Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-17 / 64. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 17., SZOMBAT MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Fel vagy föl? a mi nyelvünket - a benne található rengeteg „e" hang miatt - gyakran „mekegő" vagy „kecskenyelvnek" ne­vezik. (Ebben az egyetlen mondatban is mennyi az „e" hang!) A szögediek (a déli nyelvjárást beszélők) ezt a problémát könnyen megoldják, mégpedig úgy; hogy a zárt „e" hang he­lyén - ahogy erről már ko­rábban írtam - „ö" hangot ejtenek: röngeteg, könyér, köserves, kendör, embör stb. A köznyelvben is van lehe­tőségünk a sok „e" hang el­kerülésére az úgynevezett „e - ö alakpárok" segítsé­gével. NÉHÁNY PÉLDÁVAL Világossá válik a feladat: fel - föl: fel­emel - fölemel, felmegy - fölmegy, felmenekül - föl­menekül a hegyekbe, fel­eszmél - fóleszmél, felen­ged - fölenged, felterpesz­kedik - fölterpeszkedik pl. a kemencére (déli nyelvjá­rásban: kemöncére), felger­jed - fólgerjed stb. felesle­ges - fölösleges: felesleges ember - fölösleges ember- veder - vödör: A veder tele ♦ van vízzel. - A vödör tele van vízzel. LEGFELJEBB - LEGFÖLJEBB: Legfeljebb tejfellel eszem. - Legföljebb tejföllel fogyasz­tom. Csend - csönd: „Csönd van. A dudva, a muhar, / A gaz, lehúz, altat, befed" (Ady); ló Csönd-herceg előtt (Ady) per - pör: heves per - heves pör, seprő - söp­rű: fólseper, de(!) felsöpör; közmondásunk pedig: „Új seprő jól söpör." Ugyan­csak „de": felköszönt, felöl­tözöm (e szavakban az „ö" lenne a sok). továbbiak: fedő - födő, cse­peg - csöpög, csenget - csön­get, cseppen - csöppen stb. A dallamosabb beszéd, a jobb hangzás érdekében te­hát - ha tehetjük - inkább az „ö"-s változatot használ­juk; különösen akkor, ha a szóban vagy a mondatban több „e" hang is van! Hajdani linkek a világ tetején albérlet Az egykor hajléktalanok hazaértek, mert ők is úgy akarták Azt mondják: a világ tete­jén élnek, mint a madár. A támogatási rendszer ré­vén 27 kaposvári hajléktalan mondhatta: hazamegyek. Márkus Kata Amikor az 57 éves, egykor haj­léktalan férfi otthona felé köze­ledtünk, az járt a fejemben: mi­lyen jó, hogy nem a kétnapos eső­zés után próbálkoztunk autóval feljutni a szőlőhegyre. Félúton biztosan feladtam volna. így mi­re fölértünk a döcögős úton a Lonka hegyre, a kilátást elnézve, a csend és a nyugalom vüágában az jutott eszembe: szép itt.- Kocsival igen - vágta rá ven­déglátónk. - Gyalogosan nem túl egyszerű az élet.- Azért mégis más itt, mint a szállón?- Nyugodtabb - mesélte a fér­fi nagyot slukkolva sodort ciga­rettájából. - Itt nincs az, ami bent. Ott akit tudnak, molesztál­nak: adj egy cigit vagy valami kaját! Itt ez kizárt. Itt magamat kell megvédenem meg a telket. Bent ruhával kellett elmenni für­deni is, mert ha benne hagytam a pénzem, mire kijöttem, eltűnt.- Miért került az utcára?- Családi okok miatt. A csa­lád elment Székesfehérvárra, én meg nekilódultam a vüágnak. 1994-ben kénytelen kelletlen kerültem a hajléktalanszállóra. Két évet az utcán is voltam, most meg itt vagyok a világ tetején.- A világ tetején?- Igen. Itt úgy élek, mint a ma­dár. Magasabban vagyok.- Azokhoz képest, akik a szál­lón vannak?- Azok már annyira lent van­nak, hogy nem tudni, mi lesz ve­lük. Megváltoznak itt kint az emberek. Bent annak örültem, hogy befogadtak, nem kellett az utcán lenni. Igaz, figyelmeztet­tek: gondoljam át; ide könnyű bejönni, kimenni már nehezebb. Aztán elegem lett a benti életből, akkor mentem ki az erdőre, ott voltam két évig. Kemény telek voltak. Most viszont meg lehet nézni: nem vagyunk mi annyira fattyú gyerekek, hogy magunk után ne rakjunk rendet.- Most mi foglalkoztatja?- Válogatás - mutatja az egyik ismert magazint.- Olvas? Élet a szállón. Aki kijutott a hajléktalanszállásról, valóban úgy érezheti, hogy a világ tetejére jutott, mert a saját kezébe veheti a sorsát, persze segítséggel- Talán tudok is.- Mi lesz, ha vége a program­nak?- Nem tudom. Ez számunkra az ugródeszka. Mint a középis­kola: semminek nem hívják, de onnan lehet továbblépni.- Amíg bent vannak az embe­rek, nem igazán érdekli őket semmi - veszi át a szót Kuczkó József szociális munkás. - Ez olyan, mint amikor egy patkányt bezárnak egy ketrecbe, s meg­határozott időközönként áram­ütést mérnek rá. Egy ideig pró­bál menekülni, ám miután rá­jön, hogy nem tud, leül egy sa­rokba gubbasztani. Csak az ér­dekli, a hajléktalant is, hogy le­gyen meg a kajája, a piája. Itt Huszonhét próbázó a kaposvári hajléktalangon­dozási központ 27 lakója vett részt eddig az albérleti támoga­tási programban. Ők havi 20 ezer forintos hozzájárulást kap­nak lakhatásukhoz. Jelenleg 13-an vannak a programban, s négy egykori hajléktalannak rendeződött véglegesen a sorsa. Gulyás János, a hajléktalangon­dozási központ igazgatója kint aztán fakulniuk kell a régi traumáknak.- Mi lesz magával fél-egy év múlva? - fordulok ismét a férfi­hoz.- Tudom, hogy nem csak a mára kell gondolni. De érdekli az önt egyáltalán, hogy mi lesz velem?- Az érdekel, hogy magát ér- dekli-e.- Majd kiderül. Ha ebben a házban továbbra is lakhatunk, akkor semmi gond nem lesz. Mire idáig jutunk, csöpörögni kezd az eső, sietve ülünk az au­tóba. Lupushoz indulunk. A 28 éves, egykori állami gondozott fiú városi albérletben él a támo­gatásnak köszönhetően.- 18 éves koromban kikerül­tem az intézetből - mondja Lupus -, nem tudtam hová men­ni. Sokáig az intézet körül csö­veztem. Aztán ‘96 októberében az akkori igazgató hozott el Ka­posvárra, a hajléktalanszállóra. Hát be kell vallani: problémás ember voltam, nehezen illesz­kedtem be, fiatal voltam, büsz­ke, persze tele balhékkal. így az­tán engem nem tudtak meglop­ni, tartottak tőlem, de emiatt sok problémám volt. Egy védekező reflex volt, hogy engem ne tudja­nak meglopni, én legyek a vala­ki. Ha valaki rosszat szólt, már ütöttem is.- Úgy hallottam mára meg­szelídült?- 2003 után más lett az életfel­fogásom, elkezdtem gondolkod­ni a jövőmről. Nekem más lehe­tőségem nincs ebben az életben, csak az, ha tanulok. A célom 2013-ig egy diploma, azzal csak el tudok majd valahol helyez­kedni normális családi körülmé­nyekkel. Az utóbbi 14 évet úgyis elpazaroltam, mert előbb kellett volna elkezdenem tanulni. Csak hát az intézetben nem mondta senki, hogy muszáj tanulni, így a saját káromon kellett megta­nulni. Tudja, mi valójában link emberek vagyunk, mert hozzá­szoktattak bennünket az intézet­ben, hogy mindenünk megvolt. Nem éreztük annak a súlyát, hogy mindennek megvan az ára, mindenért meg kell dolgoz­ni. Ezzel csak akkor szembesül­tem, amikor kikerültem onnan.- Máshogy néznek magára, amióta nem hajléktalan?- Másképp állnak hozzám, én is másképp állok hozzájuk. De azért nem mindegyik hajlékta­lan olyan, amilyennek képzelik. Az előző albérletünkben példá­ul amíg nem tudták, hogy haj­léktalanok vagyunk, addig sem­mi bajuk nem volt velünk. Ami­kor meg kiderült, addig nem nyugodtak, amíg el nem üldöz­tek bennünket a lakásból. A fő­bérlő végül kitette a szűrünket.- Március 31-ig van a prog­ram. Mi lesz utána?- Most abban gondolkodom, hogy a környező szőlőhegyek­ben keresek házat. Azt saját pénzből is tudnám fizetni. Am ahhoz, hogy egy hajléktalan ren­dezze az életét, 1-2 év nem elég. Hogy hitelt vehessünk föl, két­éves munkaviszonyt kell igazol­ni. Hitel meg kell, mert egy ház­ra valót összegyűjteni 1-2 év alatt nem lehet. Az biztos, ha nincs ez a támogatás, még min­dig ott dekkolok a szállón. Szarvasfej figyeli a falról a jóllakott vendéget Siófokon étlapozó A tulajdonos főúr, az Újházy-tyúkhúslevest elkunyerálták, de a pacal sótlannak bizonyult Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Jódarabig elmélkedtünk azon, hogy a siófoki Aranyszarvas ét­terem személyzete vajon ráis­mert-e a négyszemélyes család­dal érkező, szemüveg mögé bújt özvegy Zimbabwei Kálmánnéra. A tulajdonos ugyanis már-már zavarba ejtően előzékenyen visel­kedett; megigazgatta az amúgy is tökéletesen kisimított hímzett abroszt, a felnőtteket ajándék­ként roppant finom házi ágyas pálinkával kínálta, kérés nélkül szervírozta az Erős Pistát, ráadá­sul az egész ebéd alatt úgy he­lyezkedett, hogy azonnal reagál­ni tudjon minden kívánságra. Aztán idővel rájöttünk, hogy minden vendéggel így bánik; itt úgy látszik, ez a szokás. A kis parkolóba négy-öt autó fér csak egyszerre, de a helyek mindvégig foglaltak, s a 70-es főút melletti étterembe beté­rők között szemmel láthatóan naponta visszajárok és új fel­fedezők is voltak. Persze szük­ség van a kedvességre, amíg fel nem szolgálják a megrendelt ételt, mert a másodosztályú ét­terem kinézetre finoman szólva is szolid. A fából ácsolt zárt te­raszon faasztalok és -székek, ennyi. Az egyik belső térbe ve­zető ajtón az italospult végét, a másikon pedig egy falra akasz­tott szarvasfejet látni. Tán a névadót. Az Újházy-tyúkhúsleves olyan jól nézett ki, hogy a társa­Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Figyelem mindenre KÖRNYEZET (1-10 pont): Tiszta, de nagyon szolid ÉTEL (1-20 pont): Érdemes megkóstolni 10 5 15 ság egyik tagja elkunyerálta. A húslevesek alapja egyébként ugyanaz, s a tészta vagy a hús­gombóc tarkítja a kínálatot, igaz, meglehetősen bőséggel. Nem a nagymama főztje, de a menzai kosztnál jobb és több. Bár a tulajdonos elmondta: ötféle főfogás csak az étlapon szerepel, de adni éppen nem tudják, a választék így is zavar­ba ejtően széles körű maradt. Amíg készültek a megrendelt fogások, megkóstolódott a hosz- szú lépés, benne finom olasz- rizlinggel. Sör azért nem kerül­hetett az asztalra, mert tavasz- szal még viszonylag kevés a vendég, s néhányuk miatt nem érdemes hordót csapra verni, üvegest viszont nem kívántam. Aztán először a káposztasaláta érkezett, amiből pluszt is kellett rendelni, olyan frissnek, harap- nivalónak és zamatosnak bizo­nyult. Majd megérkeztek a fő­fogások, s mindegyik szinte megehetetlennek tűnő mennyi­ségben. Híres az étterem a pacaljáról. Az állaga először furcsának tűnt; puha volt a hús, s túl sűrű a szaft ahhoz képest, mint amit eddig ettem, de talán az itteni séf tudja leginkább a módját, hogyan kell elkészíteni. Lehe­tett volna egy kicsit csípősebb, s biztosan sótlan volt (ezt egy sószóró segítségével könnyen sikerült orvosolni.) A szarvas­hús gombás szósszal isteni, ahogyan a sült kijevi jércemell és a vajas pulykamell is. Rá­adásul mindez üdítőitalokkal együtt is csak nyolcezer forint­ba került. Igaz, kissé becsapós lehet az étlap azok számára, akik nem lapozzák végig, mert a hátsó fertályban kiderül, hogy a köretért és szószért pluszárat számítanak fel. A választék igazából csak desszertekből kevés; alapvetően különféle ízesítésű palacsinták­ra és fagylaltkehelyre szorítko­zik. No de miért is lenne más­képp; biztosan a tapasztalatok diktálják ezt, hiszen mi sem bír­tunk már degeszre hízott hassal rendelni közülük semmit...

Next

/
Thumbnails
Contents