Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-25 / 121. szám
12 KRIMI&BULVAR&TEVE SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 25., PENTEK • - íiiíMSii Jó barátok egymás között szappanopera Úgy viselkednek, mintha egy családban élnének Kiss Ramóna és Szabó Erika eleinte nem figyelt egymásra, de a búvárkodásban közös szenvedélyre találtak ■E3111S91 Kerékpárosok loptak Kaposváron KÉT KERÉKPÁRRAL közlekedő fiatal lopta el szerdán este hat óra körül Kaposváron, a Rózsa utcában egy gyalogosan közlekedő nő táskáját. A kerékpár utasa leszállt a járműről, odaszaladt a hölgyhöz, és kitépte a kezéből a táskát, majd a kerékpárral elmenekültek. A lopással okozott kár megközelíti a százezer forintot, (fe) Fonyódon kapták el a színesfémtolvajt SZERDA HAJNALBAN a fonyódi nyomozók elfogták azt a 20 éves öreglaki fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy több ízben színesfémet lopott. A bűncselekményeket Fonyód környékén, lengyeltóti családi házaknál követte el, illetve az áram- szolgáltató villanyoszlopairól vágott le kábeleket, (fe) Kismotorjával fékezés nélkül rohant a halálba szörnyethalt az a férfi, aki kismotorjával fékezés nélkül egy kapunak hajtott Szánknál. A Bács-Kiskun megyei település külterületén, egy kft. telephelyére vezető úton motorozott a 33 éves férfi, s amikor az út végére ért, eddig tisztázatlan okból nekihajtott a kapunak. A közös munka összeköt - tartja a mondás. Úgy fest, még a televíziók világa sem kivétel, s noha gyakrabban hallunk torzsalkodásokról, azért a „színfalak” mögött akár életre szóló barátságok is köttetnek. íme, néhány példa. tvr-hét. összeállítás Nemrég Sváby András tartotta keresztvíz alá Liptai Claudia és Gesztesi Károly kislányát. A Jóban Rosszban kedves, mackós figurája évek óta jó barátságban van a tévés producer-műsorvezetővel. A minap kijelentette: ha úgy alakulna, Panka Sárát nyugodt szívvel rábízná a barátjára. Erős Antónia és Mérei Andrea barátsága sem újkeletű. Fiatal lányokként együtt tanultak, sokszor vásárolgattak, főzőcskéztek. Amióta Andrea anya lett, Antónia az ő két kislányát is ugyanolyan szeretettel pesztrálja, mint családi körben a rokon gyerekeket! Néha külföldre is kimenőt kapnak a párjuktól, sőt az Egy csepp figyelem alapítványban hosszú távú munkára szerződtek a cukorbetegek érdekében. A legnépszerűbb honi szappan- opera, a Barátok közt napi forgatásán is komoly kapcsolatok születtek. Farkasházi Réka és Juga Veronika például kezdettől fogva megértette egymást Veronika lett Réka esküvői tanúja, és gyermekének keresztanyja is. A kismamái teendők is összekötötték őket s könyvet is írtak tapasztalataikról. Szabó Erika és Kiss Ramóna eleinte nem figyelt egymásra. Egy hosszú éjszakai beszélgetés hozta közel őket egymáshoz. Azóta kiderült sok közös vonásuk van. Ramóna búvárszenvedélyével is megfertőzte barátnőjét. Azt tervezik, ha nyáron leáll a sorozat forgatása, együtt mennek búvárkodni a tengerre. Csonka Andrásról mindenki tudja, gyűjti a barátokat. Színészként a Família Kft-ből megismert Xantus Barbarával, a Reggeli műsorvezetőiéként Ábel Anitával, legutóbb pedig a Szombat esti lázban táncpartnerével, Keleti Andreával került szoros kapcsolatba. A Sztárok a jégenben is ügyeskedő Damu Roland félig-meddig ugyancsak barátokat, jó pajtásokat „gyűjt”. A szappanoperasztár diákszíntársulatot alakított. Ezzel régi vágya teljesült, hiszen mint meséli, nagyon szeret fiatalokat tanítani. Korábban már okított beszédtechnikát, színészetet, most húsz fiatallal dolgozik gőzerővel a Fővárosi Művelődési Házban. Minden vasárnap próbálnak, Lázár Ervin-darabokkal készülnek a nyári fellépésekre. Jövőre azt tervezi, hogy a Toldit és a Lúdas Matyit állítja majd színpadra. (Bővebben a tvr-hét aktuális számában) Már halott volt, amikor a hajóból a Balatonba zuhant egy fűzfői férfi Egy vitorlás hajóból esett a vízbe egy férfi a Balatonon, de ekkor már halott volt, közölte a somogyi rendőrség szóvivője csütörtökön, az orvos szakértői vizsgálat eredményét ismertetve. Bíró Gábor elmondta, vízi életmentésre vonultak ki szerda délután lakossági bejelentés alapján a vízirendészeti kapitányság járőrei Balatonalmádi előtt, mert egy férfi egy vitorlásból a vízbe esett. ■ A járőrök gyorsan a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni. A perceken belül megérkező járőrök megtalálták a férfit, akit a partra szállítottak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát állapította meg. Elmondta, hogy a mentőorvos elsődleges véleménye alapján az 57 éves férfi rosszul lett, s már holtan esett a vízbe. A városi rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a bala- tonfűzfői férfi halálának körülményeit. Figyelmeztető jel: jóformán még be sem indult a szezon, máris több áldozata van a Balatonnak. Legutóbb egy egyetemista fiatalember borult fel társaival együtt egy csónakkal a tavon. A viharban nem tudott kiúszni, s belefulladt a tóba. ■ | | ?7a ...liMHiHH M^ 'iliijÉlMgHUll! rrCTlu......VHHI ! spektritm'BHHHI H 5.30 WS Teleshop 6.00 Segíts magadon! 5.10 Válaszd a mozgást! 5.50 Nap kelte 6.50 Lety, a csúnya lány © 8.00 Duna tér 8.00 Duna tér vQ 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 9.00 A koronázatlan király 7.50 Lois és Clark© 8.15 Kultúra (ism.) 8.15 Kultóra (ism.) J 10.05 TopShop 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.15 Van öt perce? 8.50 8 perc a konyhában 8.25 Heuréka! Megtaláltam! 8.25 Heuréka! Megtaláltam! y 11.15 Receptklub 9.05 Stahl konyhája 5.50 Nap-kelte 9.20 Legenda és valóság 9.00 Halálbiztos diagnózis © 8.55 Kézművek 8.55 Kézművek J 11.30 Te vagy az életem © 9.10 Szóda 9.00 Szempont © 10.10 Hrvatska krónika (amerikai krimisorozat, ism.) 9.05 Clnecltta © 9.05 Cinecitta © (argentin sorozat) 10.10 Teleshop 10.10 Afrika gyöngyszeme © 10.35 Ecranul nostru 10.00 Gyilkos sorok (ism.) © 9.55 A jog útvesztőjében © 9.55 A jog útvesztőjében © Fsz.: Natalia Oreiro 11.30 Melrose Piacé © 11.00 Titokzatos Násztya 11.05 Kárpát expressz 11.05 Nash Bridges © 11.00 Cark) és vendégei 11.00 Carlo és vendégei ** 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.30 Észbontó 11.45 Mit főzzünk ma? 11.30 Átjáró (amerikai akciófilm-sorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.30 Kívánságkosár ^ 12.15 Marco Polo hihetetlen 13.30 Eszelős szívatás © 12.30 Sorstársak 12.15 Záróra 12.10 Kojak© 13.45 Duna tér 13.45 Duna tér Sjj kalandjai és utazása (amerikai vígjáték, 1991) 13.00 Sírjaik hol domborulnak? 13.05 Érték és mérték (14.) (amerikai krimisorozat) 14.00 Duna Mozi (ism.) 14.00 Duna Mozi (ism.) a világvégére © Fsz.: Chevy Chase 13.30 Delta (ism.) 13.30 Leletek a jövőből i 13.10 Magnum© 14.40 Impressziók 14.40 Impressziók H (amerikai kalandfilm, 1998) 15.30 Csillagkapu © 14.00 Körzeti magazinok 13.55 Világvédett lehetne 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.45 A világörökség kincsei 14.45 A világörökség kincsei S 14.00 06-91-334-334 16.30 Bűbájos boszorkák © 15.00 Ablak 14.05 Apátságok (amerikai krimisorozat) 15.00 Saint-Exupéry utolsó 15.00 Saint-Exupéry utolsó HÍ 16.10 Receptklub (amerikai sorozat) 16.15 Válaszd a mozgást! 14.35 Etűdök építészetre 15.15 Gyilkos sorok © repülése repülése VW 16.30 A szembesítőshow © 17.30 NCIS - Tengerészeti 16.30 Híradó 15.05 Info-generáció 16.20 Poirot © 16.00 Világunk 16.00 Világunk fi 17.30 A kibeszélőshow © helyszínelők © 16.45 Tv-taxi 15.30 ...az én váram 17.25 Az osztag © 16.55 Talpalatnyi zöld 16.55 Talpalatnyi zöld ....................................................(..........................................................................................................................I................................................................................................................................. 18 .30 Híradó 18.30 Tények. Hírműsor 17.05 Ablak 2. 16.00 Válaszd a tudást! 18.30 Zsaruk © 17.25 Az új Lassie 17.25 Az új Lassie Esti kiadás 19.00 Aktív© 17.55 Jog-alap 17.30 A világörökség újabb Utcai történetek (amerikai sorozat-48/34.) (amerikai sorozat - 48/34.) 19.00 Legyen ön Is milliomos! 19.45 Jóban Rosszban Jogismereti percek (ism.) kincsei 19.00 VIdlóták © A barlang A barlang __ 19.50 Fókusz© ! (magyar sorozat) 18.05 Doktor Nagyfőnök© (holland sorozat - 26/7-8.) (magyar show-műsor) 17.45 Duna tér 17.45 Duna tér pj Közszolgálati magazin 20.15 Egy a 100 ellen 18.58 Föld Tv 18.00 Klikkerek © 19.30 Tuti fuvar © 18.00 Híróra 18.00 Híróra PjJ 20.25 Barátok közt © 21.00 Cliffhanger 19.00 Híradó este 18.25 Esti mese (szórakoztató vetélkedő) 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 19.00 Labdarúgó-mérkőzés W 21.05 Bad Boys - Mire jók - Függő játszma ® Sporthírek. Időjárás 18.35 Membrán 20.00 Nevess tovább! © 21.05 Kikötő 21.05 Kikötő W a rosszfiúk? ® (olasz-francia-amerikai 19.40 Köztévé 19.00 Kultúrház (kandikamera-show 22.05 Híradó. Sport 22.05 Híradó. Sport (amerikai akcióvígj., 1995) akciófilm, 1993) 108" 20.00 Dániel Deronda © 19.30 Híradó este. Sport -28-29.) 22.20 Még egy csók® 22.20 Még egy csók © Fsz.: Will Smith, Martin Fsz.: Sylvester Stallone, John (angol sorozat - 4/2.) 52' 20.10 Az Ushuaia-expedíció 21.05 New York-i helyszínelők© (angol-belga-német-olasz (angol-belga-német-olasz Lawrence, Téa Leoni Lithgow, Michael Rooker Fsz.: Hugh Dancy (francia sor. -16/14.) 50' (amerikai krimisorozat) -spanyol film, 2004) 100' -spanyol film, 2004) 100' 23.30 A büntető © 23.15 Amédlum © 21.00 Csináljuk a fesztivált! 21.05 Komis Mihály: Körmagyar © 22.05 LasVegas © 24.00 Chaplin szereti a zenét 24.00 Chaplin szereti a zenét J (am. akciófilm, 1989) 81' (am. misztikus krimisorozat) 22.00 Péntek este Bohózat két részben ! (amerikai krimisorozat) 0.40 Aranyszabály - Fiatal 0.40 Aranyszabály - Fiatal gjj 1.10 Reflektor© ! 0.15 Tények este 22.35 Kultúrház (ism.) 0.05 Napló 23.05 Wanted-Élve vagy halva© költők antológiája költők antológiája ^ 1.30 Szupercsapat © 0.45 Végzetes hajsza © 23.05 Múlt-kor © 0.10 Záróra (amerikai akciófilm-sorozat) (magyar filmetűd) (magyar filmetűd) Hj (amerikai sci-fi, 1996)85' (am. akciófilm, 1998) 86' 23.50 A terror csapdájában © 1.00 Nap-nyugta 0.05 New York-i helyszínelők 1.05 Híróra (ism.) 1.05 Híróra (ism.) 'W 3.05 IttHON 2.15 FBI ügynökök bevetésen © (amerikai film, 1990) 89 ' 3.30 Az Árpád-kor templomai 1.05 Szexveszély © 2.10 A titok fogságában © 2.10 A titok fogságában © 3.20 Fókusz (amerikai krimisorozat) Fsz.: Amy Irving, Andy Garda 3.45 Válaszd a tudást! (amerikai erotikus film) (amerikai film, 2001) (amerikai film, 2001) CA I HÍR TV ""WM MAGYAR AT V..."""INm HÁLÓZAT ^HHUI EUROSPoáf !■ | SPORTl HHI HBO "H——i DISCOVERy‘“1BB| 6.05 ismétlések. 16.05 Befutó. 1630Hírvilág. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 16.00 Játékháló. 17.00 Ökoházak. 17.30 830 Salakmotorlengyel Nagydíj 9.30 Kerék- 12.45 Birkózás. 13.45 Sakkmagazin. 14.15 630 Kavaró korisok 820 Minden rendben lesz 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Találmá17.00 Híradó. 1735 Európai híradó. 18.05 ajánlat. 13.50Többetésszel! 16.35Ingatlan- Csacska angyal. 18.30 Te vagy az életem. párl0.15Labdarúgás 11.45Asztalitenisz-vb, Autokrossz-ob. 15.15Gokartmagazin. 15.45 9.45 Egy cipőben 11.55 Szeltemes szerelem nyok története. 15.00 Hogyan készült? S Széles út (motoros-életmódmagazin). 1830 piaci panoráma. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1930Feketegyöngy(aigentinsorazat-60.). Zágráb (élő) 15.00 Kerékpár 17.30 Tenisz MotorSportl.l6.15Navigátor.l6.45Renault 1325 Ráktanya eladó 15.00 Csakazértis 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 MG » Barangoló. 19.00 Híradó. 1930 Hírvilágextra. 17.30 Vonalkód. 18.00 Fórum. 18.30 Néző- 20.25 Jog-alap. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 1830Asztalitenisz-vb, Zágráb 19.30 Asztali- Clio-kupa. 17.15 Szériában, 17.45 MKB He- Csikaró11630 Igazmondójáték 1820Azosztáíy születik. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állrtó*2 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.21.35 Cél- pont. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 21.00 Lidérces hétvége (am. akciófilm, tenisz-vb, Zágráb (élő) 22.00 Póker 23.00 láb- ti helyzet. 18.45 Autókrosszob. 19.15 Kosár- l&45Háziháború 19.10Mazi! Mozi! Mozi! 1935 tag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A világ B pont(tényfeltáró műsor). 22.05 Esti gyors ext- 20.00Hetifix.21.00FridenkuszmosL22.05 1994). 23.00 Mocskos pénz (am. akciófilm, darúgás 23.30 Extrém sportok 24.00 Teek- labda-magazin. 19.45 Full kontakt magazin. Kiafaszagyerek?21.00Aszínfalakmögött21.45 legfurcsább ufótörténetei. 22.00 SzellemO ra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Péntek 8. Péntek esti koncert. 23.10 Többet ésszel! 1994). 1.00 Hírháló. 1.30 Különjárat wondo-vb, Kína 20.15 MotorSportl. 20.45 Rögbi. 23.15 Golf. Szüzetszüntess! 2335 Amerikai kommandó: járás. 23.00 Versenyző-dinasztiák. KAPÓS TV VHHI BOGLÁR MAR (JAJT TV lÉÉII HELIKON RADÍoTHÍ RÉGIÓ HAmÖTWttM PETŐFI RÁSÍo'^HÍ II 11 11 I Ilii 111111 UH 08.00 Képújság09.00 Korzó 10.00 Képújság Napközben folyamatos képújsághírekkel, Óránként közszolgálati hírek... 19.00 Mar- 6.30-9.00 Duplavekker - ébresztő 9.00- 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántú- Óránként: Hírek, időjárás 5.03 Hajnali dalia- 4.00 Óránként hírek 5.05 Falurádió 6.00 Reg17.00 Öko-Házak 17.30 Szibéria és az Orosz közérdekű információkkal 19.00 Bogiári Kró- cali Hírmagazin (heh hírösszefoglaló, sport) 11.00 Csúzli-zenés délelőtt 11.00-13.00 Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs mok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel geli sáv 9.05 Napközben 11.10 Fejtámasz 'fi távol-kelet Bayer Zsolt sorozata 12. r. ism. nikák-közéleti magazin 20.00 Egészségnap 20.30 Hírháló 21.00 Lidérces hétvége - SMS kívánságműsor 13.00-19.00 Rumli: műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- 9.17 Petöfi-délelőtt 11.03Sporthírek 12.04Jó 11.30 Vendég a háznál 12.00 Déli krónika ►N 18.00 Flört, ism. 18.25 MoziZóna 18.59 Útra- a bogiári iskolában, összefoglaló 20.20 amerikai akciófilm 23.00 Mocskos pénz - 15.30 Nap vendége 16.40 Helikon Sport kű információkkal 17.30 Dél-Dunántúli Kró- ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, sport, 12.40 Magyarországról jövök... 12.48 Ki nyer fi valól9.00Kapospont-aKaposTelevizióhír- Bencze Show 20.50 Mottó-kulturális maga- amerikai akciófilm 01.00 Hírháló 01.30 Kü- 19.00-23.00 Koktél - elektronikus táncze- nika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Est- közlekedés és vízállásjelentés 13.15 Sláger- ma? 13.06 Irodalom 1330Vallási műsor 14.05 'H műsora 19.20 Kapós Sport 19.30 Pótkerék, zin 21.20 Ismétlések 2330 Képújság lönjárat-rockshow nék időben! A Régió rádió szórakoztató műsora múzeum 14.04 Péntektől péntekig 16.04 Péntek kávéház 15.05 Rádióélet 16.05 Délfi ism. 19.59 Útravaló 20.00 Kapospont, ism. bÁlATOn'rÁdTo'WI' :1 telefonos játékokkal 22.30 Kossuth Rádió - Csúcsforgalom 18.30 Védett utakon 19.03 utáni sáv 18.15 Sportvilág 1830 Határok nél20.20 Kapós Sport, ism. 20.30 Hírháló 20.55 7...................................'H'íívf. .. !......................-................ * * ' ...................... .......................■■« Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: Sportpercek 19.20 Művészélet20.03 Sláger- kül 19.05 Napközben-válogatás 19.50 Mese i Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 1630Hírek, időjárás, információk,dokumen- 10.00 Híradó II., ism. 10.20Háttér 12.45 ...mi Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, német nyelvű: emlékek 21.04 az üres tér 22.03 Netidők 20.05 Aranyembeiek 2035 Irodalom 21.05 21.00 Udérces hétvége-am.akc.film 23.00 tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok somogyiak 1330 Híradó II., ism. 17.00 Öko- Minden nap 18 órától a Bateton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szert) nyelvű: 23.15AKentuckyHomeboyskoncertjeaMa- ítélet 2220 Parlamenti ütköző 2235 Fóium I Kapós Krónika 21.00 Esti film Házak 20.30 Hálózat Tv műsora kívánságműsora 13.00-14.00,20.30-21.30 gyár Rádió 22-es stúdiójából 0.10 Éjszaka 23.05Péntekkávéház,ism.0.10Éjszaka