Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 9. szám
2007. MÁRCIUS 4., VASÁRNAP 7 INTERJÚ kodály öröksége A Hagyományok Háza 60 éves szakmai igazgatója szerint a duma már nem segít. Ugyanis legbelül mindnyájunkat - József Attilát idézve - a „fortélyos félelem igazgat". Félünk a jóvónktól, mert abba már nem ruház be senki, nincsenek kapaszkodóink, hitünk. MA 1$ HARCRA KÉSZ SEBŐ FERENC Ráunt a marketinghab- latyra. Sebő Ferenc nem érti, hogyan dönthetnek műveletlen figurák arról, mire van igénye az embereknek. Legutóbbi telt házas koncertjén kifejtette a hallgatóknak, hogy ők itt ezerötszázan nem is léteznek, József Attila verseire pedig - papíron - nincs is igény. Szabó Zoltán Attila Sebő Ferenc hatvanesztendős. Pályája látszólag töretlen, hiszen az egykori építészhallgató (nép)zenészként a Kassák Klubból indult, s nemrég a Művészetek Palotájában adott telt házas ünnepi hangversenyt. Mégsincs ünnepi hangulatban. A Hagyományok Háza szakmai koncepciójáért is felelős, nép- művészeti „mindenes” aggódik a néptánc jövőjéért, egyáltalán a gazdag, de időről időre kisemmizett magyar kultúráért.- Trianon nélkül is Trianon közeli helyzetbe sodródtunk - állítja Sebő Ferenc. - Bár az elmúlt évtizedekben nem vett el tőlünk területeket a nagypolitika, mi magunk rosszul sáfárkodtunk az értékeinkkel. A napokban elolvastam Hercegh Ferenc írását a gótikus házról, a magyar Parlamentről. Döbbenetes, hogy amit papírra vetett, az szóról szóra igaz, ma is érvényes. Az első világháború előtt azonban legalább volt még mit eldorbézolnia az uraknak. Ma ország sincs.- Hogy érti ezt?- Rövid távú érdekek, hatalmi játszmák folynak annak érdekében, hogyan lehetne a közpénzek közelébe jutni. De József Attilát idézve legbelül mindnyájunkat a „fortélyos félelem igazgat”. Félünk a jövőnktől, mert abba már nem ruház be senki, nincsenek kapaszkodóink, hitünk. Hol van már a magyar kul- túrfölény blöffje?- Miért, volt ilyen valaha?- Móra Ferenc a húszas években még arról értekezett, hogy az egyik múzeumba bement egy parasztember és behozott egy honfoglaláskori leletet, amit a telkén talált kapálás közben. Erre az igazgató, mint akit felhúztak, mondta azt a rossz szöveget, amit ma is hallunk ezerszer. Hogy hát szegény az eklézsia. De a parasztember leállította. Azt felelte, hogy ő nem a pénzért jött, hiszen tudja, hogy Magyarországon mindenre jut pénz, csak a kultúrára nem. És szó nélkül átadta a becses holmit. Móra arra jutott, neki ez az egyszerű ember visszaadta a hitét, mert igazolta, hogy létezik magyar kultúrfölény. Igaz, nem ott kell keresni, ahol hivatkozni szoktak rá.- Stimmel. Ott tartunk, hogy a magyar elit a pecsenyéjét sütögeti, és a politikusok tönkreteszik az országot. De a mai csődért csak ők a felelősek? Ebben a mai beteg közegben ugyan ki veszi észre, hogy a rock and roll és a mezőségi tánc valójában édestestvérek? Sokan azt hiszik, az előbbi »el- adható«, divatos termék, az utóbbi öreges holmi, amit idejt kidobni, lecserélni. Micsoda tévedés! Névjegy 1947. február Idén Szekszár- don született 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem építész karán diplomázott kezdetben a Pest Megyei Tanács Tervező Vállalat tervező építésze, 1971-73-ig az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának munkatársa berek kati kérte fel először a zenével is foglalkozó Sebőt, hogy az Egyetemi Színpadon játszott József Attila-műsorá- hoz írjon dalokat. Ő hívta a 25. Színházba is. 1973-ban alapítja a Sebő együttest 1980-iG a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója 1989-ben zenetörténet-tanári diplomát szerez 1991-től az MTV szerkesztője 1996 végétől a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője 2002 óta a Hagyományok Háza szakmai igazgatója díjak: a Magyar Művészetért Alapítvány díja (1995), a Budapest Klub Planetáris Gondolkodásért-díja (1996), tavaly megkapta a Pro Cultura Urbis-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét- Messzire jutottunk...- Én nem hiszem. A terep olyan, amilyenre a társadalom formálja. Azért élünk ilyen lehetetlen körülmények között, mert a döntéshozóink rövid távú érdekei egybevágnak ezzel a sajátos PR-logikával.- Dühös? Illúzióit vesztette? Vagy hatvanévesen ifjúkori energiáit mozgósítja azért, hogy változzon végre valami?- Nem csalódtam, hiszen az elejétől fogva látom, milyen nagy a baj. Annyi igaz, hogy nagyobb a káosz, a rendezetlenség, és bántóbb a cinizmus, mint korábban. De azt is látom, hogy mások is érzékelik ezt, s a maguk módján tesznek is azért, hogy ne vehessék el tőlük azt az értékes, színes kultúrát, amibe beleszülettek, amit tovább lehetne fejleszteni. Ezek az emberek kreatívak, ha nem működik feléjük kultúrház, alapítanak saját művészeti iskolát. Még hogy mindez nem eladható! Ha lennének mecénások, ha az állam nem érezné fölösleges tehernek a kultúra támogatását, változna a szemlélet a marketing területén is. Rákényszerülnének arra, hogy ne papírokat gyártsanak, ne sztárokat „farigcsáljanak” a saját képükre. De ebben a mai beteg közegben ugyan ki veszi észre, hogy a rock and roll és a mezőségi tánc édestestvérek? Sokan azt hiszik, az előbbi „eladható", divatos termék, míg az utóbbi öreges holmi, amit ideje kidobni, lecserélni. Micsoda tévedés! Elszomorító, hogy a magára hagyott fiatalság miféle tévutak- ra téved, kémiai szerekkel próbáinak élményekhez jutni, más tudatállapotba kerülni. Valaha a tánc minden bajt orvosolt. S a táncban átélhető extázis, a zenei ritmusok és a mozgás összehangolása, a szédítő, súlytalanságot előidéző forgások sokkal magasabb rendű „kábulathoz” juttatták az embert, mint a kémia.- Ha valaki, úgy mint most ön, elkezdi kongatni a vészharangot, rendre keményen helyre teszik a politikusok és a közélet prominensei, a szakértők. Arra jutnak, hogy nincs ok aggodalomra, mert az unió mint védőernyő megvéd minket a barbárságtól. Ön nem híve az EU-nak?- Hogyne lennék. Csakhogy itt senki nem ment meg senkit. Magát kell mindenkinek megmentenie. Amikor ilyet hallok, azt a 400 éves magyar hülyeségnek tudom be. Ha az ember még a problémát se látja, hogy oldhatná meg?- A Hagyományok Háza szakmai igazgatójaként Don Quijoténak érzi magát?- A gondok ellenére, biztosan tudom, hogy amit mi csinálunk, nem szélmalomharc. Ez a munka hosszú távra szól. Mi a Hagyományok Házában annak az intézményes módszereit dolgozzuk ki, hogyan lehet elrakni a spájzba az összes olyan befőttet, amit valaha valaki még ki szeretne bontani. Erre törekedett Kodály Zoltán is. Már 1904-ben elmondta azt, amit én most. Sebő szerint már nyomát se látni a magyar kultúrfölénynek, itthon mindenütt csak a lózungokat és a megváltó hőzöngéseket lehet hallani- Az a baj, hogy a döntéshozó elit már nem is akarja tudni, mik a problémák, hogyan működik a társadalmat fenntartó intézményrendszer. „Oldja meg magát mindenki egyedül, vállalkozzon, miután az adót befizette!” - ezt harsogják mindenfelé. Lózungok mindenütt. Bizánci vásár az egész. Én túl nagy terveket sohasem szerettem szőni. A nagy megváltó hőzöngésekkel szemben mindig azt mondtam magamnak, elég lenne azt megcsinálni, amire sansz van. Tudja, én építészhallgatóként megtanultam, hogy a duma kevés, amit elképzeltünk, azt meg is kell tudni rajzolni! S van még egy hibám. A szememnek hiszek. Pontosan tudom, hogy amiről a mosópor eladására kiképzett marketingzsenik fennhangon állítják, hogy nincs, az nagyon is létezik. Amiről kikiáltják, hogy nincs rá igény, arra igenis van. Csak éppen az ő világképükbe^) nem fér bele teszem azt József Attila költészete. Vagy a zene, a tánc, az emberi kapcsolatteremtésről szóló érték. Legutóbb telt házas koncertet adtunk a Művészetek Palotájában. Ezerötszáz ember ült velem szemben, akiknek elmondtam, hogy amit mi csinálunk, az tulajdonképpen nem létezik, mert állítólag nincs rá igény. Hogy klasszikus versekből nem lehet slágert csinálni, hogy a népzene, a néptánc a kutyát sem érdekli. Ezeket nekünk nagyszerű elmék mondták, írásba is adták. Úgyhogy vegyék úgy, ők sincsenek, és mi sem vagyunk. És az igényük a szépre, a jóra, az értékekre, na az sincs!
