Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-21 / 67. szám

2 mmmmm MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 21., SZERDA Jut ideje olvasásra? áipli Bernadett kunszent- miklósi főiskolai hallgató: - Természetesen nagyon sze­retek olvasni, amikor van egy kis időm napközben és egy-egy hosszabb utazás­kor. Előnyben részesítem a romantikus műveket. Emellett mivel egészség- ügyi főiskolára járok, na­gyon érdekelnek az orvosi krimik is. Minden fiatal­nak ezt kellene tennie, de sajnos sokan inkább tévét néznek, szórakoznak. PAUK BIANKA borjádi főisko­lai hallgató: - Elsősorban sportolással kapcsolatos új­ságcikkeket szoktam olvas­ni, de érdekelnek ebben a témában megjelent köny­vek is. Legutóbb a Puskás Ferenc pályafutásáról, éle­téről szóló könyvet olvas­tam el. Általános iskolás­ként a kötelező olvasmá­nyokat sem éreztem teher­nek, mivel ezek is szüksé­gesek az általános művelt­ség megszerzéséhez. peuérdi tiborné kaposvári takarítónő: - Sokat dolgozom. Fáradtan pedig nincs túl sok kedvem az olvasáshoz, inkább pihenek. De ez nem jelenti azt, hogy nem szere­tek olvasni. Úgy gondolom, a mai fiatalok nagy része a divatlapokon nő fel, és a kö­telező olvasmányokat csak filmről ismerik. A mi időnk­ben a különböző könyvek, újság olvasása is hozzátarto­zott a mindennapi élethez. Olvassák az állami milliókat mobil könyvtár Jelentős támogatással leporolják a kiskönyvtárakat Leporolják a községi könyvtárakat a Dráva mentén; 19 millió forint­ból vásárolnak a falvakba olvasnivalót. Nagy László Több kis településre megérkez­tek az új folyóiratok, néhány száz könyv is felkerült a községi könyvtárak polcaira. A napok­ban az új számítógépek is meg­érkeznek a Dráva menti falvak­ba. Az emberek azt mondják: egy percig sem hittek benne, hogy amikor mindenütt csak megszorításokról és takaré­kosságról hallani, akkor náluk sok millió forint jut a községi kultúrára. Barcs központtal mobil könyvtári hálózat építésébe kezdett a Dráva menti települé­sek társulása, ehhez az államtól több mint 19 millió forintot kap­nak idén. - A legtöbb települé­sen már rég elavult a könyvállo­mány, hat helyen nem működött könyvtár - mondta Ungváriné Kun Eszter oktatási referens. - A falvak többségében eddig éven­te néhány ezer forint jutott csak könyvek vásárlására. Ezentúl egyedül folyóiratokra évente hetvenezret költhetnek. Köny­vekre pedig évente 250 ezer fo­rint jut minden településen. Mindenhová internet és számí­tógép is kerül, így szoros kap­csolatban lesznek az ellátó könytárral. Az önkormányza­toknak csak a helyet kellett adniuk. Még a községi könyv­táros honoráriumát is a társu­lás fizeti. Öt településre épp ma viszik ki az új számítógé­peket.- Ez nem bibliobusz, itt a Nehéz, de kellemes teher. A feladat súlya alatt Szomor-Horváth Georgina, a tizenkilenc falu közös könyvtárosa szolgáltatás vált mobillá - hangsúlyozta Vértes Gábor bar­csi könyvtárigazgató. - Nekünk ez elsősorban munkát jelent, de haszna is van, hiszen új mun­kahelyet és több számítógépet kapott az intézményünk. Fő­képp az elején rengeteg mun­kával jár a könyvtárépítés, jó­formán mindenhol elölről kell kezdeni. A falvakban meg­mondják, hogy mit szeretnének olvasni, és azt mi megrendeljük. A könyvek, folyóiratok egyene­sen hozzájuk érkeznek. Ahol ed­dig nem volt könyvtár, oda né­hány száz könyvet a saját állo­mányunkból helyeztünk ki. Egy szkeptikus polgármester nemrég azt mondta: semmi szükség erre, hiszen az elmúlt években alig 5-6 olvasója volt a könyvtáruknak. Aztán a szak­emberek megnézték a könyvál­lományt, és kiderült: rég elavult, poros olvasnivalót kínáltak. Ez­zel pedig nem lehet becsalogat­ni senkit a könyvtárba. Ezek zö­mét kihajítják, hogy legyen hely az újnak. Sokat olvasnak a tabl és a környéken lakó gyerekek Bertalan Béla, a tabi városi könyvtár igazgatója elmondta: évek óta több mint ezerhárom­száz beiratkozott olvasója van a tékának, tavaly 85 208 kö­tetet kölcsönöztek. Helyben 10 500 dokumentumot használ­tak. A 14 éven aluliak 2006- ban több mint 15 300 köny­vet kölcsönöztek, csaknem háromezer kötetet vettek kézbe a könyvtárban. Nyolcvanegy rendezvénye volt a könyvtár­nak, amelyeken ezeregyszáz­nál többen jelentek meg. A té­kában mintegy ezerhárom- szá-zan interneteztek. A fel­nőttek közel harmincezer köte­tet kölcsönöztek 2006-ban. mintegy hatszáz könyvet vásá­roltak, ma több mint harminc­ezer kötetük van. KRUTEK JÓZSEF Hol lehet? Izgalmas a kutatómun­ka a könyvtár polcain A BALATONTÓL... Balatonlelle elkezdődik a hangvédő fal építése Balatonlellénél. A 67-es úttól keleti irányba négy­száz, nyugati irányba száznegyven méter hosz- szan kerül megépítésre a zajvédő rendszer, mivel ezen a szakaszon túl kö­zel húzódik az útpálya a lakott területekhez. A munkaterületet március elején adta át az önkor­mányzat az Autópálya Rt.- nek, amely legkésőbb má­jus harmincadikára vál­lalta a beruházás teljes befejezését, (ml) Csurgó a Csokonai refor­mátus gimnázium és álta­lános iskola ad helyet idén is a Református Kö­zépiskolák Természettu­dományos Diákkonferen­ciájának. Ezúttal 14 isko­la 55 diákja küldte el írá­sos pályamunkáját, amit a pénteken kezdődő és szombaton záruló konfe­rencia szekcióülésein szakmai zsűri előtt fog­nak megvédeni, (va) Csurgó javítják az utat a kecskeháti, illetve az öreg­hegyi szőlőhegyen. Ilia Csaba hegybíró elmondta: zúzott követ juttatnak ki az utakra, ebben a Cigány Kisebbségi Önkormány­zat és a települési önkor­mányzat segít, (va) Kaposvár a pedagogus io vábbképző Intézet meg­rendezte az országos né­met nyelvi verseny me­gyei döntőjét. A hetedike­seknél a kaposvári Hon­véd iskola tanulója, Jakó Nikolett győzött. A 8. osz­tályosoknál Harmouche Ahmed, a bogiári iskola tanulója végzett az első helyen. Az országos döntő május közepén lesz Szol­nokon, a továbbjutásról az országos szervezők dönte­nek majd. (mg) Kaposvár hetvenedik szü­letésnapja alkalmából a megyei könyvtárban Szita Károly köszöntötte Papp Árpád költőt, műfordítót. A megemlékezésen fellé­pett Hunyadkürti György, a Csiky Gergely Színház színművésze, s bemutatták Szíjártó István Papp Árpád­ról szóló filmjét is. (av) Haranglábat emelnek Buzsákon Zöldkommandó Somogybán falufejlesztés Felújítják a stációkat is a sírkertben ellenőrzés Március végéig tart a környezetvédelmi akció Megkezdődött a buzsáki ravata­lozó felújításának második üte­me. Várhatóan október végére készül el a beruházás, melynek során 11,3 millió forintból urna­falat és haranglábat építenek, ami szerves része lesz a ravata­lozónak. A fejlesztés megvalósí­tásához pályázaton, a forrásko­ordinációs alapból nyert pénzt a település. Az elmúlt évben, szin­tén pályázati pénzből, a beruhá­zás első ütemeként 13,5 millió forintot költöttek a ravatalozó fel­újítása. Tapolczai József polgár- mester elmondta: a beruházás elkészülte után sírkertet kíván­nak kialakítani a temetőben, va­lamint a meglévő stációk felújí­tását tervezik. ■ Márton László Tetszetős kivitel. Az önkormányzat folytatja a buzsáki sírkert felújítását Somogyegresen, Tabon és Szoro­sadon tartott kedden környezet- védelmi ellenőrzést a Dél-dunán­túli Környezetvédelmi, Termé­szetvédelmi és Vízügyi Felügye­lőség koordinálásával az úgyne­vezett zöldkommandó. Tomity Zol­tán, a felügyelőség ellenőrzési és felügyeleti osztályvezetője a So­mogyi Hírlapnak elmondta: a hó­nap eleje óta tartó átfogó akciót a szakminiszter rendelte el a Né­metországból illegálisan érkezett hulladék feltárása érdekében. Hozzátette: azt is ellenőrzik, hogy a régióban hol vannak olyan ille­gális lerakóhelyek, ahol a környe­zetet szennyező anyagot tárolnak.- A somogyi ellenőrzési prog­ramba azok a települések kerül­tek, amelyeknek az illetékessé­gi területén lerakatok vannak, de a rekultivációra nem került sor - hangsúlyozta Tomity Zol­tán vagy a felügyelőség nem tud erről. Célunk az, hogy a, po­tenciális lerakatokat a tulajdo­nosaik is ellenőrizzék. Az akció tapasztalatairól jegyzőkönyv készült, hogy az utóellenőrzés során megnézzük: a hiányossá­gokat megszüntették-e? Az átfo­gó ellenőrzés március 31-ig tart, de a zöldkommandós akció egész évben terítéken lesz.- Tabon a városi gamesz üze­melteti a hulladéklerakót, amelynek engedélye 2007. ok­tóber 31-ig szól - mondta Ancsin Zoltán, a felügyelőség További akciók szerdán Kaposváron és Zselickisfaludon, csütörtö­kön Nagyatádon és Somogy- aracson ellenőriz a dél-du­nántúli környezetvédelmi felügyelőség. műszaki ügyintézője. - Sza­bálytalanságot nem tapasztal­tunk a területen. A szorosadi lerakóban is rekultivációra van szükség. Bár kevés kom­munális és zöldhulladékot hordtak ide. Azonban jelentős intézkedésre vagy büntetésre nem kell számítania az önkor­mányzatnak. ■ Krutek József

Next

/
Thumbnails
Contents