Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-01 / 51. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK 13 SAJTÓ ÉS TANULÁS Fájdalmas magány sí Hagyd el szívem, Mit az évek sokasága ^ rád rótt! ^ Hagyd el le lkem legbelső pereme, =*■ Mit befeketített a vad Hold! ^ Mint rózsáról csöppenő vér, Minek sebét tövis okozta, «*» Az én lelkem is így sír, Véres könnyeket hullatva. =* Mondd, mindek a szenvedés, S minek a fájdalom? Miért kínoz ennyire, Ily gyönyörű hajnalon ? A csillagok tengerében e* Egynek érzem magam, Q» A legtávolabbinak, ^ Ki mindig egyedül van. CSUPOR BIANKA taaif NOSZLOPY KÖZGAZDASÁGI Tudtad-e? A NAP BELSEJÉBEN másodpercenként több százmillió tonna anyag alakul át, miközben óriási mennyiségű energia keletkezik. MINDEN MAGYAR EMBERRE évente 80 ezer kilogramm vegyes szemét jut, amelyben a civilizáció minden termékmaradványa megtalálható. NYUGATI VILÁGNYELVEK legjobb esetben is csak hét magánhangzót ismernek (az olasz csak ötöt), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ nyelvek összehasonlításában mint a legdallamosabb, az első helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik. A baglyok az egyedüli madarak, amelyek látják a kék színt. A kacsahápogás nem visszhangzik - senki sem tudja miért. A patkányok hosszabb ideig bírják víz nélkül, mint a tevék. A TESTEN BELÜL a fájdalom 110 m/s sebességgel terjed. egy tehenet be lehet rúgat- ni, ha almával eteted. tüsszentés közben az ember szíve egy millisecundum időre megáll. Tini Shakespeare korából szonettet ír Radnóti Miklós és Pilinszky János verseit szereti Nyelvtanulás és szakmai gyakorlat Lipcsében német rendőrökkel- Mennyire komolyan foglalkozol az írás- , L sál? Punkot játszik és szonettet ír, a XXI. századot és a középkort ötvözi. Pfeifer Adrián még csak 16 éves, de már kiadták verseit.- Mikor jött az ötlet, hogy gitározni tanulj?- Másfél éve gitározom, ebben lelem örömöm. A zene számomra nagyon fontos, mert megnyugtat.- Jársz zeneiskolába vagy külön zenetanárhoz?- Egyikhez sem járok és nem is jártam soha. Van egy barátom, aki nagyon jól tud gitározni. Ő tanított meg nekem egy dalt, majd annyira megtetszett a hangszer, hogy azóta magam tanulok játszani.- Mennyit gyakorolsz?- A suli és a kóter mellett nem könnyű megöl dani, így naponta csak egy-egy órát szánok gyakorlásra.- Melyik zenei stílus áll hozzád a legközelebb?- A punkzenét szeretem a legjobban, és ebben a stílusban is játszom. Az Off-spring zenekarnak köszönhetően vált a kedvencemmé, kedvelem a zenéjüket és felnézek arra, amit csinálnak.- A gitározás csak hobby, vagy vannak vele komolyabb terveid?- Szeretnék a későbbiekben is foglalkozni a zenéléssel, már csak azért is, mert játszom egy bandában. Öt tagból áll, én vagyok az egyik szólógitáros, a húgom pedig az énekes. Már négy saját dalunk is van. Mindenképpen közös jövőt tervezek velük.- A dalszövegeket ki írja?- Mivel a gitározás mellett szívesen írok verseket, általában ebből lesznek az együttes dalszövegei.- MUyen indíttatásból írsz?- Az első verset ötödik osztályos koromban írtam. Amikor megmutattam a magyartanáromnak, nagyon tetszett neki. Azt javasolta, hogy folytassam, bár akkoriban még nem vet-j tem annyira komolyan Amikor Kaposvárra kerültem, úgy gondoltam, * újra meg-f próbálko-S zom vele. Azóta újra írok, és egyre rend szeresebben. A jelenlegi magyartanáromnak is tetszenek a verseim, és ő is buzdít a folytatásra. Eddig körülbelül 28 verset írtam.- Csak verseket írsz?- Igen, szonetteket, a prózával nem próbálkoztam.- Ki a kedvenc költőd?- Kettő is van, Radnóti p Miklós és Pilinszky János versei és stílusuk áll hozzám a legközelebb. Pfeifer Adrián 16 éves. Nagyatádon él szüleivel és a húgával, jelenleg Kaposváron kollégista. A Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskola 10. B osztályos tanulója, pénzügyi-számviteli ágazaton. Korábbi tanulmányait a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskolában végezte.- Ha jól tudom, a verseidet álnéven adod ki... Miért?- Valóban nem a saját nevemet szoktam a verseim alá írni, hanem azt, hogy „Glazy”. Ez egy angol szó, ami azt jelenti, hogy „üveges, átlátszó”. Ezt a nevet nyolcadik osztályban kaptam az egyik legjobb barátomtól. Azért használom a versírásnál, hogy lássa, bár távol kerültünk egymástól, én nem felejtem el a régi szép időket. A mai világban szinte minden szakmában fontos szerep jut a nyelvtudásnak. A Leonardo Program keretében iskolánk a gépész és a közbiztonsági szakterületeken 2006-ban háromhetes külföldi gyakorlatot biztosított a diákoknak. Augusztusban a közbiztonsági osztály tizenkét tanulója ismerkedhetett meg a lipcsei rendőrség életével, októberben a gépész szak tíz diákja Boppardban vehetett részt orientációs gyakorlaton. Olyan projektben vettünk részt, amely nemcsak szakmai gyakorlatot biztosított, hanem a nyelv gyakorlásában és használatában is sokat segített. A hétköznapokon nem is a kommunikáció okozta a legtöbb problémát, hanem a Pfeifer Adrián maga írja dalszövegeit a zenéihez Nélküled hogyan éljek? Egész nap csak őt látom. Minden percben csak várom. Többször nem kérdem: „Miért?”, Élnem kell valakiért... Minden nap meghalok kicsit, Talán nincs bennem elég hit. Kellesz, mint egy falat kenyér, Glazy e nélkül meg nem él... Hibát keresel, de minek? Érezzem magam picinek? Szemedben lángolnak a színek... Látod? Ha megütsz, akkor vérzek... Mondd meg! Nélküled hogyan éljek? Itt vagy, s mégis félek, hogy hozzád érjek... y ii - Azt hi- »- s z e m , mondhatjuk azt, hogy a korábbiakhoz képest egyre komolyabban. A tavalyi év októberében két pályázaton is indultam, és két versem be is került egy karácsonyi antológiába. Most is épp egy pályázatra készülök, ahol nem kevesebb a tét, mint hogy bekerüljenek a verseim egy verseskötetbe. Ezenkívül az iskolaújságunk, a Noszlopy Tükör is közli alkotásaimat.- A költészettel is szeretnél komolyan foglalkozni?- Mivel a versírást és zenélést párhuzamosan csinálom, ezért természetesen ezzel kapcsolatban is vannak további terveim.- Pénzügyi-számviteli szakon tanulsz. Tudod már, hogy merre tovább?- Még nem döntöttem el, hogy a humán- vagy a reál-vonalon folytatom-e a tanulmányaimat. LUKA SZANDRA BETTINA, NOSZLOPY SZAKKÖZÉP német-magyar kultúra és gasztronómia közötti különbségek. A három hét alatt a német és a magyar diákok között baráti kapcsolat alakult ki. ZSINDELY ÁRPÁD, NYERS JÓZSEF, EÖTVÖS L. MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA Szalaggal a kabátjukon léptek ki az iskolából A februári hónap igazán emlékezetes a végzős diákok számára, hiszen ez a szalagavató hónapja. Február 23-án nagy tömeg gyűlt össze a Toldi aulájában. A szalagok ünnepélyes feltűzésére diákok, osztályfőnökök a hagyományainkhoz híven talárban vonultak be. Angolkeringő, bécsi keringő, szebbnél szebb ruhák, koreográfiák vonzották a tekinteteket. Nevettünk, de könnyeztünk is a diákéletet felelevenítő diavetítéseken: egykori kirándulások, teaházak emlékei mosolyogtak ránk a vászonról. A diákok úgy léptek ki az iskolából, hogy kabátjukon, táskájukon ott volt a 2003-2007 feliratú szalag. BOGNÁR BIANKA JUDIT, TOLDI AJÁNLÓ ZENE MOZI Bakiparádé Fonogram 2007 - Magyar Zenei Díj AZ ÉV HAZA! ROCKALBUMA: Ákos - Még közelebb (Fehér Sólyom) az ÉV KÜLFÖLDI ROCKALBUMA: Red Hot Chili Peppers - Stádium Ar- cadium (Warner Music) AZ Év KÜLFÖLDI MODERNROCK-ALBUMA: My Chemical Románcé - The Black Parade (Warner Music) az ÉV HAZAI POPALBUMA: Magna Cum Laude - Minden állomás (Magneoton) az év hazai dance- VAGY ELECTRO-ALBUMA: Neo - Maps Fór A Voyage (Magneoton) AZ ÉV HAZAI RAP- VAGY HIPHOP-ALbuma: Sub Bass Monster - Sub Bass Monster (szerzői kiadás) az ÉV dala: Varga Feri & Balássy Bet- ty - Egy bolond százat csinál. A Konyec című film Bonnié és Clyde történetét idézi, csak kissé idősebb változatban A Konyec című filmet csak pár hete játsszák a mozikban, de már most hatalmas érdeklődés övezi. A történet szerint a munkás származású Emil és a grófkisasszony Hédi egy lakótelepi betontömbben élik izgalom és változás nélküli életüket már fél évszázada. Emil azonban egy szép napon elindul és kirabolja az első útjába kerülő postát... A film a kisnyugdíjasok anyagi helyzetét mutatja be, ami keveredik a modem autósüldözé- ses sztorival. Az idős házaspárról Bonnié és Clyde juthat eszébe. PROSZONYÁK NIKOLETT, NOSZLOPY KÖZGAZDASÁGI A filmet Keres Emil és Földi Teri főszereplésével jelölték a 38. Magyar Filmszemlén Homérosz: Odüsszeia ebben az időben nem a hírnév a fontos, hanem az, hogy az emberek magukra legyenek hagsntva és az istenek ne szóljanak bele az életükbe. CSELEKMÉNYE BONYOLULT, két szálon fut és ez a két szál akkor kapcsolódik össze, ha Odüsszeusz és Télemakhosz visszatér a házba. Athéné ithakába megy, azért, hogy Odüsszeusz fiát, Téle- makhoszt megkérje, hogy térjen haza, mert a házát kérők ostromolják. PÉNELOPÉ ODÜSSZEUSZT hívta segítségül választani, mert a ház készletei kimerültek. ATHÉNÉ MENTÉSZNEK öltözve tanácsot ad fiának. AZ ISTENEK SÜRGETIK OdÜSZ- szeusz kiszabadítását; aztán kiengedik a cellából, és tutajjal kel elhagynia a szigetet. posszeidón vihart bocsát rá, amit túlél, bár a tutaj szétesik, de Athéné egy fátylat ad neki, amivel továbbcsúszik. ISZMAROSZ SZIGETÉRE Veti őket a szél Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter, Tel.: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelműkben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják.