Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám

FILMSAROK Rekviem egy barátért Caramel gyermeknapja Molnár Ferenc Caramel lesz a Fészek nevű jótékonysági ren­dezvény gyermeknapi meglepe­tése a Ceglédi Sportcsarnokban. A szervezők legalább ezer nehéz sorsú gyermeket várnak a buli­ra, ahol az énekes szerelme, Bar­tók Eszter is színre lép, s magá­val hozza majd elmaradhatatlan gitárját is. A Megasztár felfede­zettje mellett bűvészek és harc­művészek is feltűnnek. A Napoliért levetkőzik Sophia Lőrén A futball (no nem a magyar lab- dahajhászás!) mindenkit megbo- londít. A jelek szerint még az olyan visszafogott úriasszonyo­kat is, mint amilyen Sophia Lő­rén. A 72. életévében járó ünne­pelt filmdíva olyan hevesen imádja - az isteni Diego Ma- radona, no meg Careca és Ale- mao egykori munkaadóját - az S. S. C. Napoli csapatát, hogy be­jelentette: ő bizony a nyilvános­ság előtt levetkőzik, ha újra fel­jut az első osztályba a sokáig csak a másodosztályban sze­rénykedő klub. „A fiúk most a harmadik helyen állnak, de re­mélem, hogy megnyerik a hátra­lévő öt meccsüket. Ebben az esetben érdemes lesz figyelni, mert sztriptízeim fogok” - kür­tölte világgá az Egy asszony meg a lánya, A Nápoly aranya, az El Cid és a Soleil sztárja, aki „mel­lékállásban” igazi törzsszurkoló és vérmes drukker. Érdekes ada­lék, hogy a hírt hallva a Brescia focistái jelezték: most már ők is szurkolnak a Napolinak, mert szeretnék újra meztelenül látni Sophia Lorent. TOMMY LEE JONES második rendezése, a Melquiades Estrada három temetése an­nak idején két díjjal távo­zott Cannes-ból. Nem vélet­len az „annak idején” kifeje­zés. Mindez két éve történt. Elgondolkodtató: egy cannes-i díjazottnak két esz­tendő kell, hogy a nagy költ­ségvetésű produkciók által uralt hazai multiplexek ár­nyékában bekulloghasson egyik-másik művészmoziba. PEDIG JONES FILMJE többet érdemelne. Az elismert szí­nész által főszereplőként és rendezőként egyaránt jegy­zett alkotáson a direktori ta­pasztalatlanság még egy ap­ró karcolást sem ejtett. A Melquiades Estrada há­rom temetése jól kimunkált, finoman végigvitt, igazi mestermű. Bizonyára ebben szerepet játszik a forgató­könyvíró személye. Hiszen Guillermo Arriagáról tud­juk, mire képes: a Bábellel és a 21 grammal már bizo­nyított. MELQUIADES ESTRADA ked­ves, egyszerű ember volt. Egy texasi ranchon dolgo­zott, ahol barátjává fogadta a hasonló természetű Pete Perkinst (Tommy Lee Jones). Egy nap Melquiades holt­testét a prérin elkaparva ta­lálják meg a hatóságok. Nem sokat foglalkoznak az esettel, Inkább gyorsan újra elföldelik a szegények számára fenntartott temető­ben. Ám Pete nem hagyja annyiban. Szerelemháború a zöldben kalapos lány Együtt paintballozott a Rippel fivérekkel és Majkával Szabó Eszter már 15 évesen megírta azt a dalt, amelyet napjainkban hallhatunk lépten-nyomon a rádiók­ban. A kései(?) sikert önfe­ledt lövöldözéssel, precízeb­ben: paintballozással ünne­pelte meg a díva és néhány jó barát a show-k világából. Szabó Zoltán Attila Megasztárok, erőművészek, egykori villalakó és a zenetévé egyik zenefelelőse is részt vett azon a különleges légyotton, amelyet Szabó Eszter új slágere, a Szerelemháború ihletett. A helyszín a soroksári paintball- pálya volt, ahol a nemek közti szakadatlan küzdelmet jelké­pezve gyülekeztek a „harcosok”. A riválisok zöld terepszínű öltö­zetben kapták meg a piros és kék színű lőszereket, majd betá­razva nekikezdtek a csatának. Az eredmény persze mellékes volt, hiszen itt a játékon, az ön­feledt mókán volt a hangsúly. Az azért feltűnt, hogy Majka és a Rippel fivérek a terepen is bírták erővel, szusszal, Pflum Orsi és a többi lány viszont kicsit pihegett a nagy viadal zártakor. Az „ünnepelt”, Szabó Eszter - vagy ahogy sokan emlékeznek rá a Megasztárból, a kalapos lány - különösen vigyázott ma­gára, hiszen ő ma már főállású anyuka, akit hazavár csemeté­je. Biztonságérzetét tovább nö­velte, hogy a seregben ott volt párja, Kontor Tamás, aki már ru­tinos versenyzőnek számít a ze­neiparban is, hiszen a tehetség­kutató show előtt évekig a Roy & Ádám zenekarral turnézott, mu­zsikált. Természetesen Eszter dalait is felerészben ő szerzi, jegyzi. A két énekes nem titkol­ta, hogy a paintball lövöldözés­re odahaza párnacsatákkal ké­szültek, sőt még gokartozni is el-eljárnak. A Szerelemháborút nemrég filmre is vették. „A régi énem maga a dal, a mai pedig a klip, amelyben azért szerepel az idős pár, hogy megjelenítse azt, ami a sok szerelemháború után vár­ja az embert: a nyugalmat, a ki­egyensúlyozottságot egy kapcso­latban” - magyarázta már a lövöldözősdi után Szabó Eszter. Szabó Eszter szerint régi énjét idézi a dal, a be­lőle forgatott klip viszont már mai önmagáról mesél HÍRSÁV Dobó Kata megint Andy Vájná párja? EGY GÁLAESTEN ismét kéz a kézben látták a színésznőt és a producert. Jóllehet egyi­kük sem hajlandó nyilatkoz­ni, a jól értesültek állítják: ők ketten újra egy pár. Cini egyelőre nem vállal pornószerepet A börtönből nemrég szaba­dult énekesnőt már régóta fűzi Kovi, az ismert pornó­filmes, hogy vállaljon el egyik filmjében egy leszbi- jelenetet. „Zalatnay Cini azonban véglegesen és hatá­rozottan nemet mondott” - adta hírül, igaz, nem titkol­ta: ősszel ismét megkörnyé­kezi majd a dívát. Palcsó Tamás Cannes-ban korzózik az egykori megasztáros Palcsó Tamás képviseli Cannes-ban az 56 csepp vér című rockmusical szereplő- gárdáját. Az újdonsült 56-os Rómeó az indulás előtt meg­vallotta: fogalma sincs arról, mit illik felvenni egy ilyesfé­le puccos filmmustrára. Ml)/Alii

Next

/
Thumbnails
Contents