Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
2007. JUNIUS 10., VASARNAP SPORT 11 Ezúttal is bizonyítottak az év úszói úszás Kovács Attila és Pataki Fanni is elsőként csapott célba a 100 gyors után A vereség ellenére a mérkőzés után percekig szólt Atádon a vastaps Remek időben nagyszerű viadalokat láthattak az érdeklődők Kaposváron a 38. Csík Ferenc országos emlékversenyen. Temesvári Iván Tizenhat egyesület, 330 versenyzője vett részt a hagyományos Csík Ferenc Országos Úszó Emlékversenyen. A nyitószám, azaz a 100 méteres férfi gyors előtt megkoszorúzták Csík Ferenc szobrát, majd ünnepi pillanatok következtek. A verseny házigazdája, a Kaposvári Sportiskola köszöntötte az egyesület legjobbjait. Az év úszója Kovács Attila, míg az év úszónője Pataki Fanni lett. Az elmúlt esztendőben a leányok közül Aumann Szabina, Makai Luca és Kishonti Rebeka, míg a fiúk mezőnyében Egly Dániel, Balogh Marcell, valamint Tóth Benedek nyújtott még kiemelkedőt. A 100 méteres férfi gyors a várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott, melyet Kovács Attila nyert, klubtársa Egly Dániel előtt. - Komoly és nehéz verseny volt - értékelt a futam után a Kasi úszója, Kovács Attila. - Munkából jöttem erre a versenyre, ami azt jelenti, hogy nem pihentem, nem készültem külön a viadalra. De én az üyen csatákon edződöm, és ilyenkor tanulok „versenyezni”. A júliusi felnőtt ob-re készülök, ahol 50 méter háton szeretnék jól szerepelni és nagyon jó időt úszni. Az év úszója elismerésről így nyilatkozott Kovács Attila: - Húszévesen dolgozom és úszom. Gyakorlatilag az uszodáValósággal forrt a víz a Csík Ferenc uszodában. Remek időeredmények születtek az emlékversenyen, melyen több mint háromszáz úszó állt rajtkőre bán élek. Nagyon szeretem az úszást, és úgy érzem sokat is teszek érte. Örülök az elismerésnek, de Balogh Marcell is megérdemelte volna, aki nagyon tehetséges úszója a Kasinak. Talán a nap legnagyobb meglepetését Pataki Fanni szerezte, aki óriási egyéni csúccsal győzött 100 méter gyorson. - Nagyon szoros versenyt vívtunk, pár tizeden múlott a győzelmem - mondta a Kasi úszónője. - Az aranyérem mellett természetesen az egyéni csúcsomnak is nagyon örülök. Amellett, hogy jó tempóban sikerült úsznom a vetélytársakra is szükség volt, akik tulajdonképpen rákényszerítettek a gyors ritmusra. Az év úszónője elismerésnek is nagyon örülök, amit a versenyeken elért eredményeimnek köszönhetek. Kovács László és Takács Barbara tanítványai közül Aumann Szabina 50 méter háton nyert aranyat, míg Egly Dániel 200 méter pillangón csapott elsőként a célba. A Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE színeiben versenyző Hamlin Benjámin 50 méter háton nem talált legyőzőre. A kasisok közül Kishonti Rebeka, Koncz Helga, Makai Luca, Balogh Marcell és Wertenbach Vince szerzett további érmeket. Az ador- jános Kováts Domonkos egy bronzzal gyarapította érmei számát. A 4x100 méteres leány vegyes váltót óriási csatában nyerte az Adorján SE a Kasi előtt. A házigazdának a 4x100 méteres fiú vegyes váltóban is ezüst jutott. A 4x50 méteres fiú gyorsváltót a harmadik helyen zárta az Adorján SE. Óriási az érdeklődés a Desedai Sportnap iránt A feljutás küszöbén a Siófok labdarúgó nb ii Két pont a balaton-partiak előnye Az előzetes nevezések alapján minden eddiginél többen vesznek részt az idei Desedai Sportnapon. A Kaposvári Szabadidő Egyesület és a Kapós Televízió hétfői egész napos szabadidős eseményére már több mint 500- an jelentkeztek: a versenyeken a város csaknem összes általános iskolája és a középiskolák fele képviselteti magát. A délelőtt a fiataloké: 9 órától 13 óráig strandröplabda, lábtenisz, evezés és egyéni teljesítménypróbák szerepelnek a programban. Délután fél négykor kezdődnek a munkahelyi-, lakó- és baráti közösségek csapatversenyei. Itt strandröplabdában, lábteniszben, petangue-ban, kenuban és homokfociban mérik össze tudásukat a résztvevők. Egyértelműen a Siófok fordulója volt a labdarúgó NB II/Nyugati csoportjának 29. játéknapja. A balaton-partiak az Integrál-DAC otthonában tudtak nyerni 2-0- ra, míg a közvetlen riválisok pontokat veszítettek. A Felcsút a már kiesett Celldömölk otthonában hagyott két rendkívül fontos bajnoki pontot, míg a Barcs Dunaújvárosban szenvedett vereséget. A forduló előtt még negyedik helyen álló Szombathelyi Haladás budaörsi győzelmének köszönhetően a második helyre ugrott. Az éllovas Siófoknak 59, a Haladásnak és a Felcsútnak egyaránt 57, míg a negyedik Barcsnak 56 pontja van. Az utolsó fordulóban Siófok-Mosonmagyaróvár, Fel- csút-Kaposvölgye VSC Nagyberki, Haladás-Dunaújváros és Barcs-Integrál-DAC mérkőzéseket játszanak. A 29. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Integrál-DAC-BFC Siófok 0-2, Dunaújváros-Barcs 2-1, Hévíz- Balatonlelle 2-1, Kaposvölgye VSC-Lombard Pápa 0-1, Celldömölk -Felcsút 1-1, Budaörs- Haladás 0-2, BKV Előre-Sorok- sár 1-2, Mosonmagyaróvár- Gyirmót 1 -0. ■ Temesvári I. FÉRFI KÉZILABDA RINYAMENTI KCKOMLÓI BÁNYÁSZ 24-32 (12-15) Nagyatád, 900 néző. Vezette: Jancsó, Marczinka. RINYAMENTI KC: Vártok - Musits (3), Gyáfrás (6), Horváth A. (1), Kiss (2), Török (1), Molnár (6). csere: Zsobrák, Kópicz (2), Paic (1), Varjas (2), Tóth, Dányi, Tallián. játékos-edző: Vártok Ákos. Az NB I-es tagságért lejátszott osztályozó mérkőzés előtt az RKC öltözőjében elhangzott, hogy helytállás mellett a hazai gárda próbálja minél szorosabbá tenni az összecsapást. A hazaiak nem is feltartott kézzel láttak „munkához”, ezzel együtt rosszul indult az atádiak számára a mérkőzés. Az első félidő elején sok technikai hibát vétettek a hazaiak, és a rossz lövéseknek köszönhetően a Komló gyakran szerzett lerohanásból könnyű gólokat, ráadásul a hazai kapusok is ritkán találkoztak a labdával. Az ellenfél legjobb góllövőjét, Czifrát emberfogással próbálta semlegesíteni az RKC, ami megzavarta a Komlót és a hazaiak egy gólra (11-12) felzárkóztak. Ekkor azonban emberelőnyből gyors gólokat értek el a vendégek, kialakítva a félidei 12-15-ös állást. ■ A visszavágót június 17-én, vasárnap 18 órakor játsszák a Komló otthonában. A második játékrész is úgy kezdődött mint az első. A hazaiak nyögvenyelős támadásait gyakran komlói ziccer-gólok követték. A két csapat közti különbség hét-nyolc találatnyira nőtt. Állandósult a vendégfölény, a Rinyamenti viszont már nem tudott újítani. A végjátékban az RKC valamennyi játékosa lehetőséget kapott, hogy részese lehessen a történelmi mérkőzésnek. Az elsőosztályú Komló teljesen megérdemelt győzelmet aratott NB I “B”-s riválisa ellen. A mérkőzést követően adták át az atádiaknak a jól megérdemelt bajnoki bronzérmeket, melyeket vastaps kíséretében vettek át Vártokék. A Rinyamenti KC csapatából Gyáfrás, Musits és Molnár nyújtott kiemelkedő teljesítményt. HORVÁTH GÁBOR A fiatalok nyitották meg az új szezont strandröplabda A fiúknál és a leányoknál is szoros csaták döntöttek Az 1992. január 1. után született fiúk és leányok részére rendezett évadnyitó strandröplabda versenyt a Somogy Megyei Strandröplabda Szövetség. A megyeszékhelyen ez idáig egyedülálló eseményre (ebben a korosztályban még nem rendeztek versenyt) hat fiú és három leány páros nevezett. - A megyei körversenytől külön álló viadal volt - mondta Sántosi Attila, a szervező bizottság tagja. - Amolyan kedvcsinálónak szántuk, hogy a gyerekek majd a későbbiek során is részt vegyenek a küzdelmekben. A desedai viadalon mind a fiúknál, mind pedig a leányoknál körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső sorMinden egyes pontért meg kellett küzdeni a desedai szezonnyitón rendet. A párosok mindkét nemnél nagy csatákat vívtak egymással, így szoros küzdelemben alakult ki a végeredmény. A VÉGEREDMÉNY: FIÚK: 1. Zdenkó Dávid, Vidák Ábris; 2. Hiller Gergely, Vajda Tamás; 3. Nagy Márk, Varga Ádám; 4. Balassa Béla, Molnár Krisztián; 5. Illés Richárd, Karagity Márk; 6. Pácsonyi Patrik, Halász Ákos. LEÁNYOK: 1. Kulcsár Petra, Sárközi Eszter; 2. Harke Vivien, Forró Bianka; 3. Ihász Dóra, Horváth Zsófia. A Somogy megyei strandröplabda körverseny július 23-án kezdődik. A balatonőszödi viadalon az amatőr férfi és női mezőny mutathatja meg tudását ■ T. I. dh AV a m iá: inj’ti dklJ TAKARÉKSZÖVETKEZET 1 MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓK Mi FIGYELEM!!! „ Kedvező kamatkondíciókkal, egyszerűsített eljárással: TERÜLETALAPÚ TÁMOGATÁSOK (valamint egyéb EU-s és nemzeti támogatások) FINANSZÍROZÁSA Érdeklődjön kirendeltségeinken: Barcs Tel.: 82/565440; Kaposvár Tel.: 82/512-334 A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E-mail címünk: Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434 llllllllllllllllll^^