Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

spÖBx*ISSSS™i A hiba nem az On tévékészülékében van! közvetítés A sportcsatorna becsületből áll még a silány minőségű magyar labdarúgás mellett A nagy kereskedelmi csatornák szabotálják a magyar válogatott meccseit, mert már nem látnak fantáziát a magyar labdarúgás­ban. A görög és norvég meccs alapján igazuk is van. Eget rengető botrány volt ab­ból, hogy 1996. április 10-én Eszékről nem az MTV, hanem a Duna Tv közvetítette a Horvátor­szág- Magyarország-mérkőzést. A felháborodott újságírók és szurkolók azzal érveltek, a Duna Kanadában a Ferrari az igazi legenda Különös a kanadai futam hely­színe: épített pályáról van szó, ám mégis bent van a városban, az 1967-es Expo szigetén, ahová szépen ki lehet metrózni. És ezt az itteni rajongók hatalmas számban meg is teszik, mert Ka­nadában imádják a Fl-et. Ennek egy oka van: Gilles Villeneuve, a legendás pilóta, aki a Ferrarival versenyzett 1977-1982 között, végül halálos balesetet szenve­dett. Fia, Jacques 1997-ben lett világbajnok. Idén Gilles Ville­neuve halálának 5. évfordulójá­ról emlékeztek meg, a Ferrari meg is hívta díszvendégként öz­vegyét, a városban pedig egy reprezentatív Villeneuve-kiállí- tás nyílt, ahol szintén hosszú so­rok kígyóznak. De ez a múlt, a jelenben az a fontosabb, hogy az idei Ferrari- McLaren-párharcból ki kerül ki győztesen a Notre-Dame-szige­ten. Hogy mennyire komoly a helyzet, jelzi, hogy erre távoli fu­tamra is eljött Micheal Schu- macher. Érdekes látni, hogy ami­kor Kimi Ráikkönen jön, épp csak intenek egymásnak, ám amikor Mássá tűnik fel, Schumi pattan, és együtt tűnnek el a ka­mion belsejében. ■ Az FIA villanyfényes futamokat szeretne szervezni. Össze kell kapniuk magu­kat, mert a McLaren mintha állandósítaná előnyét, ami még néhány hete is elképzelhetet­len volt. Alonso ugyancsak megtáltosodott, de ideje is volt, hiszen Hamilton parádézása már a hírnevét is kezdte kikez­deni. Szintén erősítene a Renault, a világbajnok csapat elkezdett fel­felé kapaszkodni, Fisichella úgy véli, megtalálták a bajok okát, máris sokkal vezethetőbb az au­tója, mint korábban. Közben az FIA is a Forma-1 jövőjén töri a fejét, például a vil­lanyfénynél zajló versenyeken. Ralf Schumacher szerint ennek semmi akadálya nincs a részük­ről, de elvárják a rendezőktől, hogy gondoskodjanak a maxi­mális biztonságról. Erre azon­ban csak 2009-ben kerülhet sor. ■ Méhes Károly, Montreal Tv csak az ország felét fedi le, vagyis a drukkerek ötven száza­lékát ily módon megfosztják a nagy élménytől. Amikor a tv2 1997 októberében a jugoszlávok elleni világbajnoki pótselejtezőt adta, némileg halkultak a kriti­kák. Emlékeztetőül, ez volt a ma­gyar válogatott nagy vesszőfutá­sa, hazai pályán 7-1-re páholták el nemzeti tizenegyünket. A visz- szavágót 1997. november 15-én az RTL Klub vállalta magára. Napjainkra a nagy tévék hanya­golják a magyar bajnokságot és a válogatottmeccseket is. Maradt a Sport Tv, amelyik még becsü­letből felkarolja az elesettet. De vajon meddig tart az utol­só mentsvár türelme? ACZÉL ZOLTÁN, A REAC VEZETŐEDZŐJE:- Kétségbeejtő a helyzetünk, hi­szen mind több multi fordul el a magyar futballtól. Persze ha jó lenne a termék, megszaporodna az érte versenyzők köre. Most a Borsodi Sörgyár is kilép. BALÁZS FECÓ ZENESZERZŐ:- Meggyőződésem, csak idő kér­dése, és a Sport Tv is lepasszol­ja őket. Egyre távolodunk a világ labdarúgásának elitjétől. Be­csapjuk magunkat, holott a táv­irányítónkban benne van a mi­nőségi foci. Miért nézzük a silányat? SZOKOLAI LÁSZLÓ, AZ FTC EGYKORI CSATÁRA:- Most hallom, hogy a váloga­tottnál mellőzött játékosok ki akarják hívni egy meccsre a Várhidi-féle csapatot. Az elmúlt két meccs, a lehangoló 6-0 után jöhetett meg ennyire Szabicsék önbecsülése? Valószínűleg ezért a „nagyszerű” találkozóért egész biztos, hogy több tévécsatorna is versengene. Az igazán értékes eseményekért tülekednek a té­vék, de a mai magyar futball nem ez a kategória. TEPSZICS IGNÁC, A FERENCVÁROS LABDARÚGÓ ZRT. ÜGYVEZETŐJE:- Közös felelősség húzódik e mö­gött, sem a csapatok, sem a szö­vetség nem mutogathat a másik­ra. Évek alatt fokozatosan ját­szotta el tekintélyét a magyar labdarúgás. Köszönet és tisztelet annak a csatornának, amelyik még befogadja. ■ Gyenes A. A Vasas elvette a Domino pályaelőnyét vízilabda A TEVA-Vasas- Plaket szerzett vezetést a férfibajnokság döntőjében, miután az első mérkőzésen 7-6-ra legyőzte a hazai medencében játszó, címvédő Domino-BHSE-t. Talmácsi remekelt az időmérő edzésen MOTORSPORT Talmácsi Gábor indul az élről vasárnap a 125 köbcentiméteresek kö­zött a gyorsasági vb Katalán Nagydíján. Talmácsi 1:50.012 perc alatt teljesítet­te leggyorsabb körét. Kovács győzött, Janics feladta a harcot KAJAK-KENU A szegedi orszá­gos bajnokságon a nők KI 1000 méteres számát Ko­vács Katalin nyerte Benedek Dalma előtt. Janics Natasa száz méterrel a vége előtt el­fáradt, s feladta a versenyt. Lékó a továbbjutás küszöbén SAKK Az elisztai vb-selejtező második körében Lékó Péter három mérkőzés után 2,5- 0,5-re vezet az orosz Jevge- nyij Barejev ellen. A negye­dik meccset ma játsszák. Lékó magabiztosan játszik A címvédő megállította a szerb üdvöskét TENISZ A címvédő belga Jus- tine Henin 65 perces mérkő­zésen könnyedén, 6:1, 6:2-re nyert a szerb titán, Ana Ivanovics ellen a párizsi torna, a Roland Garros női döntőjében. r" .................................................................................................................................................................... va sárnaptól a ben .Az okdó időtartama: 0ó.10 - 06.13 vogy e készid ©rgjéig,

Next

/
Thumbnails
Contents