Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-03 / 53. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 3., SZOMBAT SOMOGYI KOZELET Ismét húznak a nadrágszíjon megtakarítás Közös igazgatás alá kerülnek a csurgói iskolák Szépen szól a furulya a Réti József Művészeti Iskolában. Ma még négy intézmény közül választhat az általános iskolás gyerek Csurgón Nem fizet két falu, Törökkoppány átvállalta a pluszterhet Elfogadta a 2007. évi költségvetést a Törökkoppányi Általános Iskola és Óvoda Intézményfenntartó Társulása. Varga György polgármestertől megtudtuk: az óvoda költségvetése jelentette a komolyabb gondot, ugyanis négygyei csökkent a gyerekek száma. Emiatt 1,5 millió forint állami normatívától esett el a társulás. Az intézmény 2007-ben 9,5 milliós költségvetésből gazdálkodhat, a hiányzó összeget a társulást fenntartó hat önkormányzatnak kell összeadniuk. ■ Az enyhe télben is sok az intézmények gázszámlája.- Az iskola költségvetése 59.2 millió forint - mondta Varga György. - A gyereklétszám miatt az önkormányzatoknak 13.2 milliót kell hozzáadniuk. Komoly gondot jelent az intézmény finanszírozásánál, hogy Zics és a Tolna megyei Kop- pányszántó önkormányzata a 29 tanuló után nem fizeti a rá eső részt. Ezt az önkormányzá- tunknak kellett átvállalnia, ami egyre nagyobb terhet, plusz 3,3 millió forintot ró a községre. A társulásban részt vevő önkormányzatok nem zárkóztak el attól, hogy a következő tanévtől részt vállalnak ebből. Jelentős gondot okoz a közüzemi díjak nagymértékű növekedése is. Az enyhe téli időjárásban sem fedezték a tervezett kiadások a tényleges gázfogyasztást. Ezért félő, hogy az év végén a hideg idő felboríthatja az óvoda és az általános iskola költségvetését.- A társulási ülésen ismét szó esett az étkeztetésről - mondta a polgármester. - Az étel minőségére és mennyiségére a nyár végén visszatérünk. ■ Krutek József Közös igazgatás alá kerül Csurgón a két önkormányzati általános iskola, valamint a Réti József Művészeti Iskola szeptembertől. Varga Andrea A városlakók által iskola-összevonásként emlegetett döntést testületi ülésen hozták meg a városatyák. Egyébként évek óta Damoklész kardjaként lebegett a finanszírozási nehézségek, illetve a csökkenő gyereklétszám miatt. A korábbi városvezetés többször tárgyalt erről, de nem volt egységes a képviselő-testület. Ezt néhányan most fel is vetették, s Pál János képviselő név szerinti szavazást kért, mondván kíváncsi azoknak a képviselőknek a véleményére, akik tavaly nemmel voksoltak. Laczó János képviselő pazarlásnak nevezte, hogy hétszázötven általános iskolás gyereket negyven osztályban képeznek, holott harminc is elegendő lenne. Az önkormányzati intézmények vezetőinek 35 millió forintos megtakarítási javaslattal kellett volna előrukkolniuk a testületi ülésre, ebből csupán 9,5 milliós csomag lett, s volt inKáosz a kistérségben SZÁSZFALVI LÁSZLÓ polgár- mester azt mondta: az oktatási intézmények átszervezésénél kistérségben volna ideális gondolkodni, de jelenleg akkora a káosz, hogy erre nincs mód. tézmény, amely nem állt elő semmivel, mert a kiadáscsökkentés a szakmaiságát veszélyeztette volna. így nyolcszázalékos önkormányzati szintű létszámleépítést - amelynek nagyjából a fele realizálódik idén -, a képviselői juttatások tízszázalékos csökkentését és a közalkalmazottak étkezési támogatásának a csökkentését javasolta az előterjesztő. Ez 21 álláshely végleges megszűnését jelenti, a képviselői juttatásokon 1,5 milliót spórolnak, az étkezési támogatáson 3-4 millió forintot. Tízmilliárd forint az idei siófoki költségvetés, sok jut fejlesztésre is- A közterületi illemhelyek vízfogyasztásáig mindent átnéztünk, hol lehetne spórolni; találtunk is még néhány megtakarítási lehetőséget - mondta a város tízmilliárd forintos költségvetéséről Balázs Árpád polgármester. Bár egy- milliárd forintnál is nagyobb az elvonás a tavalyihoz képest, a polgármester szerint így is számos település irigyli a siófoki költség- vetést, hiszen intézményt továbbra sem kell bezárni és 1,8 milliárd forint jut fejlesztésre. A legnagyobb kiadás a Balatoni Halászati Zrt. telephelyének megvásárlása lesz a városközpontot tehermentesítő ingyenes parkoló kialakítása érdekében. Jelentős megtakarítást várnak attól, hogy versenyeztetik az áramszolgáltatókat az olcsóbb intézményi ellátás és a közvilágítás érdekében. Döntöttek arról is: a Miskolci Nemzeti Színházból érkező Kiss László lesz az egyesített városi közművelődési intézmények igazgatója. ■ Fónai Imre Segesd visszatér a nagyatádi agglomerációba Kormányrendelet-módosítást kér a segesdi önkormányzat: szeretne ismét a nagyatádi agglomerációhoz tartozni. Csak így vehetne részt a kistérségi szennyvízprogramban.- Az előző ciklusban a falu lemondott az agglomerációról. Azt is jelezte: a szennyvízprogramot önállóan valósítja meg - mondta Bencze Imre polgármester. - Az okokat ma már nem keressük, csak a megoldási lehetőségeket. Ha valóban egyedül maradunk, a szennyvízberuházás a falu számára megfizethetetlen kiadás. ■ Csikós Magdolna HIRDETÉS HIRDETMÉNY A Hajmáskér- Lepsény között szüneteltetésre kerülő vasúti közlekedés helyettesítésére 2007. március 4-étől Veszprém és Siófok között Hajmáskér, Sóly, Királyszentistván, Vilonya, Papkeszi, Berhida, Küngös, Csajág, Balatonfőkajár és Lepsény települések érintésével új autóbuszjáratok közlekednek. Menetidő: 90 perc. — A JÁRATOK MENETRENDJE:— Siófok, autóbusz-állomásról Veszprémbe induló autóbuszjáratok: X 5.15 + 6.05 9.20 12.32 15.37 17.55 21.15 Veszprém, vasútállomásról Siófokra induló autóbuszjáratok: X 4.00 + 5.00 8.00 11.25 14.45 17.30 20.20 Jelmagyarázat: X - munkaszüneti napok kivételével naponta + - munkaszüneti napokon Bővebb információ a 82/506-124, vagy a 84/310-220 telefonszámon. Kellemes utazást kíván a KAPÓS VOLÁN Zrt. és a Balaton Volán Zrt.! „A női intimitásról egészségünkért" Tisztelettel v meghívjuk önt Egészségnapunkra! Előadók: Dr. Rákász István urológus: A gátizomzat szerepe a nő életében Dr. Balogh Illés nőgyógyász: Az asszisztált gáttorna jótékony hatásai Helyszín: Egészségügyi Főiskola tanácsterem Kaposvár, Szent I. u. 14/b Ideje: 2007. március 8. délután 17 óra Az előadások előtt meglepetés... ...utána kötetlen beszélgetés! Kérjük hozza el ismerőseit! A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI Astellas Pharma Kft.; Dr.Battyáni Zita PhD.; Bellái Piroska; Bieremé Heíman Edit; Dr.Brigovácz Éva; Csapó Virág; Dr.Csorba Eszter; Dudás Gyuláné; Fábos Erika; Gábor Lászlóné; Dr.Gelencsér Erzsébet; Gelencsér Attiláné; Gombos Gusztávné; Dr.Gyeneseí Istvánné; Hargitai Csabádé; Hegedűsné Sztantics Katalin; Dr.Herczeg Olga; Horvafhné Józan Dóra; Horváthné Pintér Piroska; Juhász Piroska; Juhász Tiborné; juhászné Czink Ibolya; Katonáné Simon Teodóra; Katonáné Haiupa Dóra; Kimmel Ágnes; Kiss Krisztina; Koílárovics Vendelné; L)r. Kozáry Mikiósné; Dr Márkus Éva; Márkus Kata; Dr. Moizs Mariann; Nádorfalvi józsefné; Reichertné Pfeiffer Gyöngyi; Rőhrigné Radvánszky Zsuzsanna; Schrammné Szabó Mária; Septe Józsefné; Szabó Gyuláné; Szarka Ágnes; Szászné Hajdú Katalin; Szita Károlyné; Talián Judit; Tolnai Anikó; Tombor Krisztiánná; Dr.Vágvölgyi Erna; Dr.Víski Anna; Dr Wolfné Dr. Táskái Erzsébet; Zsillé Petemé /nt Icoo ti Á m lo u io rr oíci VÁLLALKOZÁSOK, BEFEKTETŐK A Balatonberényi Önkormányzat a tulajdonában lévő és az alábbi megjelölésű ingatlanjait (telkeit) megvételre vagy bérleti hasznosításra KIAJÁNLJA és MEGPÁLYÁZTATJA: Balatonberény: 1238/22. hrsz, 3419 m2-es vízparti, 1238/23. hrsz, 4315 m2-es vízparti, 1238/19. hrsz, 4412 m2-es vízközeti, 1238/18. hrsz, 2632 m2-es vízközeli, építési telkeit, területeit eladásra vagy bérleti hasznosításra. Az ingatlanok vételt irányára: Br. 20 000 Fűm2 bérleti irányára: Br. 400 Ft/m2/év valamint az: 1238/9. hrsz, 4000 m2-es vízparti, 1238/20. hrsz, 2900 m2-es vízközeli, közterületeit bérleti hasznosításra: Br. 400 Ft/m2/év irányárért. Az ingatlanok megvételére, illetve bérleti hasznosítására PÁLYÁZAT útján lehet jogot szerezni, melynek feltételei:- pályázók köre - bármely magyar- lakhelyű, illetve székhelyű magán- és jogi személy, illetve jogi személyiségű társaság;- pályázat benyújtható - zárt borítékban „KIKÖTŐ" jeligével ellátva a Balatonberényi Önkormányzat polgármesterének címezve 2007.03.20-án 16 óráig. A pályázathoz mellé-kelendő 9 millió Ft összegű pályázati letét befizetésének, átutalásának igazolása. A pályázat elbírálásáról a képviselő-testület a döntését 2007. 03. 25-ig hozza meg, és fenntartja a pályázat érvénytelenné nyilvánításának jogát is. A pályázattal kapcsolatos egyéb iratanyagok és információk a Polgármesteri Hivatalból szerezhetők be a 8649 Balatonberény, Kossuth tér 1. címen, illetve a 85/377-482-es telefonon és a 85/377-857-es faxon.