Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-04 / 103. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 4., PENTEK HIRDETÉS 15 Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár, Mező a, 2. * Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/8368430 v FEIVEVŐ MBfc KapoCTár, Fő 157. ■ 02/511-505 « taaetk8Z@aiEtefo.iiy INGATLAN „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájdalomtól porig sújtva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy NOVAK LÁSZLÓNÉ Gyurina Margit nyugdíjas fonónő volt kaposfüredi lakos életének 61. évében rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Búcsúztatása május 9-én lesz a 10 órakor kezdődé gyászmisét követően a kaposfüredi római katolikus templomban. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a gyászszertartáson megjelennek és 1 szál virággal emlékezetüket leróják. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászolják: bánatos szülei, szerető férje, fia, lánya, menye, veje, unokái „Véget ért szenvedésem, Jt búcsúzni sem volt erőm, ^ £ Kik velem együtt szenvedtetek, most búcsúzom tőletek. A jó Istent arra kérem, legyen mindig veletek. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy alsóbogáti HARANGOZÓ ISTVÁN a helyi nyugdíjas kör vezetője 77 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése május 7-én, a 13 órai szentmise után lesz az alsóbogáti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Drága jó szívét, dolgos két kezét | |_ Áldd meg Atyám, — p S én megköszönöm, hogy ö lehetett Az Édesanyám." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖTVÖS PÉTERNÉ nagyszokolyi, volt homokszentgyörgyi lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése május 7-én, a 10 órakor kezdődő gyászmisét követően a nagyszokolyi temetőben lesz. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA LÁSZLÓ fafaragó népművész kaposvári lakos 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvait május 9-én, 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: szerető családja Türelemmel viselt, hosszú betegség után 85. életévében csendesen elhunyt BERCS PÉTER volt kaposvári lakos. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 7-én, hétfőn, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család „Csak a jók mennek el..." Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk DR. BAUMANN JÁNOSRA halálának 5. évfordulóján Kaposfőn, a katolikus templomban május 5-én, 19 órakor. Elfeledni Téged soha nem lehet, de megpróbálunk élni nélküled. Szeretteid Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KULCSÁR JÁNOS ny. MAV-fofelugyelo kaposvári, volt csornai lakos 94. életévében elhunyt. Temetése május 7-én, 13.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy községünk polgára, HARANGOZÓ ISTVÁN 76 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunkat május 7-én, hétfőn a 13 órai gyászmisét követően kísérjük utolsó útjára az alsóbogáti temetőbe. Alsóbogáti „Új Élet” Nyugdíjas Klub Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, fiam, testvérünk és rokonunk, BUNYEVÁCZJÓZSEF ny. postás tótujfalui lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése május 5-én, a 14 órakor kezdődő gyászmise után a tótujfalui temetőben lesz. Szerettei KAPOSVÁRON zöldövezeti kiváló állapotú, nagyméretű családi ház azonnali költözéssel eladó. Lakásbeszámítás lehetséges. Irányár 23,8 M Ft. 30/3369-804. *190947* A HÓNAP lakása! Belvárosi 72 nm-es, 2 és fél szobás, igényesen felújított nagypolgári lakás eladó. Ár: 14,9 M Ft. 70/4540-658. •191289* KAPOSVÁRON tégla egyedi gázos 1 + 2 félszobás lakás 9,4 M Ft-ért eladó. 70/454- 0245.-•191289* PÉCS-BELVÁROSI új építésű házban lakások, garázsok még eladók. Szoc. pol. igényelhető. Érd.: 30/9473-844, 30/9578-324 •197161* KAPOSVÁR, Balázskert-köz 19. családi ház, lakás beszámítással is eladó 30/9365-794.--------------------•197363* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------■------*197586* TA SZÁR0N 3 szobás, gázkonvektoros családi ház melléképületekkel eladó. 30/388-1899.-------------- *197721* BA LATONBERÉNYBEN Balatonhoz közel 2 db építési telek eladó. 06-70/3315-727. •197839* KADARKÚT0N 127 m2 családi ház eladó. 06/70/381-0921,82/482-297. *197864* BARCS központjában 74 m2-es egyedi gázos fsz-i lakás udvari parkolóval eladó. Irányár 9,2 M Ft. Tel.: 30/235-8226. •197908* BUDAPESTEN jó közlekedésnél a Bérkocsis utcában kiadó egy 55 nm.-es kétszobás egyedi fűtéses összkomfortos, berendezett lakás. 60.000. ft+rezsiért. Kettő hónap kaukció szükséges a beköltözéshez. Tel: 06-30-444-6222 *197980* SÜRGŐSEN, olcsón családi ház Fonyódon eladó. 06-70/539-5174. *197986* BALATONLELLEI szabad strandon levő 16 m2- es pavilonomat nagy előkerttel más elfoglaltság miatt olcsón kiadnám. Hívjon, megegyezünk. Ugyanott 50 m2 kamionponyva fém- szerkezettel előtetőnek ár alatt eladó. 30/9587-618. *197987* KAPOSVÁRON 3 szobás, igényesen felújított erkélyes lakást külföldi tulajdonos hazautazása miatt, teljes berendezéssel sürgősen eladja. 10 M Ft. 20/520-2691. *197994* __________JÁRMŰ__________ NY ÁRIGUMI-AKCIÓ! Vörös Gumi Kaposvár, Raktár u. 23. Tel.: 70/212-7871,82/435-534. •190312* NE KOCKÁZTASSON! Autók ingyenes kivonása a forgalomból legálisan! 30/9970-265.-------------------- *197256* RE GISZTRÁLT autóbontó gépkocsi bontását ingyen szállítással is vállalja. Engedély sz: 140888, Lengyeltóti 85/530-071, 30/973- 6609, Kaposvár 82/512-173. •197810* JAPÁN és Cseh kerti traktorok, 15 Le-ig, munkagépek, 600000 Ft-tól, MTZ kombiná- tor és eke eladók. 06-20/363-8938. *197909* ÁLLÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap és Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Balatonlelle területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefonszám: 06-20/5712-737. *190348* Alapítványi Szakközépiskola kaposvári tagintézményébe OKTATÁSSZERVEZŐT keres Elvárások: felsőfokú végzettség, "erős” felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, jó kommunikációs készség, gyakorlat előny. Jelentkezés: A fényképes önéletrajzokat kérjük küldjék az alábbi címre: penta@penta.hu Alapítványi Szakközépiskola kaposvári tagintézményébe ANGOL és/vagy SZÁMÍTÁSTECHNIKA tanárt keres Elvárások: felsőfokú végzettség, "erős" felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, jó kommunikációs készség. Jelentkezés: A fényképes önéletrajzokat kérjük küldjék az alábbi címre: penta@penta.hu KAPOSVÁRI PÉNZINTÉZET felsőfokú szakmai végzettséggel, nyelvvizsgával, banki (lehetőleg vezetői) gyakorlattal, vezetői munkakörbe munkaerőt keres. Pályázatokat „pénzintézet” jeligére kérjük május 15-ig a kiadóba. A Kampf és Társa Kft. nagykanizsai és kaposvári Peugeot Márkakereskedés fejlődési céljainak megvalósításához teljesítményorientált értékesítő (kereskedelmi végzettség előny) autószerelő, karosszérialakatos munkatársakat keres. Kérjük, hogy fényképes, szakmai önéletrajzát és motivációs levelét Horváth Péter részére szíveskedjék eljuttatni a peter.horvath@kampf.hu e-mail címre, vagy a 7400 Kaposvár,Toponári út 2. postacímre. Jelentkezési határidő: május 9. MUNKATÁRSAT keresünk a Vasárnapi Somogyi Hírlap kézbesítésére Balatonboglár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: Hock János régióvezető. Telefonszám: 0620/5712-737. *,90348* A10 ÉVES budapesti munkaközvetítő cég kaposvári partnerirodája bármilyen végzettségű munkavállalókat keres 18-35 éves korig óceánjáró és folyami hajókra, továbbá az Egyesült Királyságba, Ciprusra. Szakirányú nyelvi és szakmai átképzést, szükség esetén a tanfolyamhoz és a kijutáshoz hitellehetőséget biztosítunk. Tájékoztató jellegű előadásainkra érdeklődni lehet a 06-30/8161-460. ETC-jelentkezel. •190545* BALATONFÜREDI utazási iroda keres felsőfokú végzettséggel rendelkező, oroszul anyanyelvi szinten beszélő ügyintézőt, szakirányú végzettség előny, de nem feltétel. Email: job@robinsontours.hu , Fax: 87/581-580 *197475* FLAT Bútoráruház bútorokban jártas, gyakorlott értékesítő munkatársat keres. Érdeklődni személyesen az üzletben: Siófok, Vak Boty- tyán u. 49.--------- *197491* BA LAT0NB0GLÁRI étterembe keresek szakképzett szakácsot, felszolgálót, pultost, főző- nő-konyhalányt, akár éves állásra is. Telefon: 06-70/277-1314. •197511* A NAPSUGÁR Gyógypedagógiai Központ 2 fő részére gyógypedagógus (értelmileg akadályozott szakos, ill. logopédia szakos) állást hirdet. Jelentkezés személyesen. Napsugár Gyógypedagógiai Központ 7400 Kaposvár, Béke u. 47. Telefon: 82/511-735. ' *197540* FUVAROZÓ cég adminisztrációs munkára németül beszélő, fiatal női munkaerőt keres kaposvári munkahelyre, Telefon: 30/253- 9215. • 197673* ÁRUTERÍTÉSBEN jártas gépkocsivezetőt keresek, jún. 1-től, szezonálisan a balatoni piacvezető áru terítésére. Telefon: 20/399- 6094 * 197758* SZŰRŐVIZSGÁLATOK szervezésére értékesítőket keresünk Magyarországon, környező országokban. Kiemelt fizetés! Fényképes önéletrajzok: icc@t-online.hu , 06-20-532- 1920, 06-30-332-1350. •197798* FODRÁSZT, körmöst felveszünk. Telefon: 30/216-3921 •197884* SZAKKÉPZETT vagyonőröket keresünk. Telefon: 06-70/250-8703. *197891* KŐMŰVEST, önállóan dolgozni tudó fiatalt felveszünk. Telefon: 30/408-0459. •197892* SZEMÉLY és vagyonőröket keresünk Polgárdi és környékéről. Telefon: 06-70/930-4839 8- 18 óráig. PROGRAMTURIZMUS munkalehetőség! Információk weboldalunk Rólunk rovatában: http://w3.programturizmus.hu . Jelentkezés a programturizmus@invitel.hu címen. *197916* ÉLELMEZÉSSEL foglalkozó nagykereskedőt keresek házias készítésű mirelit termékeim forgalmazásához. Gönczi: 06-30/9213-646. *197930* PÉKET, ABC eladót, gk.vezetőt magas kereseti lehetőséggel felveszek. 20/591-0204. *197935* MŰSZAKVEZETŐT kaposvári sütőüzembe, szakirányú végzettséggel felveszek. Ajánlatot “kenyér” jeligére a kiadóba. *197935* NÉMETORSZÁGI munkára sertéscsontozás- ban jártas szakmunkásokat keresünk. 20/330-9214.-— ------------*197947* KO ZMETIKUMOK áruházi értékesítésére hosstess munkakörbe, siófoki hölgyek jelentkezését várjuk. 06-30/373-8467. *197956* KAPOSVÁRI vendéglátó egységbe szakmáját szerető pultost keresek. 06-70/344-1725.----------------- *197974* PÉ KET, betanított péket keresek 82/489- 267 *197993* OKTATÁS MEDITERRÁN AUTÓSISKOLA folyamatosan indít tanfolyamot M-A-B kategóriában. Gyakorlási lehetőség motoros szimulátoron. Kaposvár, Füredi u. 51.82/428- 369,30/511-2751. •190419* GYÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul Siófokon. Gyakorlattal, részletfizetéssel 190000 Ft. Nysz.: 14007605, www.alfakapos.hu . 30/377-7797. * 196647* INGYENES Kereskedelmi ügyintéző, Gyermek és ifj. felügyelő, Titkárnő és ABC eladó képzések indulnak. ABISÁI OK. 82/415-681 (Nyszl4- 0084-05). *197985* NYÁRI INTENZÍV 6 hét=BIZ0NYÍTVÁNY! Eszperantó, számtech. ECDL vizsgafelkészltés délelőtt és este is. ABISÁI OK. 82/415-681. *197985* LITE NYÁR Szuperintenzív tanfolyamok indulnak angol és német nyelven jún. 18-án. Kezdő-haladóközéphaladó szintek mindenkinek. Klímatizált termek, hangulatos környezet. Minden tesztláp kitöltő 5000 Ft-os bont kap. LITE, ahol a minőség számít! www.lite.hu 415-920 Bethlen tér *198000* LITE SPECIÁLIS Módszerével induló angol tanfolyamaink 05. 7-én középhaladó, 9-én haladó, 22-én újrakezdő csoport. Minden tesztláp kitöltő 5000 Ft-os bont kap. LITE, garancia a nyelvoktatásban. Bethlen tér www.lite.hu 415-920, *198000* __________KIADÓ__________ BE LVÁROSI üzlet kiadó. 30/9368-963. •197752* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS garanciával. 30/5272-402. * 190328* FŰNYÍRÁS, kaszálás, kertek éves gondozása. 06-30/444-7920. *195671* SÍRKŐ RÉSZLETRE IS! Kerítés fedkő, ablakpárkány. Ötvös Péter: 06-20/366-7896; Mernye: 06-82/458-020; Kaposvár: 06-82/310-870. ACÉLTETŐ Kft! Új tetők, régi cseréptetők, palatetők bontás nélküli felújítása színes cserepes lemezzel, zsindelyezés. www.acelteto.hu Telefon: 0á-20/577-8173 •196028* ZUHANYKABIN, kádkabin gyártása bármilyen méretben tetőterekbe is! Telefon: 20/4544- 552. • 196734* KÚTFÚRÁS 300 M-IG! Geothermikus fúrások, tervezés, kivitelezés, 3 év garancia. Telefon: 06-30/225-7299, www.szalaikutfuras.hu . *197021* RENDEZVÉNYSZERVEZÉS hangosítás, céges rendezvények! www.ren- dez.hu 20/492-0848. •197029* TETŐ-ÉP-BAU Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumen lemezes szigeteléssel, 15 év garanciával, tavaszi kedvezménnyel és ingyenes felméréssel. Tel.: 06-30/502-0227.---------------- *197750* INFARKTUSMEGELŐZÉS érvizsgálat arteriográffai országosan. Szakorvossal bárhol bármikor. Csoportoknak 3.800 Ft-tól. 06-20-4242-692, icc@t-ouline.hu REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 55%-os engedménnyel +10% nyugdíjas kedvezmény, Telefon: 82/320-880, 0620/9713-709. •197791* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel. 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06- 20/9959-700. www.tetoklinika.hu *197815* FŰNYÍRÁST, parlagfűirtást vállalok kis- és nagy tételben. Telefon: 20/9684-902. *197825* KÖNNYŰSZERKEZETES házak építése 125 E Ft bruttó/m2. 30/620-9493. *197889* ÁCS- tetőfedő munkát vállalok, ingyenes árajánlat, garancia. Telefon: 06/20/515- 6189. •197942* _________VEGYES_________ TŰ ZIFA fuvarral 8500 Ft-tól. Telefon: 30/578- 6791. •190274* CSAVARBOLT Nyitási akciók. Szeg 214 Ft/kg. Kaposvár, Raktár u. 23. Telefon: 82/510-577. •190312* KERÍTÉSDRÖT, vadháló nagyatádi piacon csüt., szombat. Telefon: 73/485-164, 30/9370-812. *197473* FODRÁSZ részére szék bérelhető. Érdeklődni a Geberta Hajstúdióban Kaposvár, Irányi D. u. 10. Telefon: 82/315-253. *190947* FODRÁSZTANULÓ - női, férfi-hajvágáshoz és kontykészítéshez - modellt keres Kaposváron. Telefon: 82/315-253,425-631. •197586* KLÍMATISZTÍTÓ Kaposvár, Füredi u. 72., Telefon: 82/510- 015. *197944* BALLAGÁSRA, ANYÁK NAPJÁRA RÓZSA 300 Ft, gerbera 200 Ft szegfű 150 forint, Írisz 200 Ft. Kaposvár, Toldi virágüzlet (az iskola mellett). Telefon: 06-82/424-500. Kaposvár, Honvéd u. 17. *190545* EZER db női ruha (bruttó 850 Ft/db) üzletbezárás miatt eladó. Telefon: 06-20/9147-454. *197965* VIRÁGVÁSÁR! PARK-INFO Bt. Alkalmi egynyári és muskátli árusítást tart május 4-én Kaposváron, reggel 7 órától a Sávház út - Szolgáltatóház előtti parkolóban. Folyamatos árusítás a Mező u. 2. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310- 861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE 'ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1750 Ft, negyed évre 5250 Ft, fél évre,10 500 Ft, egy évre 21 000 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.