Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-14 / 62. szám

7 2007. MÁRCIUS 14., SZERDA GAZDASÁG Hivatalok: hétfőig zárva március is. Az élelmiszerboltok már másnap kinyitnak Március 15-én bezárnak az üzletek, kivéve a benzinkutak, édességboltok, néhány vendéglátóhely, míg a hivatalok hétfőig nem fogadnak ügyfeleket Négy hónapja javípák a hifimet hosszadalmas Olvasónk az illetékes márkaszer­vizbe vitte javíttatni hifi­tornyát. Tíz nap javítási határidőt ígértek. Ezzel szemben a készülék már négy hónapja ott van. Az úr fel van háborodva. Törekedni kell a tizenöt na­pon belüli javításra - áll a törvényben a jótállásos, illetve szavatossági időn belül vásárolt termékekre. Ezt Magdus Ágnes, a Kö­zép-Magyarországi Regioná­lis Közigazgatási Hivatal Fo­gyasztóvédelmi Felügyelő­ségének vezető főtanácsosa mondta el. Amennyiben a határidőnek a szerviz nem tesz eleget, cserét kérhe­tünk. Ha pedig nincs olyan készülék, vissza kell fizetni­ük a vételárat. Ha ezt a ke­reskedő nem teszi, jogor­voslatért a megyei békéltető testülethez, illetve a bíró­sághoz fordulhatunk. A tizenöt napos határidőre való „törekvés” persze tágan értelmezhető, főként a márkaszervizeknél. Ők csakis eredeti alkatrésszel dolgoznak. Ha pedig nincs ilyen raktáron, akkor azt nem egy esetben külföldről kell kérniük. A szállításra várni kell. A több hónapos átfutási idő azonban még ilyen helyzetben is kirívó, és valóban tiltakozásra ad okot. Amennyiben fizetett javítás­ról van szó, a szervizt már nem köti a tizenöt napos határidő. Az viszont, amit ő maga vállalt, igen. Olva­sónk levele szerint tíz nap­ról volt szó, az úr pedig már négy hónapja vár a készü­lékre. A jogorvoslat lehető­sége ez esetben is a békélte­tő testületnél vagy a bírósá­gon van. Érdemes mérlegelni, meg- éri-e ez nekünk anyagilag. Előfordulhat, hogy a javítás költségének megfelelő ösz- szegért már vadonatúj ké­szüléket kapunk. ■ Rados V. kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Üzletek, okmányirodák, vasúti és autóbusz-közle­kedés, parkolás, szeren­csejáték: az idei év első hosszú hétvégéjén majd minden területen változik a működés és a nyitva tartás rendje. Europress-összeállítás Az idei első hosszú hétvégén a gyakorlatnak megfelelően módo­sulnak a menetrendek, nyitva tartások, hivatali idők. Az egyéb­ként hétvégén is működő élelmi­szer- és iparcikküzletek, hiper­marketek csak március 15-én tartanak zárva, a hivatali ügye­ket azonban legközelebb jövő hétfőn lehet majd intézni. Március 15-én minden üzlet zárva tart majd, ettől csak a ben­zinkutak, édesség- és virágbol­tok, vendéglátó- és szórakozóhe­lyek, valamint a nonstop kisbol­tok térhetnek el. Az Országos Ke­reskedelmi Szövetség közlemé­nyében azt írja, az ünnepet köve­tő napon néhány kivételtől elte­kintve a bevásárlóközpontok, hi­permarketek, a piacok, az élel­miszer- és iparcikküzletek a szo­kásos pénteki nyitva tartás sze­rint működnek. Szombaton és va­sárnap a boltok a szokásos hétvé­gi menetrend szerint lesznek nyitva. Az üzletek - írja a közle­mény - kötelesek tájékoztatni vá­sárlóikat a nyitva tartás rendjéről. Zárva lesznek az okmányiro­dák és a polgármesteri hivata­lok is hétfőig, így négynapos szünetre kell számítaniuk az ügyfeleknek. Ugyancsak hétfő­ig tartanak zárva a szakrendelé­sek - az ünnepnapot követően péntek-szombaton pihenőnapi, vasárnap munkaszüneti napi ügyeletben lesznek a rendelők és gyógyszertárak. A postákon március 15-én nem lehet majd ügyet intézni, pénteken és szombaton szomba­SZERENCSÉS ÉV a 2007-es: , hat alkalommal lesz hosszú hétvége az idén. Az első március 15.: a pénteki napot 10-én kellett ledolgozni. A május elseje előtti hétfő, április 30. helyett egy héttel korábban, április 21-én kell munkába menni. A 2007-es október 23. szintén négyna­pos ünnep lesz: a 23. előtti hétfő, október 22. helyett az ti nyitvatartással dolgoznak a hi­vatalok. Kézbesítés, mivel nem munkanapokról van szó, nem lesz - tudtuk meg a Magyar Pos­ta ügyfélszolgálatán. Nemcsak a nyitva tartásra, de a fizetős parkolásra is hatással van a hosszú hétvége. Mivel a március 15. és 18. közötti négy nap nem számít munkanapnak, az ünnepnapon és vasárnap mindenhol ingyenes a parkolás, pénteken és szombaton a szom­bati rend érvényes. A főváros­ban ez utóbbi is ingyenes parkí­rozást jelent - kivételt ez alól a kiemelt övezetek jelentenek, így például a budai Vár, a Margit­sziget vagy a Citadella parkolói­október 20-ai szombat a munkanap. A november 1-JE utáni péntek, november 2. helyett az október 27-ei szombat nem lesz sza­bad, karácsonykor pedig a hét­főre eső december 24. helyett december 22-én, szombaton kell dolgozni. Az év utolsó nap­ja, december 31. idén szintén pihenőnap: szilveszter helyett 29-én kell munkába menni. bán kell ez idő alatt is díjat fizet­ni. A négy nap alatt változik a tö­megközlekedés rendje is: márci­us 14-én a pénteki napra, márci­us 15-16-17-én az ünnepnapra, március 18-án pedig a vasárnap­ra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A MÁV több helyen olyan járatokat is közlekedtet a reggeli órákban, melyeket egyébként csak mun­kanapokon indítanak. A kihasz- náltabb szerelvényekre - írja a MÁV közleménye - lehetőség szerint több kocsit kapcsolnak. Több kocsival indulnak el a ki­rándulójáratok is. A Volán bu­szai a vonatokhoz hasonlóan jár­nak majd: 15. és 17. között a munkaszüneti napokra érvé­nyes beosztással, 18-án pedig a vasárnapi, vagyis a hivatalos megfogalmazás szerint a hét el­ső munkanapját és tanítási nap­ját megelőző munkaszüneti nap­ra érvényes menetrenddel. Bár a Szerencsejáték Zrt. saját lottózói március 15-én zárva lesznek, fogadni azért lehet: üze­mel ugyanis a számítógépes rendszer, továbbá sms-ben és interneten is lehet majd játszani. A cég azt közölte: március 16-án és 17-én a szokásos pénteki és szombati nyitvatartási rend sze­rint működnek a lottózók. Újabb öt Mol-kútnál árulnak gyógyszert a vásárlói igényekre rea­gálva a Mól újabb öt töltőál­lomásán kezdte el a nem vényköteles gyógyszerek értékesítését, így már tíz he­lyen juthatnak a vásárlók a termékekhez. Tegnaptól Székesfehérváron, a Sárke­resztúri úton, Velencén, az M7-es autópálya Balaton fe­lé vezető oldalán, Budapes­ten a Fóti úton, a Vágány ut­cában, illetve az Üllői út óól. alatti töltőállomáson is lehet gyógyszereket, mintegy 50 terméket vásárolni. Hét év: 100 milliárd a határ menti térségeknek „Uniós forrásokból a kor­mány hét év alatt 100 milli­árd forintot fordít a határ menti térségek fejlesztésé­re” - jelentette be tegnap Bájnál Gordon. A fejlesztés- politikai kormánybiztos sze­rint ezt az összeget a hatá­rok által sokszor mestersé­gesen szétszakított, s emiatt lassabban fejlődő, zsákszerű települések, térségek felzár­kóztatására, gazdaságfej­lesztésre, humán beruházá­sokra kell fordítani. Kedvezményeket javasolnak a gázfogyasztóknak „A GÁZFOGYASZTÓ az elszá­molási időszakon belül is módosíthassa egy alkalom­mal a szerződését, ha más­fajta elszámolási rendre szeretne áttérni, illetve. dönthessen arról, hogy a túlfizetést miként kapja vissza a szolgáltatótól”- jelentette be az MSZP kezdeményezését tegnap Podolák György. Podolák a gázfogyasztókért szólt @ TOVÁBBI HÍREK: www.vg.hu Idén hat hosszú hétvége lesz Bejelentkezett az új fotósgeneráció kiállítás Az Axel Springer idei pályázatán a zavargás volt a slágertéma Hatéves csúcson az infláció, drágult az élelmiszer és a gáz Kimagasló munkák közül válo­gathatott a rangos zsűri az Axel Springer kiadó idei sajtófotó-pá­lyázatán. A bírálótestület úgy döntött, hogy összteljesítményé­ért különdíjban részesíti Darnay Katalint, az Europress fiatal fotó- riporterét, akit többek között az őszi zavargásokról készített ké­peiért, a Magyar Nemzet fotóri­porterének rendőri zaklatását do­kumentáló sorozatáért, valamint egy Gyurcsány Ferencről készült portrésorozatért díjaztak. A hír kategóriában Kallus György (Europress) Reflektorfényben cí­mű, az őszi rendőri akciókról szó­ló képe nyert, a portré kategóriát Bácsi Róbert (Hölgyvüág) Bikate­nyésztő című alkotása nyerte. Zsáner kategóriában Tóth László (Új Dunántúli Napló) A zsonglőr című képe kapta az első díjat, sportban Bugány fános (Új Nép­lap) Légi parádé című képe nyert A legjobb képriportnak Kallus György (Europress) munkáját ítélték az őszi zavargásokról. Ke­leti Éva fotóművész, a zsűri elnö­ke arra hívta fel a figyelmet, hogy megjelent az új fotósgeneráció, amely csatlakozik az előző évjá­ratokhoz. A képanyagból a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségének budapesti székházában tegnap nyílt kiálítás, amelyet Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Dr. Bayer Jó- zsef, az Axel Springer ügyvezető igazgatója nyitott meg. ■ Csoportkép a díjazottakkal. Felső sor: Banczik Róbert (Petőfi Népe), Kallus György (Europress), Bugány János (Új Néplap), Bácsi Róbert László (Hölgyvi­lág). Középső sor: Lénáit Márton (Heves M. Hírlap), Imre György (Békés Me­gyei Hírlap), Keleti Éva fotóművész, a zsűri elnöke, Kerék Ágnes (Europress). Alsó sor: Csabai István (Új Néplap), Gottvald Károly (Tolnai Népújság), Mészá­ros János (Új Néplap), Bayer József, az Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója, Tóth László (Dunántúli Napló), Rigó Tibor (Nógrád Megyei Hírlap) A fogyasztói árak idén február­ban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz ké­pest, és 8,8 százalékkal halad­ták meg az egy évvel ezelőtti szintet - közölte teg­nap a Központi Sta­tisztikai Hivatal. A mostani inflációs adat majdnem négy­szerese a tavaly februárban mért, 2,5 százalékos értéknek. Közel hat éve nem volt ilyen ma­gas az infláció. Az elmúlt tizen­két hónap alatt az átlagosnál na­gyobb mértékben, 12,8 százalék­kal emelkedtek az élelmiszerek árai. Jelentősen drágult a cukor (25,6 százalék) és a liszt (24,2 százalék), de a péksütemények (22,8) is jóval többe kerültek. A háztartási energia 32,6 száza­lékos áremelkedésén belül a ve­zetékes gáz ára 58,9 a távfűtésé 44,5, százalékkal nőtt. Az átla­gosnál alacso­nyabb volt az el­múlt tizenkét hó­nap alatt a szeszes italok és a dohány­áruk (8,0%), a szolgáltatások (6,9%) árnövekedése. A gyógy­szer, gyógyáru 19,6 százalékkal drágult, míg az üzemanyagárak 4,7 százalékkal csökkentek. A szakértők szerint márciusban még magasabb infláció várható, mivel a kormányzati intézkedé­sek még nem épültek be telje­sen az árakba. ■ N. M. ■ Márciusban te­tőzik az infláció, de utána csökken.

Next

/
Thumbnails
Contents