Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-02 / 101. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 2., SZERDA KRIMI &BULVAR&MUSOR Megitták, amit loptak, várják a büntetést a segesdi betörők Pincebetörőket fogtak Seges- den. A rendőrök forró nyomon kapták el a bűnözőket, akik egy alsó-segesdi ikerpincét törtek fel és kétszázhetvenezer forint értékű használati tárgyat, műszaki cikket, italokat vittek el. Az ital lett a vesztük, mert a rendőrök a betörés bejelentése után vizsgálódni kezdtek a faluban, így bukkantak két erősen ittas férfira. ■ A túlzottan korai italozás lett a veszte a két helyi férfinek, előzetesben gondolkodnak. Mivel a nyomozók tudták, hogy szeszes ital is eltűnt a feltört melléképületből, tüzetesen megvizsgálták az illuminált állapotú férfiak lakhelyét, ahol előkerült a betörés során eltűnt tárgyak egy része. A helyi elkövetőket őrizetbe vették, majd intézkedtek előzetes letartóztatásukról is, mivel a két férfi ellen már többször folyt büntetőeljárás. Kiderült, ebben a bűncselekményben társuk is volt, ő szabadlábon várja a felelősségre vonást. A rendőrök ezzel az esettel két legyet ütöttek egy csapásra, hiszen arra is fény derült, hogy az elfogott férfiak egy-egy nappal korábbi, szintén betöréses bűncselekményért is felelősek. ■ Csikós Magdolna Miért vetkőznek a sztárok? aktok Zalatnay Sarolta kapta itthon a legnagyobb gázsit Egyikük bevallja, másikuk nem. Van, aki a legtöbbet igyekszik kihozni abból, amivel az Isten megáldotta. Csontos Tibor A napokban Gregor Bernadettről repítették világgá a hírt, hogy levetkőzött egy férfimagazinnak. Hat évvel ezelőtt már megtette ugyanezt, most attól érdekes a dolog, hogy a színésznő küenc hónappal ezelőtt adott életet második gyermekének. A szülés után mindössze tizenöt kilót kellett leadnia, és máris meztelenül pózol. Azt mondja, csúcsgázsit kapott, a bulvárhírek kétmilliós honoráriumról szólnak. Ahhoz képest, hogy Bea asz- szonynak másfél milliót kínáltak ugyanezért, nem éppen csúcsgázsi. Gáspár Győzőnének is felkínálták a lehetőséget a pénzes vetkőzésre, de többek szerint ez csupán egy műsorelem volt Győzike show-jában, akkor senki nem gondolta komolyan, hogy Bea asszony megmutatja magát pőrén, s komoly műsorperceket töltöttek ki az ezzel kapcsolatos ügyintézések és telefonálások. A csúcsgázsit az eddigi hazai vetkőzök közül minden bizonynyal Zalatnay Sarolta kapta, akinek eltökélt szándéka volt bizonyítani e vetkőzéssel, hogy a legtöbb nőnek ötven év felett sem kell szégyellnie testének bájait. Az üzletasszony-énekesnő ügyesen még azt is kikötötte szerződésében, hogy a fotózásért kapott fix összegen felül az eladott példányok után is járjon neki némi aprópénz. Ez így együtt azért jelentett számára szép summát, mert a magazinból soha nem adtak még el annyit, mint a Zalatnay-címla- pos számból. Sokszor a gyerek miatt nem vállalják a sztárnők a mezA szépségkirálynő is megmutatta bájait Bálint Antónia az egykori szépségkirálynő bevallotta, hogy Olaszországban és itthon is bőven kihozott mindent abból, amivel a természet megáldotta. Korábbi párja, a Fábryshow producere, Kováts Kristóf is készített róla aktképeket. A műsorvezető sem tagadta, hogy jól jöttek a fotózásokért kapott pénzek telenkedést. Attól tartanak, hogy iskolatársaik és a pedagógusok sem nézik jó szemmel az ilyesmit, és nem szívesen teszik ki a gyerekeket ilyesfajta megjegyzéseknek. Gregor Bernadett szerint tizenkét éves Bence fiát cseppet sem zavarta, hogy harmincöt éves édesanyja levetkőzött egy magazinban. Zalatnay sem felejtette el megemlíteni, hogy annak idején megbeszélte nevelt lányával, aki ugyancsak nem ellenezte az ötletet. A magazinok rendszereseit igyekeznek becserkészni a topon lévő és szépnek, jó testűnek mondott sztárnőket: így & az egyik lap Südi Iringóéi nak is felajánlotta a lehetőséget, miután a táncosnő a Szombat esti lázban elért fergeteges sikere után az érdeklődés középpontjába került. Südi .Iringó visszautasította a kérést, mondván, nem az a fajta, aki csak úgy hipp-hopp ledobja magáról a ruhákat. Gregor Bernadett kilenc hónappal a szülés után állt újra kamerák elé Gyermekek serültek meg egy elszabadult légvárban Életveszélyes sérültje is van annak a balesetnek, melyben egy erős széllökés felborított egy felfújható gyermekvárat a főváros XVIII. kerületében található Ma- lév-pályán. A Nagybecskerek utcai sportpályán megrendezett majálison történt balesetben több kisgyerek komolyabban, egy pedig életveszélyesen megsérült, amikor kedden kora délután egy erős széllökés felkapta és felborította a gyerekek szórakozására felállított gumivárat. ■ A gyerekek az első hírek szerint a rosszul rögzített építménnyel együtt repültek. Szemtanúk szerint a gyermekek a várral együtt 20-25 métert repültek, majd a felfújható gumiépítmény a kerítésnek csapódott. Az életveszélyesen sérült gyermeket a mentők a helyszínen újraélesztették, ez után mentőhelikopterrel szállították kórházba. A balesetnek öt további sérültje is van: négy kisgyerek könnyebben, valamint egy kismama sérült meg, amikor ráesett a vár. A balesetet az elsődleges információk szerint az okozta, hogy nem megfelelően rögzítették a felfújható várat, de egyes szemtanúk szerint egy hirtelen támadt tornádószerű forgószél volt a bűnös. ■ TELEVÍZIÓ-MŰSOR £4 rtl klub jHpHHI tv a iiBliilHBiliH mi ’BHHBIIffJMil m"i viasat3 spEKTRUMfSIHH H 5.30 WSTeleshop 6.00 Két Testőr 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpát expressz 6.50 Lety, a csúnya lány 5.35 Gazdakör 6.00 Kölcsönkonyha visszajár 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte (mexikói sorozat) © 6.00 Reggel 6.30 Térképészek (3.) © J 10.05 Top Shop 6.55 Mokka 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 7.50 Lois és Clark 8.00 Kikötő 7.30 Merész régész (14.) y 11.15 Receptklub (isietuas) 9.00 Stahl konyhája 9.00 Nemzetiségi magazinok 9.55 Nekem ne lenne hazám? 8.50 8 perc a konyhában 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 8.05 Ássuk ki a csatabárdot! j 11.30 Te vagy az életem © 9.10 Szóda 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.05 Roma magazin 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.00 A fény dicsérete (6.) 9.05 Gyógyító tenger © (argentin sorozat) 10.10 Teleshop 10.50 Titokzatos Násztya 10.35 Domovina 10.00 Gyilkos sorok © 9.25 Magyarország kincsei 10.05 Városok, stílusok (1.) Fsz: Natalia Oreiro, Facundo 11.30 Mr. Beán története 11.35 A sokszínű vallás 11.05 Kárpát expressz 11.05 Nash Bridges © 9.35 Dérnek© 11.05 Kutyaábécé (21-22.) Arana, Carlos Belloso 12.30 Észbontó 11.50 Mit főzzünk ma? 11.30 Átjáró (amerikai akciófilm-sorozat) 10.35 Külvárosi rendőrök © 12.15 Fotósuli (1-2.) ^ 12.15 Brianéneke© 13.30 Macsómizéria© 12.15Tv-taxi(ismétlés) 12.15 Záróra 12.10 Kojak© 11.30 Kívánságkosár 13.20 Gyapjaspille (amerikai film, 2001) 85' (amerikai-angol romantikus 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.00 Közelítő - ÉVA (amerikai krimisorozat) 13.45 Kikötő - Duna tér - Hernyók a pokolból Fsz.: Sean Maher vígjáték, 2002) 14.30 Emeljük fel szívünket 13.35 Sorstársak 13.10 Magnum© 14.00 Kónya & Conia 13.55 Elrejtett vízi világ P 13.55 06-91-334-334 15.30 Csillagkapu © 14.40 Katolikus krónika 14.00 Az Árpád-kor templomai (amerikai akciófilm-sorozat) 14.35 A harmadik bolygó - A Gemenci-erdő M 15.35 Disney-rajzfilm (amerikai sci-fi-sorozat) 15.15 Kormányváró 14.15 Jóreménység fokról fokra 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.05 A nabateusok királysága 14.30 Kölcsönkonyha W 16.10 Receptklub 16.30 Bűbájos boszorkák © 15.45 Fogadóóra 15.00 Vigyázz, kész, rajt! (amerikai krimisorozat) 16.00 Világunk (ismétlés) visszajár (15.) 'W 16.30 A szembesítőshow © 17.30 Született feleségek © © 16.15 Válaszd a mozgást! 15.25 Vándorúton 15.15 Gyilkos sorok© 16.55 Négyzetméter 15.00 Adrenalin fi 17.30 A kibeszélőshow © (amerikai vígjátéksorozat) 16.30 Híradók 16.00 Válaszd a tudást! 16.20 Baywatch © 17.25 Az új Lassie 16.05 Merész régész © 18.30 Híradó 18.30 fények. Hírműsor 16.45 Tv-taxi 17.30 Legendák földje © 17.25 Vészhelyzet © 17.50 Kikötő - Duna tér 16.35 Nigella ünnepi Esti kiadás Skandinávlottó-sorsolás 17.05 Quinn doktornő© (fr. dok.-film-sor. -13/13.) (amerikai sorozat) 18.00 Híróra lakomái (11-12.) 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.00 Aktív © 17.55 Jog alap 18.00 Klikkerek © 18.30 Zsaruk © 19.00 Mese 17.45 Kalandozás M 19.45 Fókusz© 19.30 Jóban Rosszban 18.05 Bűvölet © 18.25 Esti mese Utcai történetek 19.20 Külvárosi rendőrök a régiókban (7-8.) Pj Közszolgálati magazin (magyar sorozat) 18.58 Föld Tv 18.35 Membrán 19.00 Vidióták ® (olasz sorozat-48/44.)© 18.55 Klíma - Változás PJJ 20.25 Barátok közt© 20.15 Egy a 100 ellen 19.00 Híradó este 19.00 Kultúrház 19.30 Tuti fuvar © 20.20 Bab’Azlz vagy katasztrófa W (magyar sorozat) Kvízshow Sváby Andrással Sporthírek. Időjárás 19.30 Híradó este. Sport (szórakoztató vetélkedő) - A sivatag hercege (dok.-sorozat) W 21.05 CSI-Miami helyszínelők© 21.00 Doktor House © 19.40 Köztévé 20.10 Orosz keresztapák © 20.00 Pőreparádé © (angol-francia-iráni-magyar- A halak és a klímaváltozás (amerikai krimisorozat) (amerikai sorozat) 20.00 TS - Bajnokok Ligája láb- (angol dok.-film-sor. -3/1.) (kandikamera-show) német-tunéziai film, 2005) 19.30 A foci-vb labdája Rettegés a táborban 22.00 Hősök© darúgó-mérkőzés A száműzött 21.05 New York-i helyszínelők 22.15 Halálos szívdobbanás © 20.05 A téli háború © Fsz.: Dávid Caruso j (amerikai misztikus sorozat) AC Milan-Manchester United 21.10 Kultúrház (amerikai krimisorozat) (francia film, 2005) 102' , 21.10 A fáraók égboltja 22.00 Dr. Csont © 23.00 Egy rém rendes család 23.00 Szerda este 21.40 ízig-vérigAnnie-Mary 22.00 Drágán add a halálod! 2© 24.00 Zorán-koncert 22.10 Artúr király ^ (amerikai krimisorozat) Budapesten© 23.30 Kultúrház (ismétlés) (angol-fr. film, 2000) © (amerikai akciófilm, 1997) (magyar zenés film - 2.) 52' Britanniája (3.) fi 23.05 Alias© 23.30 4400© 0.05 Lapozó© 23.25 Halló, halló! © 23.50 New York-i helyszínelők 1.05 Híróra (ism.) A sosem volt invázió ^ (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai misztikus sorozat) 0.50 A gépész© (angol vígjátéksor. - 83/67.) 0.50 Sírhant Művek © 2.05 Mese 23.05 Háború színesben ^ 0.05 Reflektor© 0.30 Tények este (spanyol thriller, 2004) 97' 23.55 Napló (amerikai sorozat) 2.15 Szervusz, Péter! -Amerika (3.) © '[*1 0.25 Warlock © 1.00 Brókerarcok © Fsz.: Christian Balé, 24.00 Záróra 1.50 A véres folyó © (magyar film, 1939)84' 0.05 Nigel Marven (amerikai horror, 1989) 95' (amerikai krimi, 2000) 2.30 Tv-taxi 0.50 Nap-nyugta (amerikai western, 1991) , 3.40 Magyar elsők orrszarvúi© CC I Ilii I I — MAGYAR. ATV 111111 HALOZAT jMBljlB EUROSPORT ^■ÉH SPORT1 j HiTu* .........'ÉÉBHBBi DISCOVERY "tiMi o .......................................................................................................................................................................................................................................................í................................................................................................-te 10-30 Esti gyors. 12.00 Hírek, ismétlések. 1135 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi kony- 13.30 Dokumentumműhely. 14.00Játékháló. 8.45 Csupa sport 9.15 Snooker-vb, ism., 830 Mai helyzet 8.45 Spanyol labdarúgás. 6.55 Gyerek a nyeregben 835 Mozi! Mozi! 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült? \3 í 15.05 Európai híradó. 15.30 A birodalom tit- haja. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 15.00 Dokumentumfilm. 15.30 Stílus. 16.00 11.00 órától élő 14.00 Csupa sport 14.45Te- 10.15 Ralibajnokság. 11.45 Olasz labdarúgás. Mozi! 9.05 Barcelona 10.45 Wallis és Edward 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 MoS j kai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. 17.30 1635 Közvetlen ajánlat 17.05 Laci bácsi kony- Játékháló. 17.00 A kontroll. 1730 Csacska remlabdarúgás 16.00 Labdarúgás 17.45 Gól! 14.15 Salakmotor. 16.45 MotorShowl. 1730 12.20 Európai Filmdíj-átadás 13.55 Fekete torkerékpár-építö vb. 18.00 Amcsi motorok, ö j Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó, hája. 1735 Regionális híradó. 18.00 Fórum. angyal (arg. sor.). 18.30 Te vagy az életem 18.00 Labdarúgás 19.45 Vitorlázás 19.50 Arany pillanatok. 17.45 Mai helyzet. 18.00 i dicsősség 15.55 A három nővér 17.50 Föld- 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? | Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. 20.00 (arg. sor.). 1930 Fekete gyöngy (arg. sor.). Szerdai válogatás 19.55 Riders Club 20.00 Jégkorong-vb.Kanada-Szlovákia. 20.45 Sakk- re szállt boszorkány 19.30 Lovaspring ügy- 21.00 Everest -A lehetetlen megkísértése. jN | 21.00 Híradó 21.21.35 BBC Reporters. 22.05 A nő helye. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Do- 2035 Jog-alap. 20.30 Hírháló. 21.00 Véres Golf 2030 Golfklub 20.35 Vitorlázás 20.40 magazin. 21.15 Bulvársport 21.45 Póker. nökség 20.00 Ez a ház totál gáz 21.00 Alién 22.00 Amikor bekövetkezik a katasztrófa. W GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. minő. 23.10Játszma! 030 700-as kkib. vakáció (am. film). 23.00 Mániákus zsaru 2. Szerdai válogatás 20.45 Snooker-vb 23.45 Nehézsúlyú boksz. vs.Predator22.40 44perc 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni! KAPÓS TV VBHBI BOGLÁR MARCALI HELIKON RADIO^MB RÉGIÓ RADIo'^BHÍ PETŐFI RAmo“HBi KOSSUTH RADIO^B 08.00 Képújság 17.00 A Kontroll -fogyasztó- Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó ism. 7.00-9.00 a Helikon rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 4.00 Óránként: Hírek, időjárás 5.03 Hajnali 4.00 Óránként Hírek 539 Falurádió 633 Az védelmi mag 1730 Flört, ism. 18.00 Pótke- közérdekű információkkal 19.00 Híradó 20.15...misomogyiak21.00Véresvakáció- 9.03 Napraforgó 11.03 A FteliKon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs dallamok603Kívánságreggel8.45Sportreg- én hazám 9.04 Napközben 1133 Kele - Fe'fi | rék, ism. 18.30 Duna-Dráva nemzeti Parkfej- 1930 Mi somogyiak, közéleti magazin 2030 am.film23.00Mániákuszsaru2.-am.thriller élő kívánságműsora 13.00 Krónika 13.08- műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- gél 9.17 Petőfi-délelőtt 10.10 A vélemény sza- kete István regényének rádióváltozata 1. lesztése-PécsTvfilmje 18.59 Útravaló 19.00 Padlógáz20.50Kométa-KaposvárSE-MAFC 01.00 Hírháló 0130 GrandPrix, autó- és mo- 18.00DélutániRandevúl8.30Anapvendé- kü Információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- bad... 12.04 Jó ebédhez szói a nóta 13.17 12.40Kinyerma?1330Areformátusegyház w j Kapospont-a KapósTvhírműsora 19.20 Ka- Hartmann férfi röplabda mérkőzés 21.50 Is- torsport ge 19.00 Helikon Krónika 19.08 Interaktív ki- nika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19,00 Új Est- Slágermúzeum 14.04 Zeneszerda 16.04 félórája 15.05 Ökosansz 16.15 Magyaror'(jjflj j pos Sport 19.30 Géniusz - kulturális mag. métlések23.30 Képújság vánságműsor időben! A Régió rádió szórakoztató műsora Csúcsforgalom 1830 Kerengő 19.03 Sport- szagról jövök 17.05 Digitális 19.00 Határok fi 19.59Útravaló20.00Kapospont-aKaposTv BALÁTOn'rAJDÍO^^HI telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió- percek 1920 A diadalmas asszony-Részle- nélkül 1930 Sportvilág 19.49 Mese 20.04 hírműsora, ism. 2020 Kapós Sport, ism.........................................................................................................................................................................................Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: tekPjotrCsajkovszkij-RudolfKlein-ErdódyJá- Aranyemberek 2035 Kidöntöttfáinksutto20 30Hírháló21.00Véresvakáció-am.ak- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 A Kontroll-Fogyasztóvédelmi magazin Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, németnyelvű: nosdaljátékából20.03Dalszínház21.04Vá- gása-FejezetekÁgh István regényéből 21.05 ciófilm 23.00 Kapós Krónika, éjszakai maga- tűm- és ismeretterjesztő kisfllmek, sorozatok 2030 Hírháló-az ország híreivel 21.00 Film Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00. 19.30-20.00, szerb nyelvű: mos Miklós két kis hangjátéka 22.03 Amaro Magyatokanagyvilágban2230Métleg23.00 zin: Útravaló, Kapospont, Kapós Sport 21.00 Esti film kívánságműsora 19.00 DanceClub 13.00-14.00,20.30-2130 23.15 Urai pop-rock 0.10 Éjszaka... Kenő 23.04 Operákból... 0.10 Éjszaka