Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-22 / 68. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Egykor Kodálynak is énekeltek pedagógus férfikar Ötven éven át koncerteztek kiemelkedő sikerrel Európa-szerte Egy fotó az 1980-as évekből. A jó kiállású Somogy Megyei Pedagógus Féfikart örömmel fogadták bármely koncertteremben. Az ország egyik legjobban hangzó férfiegyüttesének sokan tapsoltak Ötvenéves a megyei peda­gógus férfikar. Már csak maguknak énekelnek. Czene Attila Átkozott ébresztőóra! A pokolba kívánjuk szombat reggelenként, amikor felriaszt bennünket S ha mégis kegyelmet kap, annak egyetlen oka, hogy dalra hív ben­nünket Harminc éve írták ezt a Somogy Megyei Pedagógus Férfi­kar tagjai ünnepi kiadványukban. Akkor már húsz éve jártak össze énekelni Kaposvárra. Volt kon­certjük, amire kíváncsi volt Ko­dály Zoltán is, a mértékadó Fa- sang Árpád pedig egy alkalom­mal azt mondta róluk: „Minden kritikát elbír ez a kórus." Fellép­tek Finnországban, Jugoszláviá­ban, Romániában, továbbá Mad­ridban és Hamburgban is. Az ötvenéves jubileumon nem lesz emlékezőkönyvecske. Öt karnagy szolgált A KÓRUS ELSŐ KARNAGYA Merényi György volt, majd 1967-86-ig Heisz Károly, aki évente öt-hat művet maga is komponált. Halá­la után 1992-ig Pauker Zol­tán, majd 1995-ig Pap Jenő vezette a férfikart. Azóta Ludmány Géza az első em­ber. A Magyar Rádióban ti­zenegy alkalommal léptek fel. 1974-ben megkapták a Fesztiválkórus minősítést. Számos külföldi kórusver­senyen is sikerrel képvisel­ték Somogy megyét. Az ember kényelmetlenül fe­szeng, amikor Sebestyén Károly, a kórusegyesület elnöke arról beszél: nagy szerencséjük, hogy a Somogy Megyei Művelődési Központ ingyen adott boríté­kot, és elpostázta a meghívókat. Merthogy nincs pénzük. Két lis­ta van egyébként; az egyiken a próbára, a másikon a temetés­re értesítendők sora... Sebestyén Károly és Ludmány Géza karnagy videót néz. Har­mincöt kazettát, ami fennma­radt a férfikar szebb napjaiból. - Nézzétek, ott még hat sorban áll­nak - mutatott egy gyermekkó­rusra a karnagy. - Ma már a har­maduk is nehezen szedhető ösz- sze. Nem sikk énekelni. - A rendszerváltás óta valamennyi kormány tudomásul veszi, hogy a miénk Kodály országa, de nem segítenek a kórusok helyzetén - tette hozzá Ludmány Géza. - Be kellene fektetni a jövőbe a kultú­ra területén; ami működik, az még az elődöknek köszönhető. Sajnos, csak pénzben számol a politika. Úgy, mint az iskolaügy­ben, az ésszerűséget hangsú­lyozzák. Ennek szükségességét sen­ki nem vitatja. De a szakmát nem kérde­zik meg, hogy negy­ven vagy húsz gye­reket könnyebb-e ta­nítani. Azt mondják: negyvenet. S nem beszélnek arról, hogyan lehetne gyermekekkel megtölte­ni az iskolapadokat, akik később majd megtermelnék az idősek nyugdíját. Szerencse, hogy van­nak pedagógusok, akik így is lámpásként teszik a dolgukat. 1957. Forrongó idők. A peda­gógus férfikar korelnöke a Ne- mesdéden élő 86 éves Dobos Je­nő, aki úgy emlékszik, hogy Ba- latonszemesen alakultak meg. Most már évek óta nem koncer­A mintegy húsz kórustag továbbra is összejár majd - barátkozni. teznek, de baráti társaságként összejárnak, s sokat beszélget­nek az ének-zenetamtás lehető­ségeiről. Takács István, a társa­ság hangulatfelelőse azért nem költözött el Puszta- kovácsiból az Al­földre, Nagykőrös­re, ahol kényelme­sebben élhetne, mert ide kötik a ré­gi cimborák. Éb­resztőóra? Pokolba kívánt szom­bati felkelés? Ma már ritkán ta­lálkoznak a tagok, mert sok pénzbe kerül az utazás, amire a családi költségvetésből nem fut­ja. Hol vannak már azok az idők, amikor az iskola, művelődési in­tézmény dicséretet kapott a me­gyei tanácstól, mert dolgozója a pedagógus férfikarban énekel? Az egyko- _. ri hatvan- fős lét- s z á m Sebestyén Károly elnök (jobb­ról) és Ludmány Géza karnagy számba veszi az emlékeket; 35 videokazetta mesélhet az utó­doknak a dicső múltról húszra olvadt. Idővel nem csak a testek nehezültek el, megfárad­tak a hangok is. Egy időben a Cantus és a Vikár kórusok férfi­tagjai segítettek, s megesett, hogy nő állt a színpadra közéjük férfiszólamot énekelni. Az utóbbi években elkoptak ők is. A kórus­zene a tagok együtteseiben él to­vább; közülük négy fellép a már­cius 27-i jubileumi ünnepségen. S énekelnek majd együtt is, hi­szen a sokórás repertoárban van (köztük népdalok, egyházi éne­kek, Verdi és Mozart remekei is), akit mindenki ismer.- Sokan az életük több mint felét a kórusban töltötték, na­gyon fontos számukra ez a kö­zösség - mondta Sebestyén Ká­roly. - Ezek az idős emberek ra­gaszkodnak egymáshoz - tette hozzá Ludmány Géza. - Nem le­het lesöpörni sem az elmúlt éve­ket, sem a nagyszerű teljesítmé­nyeket. Segíteni kell nekik. Hittel Madridban A KISBÁRAPÁTI TÓTH LAJOS kórustag: - Kodályokat éne­keltünk hittel és alázattal a madridi székesegyházban mi büszke magyarok, Szent István késői utódai. Most még van jelenem, s ezért múltam is. De jövőm? Felvil­lan előttem egy jó kiállású, inkább fiatalokból, érett fér­fiakból álló együttes. Nagy­szerű emberek; lelkesek és lelkesítők. Most szomorúan kell emlékeznünk, milyen sokakat kellett már elkísér­nünk utolsó útjukra. Körutazás a receptért siófoki olvasónk receptfel- írással kapcsolatos kálváriá­ját és az ehhez kapcsolódó gondolatait osztotta meg ve­lünk. így írt:,,... Nyugdíjas vagyok, több gyógyszert szedek magas vérnyomás ellen. Eddig a kórházi záró- jelentés alapján a háziorvos minden hónapban felírta a gyógyszereimet. Az egész­ségügyi reform azonban változtatott ezen a szoká­son, az egyik gyógyszere­met már csak a kórházban írhatják fel. Tehát: beutaló a háziorvostól 300 forintért és némi sorban állásért, majd a kórház kardiológiai osztálya, újabb 300 forint és várakozás. Aztán felírnak egyhavi adagot, úgyhogy 30 nap elteltével kezdődik minden elölről. Nekem még szerencsém van, mert a kórház helyben van. De azok a betegtársaim, akik­nek lakóhelyén nincs kór­ház, mennyit utaznak egy receptért? A reform úgy gondolom, valaminek a jobbítását cé­lozza. Ez a változtatás kinek jó? Megbízhatatlanok lettek a háziorvosok, azért nem ír­hatják fel a szakorvos által rendelt gyógyszert? Minden számomra érthetetlen.” BRANDTMÜLLER ISTVÁN, az OEP megyei igazgatója sze­rint szó sincs arról, hogy megbízhatatlanok lennének a háziorvosok. Pusztán ar­ról van szó, hogy bizonyos gyógyszerek szedése esetén a rendszeres kontroll szük­séges, amit egy kardiológiai osztályon magasabb szin­ten, jobb felszereltséggel tudnak elvégezni, mint a háziorvos. Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! Somogy megyében is alakul az új kisgazda párt Kisgazda Polgári Szövetség né­ven Somogybán is szervezi bázi­sát a legújabb kisgazda párt Turi- Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség országos elnöke szer­dai sajtótájékoztatóján azt mond­ta: ez egy olyan keresztény és nemzeti érzelmű politikai szerve­zet lesz, amelyik minden, a polgá­ri oldal egységéért tenni akaró kisgazdát tömöríteni tud. Mint mondta, az elszegényedő vidéki emberek érdekét szeret­nék védeni, mivel ezt a réteget senki nem képviseli Magyaror­szágon, ráadásul éppen ők azok, akik az utolsó lehetőség előtt áll­nak. Amennyiben ugyanis az uniós támogatásokból is kima­radnak, társadalmi leszakadá­suk behozhatatlan lesz. Az új kisgazda-szövetség április végén alakul meg, és programja is el­készült már: ebből a falvak meg­tartóerejének növelését és dán modell alapján - a kisbirtok- rendszer támogatását emelte ki a szövetség országos elnöke. Az új párt Fideszhez való vi­szonyáról elhangzott: önálló po­litikával, de szoros szövetségben képzelik el a jövőt. Mátrai Márta, a Fidesz ország- gyűlési képviselője aki meghí­vott vendég volt, kiemelte: min­dig is fontosnak tartották a falun élő emberek képviseletét és a kisgazdákkal való párbeszédet, és ez ezután is így lesz. ■ Fábos Erika SZEMÉT. Jó ötlet a takarórács a konténerekhez, de az igazi megol­dás a heti legalább háromszori el­szállítás lenne. Lakótelepi PARKOLÁS, A négynapos ünnepbe nem tartozott a szombat (március 17.)? Vagy nekik mindegy, csak fi­zessen a nép? Levegőt vehetünk ingyen? (Egyelőre. Igyekezz jól tele­szívni a tüdődet friss levegővel, mert ha így haladunk, az is pénzbe kerül. - A szerk.) POLITIKA. T. dél! A mostani minisz­terelnök pontosan olyan, mint az a volt miniszterelnök, aki néhány éve feljelentette saját országát az Euró­pai Néppártnál. Üdv. E. papa CUKORGYÁR, Harsányi M. Napon­ta 860 tonna? Nem összesen? (Jó! olvastad: kampányidőszakban na­ponta szállítanak ennyi répaszele­tet. - A szerk.) KÖZLEKEDÉS. Gyorshajtókhoz. Nem elég a sebességtúllépésért büntetni a kavicsbányáknál. Kijö­vetelkor kellene a kocsik terhelé­sét is vizsgálni és büntetni a súly­többlet miatt! Sok kisgyermekes anyukának a környék települései­nek sok utcájában a babakocsival nem az úttesten kellene közleked­ni! Mindenütt láttam járdát az utak mellett. Axel VÉLEMÉNY, A szerkesztőnek! Kö­szönöm megjegyzését a Morvái ügyhöz. Véleménye ugyanaz, mint az enyém. Sokat derülök a rovatu­kon, persze bosszankodom is né­ha. Üdvözlettel: Mama (Köszönöm Mama! Mi is sokat derülünk és bosszankodunk is. - A szerk.) POLITIKA. Kórházakat, iskolákat zárnak, majd eladnak. Milliókat zsebre vágnak, elherdálnak! S most te fizesd a sarcot! Sőt vágj hozzá derűs arcot! Vagy * Kifoszt­ják nemzetünket, eladják földjein­ket! Parlamentből - Terror háza. Törvény és jog meggyalázva. Szán­dékos népirtás folyik. A magyar egyre fogy. Mag MORVÁI. Kedves Szerkesztő! Telje­sen igazad van! A Gönczöl bizott­ság valóban nem volt független, el­lentétben a Morvái bizottsággal, amelyben volt alkotmánybírák és büntetőjogot tanító professzor is részt vett. Homo (Mitől független egy bizottság? Attól, hogyannak nevezi magát? A dolog emlékeztet j a rendszerváltás idején indított új- 1 ságok fejlécére: Független napilap. j Miközben mindenki tudta, melyik | párt szolgálatában állnak. Külön- f ben a professzori cím nem garan­cia a függetlenségre, volt alkot­mánybíró pedig nincs a bizottság tagjai között. - A szerk.) ÜNNEP. Március 15-én a Hősök te­rén több Petőfi-verset és Kossuth- nótát hallgathattak az ünneplő tí­zezrek. Sem paradicsomdobálás, sem eltorzult arccal sehonnai bi­tangozás nem volt. Ünnepelni le­het kulturáltan is. Homo (Igazad van, ezek szerint azok ünnepeltek kultúrálatlanul, akiket eltorzult arc­cal sehonnai bitang embereztek | és akiket paradicsommal megdo- 1 báliak. - A szerk.) ____t i I ol vasói üzenetek mEKEBKBHBBUKKM sms: 20/968-9444 |

Next

/
Thumbnails
Contents