Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

SOMOGYI HÍRLTVP - 2007. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK Tájékozódjunk: ha késik a repülő, az utas nem kap kártérítést Óvatosan a napfürdővel nyaralás Nem mindegy, mit viselünk és mit kenünk magunkra Nem tudják az utasok, hogy mi­lyen jogok illetik meg őket ab­ban az esetben, ha a járatukat törölték.- Az utasok számára, ha a légi járatait törölték, lehetővé kell tenni, hogy jegyük árának visszatérítése mellett elálljanak a repülőúttól vagy átfoglaltas­sák más járatra - mondta No- vák Ferenc, a Fogyasztóvédők Somogy Megyei Egyesületének elnöke. - Továbbá az utasok­nak a várakozási idővel éssze­rű arányban díjmentesen étke­zést és frissítőket, két telefonhí­vást, telex vagy faxüzenet vagy e-mail küldését kell felajánlani, valamint átfoglalás esetén, ha az új járat indulási időpontja ésszerű számítás szerint leg­alább a törölt járat tervezett in­dulását követő nap, akkor szál­lodai elhelyezést, illetve a repü­lőtér és a szálláshely közötti szállítást is kell biztosítani. Felkészülés a hosszú útra. Nem árt tájékozódni a repülőre szállás ellőtt Járattörlés esetén az utasok­nak joguk van a kártalanítás­hoz, amit az üzemeltető légi fuvarozónak kell kifizetni. 250 EUR minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőút esetén; 400 EUR minden 1500 kilomé­ternél hosszabb, a közösségen belüli repülőút és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőút esetén; 600 EUR minden, a fenti két pontba nem sorolható repülőút esetén.- Az utasoknak nem jár a fenti összegű kártalanítás, ha az üzemeltető légi fuvarozó bi­zonyítani tudja, hogy a járat tör­lését olyan rendkívüli körülmé­nyek okozták, amelyeket min­den ésszerű intézkedés ellené­re sem lehetett volna elkerülni - tette hozzá Novák Ferenc. - Késés esetén nem jár a fenti összegű kártalanítás az utasok­nak, viszont a három-, illetve négyórás késés esetén megfe­lelő ellátást kell számukra biz­tosítani. Legalább ötórás késés esetén pedig elállhatnak a szer­ződéstől, azaz kérhetik a jegy árának visszatérítését. A légifu­varozónak tájékoztatnia kell az utasokat. ■ F. Szarka Ágnes Az idei nyáron sem pa­naszkodhatnak a férfiak, A hölgyek testét egyre kevesebb textil takarja. F. Szarka Ágnes 2007 nyarán is hódít az aprócs­ka, vékony pántos bikini. A für­dőruhadivatban a hódító tró­pusi stílusnak megfelelően: Af­rika, India és a Karib-szigetek fűszeres egzotikus színei a jel­lemzőek. Az igény a szexi, női­es formák iránt meghozta ha­tását a fürdőruhadivatban is. A divatos bikini: csípőt hang­súlyozó, vékony pántos alsó és a kebleket hangsúlyozó három­szög-fazonú felső együtteséből áll. Az élénk, feltűnő színek mellett megjelentek a termé­szetes árnyalatok, a barna fe­hérrel, kékkel kombinálva, a mélyzöld és a csontszín. A nosztalgia jegyében újra hódí­tanak a ‘60-as évek lágy cukor­kaszínei pöttyök, csíkok for­májában. Az arany, az ezüst és a fehér bikini vagy egyrészes fürdőruha most is a tökélete­sen lebarnult hölgyek kedven­ce, hiszen ezek a színek eme­lik ki legjobban testük aranyló barnaságát. Mivel a csillogás a nők lételeme, ezért a fürdőru­hákon is megjelentek a bros­sok, strasszkövek és flitterek. Bár ezekre a darabokra sokkal jobban kell vigyázni, kárpót­lásként a szikrázó napfényben gyémántként csillognak, és minden tekintetet viselőjükre vonzanak. Ha mindez pedig még nem lenne elég, ezekhez a különleges, szexi darabokhoz illő szoknyát, strandkendőt, papucsot és strandtörölközőt is vásárolhatunk, így téve tö­kéletessé megjelenésünket, amint a strandra lépünk. Ha a ruházatunk már tökéletes, ak­Divat a napbarnított bőr. Azonban nem árt az óvatosság a napfürdővel AZ uv SUGÁRZÁS elleni véde­kezésben hasznos, ha elkerül­jük a tartós napozást azok­ban az órákban, amikor a legerősebb a napfény, megfe­lelő védelmet nyújtó ruháza­tot, kalapot vagy sapkát, va­lamint napszemüveget vise­lünk. A csecsemőket és kis­gyermekeket egyáltalán nem szabad közvetlen napsugár­nak kitenni.A legújabb és legsokrétűbb választék elle­nére ne feledjük el betartani a napozás alapszabályait. Nem közömbös, hogy mikor és mennyi időt töltünk közvet­len napfényben. kor gondoskodjunk a megfele­lő ' fényvédő faktorú napozó­szerekről, hogy a bámulásunk is az legyen. A napozás sokunk kedvelt nyári időtöltése. Annak érde­kében, hogy a gyönyörű barna bőr elérése ne menjen az egészségünk rovására, tisztá­ban kell lennünk a biztonságos napozás feltételeivel. A megfe­lelő napvédő készítmények használata tehát mindenkép­pen alapvető fontosságú! A na­pozószerek erősségének jelö­lésére használt faktorszám, az SPF (Sun Protection Factor) legtöbbször csak a készítmény UV-B sugárzást megszűrő ere­jét mutatja, a szintén káros UV-A sugarak elleni védelmét nem. Kizárólag olyan terméket válasszunk, amely egyaránt véd az UV-A és az UV-B sugár­zás ellen. Ám egyetlen napvédő készít­mény sem képes teljes védel­met nyújtani az UV sugárzás ellen! Sajnos, sokan abban a tévhitben élnek, hogy ha ma­gas faktorszámú készítményt használnak, akkor azzal meg­felelően gondoskodtak bőrük védelméről - egész napra. Fon­tos a magas faktorú készítmé­nyek használata, önmagában azonban nem elég! Tudnunk kell, hogy a feltüntetett faktor­szám azt jelzi, hogy a szert ma­gunkra kenve hányszor annyi ideig maradhatunk a napon anélkül, hogy bőrünk sérülne. A napvédő szer alkalmazását ráadásul gyakran meg kell is­mételni. A vízálló készítmé­nyek tartóssága is véges. A ké­szítményeket nem közvetlenül a napozás megkezdésekor kell felvinni bőrünkre. A legtöbb szernek legalább húsz percre van szüksége ahhoz, hogy a megfelelő védelmet biztosíta­ni tudja. 11 Az ország legszebb parkjaival ismerkedtek A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT nyugdíjasai Kápolnásnyék, Velence, Gárdony, Agárd Martonvásárhely útvona­lon indultak kirándulásra. A túra során megtekintet­ték többek között a neo­gótikus stílusú Brunszvig- kastélymúzeumot, a Bee- thoven-emlékmúzeumot. Szabadbattyánban meg­nézték a múzeumparkot és hazánk legnagyobb ré­gészeti parkját, az ókori Gorsium maradványait. Pünkösdre megtelik Csíksomlyó AZ előzetes helyfoglalások alapján rekordszámú ven­dég várható a csíksomlyói búcsúra. Az utazási iro­dák jelzése alapján már nagyon nehéz szálláshe­lyet találni az ünnepségre. Az utazók többsége a bú­csú programját a környék épített és természetes ne­vezetességeinek megtekin­tésével kötik össze. Új szolgáltatások Csokonyavisontán A C50K0NYAVIS0NTAI gyógy- és strandfürdőn a felújított medencék mellett kelle­mes kikapcsolódási lehető­séggel és személyre sza­bott programokkal várják a felüdülni vágyókat. Ki­emelt figyelmet fordítanak az idősebb korosztály kép­viselőire. Minden évben olyan programokat állíta­nak össze, amelyek az ő le­hetőségeikhez igazodnak. Meggyből főzték a legjobb pálinkát Gyulán AZ ország 2007. évi leg­jobb pálinkájának az új- szüvási Bolyhos-társaság cigánymeggyből főzött pár­latát választotta a zsűri a XV. országos pálinka- és nemzetközi gyümölcspár- latversenyen Gyulán. A ci­gánymeggyszemeken ér­lelt győztes ital egyben a világ idei legjobb pálinká­jának is tekinthető, mivel ezzel a védett elnevezéssel már csak Magyarországon és két osztrák tartomány­ban termett gyümölcsből, előírt eljárással előállított szeszes ital illethető. Igaz, Ausztriából nem volt je­lentkező, és néhány hazai cég sem nevezett be. Több hazai társaság viszont elő­ször mutatkozott be. A ha­táron túlról, főként a Vaj­daságból is sokan próbál­koztak, így összesen 457 gyümölcspárlatot kellett minősítenie a Panyik Gá- borné, a Corvinus Egye­tem tanára által vezetett bírálóbizottságnak. Ijpy UAH EUR=3.5% GBPcadPLNrubSKK USD=5.1%u^ chfCSDjpyGBF Citibank Kaposvári Fiók Fő utca 7. • Tel.: (82) 528-170 • Nyitva tartás: H-P 8-17 rífíh^n I/ Citibank Betétvonal: 06 40 44 22 44 • www.citibank.hu ClXI D3 M K UTAZÁS HIRDETÉS Gránit Gyógyfürdő ZRt. írjmmm Wmi kmhhhhhhhhbhhbhhhhhmbbhhhhi Generációk találkozóhelye az év minden szakában! k nyugodt kikapcsolódás, rekreálódás, és izgalmas fürdőzés élménye egyben. '*** I MOST FELMILUOVAjL SWIFT IGNIS 15.151 Ft/hó i SX4 • '**' ...""=s®ss 18 .777 Ft/hó VV fé.S/ £ttÓI Az Ön Kaposvári SUZUKI Márkakereskedője: KT m KAPÓS AUTÓ Kft Kaposvár, Vár u. 16. 1 * hm autawfc je| . 82/312-826 E-mail: kaposautofokapos-auto.hu Gondoljuk meg, hogy mikor napozunk

Next

/
Thumbnails
Contents