Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-02 / 52. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 5 Az igazgató látta: tabi vendéglőkben szeszes italt kaptak a középiskolások Lokálpatrióta díszkarddal katonai ügyészség Csók Istvánt nem lehetett elcsábítani Kaposvárról Nem igaz, hogy minden fórumon támadom a vendéglősöket! - állította lapunk megkeresésére csütörtökön Nagy Károly, a tabi Rudnay Gyula Középiskola igazgatója. A szerkesztőségbe küldött sms-üzenetben ugyanis ez állt: „Nagy Károly tabi igazgató minden fórumon támadja a vendéglősöket. A szalagavatón az iskolában sört árultak.” ■ A legutóbbi iskolai bálon árultak sört.- Három évvel ezelőtt egyszer valóban elmondtam a véleményemet a vendéglősökről - mondta Nagy Károly. - A képviselő-testületi ülésen egy interpelláció kapcsán, amikor az ifjúságneveléssel foglalkozó témakörről volt szó. Akkor tettem szóvá, hogy a tabi vendéglősök kiszolgálják a 18 év alatti gyerekeket. Ezután a polgármesterrel és a jegyzővel összehívtuk a vendéglősöket, hogy miként lehetne az italozást ússzaszorítani. Erre a megbeszélésre talán két vendéglős jött el, a többiek figyelemre sem méltatták a meghívót. Két évvel ezelőtt a helyettes kollégámmal egyik péntek este körbejártuk a vendéglőket. Kíváncsiak voltunk, hogy a gyerekek milyen körülmények között szórakoznak. A felkeresett vendéglőkben kiszolgálták a diákokat szeszes itallal. Tehát személyesen tapasztaltam azt, amiről a képviselő-testületi ülésen beszéltünk. Nagy Károlytól megtudtuk: a szalagavató bál az egyetlen esemény, amikor az iskola területén sör fogyasztható. A rendezvényen a végzős diákok, szüleik és a tanárok részére kulturált körülmények között biztosított a szórakozás. ■ Krutek lózsef A polcokon plakettek, emlékérmek, a falon díszes kovás mordály. A 60. születésnapra kapott díszkardnak nyoma sincs. Vas András- És Kovács Árpáddal.- Nagy megtiszteltetés, hogy a katonai főügyész eljött Kaposvárra és itt köszöntött.- Nem szokás?- Általában havonta egyszer, gj a minisztériumban összejövetelen köszöntik az évfordulósokat. I| Csak kivételes esetekben az ál- 1 lomáshelyükön.- Biztos vagyok benne, nem erre a pályára készült.- Nem is itt kezdtem. Diplomázás után a megyei ügyészségen lettem fogalmazó.- Kaposváron?- Hol máshol. Itt születtem, mindig itt éltem. A Táncsicsban érettségiztem, jogász lettem, akárcsak a nagyapám, az apám. A fiam is követett a pályán. Semmivel sem lehetett elcsábítani.- Próbálták?- Hívtak Győrbe, Pestre, nagyobb lakással kecsegtettek. Csók István: A nagyapám, az apám is jogot végzett, a fiam is követett a pályán- Állhatatos ember.- Maradjunk inkább a lokál- patriótánál.- Hogyan került katonáékhoz?- Büntetőjoggal akartam foglalkozni, ám civil ügyészként általános felügyeletet bíztak rám. Nem tetszett, s egy év múlva szóltak, a katonai ügyészségen van egy státus.- De be kellett öltöznie!- Főhadnagyként kezdtem. Szerencsém volt, három évvel korábban behívtak tartalékos szolgálatra: fél évet húztam le Nyíregyházán. Csók István 1947-ben született Kaposváron. 1965-ben érettségizett a Táncsics gimnáziumban. 1972-BEN végzett a pécsi jogi egyetemen. 1975-16 fogalmazó, majd ügyész Kaposváron, a civil ügyészségen. 1976 óta katonai ügyész. 1992-től a kaposvári katonai ügyészség vezetője. 1993 óta ezredes. Nős, három gyermeke, egy unokája van.- Akkor nem ezt vallotta...- Konkrétan a francba kívántam az egészet. Utólag viszont jól jött. Bizonyos élethelyzetek megítélésénél sokat számított, hogy élesben is találkoztam velük. Másként értékeltem, ha valaki piálni lógott ki a laktanyából s részegen lebukott, mint aki azért dobbantott, mert utoljára látni akarta haldokló apját.- Ma ennek már kevés hasznát veszi. Nincs sorállomány, lecsökkent a feladat.- Ez nagy tévedés! A katonai ügyészség hatásköre nemcsak a honvédségre terjed ki. Hozzánk tartoznak a határőrök, a büntetés-végrehajtás, a nemzetbiztonságiak és a rendőrök katonai ügyei is. Sőt, a rendszerváltásig a munkásőrökkel és a szovjetekkel is mi foglalkoztunk. Az viszont igaz, módosultak az arányok: régen hatvan, ma negyven százalékot tesznek ki a honvédségi ügyek.- Nem túl egysíkú a munka. Állandóan csak a függelemsértések, kihágások vizsgálata.- Szintén téves elképzelés. Nemcsak a büntetőjoggal foglalkozunk, felügyeleti és ellenőrzési feladataink is vannak. Lehet, hogy meglepő, de jóval összetettebb munka, mint egy civil ügyészé. Ott a kor kihívásainak megfelelően a többség már szakosodott egy-egy területre.- Mégsem hallani, hogy tülekednének a fiatalok a pályára.- Mert nincs hely. Minden évben rengeteg jelentkezőt kell elutasítani Kaposvárról is. Kilencen vagyunk ügyészek, s évek óta nincs üresedés.- Változnak az idők; vagy harmincegy éve önnek is szerencséje volt?- Amikor idekerültem, egy idős ügyész azt mondta: fiam, belőled egyszer itt még főnök is lehet. Akkor hitetlenkedtem, aztán tizenöt éve mégis igaza lett...- Az ilyen kerek évforduló mérföldkő is az ember életében. Kellően megünnepelte?- Azt hiszem, nem maradtam adós - felelte Csók István címzetes katonai fellebbviteli ügyészségi ügyész. - Ünnepeltem kollégákkal, barátokkal, családdal. Állatorvosi ügyelet 2007. MÁRCIUS 03-04. KAPOSVÁRI KERÜLET: Körösi Dénes Kaposfő T.: 06-30/ 2029-859, Ütő Dániel Kaposvár, Pannon Lógyógy. Szóig. T.: 06/30/6479-979, Kovács Géza Baté T.: 82/ 376-385. MARCALI KERÜLET: Tót Zoltán Lengyeltóti, Petőfi u. 10. T.: 06/20-9444-116, Burmeister Tamás Böhönye T.: 85/322-080, Kádár Tamás Látrány, Péntekhely u. 26/a. T.: 06/30-9939-838. NAGYATÁDI KERÜLET: Takó Béla Kutas T.: 82/468-003 és 06/30/2475-808, Vár- falvai Csaba Babócsa T.: 82/ 491-009, Horváth Ferenc Csurgó, Virág u. 8. T.: 82/ 471-250 és 06/30/3116-115. SIÓFOKI KERÜLET: Kádár Tamás Látrány, Péntekhely u. 26/a. T.: 06/30/9939-838, Szigethy László Siófok, Szépvölgyi u. 11. T.: 84/311- 494 és 06/30-9120-661, Cseplits István Nágocs T.: 84/372-657 és 06/30-9946- 126. KISÁLLAT-RENDELŐI ügyelet: Pelbát József Kaposvár, Baross u. 8. T.: 06/ 30/9469-244. Bosszantó várakozás csökölyi olvasónk felháborodva panaszolta, hogy veszélyeztetett terhes feleségének a megyei kórházban a kötelező vérvételre három órát kellett várnia, holott vizitdíjmentes. Kérdése: van-e lehetőség az ilyen vizsgálatok meggyorsítására? Répa Imre főigazgató mindenekelőtt elnézést kért az olvasótól a hosszú várakozás miatt Természetesen lesz lehetőség az ilyen vizsgálatok meggyorsítására - írta.- Egyelőre kijelöltünk egy asztalt, ahol számhúzás után soron kívül regisztrálhatnak a várandós édesanyák. Munkatársaink pedig külön figyelmet fordítanak rájuk. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 15 éve a hazai pébégázforgalmazásban tevékenykedő, nemzetközi vállalatcsoport magyarországi leányvállalataként működő gazdasági társaság piaci pozícióinak megerősítése érdekében felkészült TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársakat keres DÉL-DUNÁNTÚL területére. Bővebb információ: www.termofarm.hu OLVASÓI ÜZENETEK Nőnapi engedményes ékszervásár a TESCO Áruház Ékszerboltjában! "^radandót szeretne ajándékozni? válasszon akciós arany ékszereinkből: • gyűrűk már 3.980 Ft/db-tól, i fülbevalók, medálok, I • láncok, karláncok 4.400 Ft/g-tól, atnfg a készlet tart! Ezüstékszerek nagy választékban 300 Ft/g ártól! Szolgáltatásaink: ékszerjavítás, készítés, törtarany beszámítás, vásárlás. KAPOSVÁR, BERZSENYI U. 13. REKLÁMÚJSÁG. Se Lidi-, se Tesco- újsága Toldi lakótelepen. Miért? (Nem akarják, hogy náluk vásároljatok. - A szerk.) OKTATÁS. Bálintné Czinka Mártának üzenem, tanítani, nevelni csak azt lehet, aki hagyja magát! No és a család affinitása sem lényegtelen. FŐSZERVEZŐ Az önkéntes megváltóktól szenved az emberiség, mert ők egyéb aljasságra is hajlandóak. Kérés nélkül. Fej POLITIKA. Jobbosok! Kaposváron is szavazategyenlőség volt, de egy Józan gondolkodású, becsületes ember, Gyenesei István visszalépett. Nem a saját vagy a pártja érdekét nézte, hanem a nyugalmat, a megye érdekét. A baloldal elfogadta a döntését. Talán voltak, akik nem értettek vele egyet, de nem árulózták, nem tüntettek ellene. Melyik viselkedés a szim- patikusabb? Melyik szolgálja a köz érdekét? Kinek van hatalomvágya? Kíváncsi * Kormányunk ne a hangját növelje, hanem az ígéreteit tartsa. Tisztelettel: Lui * Japán a mosoly országa. Magyarország kész röhej. Csak most már egyre kevesebben vagyunk, akiknek van kedve még röhögni. Köszönjük Magyar Parlament! „Kuky” * A miniszterelnök már nem csak az öregedő feleségeket cserélné le, hanem az öregedő kormányszóvivőit is meneszti. Homo * Látszik, a jobboldalon hatásos az agymosás. Netán informálódni kellene hazugság-ügyben. „Hazudtunk!” A rendszerváltás óta az összes kormányfő! Beleértve 0. V.-t is. Olvass barika! Most az fáj, hogy valaki kimondta? VIZITDÍJ. Örülnék, sőt biztatok másokat is, hogy egyforintossal róják le a sarcot, a hazugság árát. Fizessenek azok, akik miatt ide jutott az ország. Jan (Jani Mi értelme ennek? Nem politizálunk, de csak azért se fizessetek forintosokkal, mert nem a kormánnyal toltok ki. - A szerk.) CSEKK. Szerkesztő úr/hölgy! Kérdés röviden: az önkormányzat miért nem tölti ki a postai csekket, ha mindent tudnak? Nehezükre esik? Üdv. Andor (Fordítsuk mega kérdést: és neked nehezedre esik? - A szerk.) VIKTÓRIA. Tisztelt viktóriás pincér úr! A vendéglátásban van egy mondás, amit minden e szakmában dolgozónak illik betartani: „mindig a vendégnek van igaza!" Részemről a téma le van zárva. Utazó (Kivéve, amikor nincs igaza. - A szerk.) VILLANY. Szenátornak üzenem: tudjuk, hogy nektek is van a pincesoron szőlőtök, ezért ott bővít hálózatot az e.on és nem pl. a temetőben. ORVOSOK. Olvasom az orvospótlás Erdélyből és hazai orvosok külföldre vándorlása című cikket. Kérdem én: mikor fizetik vissza azt a pénzt, amibe került a diploma az államnak, illetve nekünk adófizetőknek? gyű