Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám (13. szám)
2 2007. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP KÖZÉLET, POLITIKA A patthelyzet után Kóka lett az elnök szavazás Elsőre döntetlen, másodjára minimális különbség Kóka és Fodor között Kóka János: együttműködöm mindenkivel, akár rám, akár Fodorra szavazott, hiszen mindenki az SZDSZ-t támogatta Kóka János lett az SZDSZ új elnöke - döntött éles csatában a párt küldött- gyűlése tegnap. A gazdasági miniszter győzelméhez vezető út meglepően rögösre sikeredett. Tibay Gábor Helikopter húz el szombaton kora délelőtt a dél-budai sportcentrum felett - itt tartja tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ. „Most jön a Kóka” - mondják mellettünk: remény éled bennünk a fentiekre felfigyelve, hallván, hogy marad még vicces ember a | liberálisok között Kuncze Gábor f elnök távozta után is. Az SZDSZ | küldöttgyűlése amúgy eleve a vi- s dámság jegyében telik, még Kóka János is viccel, Molnár doktort a Titanichoz hasonlítva, mégpedig imigyen: „ha ő lett volna a Titanic, a jéghegy süllyed el”. De erről majd később. Addig is azonban mind ő, mind pedig ellenfele, Fodor Gábor kortesbeszédeiket mondják reggel kilenctől a sportcsarnokban. Az elsőnek felszólaló Fodor improvizál: azt mondja, úgy döntött, nem mondja el előre megírt beszédét, mert nem az észhez, a szívhez kíván szólni. így is tesz: szerinte az SZDSZ-nek a hitelességét kell visszaszereznie. Fodor amúgy vélhetően Kóka és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szoros kapcsolatára utalva azt mondta: nem akar olyan SZDSZ elnöke lenni, amely az MSZP listáján kerül a parlamentbe. Fodor amúgy beszédében többször állította szembe a hiteles boldogulást az ügyeskedéssel és a pártmegrendelésekből való meggazdagodással. Persze ezt nyilván az veszi magára, aki akarja. Kóka János pedig látszólag nem vette magára: „nálam a változás középpontjában a siker van” - mondta. „Az én generációm szabadulni akar a kudarctól” - indokolta a vérfrissítés szükségességét az alig egy éve párttag politikus. A gyors pártkarrier persze minden bizonynyal a gazdasági miniszter szerint sem elvetendő: „nem széaz utak mentén elhelyezett. óriásplakátokon támadják Kuncze Gábor leköszönt SZDSZ- elnököt országszerte. A plakátokon többek közt a „Köszönjük, elnök úr... az ellopott rendszer- váltást!” és a „Lop-stop”feliratok szerepelnek Kuncze képe melgyen előbbre jutni, érték az ambíció, az egyéni teljesítmény” - mondta, és ezt akár saját SZDSZ-es pályafutását igazolandó is érthette volna. Az lett. Pető Iván, a küldöttgyűlés levezető elnöke 120 ilyen plakátról tud, melynek kihelyezést egyértelműen „szemétségnek” tartja. Pető közölte: nem tudják, kik a plakátok megrendelői, azokon semmilyen ezt jelző felirat vagy cím nem szerepel. SZDSZ sikerét amúgy a megalkuvás nélküli reformpolitikában látja a gazdasági miniszter, és itt jön a fent már említett poén: pozitív példaként a „se jobbra, se balra nem néző, csak a reformot végigvivő” Molnár Lajos egészségügyi minisztert említette. Szegény jéghegyek, mondhatnánk erre. A beszédek és a politikai vita után következett a lényeg: a küldöttek megkezdték a szavazást. A terembe végül jó egy óra múltán visszaengedett újságírók azonban az eredményt nem, sokkal inkább a növekvő zavart látták a küldöttek között. Kiderült: többszöri újraszámolás után is döntetlen eredmény született, azaz három érvénytelen voks mellett 377-377 szavazatot kapott mindkét jelölt. A döntetlen eredmény elsősorban Fodor Gábor részéről fegyvertény, tekintve, hogy a liberálisok erős embereinek többsége - így például Kuncze Gábor expártelnök vagy Pető Iván - nyíltan Kóka Jánost támogatta. Többeket felzaklatott a szoros eredmény: „csak a pénzt költjük, az egészet elintézhettük volna egy nap alatt” - hangzott egy bizonyára már hazafelé indulni vágyó küldött szájából a kritika. A hazaindulás később kulcsmotívum lett. Többek szerint ugyanis éppen ez döntötte el a végeredményt, mondván: a Fo- dort támogató vidéki küldöttek egy része a sikeresnek vélt első választási forduló után hazament. Mindenesetre hiába szólt be ismét Fodor Gábor milliárdos ellenfelének („az én tőkém a becsület, a tisztesség, a tapasztalatom” - mondta), a új szavazás Kóka János sikerét hozta, mégpedig 380-367 arányban. Győzelméről szólva az újdonsült elnök kijelentette: együttműködik mindenkivel, akár Fodorra, akár őrá szavazott, hiszen „mindenki az SZDSZ-t támogatta". Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rekordidő alatt gratulált az új elnöknek. Óriásplakáton támadják a távozó Kuncze Gábort Katona maradt a választmányi elnök ISMÉT KATONA KÁLMÁNT választotta elnökének az MDF országos választmánya, a két alelnök Kálmánné Szabó Katalin és Petronyák László lett. Dávid Ibolya MDF-elnök elmondta: hónapok óta tart a tisztújítás a pártban: három hete pártelnököt, egy hete az országos elnökség elnökét választották meg. Szlovák-magyar kormányfői találkozó? AZ ÚJ SZLOVÁK KORMÁNY színre lépése után Pozsony és Budapest között kialakult feszültség már a múlté, s jelenleg a felek egy szlovákmagyar miniszterelnöki találkozó előkészítésén dolgoznak. Jan Kubis szlovák külügyminiszter egy lapinterjúban elismerte: korábban feszült volt a szlovákmagyar viszony. Az Árpád-sávos zászló védelméért tüntettek TÖRVÉNYI VÉDELEM ALÁ venné a Jobbik a Szent Koronát, a turulmadarat és az Árpádsávos zászlót - hangzott el a budai Várban a párt felvonulásán. Szegedi Csanád alelnök közölte, szervezetük kezdeményezte, hogy 2007 Árpád éve legyen, és Árpádsávos mozgalmat indítanak, amelynek keretében valamennyi önkormányzatnak Árpád-sávos zászlót adnak át. HIRDETÉS AZ UTOKOR TISZTELEG EMLÉKE ELŐTT Puskás Ferenc idén lenne 80 éves ELŐJEGYZÉS ... ELŐJEGYZÉS ... ELŐJEGYZÉS ...-------------------------;-------------------------------------------------------------veá— El őjegyz. szám: Értesítési terület: ELŐJEGYZÉSI SZELVÉNY VR20070401 Magyarország Előjegyzési felelős: . Név. ____________ iá t VÁn A szelvény beküldője 990 forint- Cím: 1 I I I 1-------------------------------ért meg kapja a világ egyetlen Puskás Ferenc emlékére ______ _ ki adott pénzérméjét! (+ 290 Ft posták.) Ez az érme egyben a "Labdarúgás halhatatlanjait" fel- -----------------------------------------------vonultató gyűjtemény első darabja. A beküldő a gyűjtemény , MAuYAK további darabjait havi rendsze- ÉRMEFORGALMAZÓ rességgel veheti kézhez. 1675 Budapest * Postafiók 55 Kolompár az OCÖ elnöke A korábbi elnököt, Kolompár Orbánt választotta az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjének a szervezet közgyűlése szombaton. A voksoláson Kolompár 29 igen, míg kihívója, Farkas Flórián fideszes honatya, a Lungo Drom vezetője 24 támogató szavazatot kapott. Kolompár egyébként úgy tudott többséget szerezni, hogy Farkas több szövetségese is „átállt” az ő oldalára. Kozák János, az OCÖ érvénytelenül megválasztott elnöke előzőleg közölte: nem kíván jelölt lenni. HIRDETÉS MIÉRT? A Dianetika: A szellemi egészség modem tudománya című művében L. Ron Hubbard leírja, hogy miért kellett idáig nélkülöznünk az értékes 90%-ot. Bemutat egy módszert is, amelynek alkalmazásával egyre többet tudunk felszabadítani szellemi tartalékainkból. Fedezze fel tényleges szellemi teljesítőképességét! 0 Rendelje meg és olvassa el a Dianetika: A szellemi egészsi tudománya című könyvet! Ára 2675 Ft utánvéttel. Rendelje meg most! Dianetika Központ, 1399 Budapest, Pf.: 701/215 S 06-1 321-5297 modern )G7. Szcieníoiógia Egyház Budapest. Minden jog fenntartva. A. Dianetika és S^cienioiógia szavak védjegyek, melyek a Reiigtous Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyéve! történik. Szellemi teljesítőképességünknek | csupán 10%-át % használjuk ki. ’ A. Einstein Orbán Viktor: a butikos állam keresni akar rajtunk A Fidesz népszavazása valójában két államfelfogás közötti döntés is lesz, a mostani butikos állam, vagy egy plebejus, polgárai érdekeit megvédeni képes, polgáraiért felelősséget vállaló új magyar állammodell kerekedik-e felül. Mindezt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondta a párt Jövőnk című vitasorozatán. Szerinte a mostani állam úgy viselkedik, mint a rossz butikosok a 80-as évek második felének Magyarországán: törvényszerűen vásárlónak tekinti saját polgárait, akiken minél többet akar keresni. Az állam ma azt üzeni a polgároknak, hogy én hazudhatok, ti nem, én csalhatok, trükközhetek, de rátok szigorú APEH-ellenőröket küldök, én tönkretehetem az országot büntetlenül, de ha te okozol kárt, akkor súlyos árat kell fizetned - fejtette ki. Orbán arra biztatott, hogy az egészségügyi átalakítások kapcsán a fideszes irányítású önkormányzatokban kezdődjön meg egy más egészségpolitika végrehajtása. Megismételte: a fideszes önkormányzatok, a kórházprivatizáció megakadályozására változtatási tilalmat rendelnek az intézményekre, illetve nonprofit gazdasági társaságokká alakítják kórházaikat. Navracsics Tibor frakcióvezető arról beszélt: csak úgy jutnak előrébb, ha szót tudnak érteni olyan emberekkel, akikkel világnézeti vagy akár erkölcsi kérdésekben sem mindenben értenek egyet, és nem feltétlenül szimpatizálnak a Fidesszel. ■ Sz. Sz. 4 i