Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-20 / 66. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 20., KEDD Gyalogosösvény a tóhoz nagycsepely Elcserélnék a falubeliek a csendet a munkalehetőségért Matula bácsi kalyibája. Szalai György, mint a Tüskevár hőse, őrzi a csepelyi horgásztavat, amely sok örömet ad a szenvedélyes pecásoknak Távmunkásokra támaszkodik Horváth József, a Közpon­ti Statisztikai Hivatal (KSH) területi igazgatósá­gának igazgatója: - Jelen­tős változás történt a KSH- nál, nemrég tértünk át a kompetenciaalapú műkö­désre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos statisztikai adato­kért az egész országban mi vagyunk a felelősek. Úgy érzem, a csapat könnyen túltette magát az átalakulá­son. A Dél-Dunántúlon egyébként a belkereskedel­met, a turizmust és a szál­lítmányozást érintő infor­mációkat gyűjtjük össze, s a feldolgozásban is orosz­lánrészt vállalunk. Táv­munkásokat alkalmazunk. ■BSaSEEBBI Barátoknak is hímez A segesdi korosa Imré­kének a hímzés a hobbija. Évek óta hódol kedvenc időtöltésének. Mint elárul­ta: - Még lány koromban tanultam meg a hímző öl­téseket, s a szép kézimun­kák készítésének miként­jét. Akkoriban lényegesen kevesebb volt a szórakozási lehetőség, nagyobb divatja volt az otthoni elfoglaltsá­goknak. Most aztán idő­sebb koromra ismét kedves feladat lett számomra ez az alkotómunka. Manap­ság természetesen főként a saját kedvemre hímzek, de azért szívesen készítek kézimunkát ajándékba is­merősöknek és a jóbará­toknak is. Falusi hangulat, béke és nyugalom fogadja a turis­tákat Nagycsepelyen. A helyiek azonban szívesen elcserélnék a csendet munkalehetőségre. Mórocz Milán Nagy nyüzsgéssel kezdődik a nap Nagycsepelyen. A gyerekek a buszmegállóban toporogva azon izgulnak, hátha ma reggel elfelejt bejönni értük a sofőr, és megúsz- szák a felelést az iskolában. Az asszonyok otthonkában, gyé­kénykosárral a kezükben bevá­sárolni igyekeznek. A férfiak nem sietnek annyira, a kocsma előtt komótosan beszélgetnek. Er­refelé az emberek nem mennek el szó nélkül egymás mellett. Nagycsepelyen rendezettek az utcák. Az információs táblák olyan igényesek, hogy azt még egy gazdag település is megiri­gyelhetné. Nem beszélve a kul- túrházról, amelynek a felújítása - pénz szűkében - több évet vett igénybe, de igazán csinosra sikeredett. A falu központjában található élelmiszerüzlet sem a régi időkre emlékezet már: a jó öreg, magas pultos szatócsbol­tot teljesen felújították.- Még csak egy hónapja ke­rültem ide, de nagyon megsze­rettem az itteni embereket, mert nagyon segítőkészek és kedvesek, közvetlenek - mond­ja Molnár Magdolna, aki eladó­ként dolgozik az üzletben. - Ugyanakkor sajnos elkesere­dettséget tapasztalok. Nagy a létbizonytalanság, sokan szó szerint napról napra élnek, minden forintot be kell osztani­uk, hogy meg tudjanak élni egyik napról a másikra.- Sajnos, ez így igaz - erősíti meg a vásárló Kovácsáé Molnár Irén. - A legnagyobb gond, hogy nincs munkalehetőség. Ha el tudnánk adni a házunkat, biztosan beköltöznénk valame­SAJNOS NEM OLYAN MÁR A FALU, mint régen, mert a legtöbb fi­atal elköltözött, és csak az idősek maradnak itt - mond­ja István Csabáné. - Eléggé el vagyunk szigetelve a külvi­lágtól. Ha valamire szüksé­günk van, mindig utazni kell. lyik környékbeli nagyvárosba. A gyerekeim Kaposváron és Pé­csen tanulnak, ha végeznek az iskolával, biztosan ők sem fog­nak visszaköltözni ide. A település lakossága közel száz fővel csökkent az elmúlt tíz esztendőben, de tavaly hét baba született, és több fiatal is letelepedett Nagycsepelyen. Az önkormányzat igyekszik min­dent megtenni azért, hogy meg­állítsa a falu elöregedését. Máj Károly polgármester azt tervezi, hogy az önkormányzat tulajdonában álló tíz építési tel­ket fél áron adnák azoknak a helyieknek, akik lakóházat sze­retnének építeni. Eladó ingat­lan akad bőven a faluban, sok külföldi vett magának itt nyara­lót. A jövőben remélhetőleg Nem egyszerű dolog innen be­járni a Balaton-parti üdülők­be, mert munkalehetőség ott van legközelebb, de az is csak szezonális. Ennek elle­nére én nem költöznék el a faluból, hiszen itt nevelked­tem, otthon érzem magam. még több turista fedezi fel Nagycsepelyt annak a gyalog­ösvénynek köszönhetően, ami Balatonszemesről indul, és az erdőn keresztül a község hatá­rában lévő horgásztóhoz vezet majd. A tavacska egy völgyben ta­lálható, a partján nádkunyhó. Az embernek önkéntelenül a Tüskevár jut eszébe. Ebben la­kott éveken keresztül télen-nyá- ron a víz őrzője, a nagycsepelyi „Matula bácsi”, Szalai György. A kalyibát később lakókocsira cserélte, most pedig feleségével saját készítésű rönkházat építe­nek maguknak. A horgászok fogtak már itt huszonegy kilós pontyot, de vannak a tóban akkora har­csák, hogy még a felnőtt vadka­csákat is elkapják. Olyan csend van itt, hogy szinte hallani le­het. Egyre többen vannak, akik a városok nyüzsgő forgatagából ide menekülnek egy-egy napra, hogy kiszellőztessék a fejüket. Sajnos, nem lehet zsebre vágni a falusi nyugalmat és hazavinni belőle egy adagot. Pedig a nagy- csepelyiek szívesen adnának belőle, ha cserébe kapnának munkalehetőséget. Sikeres pályázat: gördülékenyebb az ügyintézés Mernyén és Jutában Több éve gondot okoz a mernyei és jutái önkormányzatnak, hogy a szociális intézményekbe egyre nehezebben tudnak bejutni és közlekedni a mozgáskorlátozot­tak. A kaposvári kistérségnek ez a két települése nyújtott be sike­res pályázatot a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat épületé­nek akadálymentesítésére.- 4,7 millió forintot nyertünk a Mobilitas-pályázaton, amely­hez a szükséges önerőt biztosít­ja a mernyei önkormányzat - mondta Kisfalusi András pol­gármester. A beruházás során a szakemberek rámpát építenek az intézményhez, speciális kü­szöbmentes ajtók is segítik majd a mozgáskorlátozottakat a közlekedésben. Megtudtuk: il­lemhelyet alakítanak ki, a gyengénlátókat és a vakokat pe­dig információs táblával segí­tik, felújítják a vizesblokkokat és kicserélik a nyílászárókat. A munkálatok befejezése után a mernyei rászorulók gördüléke­nyebben tudják majd intézni hi­vatalos ügyeiket, könnyebben juthatnak el a házi-, illetve fog­orvosukhoz.- Településünkön mintegy hatmillió forintból újulhat meg a polgármesteri hivatal épületé­ben működő családsegítő szol­gálat annak érdekében, hogy segítsük a jutái mozgáskorláto­zottak és gyengénlátók közleke­dését - tájékoztatott Hivatal Nándomé, Juta polgármestere. Itt két akadálymentes parkolót is építenek, a munkák várható­an április elején kezdődhet­nek el. ■ Gungel Mónika Először avatott díszpolgárokat a jutái testület Első alkalommal avattak díszpol­gárokat Jutában. Hivatal Nán- dorné polgármester adta át Nagy Lajosné nyugdíjas iskolaigazga­tónak és Lukács István nyugdí­jas tanácselnöknek a díszokleve­let, valamint a község címerével díszített emlékplakettet hosszú éveken át végzett kiemelkedő közéleti munkájukért. A falu la­kói tiszteletük jeleként virággal köszöntötték Juta első két dísz­polgárát. ■ Meiszterics Eszter Csak az idősek maradnak, a fiatalok menekülnek Penésztől feketédnek a falak a kaposvári bérlakásokban vélemény Állítólag a lakók nem rendeltetésszerűen használják az otthonaikat, ezért jelennek meg a furcsa foltok Penészesednek a falak a kapos­vári Berzsenyi utcai bérlakások­ban. Megoldás nincs, csak egy­másra mutogatás és szerecsen- mosdatás.- Két napom ment rá, hogy levakarjam a penészes falat és újra kimeszeljek - mondta az egyik, neve elhallgatását kérő lakó. - Ez így megy öt éve, mió­ta itt lakunk. Ronda fekete lesz a csempe, a fal, és nem mellé­kes a szag sem. Minden tél vé­gén falat vakarunk, penész elle­ni szert használunk és festünk. A konyhában, a fürdő- és gye­rekszobában jelenik meg a folt. Balogh Sándor, a Vagyonke­zelő és Szolgáltató Rt. műszaki ellenőre szerint eddig mindösz­sze két lakásból jelentettek ilyen jellegű problémát.- A kivitelezővel helyszíni bejárást tartunk, hogy meggyő­ződjünk arról, mi okozza a pe- nészesedést. A szerkezet hibá­járól árulkodik, ha a homlokza­ton jelennek meg a jellegzetes foltok. Ebben az esetben a kivi­telező szakszerűen megbontja a szerkezetet és elvégzi a szigete­lést. A lakásokon belüli pené- szesedés oka a nem rendelte­tésszerű használat. A lakók él­nek az ingatlanokban, főznek, mosnak, fürdenek, szárogat- nak. Mindez párásodást okoz. Ha nem szellőztetnek rendsze­resen, lecsapódik a pára, és pe­nésszé alakulhat. Bosszús lakásbérlet. A fiatal család minden tavasszal penészt vakar, újra és újra festi a bérleményét Sági István, a Középület­kivitelező és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója lapunk­nak elmondta, a lakók megkap­ták a lakáshasználati útmutatót, de a benne foglaltakat nem min­denki tartja be: - Nem akkor je­lentik a penészesedést, amikor látszik a falon, hanem amikor rászáradt. Azonkívül nem ren­deltetésszerűen használják a la­kásokat. Főként a kisgyermeke­sek nem szellőztetnek, ez pedig penészesedést okoz. A Berzsenyi utcai ház egyik lakója azt mondta, olyan infor­mációt is kaptak: megszűnik a gondjuk, ha a mellettük lévő telken felépül az új emele­tes ház. ■ F. Szarka Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents