Orbán Viktor könyve nem az, aminek látszik? Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője.- Kereszttűzben Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter.- Európai színvonalú szolgáltatásokat vár a MÁV-tól... Kóka János gazdasági miniszter.- „Át kell gondolni a stratégiát!" A Sport Pluszban Gyárfás Tamás vendége Kisteleki István, az MLSZ elnöke. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Előző számunk helyes megfejtése Tudja igazgató úr, ma tornatanár helyettesít az órán FÉLÉVES Tvrhet-ELŐFIZETÉST nyert Major Dánielné Újléta, Sólyom László Görbeháza, Török István Darvas Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk megfejtői között háromnegyedéves Autó-Motor előfizetést sorsolunk ki. .A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást." Fejtsen kedvére az ügyes, eszes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ és JÓVÍCC rejtvénylapokban Isi A magyarok a tűzoltókban bíznak legjobban Mely foglalkozások képviselőiben bíznak legjobban? - kérdezték a Reader’s Digest idei felmérésében a magyar olvasóktól. Az összesítés után kiderült, hogy a magyarok a tűzoltókban bíznak meg leginkább. Ők kapták a legtöbb bizalmat a válaszolóktól, a politikusok pedig a legkevesebbet. Ez az eredmény megegyezik a tizenöt országban kapott válaszok átlagával. Született persze néhány eltérő vélemény is: Finnországban, Svájcban, Hollandiában kétszer annyi bizalom jutott a politikusoknak, mint Európa többi országában. A megkérdezettek hatvan százaléka bízik a rendőrökben, de fontos tudni, hogy ezek a válaszok a rendőrség iránti bizalmat alaposan megingató események előtt születtek. Oroszországban viszont a megkérdezettek huszonegy százaléka bízik a rendőrökben. Az európai olvasók érdekes módon nem bíznak a focistákban sem, ez a szám Magyarországon csupán tizenöt százalék volt. Bár lehet, hogy a görög és a norvég meccs után ez változott volna. ■ Cs. T. Sí ___________ DÉ LUTÁN ZIVATARFOLTOK reggeli hőmérséklet -.- déli felhőzet .Sjófok •Fonyód .Tab ?or*c 29-c 17 ’C CsürQÓtt- -Kaposvár Csurgó- 17 ó i 30°c TIT-'—' Nagyatád 1B .c Barcs ffJZOnes Somogy megyében ma délelőtt napos-felhős, délután gomoly- felhős, meleg idő lesz. Délután helyi záporok, foltokban viharos zivatarok alakulnak ki. A viharos zivatarok helyi esélye kb. 3, Víz hőmérséklet a megye nyugati részén 5%. Zivatarmentes időszakokban gyen- guna ig-25 “c ge, keleties szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 29 fok jjsza 20-24 °C köré emelkedik, hétfő reggelre 18 fok köré süllyed. Balaton 23 °C A legvalószínűbb folytatás: Velencei-ló 25 C a jövő hót első felében kissé tartósabb esőkkel, átmenetileg per)ö 24 °C csökken kissé a nagy meleg. Tisza-tő 23 °C Csütörtöktől - előreláthatóan - visszatér a kánikula. Orvosmeteorológiai fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a zivatarok heves záporesővel, víz- Pollen átfolyásokkal, letörő ágakkal, esetleg jégesővel is veszétyezte- Rnmháií marai tikaközlekedést Fűfélék maoas Az előrejelzés bizonytalansága szerdáig „KICSI”. ruieien nayas Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő W# magas előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ).