Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-27 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám

2007. MÁJUS 27., VASÁRNAP REJTVÉNY, JÁTÉK 15 otthon A római magyarok a Szőnyi-képek alatt úgy éreztek, mintha hazatértek volna legalább néhány órára Szőnyi újabb művei érkeztek Zebegénybe A hatvanas évek elején Aczél György, a kultúr­politika irányítója szemé­lyesen járult hozzá, hogy az elhunyt Szőnyi István festményei közül tízet ki- küldhessenek korábban Rómába disszidált lányá­nak. Ezek a képek augusztusig láthatók a zebegényi Szőnyi-házban. Csontos Tibor Az 1960-ban elhunyt Szőnyi Ist­ván festőművész nem számított a szocialista realizmus képvise­lőjének, felesége talán ezért is reménykedhetett abban, hogy néhány festményét örökségkép­pen kijuttathatja Rómában élő lányuknak, Zsuzsának. Jól gon­dolkodott: a kultúrpolitika akko­ri irányítója, Aczél György sze­mélyesen engedélyezte, hogy tíz Szőnyi-festményt kivihessenek az olasz fővárosba. A képek cím­zettje Szőnyi Zsuzsa volt, aki fér­jével, Triznya Mátyás festővel 1949-ben Olaszországba disszi­dált, s mint a hazájukat illegáli­san elhagyók, még Szőnyi Ist­ván temetésére sem jöhettek vissza. A képeket bizottság válo­gatta, s ügyeltek arra, hogy csu­pán a befejezetlen, szignó nél­szőnyi istván 1894-ben szü­letett Újpesten, Schmidt Ist­ván néven. 1911-ben a Képző- művészeti Főiskola esti sza­badiskoláját látogatta, 1920- ban rendezte első kollektív kiállítását az Emst Múzeum­ban. A húszas évek végén Zebegényben telepedett le, a falu népét és a Dunakanyar varázsos szépségét jelenítette meg. Stílusát ekkor már a napfény járta színek, a lágy tónusok jellemezték. 1937-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, egyik szerzője a Kép­zőművészet iskolája című könyvnek. 1941-ben ő készí­tette a győri nádorvárosi templom freskóit. Munkássá­gát 1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Zebegényi házá­ban ma a Szőnyi István-em- lékmúzeum működik. küli festmények hagyják el az országot. így itthon maradt a Kerti padra című festmény is, amelyet Szőnyi 1944-ben festett, és lánya nászajándékának szán­ta. Ez Szőnyi Zsuzsa kedvenc képe is egyben. Szőnyi Zsuzsa a Magyar szi­get Rómában című memoárjá­ban leírta: attól a pillanattól kezdve, hogy a képek meg­érkeztek Rómába, teljesen megválto­zott római lakásuk hangulata. Egy pillanat alatt el­múlt a honvágyuk, mi több, a ró­mai magyaroknak is, akik hét­végenként náluk találkoztak, hi­szen Szőnyi István képeinek va­rázsos bűvkörében újra Magyar- országra képzelhették magukat. Szőnyi Zsuzsa szerint édes­apja e festményeivel üzent ne­kik, milyen élet volt Magyaror­szágon az ötvenes években. „Ott volt velünk a szoba falán a zebegényi kert, Bartóky nagy­mama, anyám a tükör előtt, a ré­vész Pali bácsi a Dunán, a Ruzsi tehén a kisborjával, a káposz­tás, az esti hold a háztető fölött, a lovas kocsi, a diófák és főleg az esti vonat - emlékszik Szőnyi Zsuzsa. - Úgy éreztük, amikor a római utcáról beléptünk a la­kásunkba, a régi, zebegényi ott­honunkban találtuk magunkat, köszöntöttek minket a Duna- parton álló asszonyok, az udva­ron az öreg diófa és a kertben a kerekes kút.” Ezeket a képeket eddig egy­szer állították ki: 1994-ben, Szőnyi István születésének szá­zadik évfordulóján, a Római Magyar Akadémián. A több mint negyven év­vel ezelőtt Rómába szállított képek most hazatértek Zebegénybe, ahol a Szőnyi-házban láthatják őket. A festő lánya azo­kat a festményeket is kiállítja ezúttal, amelyek édesapja halá­la után örökségként kerültek a tulajdonába. A kiállítás, amely augusztus 12-ig látható, azért is mondható jelentősnek, mert jó­részt az 1940-1960 között ké­szült alkotásokat tartalmazza, eddig ugyanis csak a korai Szőnyi-művek kerülhettek az állandó zebegényi Szőnyi- kiállítás anyagába. Szőnyi Zsuzsa sohasem ké­szült festőnek, igaz, gyermek­korában nagyon sokat rajzolt, de édesapja határozottan meg­tiltotta neki, hogy ezt a pályát válassza. Zsuzsa a korsóval cí­mű festményén Szőnyi István őt is megörökítette, hiszen a fes­tő számára visszatérő témát jelentett a család is. ■ A képeket negyven éve vitték a római lakásukba. NAP-KELTED 2007. május 28-án, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra kö­zött a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján stúdióbeszél­getésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- Az éhező guru... Szigeti József, a BRFK alezredese.- Boldog születésnapot! Zwack Péter.- A bajnokság vége!- A brüsszeli biztos... Kovács László.- Inka kincsek... Gyarmati János régész, a kiállítás kurátora.- A Nap-kelte sztárszínpadán Kozma Orsi. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Nem gondolod drágám, hogy túl jól hat a fogyókúrás tablettád? Bódi Mihály András Sülysáp, Nagy Katalin Kocsord, Spitzár Árpádné Budapest Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk megfejtői között féléves Kiskegyed-előfizetést sorsolunk ki. „A személyes adatok kezeléséről az Impresszum ad tájékoztatást. ’ Fejtsen kedvére az ügyes , esics, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ és JÓVÍCC rejtvénylapokban Isi Országosgyermeknapi akció az Élelmiszerbanknál Május utolsó hétvégéje minden évben a gyermekek ünnepe. A Magyar Élelmiszerbank idén 147 civil szervezetnek nyújt se­gítséget, hátrányos helyzetű gyermekeknek szerveznek programokat. A rendezvények megszervezéséhez az Élelmi­szerbank nagy mennyiségű kek­szet, jeges teát, valamint meleg ételek főzéséhez szükséges alap­anyagokat biztosít. Az akciókhoz szükséges élelmiszer-adomá­nyokról vállalatok gondoskod­nak, amelyek az Élelmiszerbank közvetítésével jutnak célba. A programokon így összesen mintegy 50 ezer kg, 25 millió fo­rint értékű élelmiszert osztanak szét. Battonyától Kőszegig, Tiszavasváritól Zalalövőig, az or­szág 108 településén kerül sor. A mai támogatott gyermeknapi rendezvényeken a Magyar Élel­miszerbank közvetítésével har­mincezer gyerek vehet részt. Az első élelmiszerbankot 1966-ban alapították az Egyesült Államok- ban.A Magyar Élelmiszerbank tavaly összesen 3.5 tonna, hat- százmillió forint értékű élelmi­szert osztott szét ingyenesen. ■ Zebegényi házában ma a Szőnyi István-emlékmúzeum működik HÉTFŐTŐL NYUGATON ÉPÜLÉS reggelihömérséklet + deli felhöZGt -Siófok 28 X 18? 28 'C ■■ 2^*C Csurgó‘™%svár 12? 1 Nagyatád 19 -c Bárt* @ zones Somogy megyében ma délelőtt változóan napos, nagyrészt száraz idő lesz, kisebb záporok azért előfordulhatnak. Dél után viszont fol­tokban erős zivatarok alakulhatnak ki. Hétfőn ismétlődő jelentős eső- Vízhőmérséklet re, és már lehűlésre célszerű számítani. Éjszaka pedig nagy eső [)una 17_2-|. °c várható! A jellemző hömérséklet délutánra 28, hétfőn 25 fok köré 20-22 °C emelkedik. Hétfő reggelre 15 fok köré süllyed. on °r A legvalószínűbb folytatás: “,ó ^ keddtől csütörtökig kevesebb napsütéssel, többszöri záporokkal, per)a 24 °C valószínűleg jelentősen csökken a hőmérséklet. Tisza-to 20 C Jövő csütörtöktől előreláthatóan ismét erősen melegszik az idő. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az erős zivatarfoltok térségében romlik Pollen a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsága. Ez a közle- cDgrj3 maaas kedésben fokozza a balesetveszélyt. ,. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. fufelek magas Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Lórom közepes előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ).

Next

/
Thumbnails
Contents