Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-21 / 67. szám

12 SOMOGYI H(RU\P - 2007. MÁRCIUS 21, SZERDA KRIMI&BULVÁR&TÉVÉ Kaszás Attila az intenzíven színészdráma A rohammentősök élesztették újra a művészt A rokonszenves színész, Kaszás Attila egészségéért az egész ország izgul üllllll I Tejesautó karambolozott személyautóval egy tejesautó személygép­kocsival ütközött össze kedden délelőtt Darány- ban - tájékoztatott a me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A baleset mi­att néhány percre lezárták a 6-os utat. Az ütközés kö­vetkeztében a gépkocsi az árokba csúszott, személyi sérülés nem történt. A bar­csi tűzoltók áramtalanítot- ták és húzták ki a jár­művet az árokból, (hm) Halálos baleset Pécs elkerülőútján ÉLETÉT VESZTETTE az a Sofőr, aki autójával egy másik jár­művel ütközött. A 24 éves, kozármislenyi fiatalember Keszü irányába haladt, ami­kor összeütközött egy szem­ből jövő, szabálytalanul elő­ző gépkocsival. A vétkes kocsi 48 éves sofőré nem sérült meg. Kerékcsere okozta a halálát a nyíregyházi kórházban meghalt az a fiatalember, aki négy hónappal ezelőtt került kómába. Tavaly decemberben kerékcsere közben a fején megsebe­sítette egy lepattanó fém­darab, és azóta nem nyerte vissza eszméletét. Március 19-én este a Ti­zenkét dühös ember elő­adása előtt egy órával elvesztette eszméletét a Nemzeti Színház tagja, Kaszás Attila. Lapzár­takor a művész még az intenzíven feküdt. Csontos Tibor A Nemzeti Színház honlapjának keddi, késő délutáni híre szerint Kaszás Attilát, a teátrum művé­szét intenzív osztályon ápolják, állapota súlyos. Az orvosok agy­vérzést állapítottak meg. A Nem­zetibe számtalan együtt érző e-mail érkezik, a színház vezeté­se és a társulat is feszülten vár­ja a kórházból érkező híreket. Kaszás Attila gyógyulása, a csa­lád nyugalma és a színház za­vartalan működése érdekében a | közönség türelmét kérik, igére- = tűk szerint a művész állapotá­nak változásáról tájékoztatást adnak. Kaszás Attila március 19-én, kevéssel este hat óra után hirte­len rosszul lett. A művész a szín­ház sikerdarabja, a Tizenkét dü­hös ember című dráma előadá­sára készült, amikor váratlanul elvesztette eszméletét, leállt a légzése. A hírek szerint két ro­hamkocsi is kiérkezett a szín­házhoz. A rohammentősök újra­élesztették Kaszás Attilát, majd az egyik budapesti kórház inten­zív osztályára szállították. A rohammentőbe Stohl And­rás színész, Kaszás Attila egyik legjobb barátja is beszállt, hogy elkísérje a kórházba. Tőle tudni, hogy a színész agyvérzést ka­pott. Stohl András, aki többször is bement az intenzív osztályra, tegnap azt kérte, hogy minden­ki Kaszás Attila gyors felépülé­séért szorítson. Horváth Orsolya, a színház sajtóreferense el­mondta, hogy a Kaszás Attilával történtek meglepetésszerűen ér­ték a társulatot, hiszen művé­szük egészségi állapotával mos­tanáig semmi gond nem volt. Aznap délután beugrópróbát tartottak a Tizenkét dühös em­ber szereplői, mivel Kulka Já­nos helyett a darab rendezője, Balikó Tamás vette át a szere­pet. Kulkának ugyanis újfent megműtötték a gerincét, ezért nem vállalhatta az esti elő­adást. A beugrópróba gond nél­kül lezajlott, Kaszás Attilánál a legkisebb jele sem volt annak, hogy néhány óra múlva elveszí­ti eszméletét. Kaszás Attila éppen március 16-án ünnepelte negyvenhete­dik születésnapját, jó darabok­ban jó szerepeket játszik, és be­mutatóra vár az 56 csepp vér című musicalből készült film- változat is, amelyben ugyancsak főszerepet kapott. A Jászai Mari-díjas színmű­vész egy másfél éves kisfiú édesapja, felesége néptáncos. Számtalan film és színházi da­rab szereplője, akiért most nem csupán a színházi világ, hanem az egész ország izgul, hogy mi­előbb folytathassa sikeres szí­nészi pályáját. Névjegy 1960-ban született a szlová­kiai Vágsellyén. 1983-ban végzett a Színház- és Film- művészeti Főiskolán. A dip­loma után a Vígszínházhoz került, négy éve a Nemzeti Színház tagja. Somogyi tűzoltók szálltak meg a keszthelyi Festetics-kastélyt Tűzoltók szállták meg kedden a keszthelyi Festetics-kastélyt. A zalai bevetéshez a marcali egy­séget is riasztották. Kigyulladt a kastély könyv­tára, s a lángok a felső emele­tet is veszélyeztették - így foglalható össze röviden a nagyszabású tűzoltógyakorlat forgatókönyve, amelyet a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezett. Nagy erőket mozgósítottak; helyi, zalaegerszegi és bada­csonytomaji tűzoltók vonultak Keszthelyre. A kölcsönös se­gítségnyújtás keretében somo­gyi lánglovagok is beálltak a munkába; Marcaliból egy négyfős csapatot irányítottak Zalába. Kránicz Dezső keszthelyi tűzoltó alezredes kérdésünkre azt mondta: eredményes volt a gyakorlat, amelyben csaknem 30 lánglovag vett részt.- Ilyen alkalommal kiválóan lehet eüenőrizni a tűzoltók fel- készültségét - hangsúlyozta Greffer József alezredes, marca­li tűzoltóparancsnok. Mátrai László alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság mentés­szervezési osztályvezetője kö­zölte: a szomszédos megyék szervezeteivel időnként közös gyakorlatot tartanak. ■ Harsányi Miklós b I K3AJB V | LLAsAlJ '' VHHBI I dÜnaHMMBHBBH SPEKTRUm’HMI H 5.30 WS Teleshop 6.00 Két Testőr 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap kelte 6.00TVShop 5.20 Váltó 6.00 Irány a Földközi-tenger! 'O 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 8.15 TS- Úszó- és vízilabda-vb 7.00 Lety, a csúnya lány © 5.35 Gazdakör 6.35 Anglia uralkodói © l^| 10.00 Receptklub 6.55 Mokka 5.50 Nap-kelte Magyarország-Üj-Zéland 8.00 Baywatch © 6.00 Reggel 7.30 Űrkutatás (3.) pjj 10.15 Top Shop 9.10 Szóda 9.00 A tv ügyvédje Női vízilabda-mérkőzés j (amerikai akciófilm-sorozat) 8.15 Kikötő 8.10 A repülés kora (5-6.) J 11.20 Receptklub 10.10 Teleshop 9.55 Mit főzzünk ma? (ism.l 9.40 Veled is megtörténhet 9.00 Halálbiztos diagnózis © 8.30 Mint a Hold 9.20 Mélyhűtött szálloda \g 11.35 Egy rém rendes család © 11.35 Alfréd Hitchcock © 10.10 Szívtipró gimi © 10.05 Roma magazin 10.00 Gyilkos sorok © 9.00 A lovak festője 10.15 A rejtőzködő Ázsia© (amerikai vígjátéksorozat) (am. krimisor. - 1985-1989) 11.00 Titokzatos Násztya 10.35 Domovina (amerikai krimisorozat, ism.) 9.50 Robbie, a fókacsemete 11.15 Rosemary M 12.00 Híradó 12.35 Észbontó 11.45 Mit főzzünk ma? 11.05 Kárpát expressz 11.05 Dowling atya nyomoz © 10.35 Külvárosi rendőrök © skót főzősulija ..................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... ............................................. ^ 12.15 Amazon 13.25 Zűrös sofőr © 12.30 Nemzetiségi magazinin 12.15 Záróra 12.10 Kojak© 11.30 Kívánságkosár 12.15 Guruló büfé (28-29.) (francia kalandfilm, 2000) (amerikai vígjáték, 1986) 13.30 Műkorcsolya-vb 13.00 Közelítő i (amerikai krimisorozat) 13.45 Kikötő - Duna tér 13.25 Négylábú szomszédaink Fsz.: Jean-Paul Belmondo Fsz.: Oeborah Foreman Páros szabad program 13.30 Sorstársak 13.10 Magnum © 14.00 A világ múzeumai 14.25 Irány a Földközi-tenger! EH 13.45 06-91-334-334 15.30 Lisa csak egy van © 15.10 Kormányváró 14.00 Arborétumok 1 (amerikai akciófilm-sorozat) (japán ism.-terjesztő sor.) 15.00 Telefortuna M 15.05 Disney-rajzfilm (német sorozat) 15.45 Fogadóóra 14.10 A titokzatos inkvizíció © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.25 „ezt mind neked adom...” 16.00 Űrkutatás (3.) kJ 15.30 Te vagy az életem © 16.30 Bűbájos boszorkák © 16.15 Múltidéző Vitrayval 15.05 Vigyázz, kész, rajt! (amerikai krimisorozat) 15.10 A Római Birodalom © 16.45 Ikerözön © 'EJ 16.30 BA szembesítőshow © 17.30 Doktor House © 16.30 Híradók 15.30 Fogság nyomában 15.15 Gyilkos sorok © 16.05 Skippy kalandjai 17.45 Kasmír (1-2.) Q 17.30 A kibeszélőshow © (amerikai sorozat) 16.45 Tv-taxi 16.00 Válaszd a tudást! 16.20 Dowling atya nyomoz © 16.30 Négyzetméter 18.45 1905 - a fény éve 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.30 fények 17.05 Quinn doktornő © 17.30 A történelem leghíresebb 17.25 Vészhelyzet © 17.00 Világunk 19.45 Az Iszlám világ kincsei 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.00 Aktív© (amerikai sorozat- 150/49.) menekülési történetei I (amerikai sorozat) 17.45 Kikötő - Duna tér (dokumentumf., 1. rész) 19.45 Fókusz © 19.30 Jóban Rosszban 17.50 Jog-alap 18.00 Klikkerek © 18.30 Rózsaszín párduc 18.00 Híróra 20:55 Történelmi fordulópontok „ 20.25 Barátok közt © (magyar sorozat) 17.55 Bűvölet© 18.25 Esti mese (amerikai rajzfilmsorozat) 18.30 Váltó (kan. dók. sor., 4. rész) W j (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen (olasz sorozat-229.) 54' 18.35 Membrán 19.00 Vidióták © 18.40 Mese Andrej Szaharov, egy ország H 21.05 Miami helyszínelők © Kvízshow Sváby Andrással 18.58 Föld Tv 19.00 Kultúrház (magyar show-műsor) 19.00 Külvárosi rendőrök lelkiismerete W j (amerikai krimisorozat) 21.00 Doktor House © 19.00 Híradó este 19.30 Híradó este. Sport 19.30 Tuti fuvar© (olaszsorozat-48/28.) © 21:50 Náci kamikázék W Porból lettünk, porrá teszünk (amerikai sorozat) Sporthírek. Időjárás 20.10 A fotográfia kalandja Szórakoztató vetélkedő 20.00 Ellopták a Mona Usát (ismerett. film) (12) Fsz.: Dávid Caruso, Emily Fsz.: Hugh Laurie 19.40 Köztévé (francia dok.-film-sor.) 20.00 Pőreparádé © (francia film, 2006) © 22:50 Háború színesben Procter, Rory Cochrane, 22.00 Egy rém rendes család 20.00 Reform fórum 1-2. 20.35 Etűdök építészetre (kandikamera- Fsz.: Tóm Novembre, francia szemmel Adam Rodriguez Budapesten© Téma: az egészségügy (fr. ism.-terjesztő sor. - 6.) show-26-27.) Alessandro Preziosi (francia dokumentumfilm) 22.00 Dr. Csont © 22.30 4400© 22.00 Szerda este 21.05 Kultúrház 21.05 A helyszínelők © 21.30 Híróra 23:45 Otthonom, a vadon J (amerikai krimisorozat) (amerikai misztikus sorozat) 22.35 Kultúrház (ism.l 21.30 Artúr király és a nők (amerikai krimisorozat) 22.30 Babylon kór © (ism. sor., 1. rész) (12)-A fjj 22.55 Alias© 23.30 A mélység fantomja 23.05 Lapozó© (am. film, 2001 - 2/1.) © 22.05 Az utolsó emberig © (svéd film, 2004) 90' Yellowstone Nemzeti Park (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai misztikus sor.) © 23.35 Hírek 23.00 Halló, halló! © (amerikai akciófilm, 1996) 0.05 Pierrot a Dobó téren 0:40 Hagyományos magyar ^ 23.50 Reflektor© 1.00 Doktor Detroit © 23.40 Sporthírek (angol vígjátéksor. - 83/38.) 0.10 A helyszínelők© 1.05 Híróra élelmiszerek \píj 0.10 A félelem kórháza © (amerikai vígjáték, 1983) 23.50 Atlantisz gyermekei 0.20 Nap-nyugta (amerikai krimisorozat, ism.) 2.00 Mese (magyar ismerett. film, 5) (amerikai misztikus sorozat) 2.35 Mindörökké zsaru © (amerikai film, 2001)© 2.55 Klikkerek © 1.10 Kukkolók © 2.10 Mindentudás egyeteme PálinKALAND- LEVES-túra CA HÍR TV ü | MAGYAR ATV.....UMl lroOSFŐll"''llMMI SFOKT1 ^ I DISCOVERY ''MHi 5 12.00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai hír- 1L35 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi tony- 14.00 Játékháló. 15.00 Hétköznapi mágiák. 830 Műkorcsolya-vb,Tokió 10.15 Női curting- 10.15 MKB Heti helyzet 11.45 Angol iabdaní- 630 Házi háború 655 Kockafejek 720 A sut- 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Brainiac. Ja adó. 1530 A birodalom titkai. 16.05 Kont- haja. 12.40 Közvetlen ajánlat. 1350Játszma! 1530Menü. 16.00 Játékháló. 17.00 Színhá- vb 15.00 Női curiing-vb, Németo.-Oroszo. gás. 14.00 Sporthorgászat 1515 NSA Junior togól0.05Csajokajégenll.40Apácashow 1530 Hogyan készült?. 1500 Egyszeregy '5 rasa-17-00 Híradó. Sport 1730 Csintalan. 1635 Közvetlen ajánlat 17.05 Lad bácsi kony- zi magazin. 1730 Csacska angyal (arg. sor.) 17.00 Úszó-vb 18.00 Múkorcsolya-vb 19.00 Klub. 1615 Holland labdarúgás. 17.15 Poitu- 2.13.25 TakeThat-koncert 1430 Tányéído- ilyet vezetni!. 17.00 Motorkerékpár-épító gj 1830 Esti gyors. 19.CX) Híradó. Sport. 1930 hája. 1735 Kőbányai regionális híradó. 1800 1830Tevagyazéletem(arg.sor.).1930Fe- Sífutó-vk 2030 Műkorcsolya-vb 2130 Vitor- gál labdarúgás. 1800 Bowling 19.00 Arany bálók 16.00 Felvétel indul! 1630 A halott vb. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... jjg Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.30 Lapzárta. Fórum. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. kete gyöngy. 20.25 Jog-alap. 2030 Hírhéló. lázás 21.35 Szerdai válogatás 21.40 Riders pillanatok. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Bulvár- menyasszony 17.45 Hazárd megye lordjai 20.00 Hogyan készült?. 21.00 Csoda, hogy P5 21.00Híradó21.2135BBCReporters.2235 20.00Dominó. 21.00 Friderikuszmost 22.05 21.00 Drogvadászok (am. akciófilm). 23.00 Club 21.45 Sport- és életmódra. 21.50 Golf sport 20.00 Sakkmagazin. 2030 Ökölvívás. 1930Havascsodák21.00Garfield2230ÁI- élek. 22.00Hogyantörténhetetta baleset? O GyógyHír.22A0BBC-híradó.23.05Lapzárta. Dokumentumfilm. 23.10 Játszma! Bosszúra szomjazva (am. thriller). 2330 Golfklub 2325Jachtklub 2230Ang}llabdarúgás.AstonVilla-ljverpool. lat2355 A rend őrzője 23.00Egyszeregyilyetvezetni!. KAPÓS TV'VHÍI BOGLAH TV 'TMSil MARCALI HELIKON RADÜr^HI RÉGIÓ RAÖiŐ^BHH PETŐFI rSÍo’^^BÍ KOSSUTH iríujtOMSI 08.00 Képújság 17.00 Színházi magazin Napközben folyamatosan képújság hírek- 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó 7.00-9.00 a Helikon rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 4.00 Óránként: Hírek, időjárás 5.03 Hajnali 4.00 Óránként Hírek 539 Falurádió 633 Az 1730 Szibéria és az orosz távol-kelet-Bayer kel, közérdekű információkkal 19.00 Hír- 20.15...mi somogyiak2030 A Marcali Vára- 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs dallamok 6.03 Kívánságreggel 9.17 Petőfi- énhazám904Napközbenll33Vadhattyúk 'Q Zsoltsor. 5. r. 18.00Tripla 1830 Fórum, ism. adó 19.20 Mi somogyiak-közéleti maga- si Zeneiskola és a Talentum Művészeti Iskola élő kívánságműsora 13.00 Krónika 13.08 műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- délelőtt 10.10 A vélemény szabad... 11.04 3.12.40Kinyerma?1330Areformátusegy­M 18.59Útravakjl9.00Kapospont-aKaposTv zin 20.00 Felnőttképzés - tájékoztató jótékonysági koncertje ism. 21.00 Drogvadá- 18.00DélutániRandevúl830Anapvendé- kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- Sporthírek 12.04 Jó ebédhez szól a nóta házfélórája 15.05Ökosanszl&15Magyaror­O hírműsora 1920 Kapós Sport 19.30 Géniusz magazin 20.55 Ismétlések 23.30 Képúj- szók, am. akcf. 23.00 Bosszúra szomjazva. ge 19.00 Helikon Krónika 19.08 Interaktív ki- nika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Est- 13.17 Slágermúzeum 14.04 Zeneszerda szágiól jövök 17.05 Digitális 19.00 Határok 'H - kulturális mag. 19.59 Útravaló 20.00 Ka- ! ság j am. thriller0130 GrandPrix vánságműsor ! időben! A Régió rádió szórakoztató műsora I 15.03Sporthírek 16.04Csúcsforgalom 18.30 I nélkül 1930 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Pj pospont-a Kapós Tv hírműsora, ism. 20.20 ^ telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió - Kerengő 19.03 Sportpercek 1930 Operett és Aranyemberek2037 „...Mi lesz ebből" - Rész­Kapós Sport, ismétlés 2030 Hírháló 21.00 .............................................................................................................. • ............ .................. .“PrP. Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: más 20.03 A zene varázsa... 21.04 Irodalmi-, letek Kánya Emília önéletírásaiból 3. 21.05 Dro gvadászok-amerikai akciófilm 23.00 Ka- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Színházi Magazin 2030 Hírháló-az or- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, németnyelvű: Élet-Képek 22.03 Szalmaszál-Segítségem- Magyarok a nagyvilágban 22.00 Krónika pos Krónika, éjszakai magazin: Útravaló, Ka- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok szág híreivel 21.00 Drogvadászok-amerikai Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: bertöl-emberig 23.00 Sporthíradó 23.15 2230 Mérleg23.00 Kenő 23.04 Nagy meste­í pospont, Kapós Sport 21.00 Estifilm akciófilm kívánságműsora 19.00 DanceClub 13.00-14.00,2030-21.30 Rock filmslágerek 0.10 Éjszaka... rek - világhírű előadóművészek 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents