Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-28 / 73. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 28., SZERDA 11 AUTÓ&MOTOR Janikáék újra nemzetközi terepen kihívás Az IRC-sorozatban is száguld idén a hétszeres magyar bajnok Új autó, új versenysoro­zat, új kihívás. így lehet­ne röviden összefoglalni ifjabb Tóth János és Bahor Bea kettősének idei évét. Takács Zoltán Idén egy különleges versenyso­rozatban, az IRC-ben (Interconti­nental Rally Challenge) próbálja ki magát ifjabb Tóth János és na­vigátora, Bahor Bea. A hétszeres magyar bajnok egy vadonatúj Pe­ugeot 207 S2000-es volánja mögé ül. A tervek szerint a sorozat ki­lenc futama közül hármon (a bel­ga, a cseh és az olasz viadalon) vesznek részt, ezen kívül rajthoz állnak a Miskolc-ralin és a csapat lehetőségeihez mérten még egy hazai futamon is, az év vége felé.- Mindig is az volt a vágyam, hogy külföldön versenyezzek, de erre eddig nemigen adódott le­hetőség - mondta ifjabb Tóth Já­nos. Igaz, azt is hozzátette: nem lesz könnyű dolga, hiszen a Peu­geot 207 S2000h3s alapjaiban más, mint a World Rally Cárok, amelyeket az utóbbi években ve­zetett. A legfőbb különbség a motorok működésében van: a WRC-ket nagy nyomatékkai ren­delkező, erős turbómotorokkal látják el, míg a Szuper 2000-ben szívómotor van, amelynek nyo- matéka a WRC-nek a fele és 30- 40 százalékkal gyengébb is. Ami a hazai sorozatot illeti, if­jabb Tóth számára szokatlan lesz, hogy ezúttal valószínűleg nem tud majd az abszolút győze­lemért küzdeni. A Peugeot 207 Szuper 2000-essel ez valószínű­leg nem fog összejönni, de ha hinni lehet az előzetes informá­cióknak, akkor közvetlenül a WRC-k és az A/8-asok mögött azért lehet vele keresnivalója.- Nagyon kíváncsi vagyok, hol helyezkedik majd el a Szuper 2000-es a magyar mezőnyben, bár azt mondják, hogy gyorsabb, mint egy N-csoportos autó - mondta ifjabb Tóth. - Persze, ezeknek az autóknak elsősor­ban ott van esélyük a sikerre, ahol hasonló kaliberű verseny­gépek versenyeznek. Ilyenek az IRC-futamok. Az autó ezeken a versenyeken a győzelemre is esélyes, meglátjuk, mi mire le­szünk képesek vele...” Szelepszám _ 16 ERŐÁTVITEL ~4x4 Sebességre Itó ______6 sebesség Au tomatikusan záró 3 differenciál Fék Brembo 4 négydugattyús Hátsó fékBrembo 4 négydugattyús Kerék, aszfalt 18 colos Kerék, laza talaj 15 colos Minimális súly 1100 kg PEUGEOT 207 SUPER 2000 Lökettérfogat 1998 cm Hengerszam A Peugeot vezérkara nagy reményeket fűz az ifjabb Tóth János-Bahor Bea páros nemzetközi szerepléséhez Teljesítmény (LE/Nm) 280/250 Maximális fordulatszám 8500 a nM-zauiAjBqiupünznsMM* 011-500 IZZl '0Í6-Z05 (ZZ) "l»i '880 ss '69110 iepng ‘j?ju?mazs —— ZDNiA-ivan* ixnzns$------­íg a meló FORD TÓTH Kaposvár, Damjanich u. 98. Telefon: 82/421-421 uafJsAu sa uaf|3ddji 7 ampa)) uozssbiba *|a uoflof 191-%66’T :ló|Hi jueqijuiBÍuoiezs uofpopjapjo |0J>|9ia|zsai y 'ueqefdeu9noyos|aop!we}ntv* oij/u 968 22 :|8A0|npuj y o-1 *014/14 086'fil’ :|3ZSS3juo %oi a ig lj 000W2 sjufi| sa um I iMnzns rn HÍREK Mexikóban gyártják a Nissan Tiidat A nissan europe bejelen­tette, hogy alsó-középkate­góriás Tiida elnevezésű kompaktját júniustól szá­mos európai országban is piacra dobja. Az Ameriká­ban Versa néven már ré­gebb óta kapható autó két­féle karosszériaváltozat­ban, 3 fajta motorral lesz elérhető. A Nissan az Almera és Primera vásár­lói körének tanulmányozá­sa után választotta ki azo­kat a piacokat ahol a gyár­tó mexikói üzemében ké­szülő Tiida sikeres lehet. A motorválasztéka egy 1,6 li­teres 110 lóerős, illetve egy 1,8 literes 126 lóerős ben­zinmotorból és egy 1,5 lite­res 105 lóerős dízelből áll. 300 lóerősre tervezték a Hyundai limuzint a HYUNDAI komolyan gon­dolja a Mercedes és a BMW megszorongatását, amit a New York-i Autósza­lonra készített, V8-as mo­torral hajtott Genesis Concept is jelez. Bár a Hyundai Genesis Concept hivatalosan még csak egy tanulmányautó, valójában egy kissé felcicomázott új típusnak tekinthető, mert a szériagyártását már jö­vőre megkezdi a koreai óriásvállalat. Az elegáns, öt méter hosszú autó gon­dosan kidolgozott részlete­in látszik is az alapos munka, bár a jellegzetes vonásokat nagyítóval kell keresni rajta, mint minden rendes Hyundaion. Összhangba hozták a látványt és a dinamikát az opel gyári tuningcége végre összhangba hozta a Corsa látványát és dinami­káját. A 192 lóerős OPC- változat kirobbanó formá­ban van, s pontosan olyan sportos, mint amilyennek mutatja magát. A pilótafül­ke sem kelt csalódást: a középállásnál megjelölt és az alján egyenesre csapott kormány jó fogású, a Recaro sportülések látvá­nyosak és remekül tartják a testet. A maximáüs telje­sítmény 192 lóerő, a legna­gyobb forgatónyomaték pe­dig 230 Nm. a FXAuitóház^ft. 7632 Pécs. Siklósi út Telefon: 72 526 226, Fax: 72 526 229 www.fxautohaz.hu Truiij.i'i Dacia 1.4 Base 1.300E Ft 2005 03 4 ajtós, légzsák Fiat Marea HLX 1.9TD 990E Ft 1997 kiima. ABS. 2xtégzs. szervó. 4xei.aU., stb Fiat Tipo 1.6 290E Ft 1994 szervó, kpzár. el.abl.. tetöabl, magnó. Ford Escort 1.8D CLX 97ŐE Ft 1997 kombi, szervó. kpzár, riasztó, rádiósm Ford Sierra 2.3D 60E Ft 1983 szervó. vonóhorog Ford Transit 350LWBEF 3.000E Ft 2003 szervó, légzsák rm.. plató+ponyva Mazda B 2500 3.500E Ft 2003 ABS. szervó. 2xlégzs, el.abl . kpz. rm. Nissan Sunrty 2.0 kombi 700E Ft 1998 ABS, légzsák, szervó Op. Astra F 1.4 Class. 1.150E Ft 2002 metál, rmagnó, 5 ajtós Op. Astra G 1.7CDTi Cár. 2.200E Ft 2003 klíma, ABS. 4xlégzs., szervó. el ablak stb. Renault dió 1.4 RT 780E Ft 1997 légzsák szervo, ei.abi. kpz.. el.tetóa.,stb. Renault Twingo 1.4 670E Ft 1997 légzsák szervo Skoda Felicia 1.9DLX 890E Ft 2000 szetvó. kpzár, nasztó. rmagnó Toyota Carina-E 950E Ft 1996 klíma, 2xlégzs.. szervi. 4xel.abl.. kpz. ha. Toyota Corolla 85OE Ft 1995 szetvó, el.abl., kpzár, nasztó. rmagnó V NYITRAI AUTÓHÁZ W y; Pás, Schrol József u 5 Isi: 72370-027,270-028 Használtautó kínálata: Citr.Jumpy 2.0HOÍ tgk.xa.rx 1.499E Ft Daewoo Italos 1.4 S xa :m 1.399E Ft Fiat Oucato 2.8JTD xa. oi igx 1.699E Ft Fiat Oucato 2.8 xa., m hűtős 1.399E ff Fiat Unó 1.70 sa’is 299E Ft Ford Hangét 2.5B 2a.,'oi psstcs 1.499E Ft) Ford Orion 1.4 xa.. m 499E Ft Ford Transit 2.50 xa.:sstmau 1.399E Ft Honda Civic 1.5i nxa. 1.499E Ft Hyundai H200 2.5TD is sa. 899E Ft Kia K2500 TCI 2.50 mia 1.799E Ft Nissan Van.Car.2.30 sa.gm(jt 999E Ft Opel Astra Ko.1.6i sa.. ír 999E Ft Opel Kadett 1,4i xa. w 299E Ft Peugeot Boxer 1.9D as xa 1.049E Ft Ren.Laguna Ko.2.2DTi sa 97 1.399E Ft Ren.Lag.RXT2.0-16V sa..w 1.B99E Ft Renault 19 1.90 S49E Ft Renault 19 1.4 sa..* 499E Ft R.Meg.Lim.Dyn. 1.6-1BVxa os2.749E Ft Ren.Meg. CI.AI. 1.4-16Vxa. ot 1.499E Ft Ren. Megane RN 1.4i sa.,w 1.299E Ft Ren. Meg.Priv.1.B-1BV sa . üs2.299E Ft Ren.Thana Eí.1.4-16V xa.vz 1.299E Ft Ren.Kangoo 1.90 xa m t,x 1.049E Ft Ren.Kangoo 1.4i xa.w tgx 999E Ft Ren.Scenic I.Bi sa. w 1.299E Ft Ren. Mas tér 2.8DTi xa.wm 1.599E Ft Seat Toledo Sig.1.9TDi ta oz2.899E Ft Tov.Hiache 4WD 2.5TD 5r. v2.699E Ft VW Golf 1.4 sa., az 399E Ft VW Caddv 1.90 tgk 3a.. ss 799E Ft VW Golf IV. 1.6i 5a.vo 1.S99E Ft ÚJ SUZUKI 500.000 FT KEDVEZMÉNNYEL! 0% INDULÓ= [ _JMi 13.300 FT/HÓ! QMHM 15% SZERVIZKEDVEZMÉNY MHHiiW ( MÁRCIUS HÓNAPBAN!) /----­/D RÁGA A HITELEK olcsóbbat szeretne^ VtR: 20 96-13-499,/ _ \ 20 489-99-%y | * A részletek felől érdeklődjön szalonunkban! KERESSÉK HÍVJÁK A SUZUKI BARTÁT, A LEGJOBB AJÁNLATOT TŐLÜNK KAPJAK! MÍIMÍͧjÍM [ LEGYEN A MUNKATÁRSUNK! KÜLDJÖN HÍRT! í 1 [ (X KATTINT 01 RÁNK! KfMfljfHifii | A Somogy megyei | [1(71] fíf ffúínTT íTi f íÍIE'TTíTfÚ Í ^ I online I I I ^MINDEN, ARII ÉRDEKES - ne menjen el mellette! J

Next

/
Thumbnails
Contents