Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-09 / 107. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Kompátkelőt akar Fonyód szezon Teljes erőbedobással a nyári idegenforgalomra készülnek Éled a kikötői üzletsor. Jó időben szívesen sétálnak az emberek a gondosan rendezett környezetben. A helybéliek és a turisták találkahelyévé vált WEmmmm A vizsgákra készülődik baricz kati fonyódi fotóművész márciusban vette át az Érdemes Művész kitüntetést: - A fonyódi szülői ház, annak minden szeglete a pajtával együtt, fái, bokrai és fényei jelentik nekem, az utazni szerető fotósnak a világ közepét. Most éppen könyvet írok, mely a Szeretteim címet viseli. A fotózás mellett tanítok is, és most az foglalkoztat legjobban az év végi vizsgák előtt, hogy milyen feladatot adjak a tanítványoknak? Olyat, ami jól értékelhető, amiben a szakma és a művészet is összehozható, de mégsem kötöm meg vele a művészi szabadságukat. SH-PORTRÉ A fonyódi őstermelő doma MIKLÓS fonyódi őstermelő családja generációk óta paprikatermesztéssel foglalkozik a településen:- Annak örülök, hogy végre esett az eső. Igaz, most meg sok is volt egy kicsit az ültetvénynek. Jó dolog és mindig örömmel tölt el, ha sikerül annyi időt szakítanom, hogy kimenjek a két kiskorú fiammal horgászni. Attól viszont paprikás a hangulatom, hogy regisztrált termelőként a piacon nem árulhatom az általam előállított paprikaőrleményt. Pont ott tilos, ahol megbecsülik a minőséget. Mindezzel az érvényben lévő országos piactörvény miatt kell szembesülnöm. A megindult hajóforgalom, a kikötői üzletsort belengő „fonyódi lángos” illata és a korai jó időnek köszönhető tömeg már a nyarat idézte az elmúlt hétvégeken a Ba- laton-parti városban. Márton László Tizennyolc üzlet már biztosan kinyit az idei nyárra Fonyódon a kikötőben. Három hónapon keresztül próbált megegyezni az önkormányzat a VÁKISZ Rt.-vel, hogy rendezni tudja az üzletsor jogi és gazdasági helyzetét, de nem járt eredménnyel. 145 millió forintos ajánlatot tettek a VÁKISZ Rt. felé, mivel 2003-ban 180 millió forintban állapodtak meg az akkori önkormányzattal, melyből 35 milliót már a város előző vezetése kifizetett.- Az eredménytelenség miatt az önkormányzat bírósági úton kívánja megállapíttatni a fizetendő összeg mértékét, hogy mielőbb rendezhessék az üzletsor sorsát - mondta Hídvégi József polgármester. Központi szerepet tölt be a kikötő és környéke a város idegenforgalmában. Május végén már a gyermeknapi rendezvényt is - melynek eddig a Fácános Palánkvár adott helyet - a kikötőben lévő Vigadó téren rendezik meg. Szórakoztatócentrummá kívánja fejleszteni az üzletsort és annak környékét az önkormányzat. Állandó fedett színpad megépítését tervezik a sor előtti térre, az üzletek fölé pedig teke-, biliárdterem és disco kerülne. Több évre előre ütemezik a fejlesztéseket, melyeknél számolnak azzal a lehetőséggel is, hogy 2009-re megépülhet majd hosszú távon fenntartható, versenyképes turizmus széles körű szakmai és civil összefogással valósítható meg. Fonyódot csak a Balatonnal együtt lehet eladni a turizmus hatalmas piacán - mondta Hídvégi József polgármester azon az egyeztetésen, melyre Fonyódon a Balaton második kompátkelője. A szezonra készül a város. Felújítják és fejlesztik a strandjaikat, melyek közül a legnagyobb változáson a bélatelepi esik át. Ott tízmillió forintból - melyből hatmilliót pályázaton nyert a város - egyszerre több beruházás is zajlik. Elbontják az idejét múlt, évek óta üresen álló üzleteket és a jegypénztár épületét, melyek helyét parkosítják. A strandi főépület középső szintjén vendégszobákat alakítanak ki a város, illetve a csónakkikötő vendégei számára. Ugyanakkor teljes felújításon esik át a büfé épülete, amia település vállalkozóit, szolgáltatóit és szobakiadóit invitálták. Valamennyi érintett oldal összefogásával egyesületi formában szeretnék orvosolni a turizmus problémáját Fonyódon, ezért a városvezetés egy Turisztikai Egyesület alapítását szorgalmazza. nek minden költségét a bérlő állja - tudtuk meg Kiss Pétertől, a Városüzemeltetési Szervezet vezetőjétől. A város igyekszik kihasználni a közmunkaprogram nyújtotta lehetőségeket is, hogy a lehető legtakarékosabb módon tudja megoldani a település karbantartását, mely kiemelt feladatot jelent egész évben. Két strand kivételével a városüzemeltetési szervezet gondoz minden közterületet a településen. 46 hektáron vágják a füvet a szezonra való felkészülés idején is. Folyamatosan parkosítanak. A meglévő parkok és virágos szigetek mellett ettől az évtől a település több pontján alakítanak ki virágos területeket.- Az önkormányzat az anyagi lehetőségeit figyelembe véve minden erejével azon van, hogy vonzóvá tegye a települést. De a turizmus terén hathatós előrelépést csak közös munkával érhet el a város - mondta a polgármester, aki szerint igazi elmozdulás akkor várható, ha a turizmusban érdekelt települések is össze tudnak fogni egymással. Balaton-jiartyt szervez júniusban az önkormányzat az összefogásért Június 1-jén Fonyód Balaton-par- tyt szervez. A szervező önkormányzat a Balaton régió turisztikai együttműködésének erősítése érdekében hívja meg négy minisztérium, a tóparti önkormányzatok, kistérségek, állami és társadalmi szervek, gazdasági társaságok vezetőit, képviselőit kötetlen beszélgetésre. Nem titkolt szándék, hogy a rendezvényen lobbizzanak a második kompátkelő Fonyódon való megépítéséért. A várost csúfító kiégett éttermet lebontatják végre Tíz éve rombolja a város látképét egy kiégett étterem a 7-es főút mellett Bélatelepen. A tulajdonos sorozatos felszólítások után sem tüntette el a torzót. Az önkormányzat vállalkozóval bontatja le, ennek költségét a tulajdonosra terhelik. A bontást még az idegenforgalmi szezon előtt kívánja elvégeztetni az önkormányzat Ázsia arcai fotókon láthatók a fonyódi múzeumban Az Ázsia arcai címmel rendezett fotókiállítás május végéig várja az érdeklődőket Fonyódon a múzeumban. Berta László fotóművész maga ajánlotta képeit az érdeklődők figyelmébe. Beszélt a képek keletkezését övező kalandokról, fotózás céljából tett utazásairól is. Egzotikus képeket készített Berta László fotóművész Ázsiában AZ OLDAL FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Egyesülettel orvosolnák a turizmus problémáit Helyreállítás közmunkával A napokban fejeződik be a 2006-ban jégkárt szenvedett partvédőmű helyreállítása Fonyódon. Bélatelepen és Fonyód- ligeten összesen 300 méter hosszban, hatmillió forintos vismajor-támo- gatásból, közmunkásokkal végezte a felújítást az önkormányzat A napi munka mellett érettségiztek is vizsgázók Csaknem ezerkétszáz diák tanul Fonyód két középiskolájában Csaknem ezerkétszáz diákot oktatnak Fonyód középiskoláiban. Ezen a héten száznyolcvankét diák kezdte meg érettségi vizsgáit a város megyei működtetésű középiskoláiban. A tanulók ötven kilométeres körzetből ingáznak naponta a két intézménybe, hogy szakmát, illetve érettségit szerezzenek. A Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola hatszáz tanulójából 124 végzős diák ad számot érettségéről. További 29 az intézményben folyó postai üzletiasszisz- tens-képzésnek köszönhetően ebben az évben szerzi meg szakmáját - mondta Bántó Zsuzsanna igazgató. A Bacsák György Szakképző Iskolában összesen 58 végzős ült padba írásbeli vizsgázni. Az intézményben az érettségiző diákok mellett a tanév végeztével öt szakmában 78 tanuló szerezhet szakmunkásbizonyítványt. Zádori János, az iskola igazgatója azt mondta: nagyon jó a tapasztalat a szakmunkások szakközépiskolájával kapcsolatban, mely nyolc éve a levele- ző.oktatást váltotta fel az intézményben. Nappali képzés keretében két év alatt készítik fel az érettségire a már szakmával rendelkező fiatalokat, akik között magas a továbbtanulók aránya. ■ Márton L. Nem volt nehéz az írásbeli érettségi Lukács Editnek és Weisz Benjáminnak