Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-31 / 125. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3 Kálmáttcsa TÖBB mint négy­millió forintra pályázik a település önkormányzata. Sikeres elbírálás esetén az összeget a civil ház tetőze­tének felújításához, beren­dezési tárgyak vásárlásá­hoz és különféle progra- ' mok rendezéséhez kíván­ják felhasználni, (ga) Lad két-két első helyet szereztek a szuloki és a ladi Arany János Általá­nos Iskola felső tagozatos tanulói a német nyelvi csa­patversenyen. A Barcson megrendezett erőpróbán három városi és négy vá­ros környéki intézmény fi­ataljai vettek részt, (ga) Marcali a hősök napjára emlékezett a Bajtársi Egye­sület.. A méltató szavak után megkoszorúzták a központi temetőben álló, a II. világháborúban Marca­liban és környékén elesett magyar katonák emlékét őrző kopjafát, (ve) Nemesdéd megjelent az ön­kormányzat gondozásában a Dédi Hírmondó. A lap­ban a hírek, események, aktualitások mellett egész­ségügyi tanácsokat, képvi­selői hozzászólásokat, va­lamint hagyományos étel­receptet is olvashatnak az érdeklődők, (ve) Visz A tihanyi általános is­kola és a II. kerületi Újla­ki Általános Iskola rajzai nyerték el a viszi csacsi­farm rajzpályázatának fő­díját. A kétnapos osztály- kiránduláson mézeska­lács házat festettek, kocsi- káztak, szamarat fürdettek és aranyat mostak a diá­kok. A nyertes iskolák raj­zait 45 alkotásból válasz­tották a legjobbnak, (me) Visz gyermeknap kereté­ben adták át a felújított művelődési házat a tele­pülésen. A tizenkétmillió forintos beruházáshoz nyolcmilliót pályázaton nyertek. Közel száz négy­zetméterrel bővült a régi épület, melyben helyet ka­pott egy tizenhat négyzet- méteres színpad, egy ti­zenkilenc négyzetméteres számítógépes terem és negyven négyzetméteren könyvtár, (ml) Gyászház: havi tízmilliós kár késlekedés A volt szakközépiskola állapota rohamosan romlik ügyvezetője abban bízik, hogy az önkormányzat hajlandó visz- szatérni a pályázat meghirde­tésekor képviselt álláspontjá­hoz. S ezzel lehetővé teszi szá­mukra, hogy a felújítás után a mostani szégyenfolt a város színfoltjává váljon. Különben maradnak a fekete zászlók. Egészen addig, amíg az önkormányzat nem tárgyal, és az eredetileg képviselt állás­pontjához nem tér vissza.- A Kaposvár, Fő u. 2. szám alatti ingatlan értékesítésének hivatalos pályázati kiírása mélygarázs-építési lehetőséget nem tartalmazott - reagált a Somogyi Hírlap megkeresésé­re Sárái Péter vagyongazdál­kodási igazgató szerdán. Kö­zölte: amennyiben az épület alatti mélygarázst a pályázat lehetővé tette volna, az ár nyil­vánvalóan magasabb értéket képviselt volna. Reagálásában arra is kitért, hogy a pályázó egyértelműen írásban úgy nyi­latkozott: „Az ingatlan értéke­sítésére kiírt pályázati feltételt elfogadom”. A beadott pályázatában mély­garázs-építés nem szerepelt. Sárdi Péter emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzat és a Főtér Kaposvár Kft. által meg­kötött adásvételi szerződésben a felek az alábbiakat rögzítet­ték: „... a vevőnek a szerződés megkötése napján hatályos par­kolórendelet előírásai szerinti parkolómegváltási megállapo­dást kell kötni az önkormány­zattal”. Ez egyértelműen kizár­ja a felek szándékai szerint a mélygarázsépítést. Az önkor­mányzat építési hatósága az országos és a helyi építési szabályok alapján jár el. Et­től eltekintetni még akkor sem tudna, ha az szándékában állna. Megtudtuk: a két fél közötti vitás ügyben másodfokú jogor­voslati eljárás folyik a dél-du­nántúli közigazgatási hivatal­ban. - A Főtér Kft. egyeztető tárgyalást megtartását kezde­ményezi, aminek természete­sen a legrövidebb időn belül eleget teszünk - számolt be a vagyongazdálkodási igazgató. - A tárgyalás témája azonban nem lehet a pályázati kiírás, a bírálati döntés és a megkötött szerződés módosítása vagy más irányú értelmezése. Havi csaknem tízmillió forintnyi kár - a kapos­vári élelmiszer-ipari szakközépiskola átépíté­sére vállalkozó Főtér Kft. ügyvezetője szerint ekko­ra veszteséget okoz szá­mukra az engedélyezés elhúzódása. Harsányi Miklós- Meghűlt bennem a vér, ami­kor az elutasító határozatot ko­rábban kézbe vettem - mondta lapunknak Karalyos József, a Főtér Kft. ügyvezetője szerdán.- A jogi hókuszpókusz helyett szerintem mindenki akkor jár­na a legjobban, ha megindulna az építkezés. Az önkormányzat megtiltotta, hogy a mélygará­zsokat a lakók a Teleki utca fe­lől autóval közelítsék meg. Ezért utasították el a garázs tervét. Álláspontom szerint fu­ra döntésről van szó, mivel a polgármesteri hivatalba behajt­hatnak a gépkocsik. Nem ér­tem: ha a Teleki utcán balra bekanyarodhatnak autóval, akkor ezt jobbra miért ne te­hetnék meg majd a társasház lakói? A kft, ügyvezetője a Somogyi Hírlaphoz eljuttatott levelében azt írja: bár részigazságokat tartalmaz, összességében még­is valótlanságokat állít egy, az építkezéssel kapcsolatos, május 24-i lapunkban megje­lent írása. A cégvezető úgy vélte, hogy a kaposvári önkor­mányzat irodavezetője több he­lyütt valótlanságokat állít. A kft. vezetője szerint tény, hogy eddig egyetlen jogerős döntés sem született ebben az ügy­ben. A kaposvári önkormány­zat ez idő alatt pedig több eset­ben nem járt el jogszerűen. Karalyos József kifejtette: a mintegy 900 millió forintos építkezés lehetetlenné tétele eddig is elbocsátásokat okozott a kaposvári építőipari vállalko­zásoknál. S a további késede­lem további növekvő munka- nélküliséget okoz, miközben az épület állapota láthatóan ro­hamosan romlik. Jelezte, hogy az engedélyezés elhúzódása a cégüknek havonta mintegy 10 millió forint kárt okoz. Emi­att vitathatatlanul érdekük a gyors megoldás. A Főtér Kft. Fekete zászlók a város közepén. Mintha Kossuth is azokra mutatna Üzengetés helyett egyeztetést akar az ügyvezető MÚLT ÉV OKTÓBERÉTŐL húzó­dik az építési engedély ki­adása egy meglévő épület át­alakítására - idézte fel Ka­ralyos József a Főtér Kft. ügyvezetője. - A pláza építé­sekor ennyi idő bőségesen elég volt a bontásra, a feltá­rásra, az építési engedély ki­adására, a létesítmény meg­építésére és a használatba­vételi engedély kiadására. Azt tapasztaljuk, hogy Ka­posvár több kaposvári vállal­kozás számára nem a lehe­tőségek városa. AZ ügyvezető egyértelművé tette: a vitás kérdéseket tár­gyaláson kívánják rendezni. Rámutatott: a sajtónak ezért eddig semmilyen nyilatkoza­tot nem adtak. Meggyőződé­sük ugyanis, hogy nem üzen­getésekkel, hanem egyezte­tésen kell megoldást találni a problémákra. JEGYZET KERCZA IMRE Látogatók a T. Házban látogatóba hívta a róma- hegyieket a parlamentbe Kolber István, Kaposvár és a városkörnyék országgyű­lési képviselője. Azt akarja megmutatni a városrész ba- rátíkör-tagjainak, hogy hol dolgoznak a képviselők. Ezeknek az utaknak meg­van a maguk koreográfiája: egy séta a budai várban, kis pihenő a Halászbástyán, gyönyörködés a panorámá­ban, aztán szemlélődés a parlament épületében, majd az ülésterem fölött a karza­ton. Onnan látni lehet: ki és mit csinál bent a patkóban. Kolber István korábban szü­lőfaluja, Őrei lakóit vitte el. Van más képviselő is, aki gondot fordít arra, hogy megmutassa munkahelyét választóinak. Legutóbb Gyenesei István a vízvári­akat hívta meg. Elég gyor­san, hiszen alig egy eszten­deje csak, hogy honatya lett a vízváriak bizalmából is. Évekkel ezelőtt Pásztohy András kezdte a parlamen­ti látogatások sorát, ő a mernyeieket hívta meg, Lamperth Mónika pedig a kaposvári nőegylet tagjait ÉLMÉNYT JELENTENEK ezek a látogatások, hiszen az or­szág legszebb házában s legfontosabb munkahelyén szerez tapasztalatot, aki vál­lalkozik erre az útra. Azt látja, hogy hol dolgoznak a képviselők. Azt viszont, hogy milyen minőségű munkát végeznek, a bőrén tapasztalja. Az, hogy milye­nek a törvények, befolyásol­ja, meghatározza hétköz­napjainkat. Baj, ha időben nem hoznak meg egy jog­szabályt, meg az is, ha az élet által túllépett szabályo­kat továbbra is érvényben tartják. Mindkettőre van példa. Arra is, hogy a képvi­selők nem mindig ülnek a munkahelyükön. A látogató ezt már nem látja, csak a végeredményen tapasztalja. A munka minőségén. Nyáron bezárják a somogyi megyeházát szabadság Ügyelet és ügyintézés azért az igazgatási szünet alatt is lesz Hatszázmillió forintot kapnak a kis települések Először fordul elő, hogy egy hét­re kirakják a zárva táblát a me­gyei önkormányzatra. Olyan pe­dig ennél hosszabb ideig is lesz a nyáron, hogy csak ügyeletes látja el a feladatokat. Vörös Tamás megyei főjegyző igazgatási szünetet rendelt el a megyei önkormányzatnál. Július 23-tól augusztus 3-ig szabadsá­gon lesznek a köztisztviselők. Ilyen most fordul elő először. Az intézkedésre azért van szük­ség, mert a létszámleépítések miatt a korábbi 120 tisztviselő­vel szemben csak 85 dolgozik a megyeházán. Olyan kevesen vannak, hogy csak ezzel a meg­oldással tudnak szabadságra menni. Vörös Tamás azt mondta: másként nem tudták volna meg­oldani, hogy minden dolgozó nyári szabadságra mehessen. A köztisztviselőknek ugyanis ele­ve több az alapszabadsága, ami még az életkor és a letöltött mun­kaidő alapján még további na­pokkal is bővül. Az igazgatási szünet az előze­tes tervek szerint a megyei ön- kormányzatnál sem okoz majd semmilyen fennakadást. A nyá­ri időszakban ugyanis az ügy­félforgalom a szokásosnak alig a fele, és minden osztályon lesz egy-egy ügyeletes is azért, hogy ha valami sürgős vagy rendkí­vüli helyzet adódik, intézkedni tudjon. ■ Fábos Erika Egymilliárd-hatszázmillió forint odaítéléséről döntött szerdán a Dél-dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács. A somogyi kis települések a külön­böző céltámogatások révén 590 millió fo­rinton osztozhatnak.- Korábban a me­gyei területfejlesztési tanácsok döntöttek a támogatások odaíté­léséről - mondta Wekler Ferenc, a tanács elnöke a sajtó képvise­lőinek. - A jog az idei évtől ke­rült a regionális tanács hatáskö­rébe. A pályázati lehetőségeket a tanács kérésének megfelelő­en a nagy városok nem vették igénybe. A tanács elfogadta a kistérségeken belül kialakult konszenzusokat. A támogatá­sok segítségével több mint négymilliárd forintnyi beruhá­zás valósulhat meg a dél-dunán­túli régióban. A tanács a most elfogadott akció tervében nem sze­repeltet külön for­rást a balatoni turizmus fejlesz­tésére.- Az szeretnénk, ha más for­rásokból, és nem a régió rendel­kezésére álló pénzekből fejlesz­tenék a Balatont. A régióra kiterjedő pályázati lehetőségeket tartalmazó akció­tervet is elfogadta, és társadal­mi vitára bocsátásáról döntött a tanács. ■ F. Szarka Ágnes' ■ A balatoni tu­rizmusra nincs külön keret

Next

/
Thumbnails
Contents