Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-06 / 55. szám
Festett ajkak: kontúrozás, rúzsozás és finom szájfény A nők már az őskorban is festették az ajkukat. Akkor cinóbert használtak. A görögök asszonyai pedig a higany vörös szulfidjával tették magukat csábítóbbá. A smink lényeges része az ajak színe, ezért érdemes betartani néhány szabályt. Sárgás bőrszínhez a meleg, vörös árnyalatok ideálisak. A rózsaszínhez a hűvösebb tónus áll jól. A barnásvörös mindenkin jól mutat. Napközben rúzs helyett csillogó, áttetsző szájfény is lehet az ajkakon. Ez látványos, és tükör nélkül is utánfesthető. A krémes termékek intenzívebben ápolják az ajkat, és természetesen csillogóvá teszik. Estére inkább a csókálló, matt rúzs illik. A tartósság titka, hogy a rúzs felvitele után várjon másfél percet. így a festék jól megtapad. A sminkeszközökkel a szépséghibáit is elkendőzheti. Ha keskeny az ajka, vüágos kontúrceruzával rajzolja egy milliméterrel szélesebbre a vonalát. Világos tónusú rúzzsal fesse ki. Ha túl telt a szája, akkor egy milliméterrel rajzolja kisebbre. A rúzsozásnál a száj két szélénél legyen erősebb a szín, középen inkább halványuljon. További tippek a Fanny új számában. ■ Fűt, áramot termel és szép csodaruha A jövő kollekciói telítve vannak energiával Néhány éve az volt menő, ha a síruha színével sikerült lenyűgözni a sporttársakat. Ma a legjobbak intelligens szerelést húznak. Árvay N. Tivadar Alig három éve jelent meg az első okos síruha, amelyet egy sportfelszereléseket gyártó cég megbízásából a német Infineon fejlesztett ki. Az akkor még csodaszámba menő darab „csak” olyan egyszerű dolgokra volt képes, múlt a Bluetooth-technoló- gia kezelése vagy az MP3 lejátszó működtetése. A dzseki csipmoduljának segítségével minden nehézség, illetve vetkő- zés nélkül lehetett kezelni a beépített mobilkészüléket és zene- lejátszót. A közponü egység a ruha elektromosan vezető anyagán keresztül kapcsolódik az ujjain lévő billentyűzethez, a sisakba épített hangszórókhoz és a gallérmikrofonhoz. Amikor a snow- boardos telefonál, a hifi berendezés headsetként üzemel. A ruhába rejtett elektronika kibírja a sportolás közben előforduló szélsőséges körülményeket, a hideget, az ütéseket, a havat és rázkódást. A fejlesztések nem álltak le, hiszen az ilyen ruhákra egyre nagyobb az igény. A legújabb darabok már nemcsak szórakoztatnak, hanem melegítenek, sőt, elektromos árammal is ellátják a mobilkészülékeket. Az utcai viseletnek is kiváló dzsekik és farmerkabátok beépített napelemeket kapnak. A napenergiát akkumulátorban tárol ják, de ha a dzseki érzékeli a rákapcsolt fogyasztót, USB csatlakozón keresztül azt látja el energiával. Terjed a fűtött ruhadarabok kultusza is. Korábban a pasz- szívan műköAz ezüstszállal átszőtt ruhákban lehetetlen fázni, meghűlni dő, de hatékony goratex viseleteket ajánlották a hegymászóknak, akik lentről indulva egyre hűvösebb magaslatokra másztak. Ma olyan viseleteket kínálnak, amelyek a külső hőmérséklethez igazodva fűtik a sportolót. A warmx ingeibe, és más ruhadarabjaiba szőtt ezüstszálak apró akkumulátorral tartják melegen viselőjük testét. Amint a külső hőmérséklet 15 fok alá süllyed, a ruhák bekapcsolják v a belső fűtést. így a hegymászóknak, túrázóknak nem kell több kilónyi ruhát cipelniük magukon. Egy biztos. Az első való- | y bán biztonsággal viselhető intelligens ruhák mostanra készültek el, de egyelőre borsos áruk miatt kevés fogyott belőlük. A vásárlók ugyanis meglehetősen kétkedve szemlélik még a gondolkodó ruhákat. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ&IVSOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Marilyn Monroe házába költözik a bulikirálynő KIBÉRELTE a Monroe El Pala- cio nevű apartmanház egy lakását Lindsay Lohan színésznő. A saját bevallása szerint is alkoholista Lindsay mostanában Paris Hiltonnal közös bulijairól hírhedt. Lindsay eddig szállodában lakott. Ezt váltja a Los Angeles-i lakásra. A divatőrület már a férfiakat is elérte BEMUTATJA első férfiharis- nyanadrág-kollekcióját egy francia fehérneműgyártó cég. A női harisnyákhoz rémisztőén hasonló darabokat nagyobb lábfejjel, és elöl nyitható fazonban gyártják majd. Azt még nem tudni, milyen alkalomra ajánlják majd a nejloncsodákat. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: WWW.REGGEL.HU HIRDETÉS lehet sikeres, aki szép Tényleg csak az A divat világa tele van a csillogó felszín alatt megbújó titkokkal. Vajon hogyan boldogul új munkahelyén a gyors észjárású asszisztens, és hogyan áll helyt a jóképű, kezdő főszerkesztő? Egy divatlap szerkesztőségének mozgalmas életéből most megismerhetjük a barátság, a féltékenység és a szerelem belső világát! wuvw.rtlklub.hu/cimlapszton BETTY SUAREZ ',// Ml l n 'ISZTENS DÁNIEL MEADE FŐSZf HKESZTÖ ■E3 ÍRSÁV 1