Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-24 / 70. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP laaiHiB MIHÁLYFALVI 1 ________________LÁSZLÓ Sa s lelkem PETŐFI SÁNDOR ÍRJA Az Alföld című versében: „Börtönéből szabadult sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom.” A költemény e két sorát grammatikai szempontból közelítjük meg. Arról töprengünk, hogy bizonyos szókapcsolatokban jelzőről vagy állítmányról van-e szó. mível a „Börtönéből szabadult sas lelkem” mondatban metaforával („sas lelkem”), vagyis névátvitellel van dolgunk (a lelkét sasnak nevezi a költő); nem elemezhetjük másként a mondatot, csak így: - Mit állítunk? - Azt, hogy „sas”. Tehát ez az állítmány. - Mi sas? - A „lelkem”. Ez pedig az alany. A vers elmondásakor ezt éreztetni kell, mégpedig úgy, hogy a „sas” szó után a megszokottnál egy kicsivel hosszabb szünetet tartok („Börtönéből szabadult sas...lelkem.) Ha a költő kitette volna az „a” határozott névelőt: ’sas a lelkem’, egyszerűbb volna a dolog. Miért nem tette ki? Valószínűleg a ritmus miatt. hasonló problémával találkozhat a verset olvasó vagy mondó a következő idézetekben is. „Még ifjú szivemben a lángsugarú nyár”. (Petőfi: Szeptember végén) Az „ifjú szivemben” szókapcsolatban az „ifjú” ugyancsak nem jelző, hanem állítmány. Névelővel: ’ifju a szivemben’ Az alany pedig: - Mi ifjú? - A „nyár”. vajda János Húsz év múlva című költeményében így ír: „Csöndes szívem, többé nem ég; / Nem bántja újabb szenvedély.” Az első sorban meghatározó a vesz- sző szerepe. Vessző nélkül: 'Csöndes szívem többé nem ég” - így a „csöndes” jelző volna; de vesszővel: - Mit állítunk? - „Nem ég”. - És még mit? - Azt, hogy „csöndes”. Tehát mindkettő állítmány. Az alany egyértelműen a „szívem” szó. Beverly Hillstöl Aranyospusztáig szabadon A fiatalasszony zsebkendőnyi mennyországot teremtett a sártengeren Aranyospuszta. Már a neve is kedves. Amikor percek óta küzdünk a sárral, csöppet elmegy a kedvem a szép nevű helytől. Nagy László Miközben megadóan cuppogok a hátizsákos fiatalasszony mögött, arra gondolok: ez a hely valamiért nagyon különleges lehet. Másképp miért választaná lakhelyének az, aki Beverly Hillsben is élhetne. A hátizsák gazdája alighanem kitalálja a gondolatom. Hátrafordul, és biztatóan mondja: nyáron néha száraz lábbal is át lehet jutni. Ha már bent vagy, az maga a mennyország. A mennyország kapujában Csocsó kutya fogad. Miután hagyjuk, hogy az eb körbeugrál- jon, Hőnyi Lucia végre körbe vezethet birodalmán. - Lerobbant hely volt, öreg épülettel a közepén - mondja. - Kevés pénzzel és rengeteg munkával a magam ízlésére formáltam az egészet. Még itt-ott látszik ugyan a régi állapot, de már alakul. Jó érzékkel nyúlt mindenhez; régi szép tárgyakkal, kedves állatokkal vette körül magát. A karámból tucatnyi kecske bújik elő jöttünkre. Kiderül: az éjjel kettővel gyarapodott az állomány. Mindennél beszédesebb, ahogy gazdasszonyuk magához öleli a csöpp jószágokat. - Magam sem gondoltam volna, hogy épp itt, az erdő közepén találom meg a helyemet - mondja. - Ezt a földet jókedvében teremtette az isten: itt madárszó ébreszt, és a szavamra hallgatnak a kecskék. Nekem is hihetetlen, hogy ilyen kevés kell a boldogsághoz. Azt mondja: sosem tűz ki célokat, hiszen a cél maga az út. Itt mégis tele van céllal. A házba új burkolat kell, a kerítés sem várhat, a zuhanyzót is be kell fejezni a nyárra... Olyan szeretettel és lelkesedéssel beszél a dolgairól, ami bárkit képes magával ragadni. A csinos, fekete nő ezerrel pörög. Meg is jegyzem neki: ez a tempó egyáltalán nem való egy remetéhez! Azt mondja: nem tehet róla, de élete legjobb döntésének tartja Aranyospusztát, s nem tud másképpen beszélni róla. - Sokfelé jártam a világban, közel egy évet éltem Amerikában is, 1 3 | I Uh Hőnyi Lucia állítja: az amerikai Rodeo Drive sem ér fel a somogyi Aranyospusztával; újszülött gidák várták hazatérő gazdasszonyukat de itt vagyok igazán boldog. Pedig odaát a Rodeo Drive-on jártam haza, ahol a hírességek vásárolnak. Terepjárónk is volt, mégsem éreztem jól magam abban a műanyag világban. Láttam a kórházkapukban fekvő nincsteleneket, akiket hagynak meghalni, mert nincs biztosításuk. Azt mondják Amerikáról: a szabadság földje. Közben az autósok felett rendőrhelikopter kering, nehogy véletlenül egy mérfölddel is gyorsabban menjenek a sztrádákon. Mindenük megvan, de megőrülnek tőle, hogy az igazán fontos dolgokat, mint a fiatalság, nem vehetik meg a pénzükön. Napi kapcsolatban vannak a plasztikai sebészükkel, és úgy néznek ki, mint a saját unokájuk. Azt hiszik, hogy ők szabadok. Én itt petróleumlámpánál olvasok, kútról hozom a vizet, és többnyire csak gumicsizmával tudok közlekedni. Mégis sokkal szabadabb vagyok. Elmeséli: egy cserépkályha miatt utazott először a tengerentúlra. - Úgy gondoltam: a kály- háravalót a leggyorsabban amerikai munkával lehet összeszedni. Jómódú, kedves magyarokhoz kerültem bejárónőnek. Nagyon szerettek, a mai napig várnak vissza. Hiába várják. Azt mondja: nincs az a pénz, amiért ismét beállna a sorba. Sem odaát, sem idehaza. - Másoknak dolgozunk napokon, heteken, éveken át, és egyszer csak rájövünk: nem is éltünk, eltékozoltuk az életünket. A gyerekeim felnőttek, már nem kell gondoskodnom róluk. Ezért úgy döntöttem, hogy kiszállok a mókuskerékből. Nem lustaságból, hisz aki ismer, az tudja, hogy nálam nincs megállás, rengeteget dolgozom. De ma Első pillantásra kiválasztotta az édesanyját TANÍTÓNŐNEK KÉSZÜLT, de nem fejezte be a főiskolát. Sok pofont kapott az élettől - válás, gyermekelhelyezési viták -, de sosem adta föl. Mindig úgy érezte: ha valamit nagyon akar, azt képes elérni. Kamaszkorában kíváncsi lett az igazi anyjára. Kiderítette, hogy hol él, és egy nap oda- állt a gyárkapuba. Háromszáz asszony jött ki egyszerre, és ő első pillantásra kiválasztotta közülük az édesanyját. Megtudta: 14 évesen szülték, s a gyereklány nem tarthatta meg a lányát. Felnőttként azonban már többször prá _ bálta megkeresni. | Csocsó kutya hűségesen őrzi a J mennyországot a pusztán 2 már - negyvenévesen - csakis olyasmit teszek, ami nekem fontos, örömöm lelem benne. Itt magam építettem, alakítottam mindent. Kerítést faragtam, cementet hordtam látástól vakulá- sig. Közben végre úgy érezhettem: élek! Egyedül a nevelőszü- leim miatt nem hagyom el teljesen a várost Jó emberek, szép gyerekkort köszönhetek nekik. Utolsó rongy ember lennék, ha most öregségükre magukra hagynám őket. Miattuk szinte naponta ingázom Barcs és Aranyos között. Egy nagyobb eső, havazás teljesen elzár a külvilágtól. Azonban a méteres hóban és sárban is átverekedem magam hozzájuk. Amikor a bátorságát hozom szóba - hiszen egyedül van az erdő közepén -, visszakérdez: ha a nagyváros közepén összeesne, ugyan ki segítene rajta? - Sokan megkérdezték már, hogy miért jöttem ki ide a semmibe. Azt szoktam válaszolni: azért, mert megtehetem. Otthont építek, kecskét nevelek az isten háta mögött, és közben boldog vagyok. Olaszos vacsora ropogós pizzával és fonnyadt salátalevelekkel étlapozó A környezeten és a kiszolgáláson lehet javítani, de a szakács teljesítménye olyan, amiről mesélni lehet Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná A szobarózsa nem mediterrán virág. Ezt onnan tudom, hogy a földvári olasz étterem összes asztalán, de kivétel nélkül mindegyiken, igen csúnyán elszáradt példányokat láttam. Valaha rózsaszínűek voltak, akárcsak az a kép, amit az étteremről az ismerőseim festettek. Csak emiatt döntöttünk úgy, hogy egészen a Balatonig megyünk egy jó vacsoráért. A földvári domb tetején álló pizzériában március közepén és este nem kellett sorba állnunk, a miénken kívül csak két asztalnál voltak vendégek. A hirtelensárgára festett helyiségben egy nagy képernyős tévé természetesen-olasz csatornára volt hangolva, valami yalóság-show szólt, a fogadtatás azonban nem volt nagy show: amikor leültünk, már észrevették, hogy megérkeztünk, és a két nem túl határozott és unalmasan kimért pincér felváltva érkezett az asztalhoz. Az étlappal annál inkább elégedettek voltunk: a 16 húsos étel mellett tizenkilencfé- le salátából, negyvenegyféle tésztából és huszonnégyféle pizzából kellett választanunk. Mi egy olasz zöldséglevessel indítottuk az estét, és nem bántuk meg. Olyan volt, amilyennek lennie kell: puritán és valóban házias. Nem véletlen, hogy a húsos cannelloni és a Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Igyekszünk elfelejteni KÖRNYEZET (1-10 pont): Semmi említésre méltó ÉTEL (1-20 pont): Ezért érdemes utazni 5 7 lokálpatrióta szemlélettel Földvár névre keresztelt saláta megérkezéséig bíztunk is egy valóban kiváló olasz vacsorában. A cannelloni íze hibátlan is volt, talán éppen ezért volt csalódás a mérete, viszont a közepe nem sült át teljesen. A salátát már kedvetlenebbül néztük: látszott, hogy a felhasznált primőrök jóindulattal sem mondhatók frissnek. Igaz, mindezt ellensúlyozta az a pizzakenyér, amit a saláta mellé választottunk, mert az pont úgy volt jó, ahogy volt. Vékony és ropogós, mégsem száraz, gusztán rózsás és pontosan annyira fokhagymás és fűszeres, mint ahogy elképzeltük. A pizzákról szintén csak felsőfokban tudunk nyilatkozni, nemúgy a livornói halról, amihez valamiért - talán ez így olaszos - fejessalátát ajánlott a pincér. Amikor kihozták, kiderült, hogy ez az alig tenyérnyi lepényhal bizony egy gazdag és bőséges paradicsomos olí- vás szószban úszkál. Éppen ezért nem annyira díjaztuk a hozzá szervírozott leveleket, pláne, hogy a szélük kissé sárgásán barna volt már. A salátánál és a halnál is csak jobbat ettünk eddig, nemcsak aznap este, hanem úgy általában is. Szerencsére azonban megkóstoltuk a desszerteket is, azokban nem is csalódtunk, a tiramisu és a zuppa is igazi volt. így végül akár jó szájízzel is asztalt bonthattunk volna, ha a négy főételért és a három édességért, néhány ásványvíz kísérettel, nem tízezer forintot fizettünk volna. Távozásunk előtt egy népes asztaltársaság érkezett. Helybeliek lehettek, mert ismerősként köszöntötte őket a tulajdonos, és mindannyian pizzát rendeltek, amiből szintén arra következtettünk, hogy jól ismerik a helyet. A Nápolyi Piz- zéria ugyanis a hazai pizzé- riák között valóban a jobbak közül való, de ez az étterem Nápolyban valószínűleg csak a turistákból élne meg...
