Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám (13. szám)
4 A HÉT TEMAJA 2007. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP új városrész Aligha van olyan megoldása a kormányzati negyed projektnek, amelyben Demján Sándor cégbirodalma ne járna jól. Igaz, ők lehetnek a garancia a gyors építésre. SÍNRE KERÜL A KORMÁNYZATI NEGYED Ilyen most, ilyen lesz. A Nyugati pályaudvar környéke jelenleg, illetve a leendő kormányzati negyed lehetséges elhelyezkedése. A valódi terveket ezekben a napokban rajzolják a pályázók. A Nyugati pályaudvar környékén még semmi nem utal arra, hogy 2009 májusában ott fog terpeszkedni a kormányzati negyed 11 minisztériummal, hatezer dolgozóval. A háttérben azonban már pénzügyi érdekcsoportok élénkülő' mozgolódását lehet érzékelni. Vég Márton „Ingatlanspekuláció” - kiáltott fel a Fidesz szóvivője decemberben, amikor kiderült, a Nyugati pályaudvarnál épülhet meg a mostani kormányciklus vezető nagy projektje, az új kormányzati negyed. Akkor még a Gyurcsány- Szilvásy érdekkör ingatlanügyéről volt szó, azóta viszont mintha elvágták volna, a Fidesz alig hallatja hangját a nagy horderejű ügyben. Helyettük egy ízben Lengyel László politológus (Jelenleg a kormányzati negyed építése a leginkább korrupciógyanús ügy hazánkban”), illetve Fodor Gábor („Ha az emberektől nadrágösszehúzást várnak a politikusok, akkor ezzel egy időben ne kezdjenek grandiózus beruházásokba”) jelezte, hogy szerintük valami nem stimmel a beruházással. Egyelőre azonban nehéz lenne bármibe is belekötni, hiszen még az sem dőlt el, kinek a tervei alapján ki építheti fel az épületkomplexumot, és a minisztériumi épületegyüttest az állam megveszi-e vagy bérli majd. A projekt mindenesetre feltartóztathatatlanul dübörög, a világ sok tervezőasztalán e napokban rajzolják a pályaműveket. Igaz, a kijelölt helyszínen kevés látszik még. A szokásos életkép: a budapesti Ferdinánd híd alatt Vácra tartó modern elővárosi vonat húz ki a Nyugati pályaudvarról, felette a hídon 30 éves trolibusz robog. Az ablakokon kitekintő utasok valószínűleg nem arra gondolnak, hogy éppen a leendő kormányzati negyed helyszíne tárul eléjük. Pedig így van. A Gyur- csány-kabinet tavaly decemberben, egy kihelyezett balaton- őszödi kormányülésen úgy döntött: a spórolás és a hatékonyabb munkavégzés miatt egy helyre, a Nyugati pályaudvarhoz vezető sínek mellé és fölé költözteti a minisztériumokat. „Jelenleg nem tudok elképzelni olyan eseményt, amely miatt esetleg le kellene állítani a kormányzati negyed építését A kormány elkötelezett a projekt mellett, a határidőket tartani kell, lépéskényszer van” - mondja Gö- rözdi György. A gigaberuházás megvalósításáért és koordinálásáért felelős miniszterelnöki megbízott - amúgy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezér- igazgatói tanácsadója - hozzátette: ha minden a tervek szerint alakul, akkor a kivitelezők november 3-án kezdhetik el építeni a gyaníthatóan Budapest új szimbólumává váló komplexumot. Görözdi ugyanakkor cáfolta azt a héten lábra kélt hírt, hogy az építkezés miatt megszüntetnék a Nyugati pályaudvar vonatforgalmát. A feleslegessé nyilvánított vágányokat valóban felszedik, a meghagyott síneket pedig a Dózsa György útig lefedik. A pályaudvar műemlék épületébe például galéria költözhet majd, miközben a pincében működik a pályaudvar - pontosít a megbízott. A Görözdi által elnökölt, neves építészekből álló bírálóbizottság június 11-én dönt a tervpályázat nyerteséről. A pályázati dokumentációt eddig húsz érdeklődő vásárolta meg. Kétharmaduk magyar, mint például a szomszédos West End City Centert is tervező Finta Stúdió, de van köztük német, francia és spanyol tervező- iroda, sőt, még befuthat angol, holland és japán elképzelés is. A mérnökök egy percet sem lazsálhatnak, hiszen ötleteiket május 21-ig kell benyújtaniuk a zsűrinek. A legjobbnak ítélt tervek díjazására és megvásárlására 100 millió forint közpénz van elkülönítve. Ráadásul a Magyar Építész Kamara díjszabása alapján a győztesnek további 2,4 milliárd forint áll majd rendelkezésére a későbbi tervezési feladatok finanszírozására. „Prioritásként kezeljük, hogy az épületegyüttes illeszkedjen a környezetébe. A bírálóbizottság egyhangú döntésre fog törekedni; én a kiírói érdekek képviseletére vagyok hivatott, az építészeti megfontolások tekintetében a többségi építészvéleményhez fogok igazodni” - mondta Görözdi György. A leendő kormányzati negyed itt lesz, a sínek fölött A legfontosabb kérdésekről azonban még nem született döntés, hiszen 2009 májusáig valakinek fel is kell építenie a 11 minisztérium új lakhelyét (egyedül a Miniszterelnöki Hivatal nem költözik be). A szerencsés kivitelezőt közbeszerzési eljárással lehet majd kiválasztani, de a nagyszabású állami beruházásoknál általában mindig ugyanazok a cégek kopogtatnak. A korábban minimum száz- milliárdosra becsült beruházás pénzügyi tervére még szintén várni kell, hiszen a kormány majd csak április végén, május elején mondja rá az áment. A KVI legújabb kalkulációi szerint 43,5 milliárd forintból már kivitelezhető lesz a csinovnyikparadi- csom, vagyis a kormányzati negyednek a szűk értelemben vett része, a kormányzati épület- együttes. A terület további részén létrejövő ingatlanokat szinte biztosan magánberuházásban építik majd meg, de egységes tervek alapján. Kiszolgáló funkciójú épületek, lakások, konferenciaközpontjöhet majd szóba ott. Már csak az a kérdés, hogy az állam tulajdonolni is akarja-e majd a „bázist”, vagy megelégszik a bérléssel. Elvileg szóba jöhet az állami beruházás - egyszeri nagy kiadás miatt nem valószínű -, a ppp-konstrukció, a piaci finanszírozás (a futamidő végén, tehát a kamatokat is fizetve kerülne az államhoz), valamint a magánbefektetőtői való bérlés. A maximum 180 ezer négyzetméter irodahelyiség 20-25 évre való bérlése mintegy 84 milliárd forintba kerülne, mégis ez a legvalószínűbb, mert így nem terhelné meg egyszerre az állami költségvetést Szellemváros Budapest szívében? Rogán fél, bár este ma is kihalt a Lipótváros A kormány hosszú távban gondolkodik. Kiszámolták ugyanis, hogy a mai árakkal kalkulálva 2035-ig 226 milliárd forintba kerülne a minisztériumok fenntartása a jelenlegi belvárosi épületekben. A kormányzati negyed („K-negyed”) felépülése után pedig közel 30 minisztériumi ingatlant értékesítenének, 350 ezer négyzetmétert Jó esetben 102 milliárd forint jöhetne be a privatizációból. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság becslése szerint a Pénzügyminisztérium épülete a legdrágább, 10,5 milliárd forint. A „K-negyed” korszerűbb és kisebb alapterületű irodáinak üzemeltetési költségeitől pedig éves szinten 10 milliárd forint nagyságrendű megtakarítást remélnek. „CSAK AZ V. KERÜLETBEN hÚSZ épület, összesen 211 ezer négyzetméternyi terület szabadul majd fel a belvárosban. Ráadásul közel 6000 köztiszti'iselő ezentúl nem ide fog járni dolgozni, így fantomvárossá válhat a belváros” - mondja Rogán Antal. Görözdi György miniszterelnöki megbízott szerint viszont az V. kerület éppen hogy jelenleg fantomváros esténként, később viszont más funkciójú épületekkel élet költözhetne bele. Önmagukat ellenőrzik a döntnökök? A kormány a kormányzati negyed projektre az év elején egy Projekt Monitoring Bizottságot hozott létre, amelynek többek között a csúszópénzek lefülelése a feladata. Ebbe a testületbe az Állami Számvevő széken (ÁSZ) kívül a fővárosi és a VI. kerületi önkormányzat, valamint a Magyar Építész Kamara és a Budapesti Építész Kamara delegált tagokat. E szervezetek az ASZ kivételével azonban az építési terveket zsűriző bírálóbizottságban is felbukkannak, a bizottság elnöke pedig a projektért felelős miniszterelnöki megbízott. A kormány azt ígéri, hogy bár nem lenne feltétlenül köteles, mindenképpen a parlament jóváhagyását fogja kérni, akármelyik pénzügyi megoldás mellett is dönt majd. Demjánék ugrásra készen a demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit cégcsoport tavaly maga is javaslatot nyújtott be arra, hogy a kormányzati negyed a Nyugati pályaudvarnál épüljön meg. Igaz, az ő ötletük részben a saját telkükön valósult volna meg. A végül győztes elképzelés a VI. kerületi önkormányzat s a MA V közös terve volt az állami és a MAV- telkeken, gyakorlatilag a sínek felett és között. De nem teljesen függetlenül a telekszomszéd TriGránittól. A kerületi terv makettrajzán Demjánék telkét is „beépítették”, a két látványterv is tartalmazott azonos rajzelemeket. Azt Nyúl Sándor, a TriGránit Fejlesztési Rt. vezérigazgatója is elismeri, hogy együttműködtek az ötletelésben, hiszen szomszédok. A TriGránit mindenképpen jól jár: felmehet a West End City bevásárlóközpontforgalma, a tulajdonukban lévő szomszéd, jelenleg üres telek felértékelődik. Arra Nyúl Sándor szerint már készülnek a saját tervek- egy nagy hipermarket, lakások, irodák épülnek majd. De a cégcsoport kíváncsian várja a nyertes tervet és a pályázati kiírást a kivitelezésre. A TriGránit szívesen megépítené a kormányépületeket, leginkább ppp- konstrukcióban, mint a Művészetek Palotáját. Demjánék már bizonyították azt is, hogy gyorsak, Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontját egy év alatt húzta fel építési vállalkozásuk 1999-ben a szomszédban. Márpedig a kormány 2009 tavaszán már szeretne itt lakni, nyilván nem függetlenül attól, hogy akkor kezdődik a kampányév. A végleges pénzügyi konstrukcióról május elején várható kormánydöntés. <